Új Néplap, 1991. október (2. évfolyam, 229-255. szám)

1991-10-28 / 252. szám

16 Hírek—információk—érdekességek 1991. OKTOBER 28. 515 évvel ezelőtt, 1466. ok­tóber 28-án született Rotter­dami Erasmus (Desiderius Erasmus) (képünk) németal­földi humanista gondolkodó. Szerzetes volt, de a rendből kilépett, és írásaival az egy­házat bírálta. Leghíresebb és még ma is mulatságosnak ha­tó szatirikus könyvében (A balgaság dicsérete) az elavult szokásokat az egyház körei­ben és az ostobaságot gúnyol­ta ki. Simon, Szimonetta Az ősrégi Simon nevünk eredeti alakja ,,Simeon” volt, melynek az óhéber nyelvben ,,meghallgató, szótfogadó” a jelentése. Előfordul azonban, görög nyelvterületen is, Szi­­mon formában, itt viszont,.pisze orrú” a jelentése. A régi okirataink szerint nálunk sokkal jobban elterjedt volt koráb­ban, mint most. Erre utal Katona József Bánk bánjában szereplő Simon bán neve, valamint az, hogy Kemény Zsig­mondi Rajongók c. regényében Pécsi Simon névvel válasz­totta meg főalakját. Tréfás népi rigmus fűződik a mai nap­hoz: „Itt van már Simon Júdás, Jaj teneked, pőre gatyás” (ami arra utal, hogy melegeb­ben kell már öltözködnünk). Ebben az évben került e nap élére először a Szimonetta, e különösen szép hangzású női név. Eredetére nézve a Simon női formája a Szimonával együtt, melynek mindegyikében a görög „szimón” szó rejtőzik, a „pisze, pisze orrú” jelen­téssel. Ha van ennek a pompázatos névnek viselője, számára a különleges, elegáns, narancssárga színű Strelitzia virágot válasszák. Mozi Szolnokon a Nemzetiben fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9- kor Holtpont. A Tallinnban fél 6-kor és fél 8-kor ... az utolsó nyáron ... A Tisza mozi A-termében fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor Isten nem ver Bobbal. A Tisza mo­zi videotermében fél 5-kor Verseny az idővel, fél 7-kor és fél 9-kor Devil és Mr. Hol­mes. Jászberényben a Lehel­ben Lucky Luke. Mezőtúron a Szabadságban A hegylakó visszatér. Törökszentmikló­­son a Dózsában Az éjszaká­im szebbek, mint a nappalai­tok. Túrkevén a Korda Sán­dor moziban Lánglovagok. Jászapátin a Táncsics szün­­napos. Kunhegyesen a Sza­badságban Tűzmadár-akció. Kunmadarason a Petőfiben Rocketeer. Tiszafüreden a Tiszában Kutyaparadicsom. Tiszaföldváron a Táncsics szünnapos. Karcagon a Dérynében A hegylakó. Martfűn a Tiszában Csupasz pisztoly 2 1/2. Megyei Művelődési Központ 14 órától napközis foglal­kozások. 8 órától a fúvósötös próbá­ja. 16,30-kor az Alfa klub, 18 órától a Te meg én klub foglalkozása. 18 órakor a Kodály Kórus próbája. Kiállítások: a galérián In­dia népi festészete. A a fotó­galérián Debreceni Fotóklub 1932-1944. / ............. ' \ 1991. október 28., hétfő, Simon, Szimonetta napja. A NAP KÉL 6.21, NYUGSZIK 16.36 ÓRAKOR. A HOLD KÉL 20.39, NYUGSZIK 11.54 ÓRAKOR. Képes eseménynaptár 65 évvel ezelőtt, 1926-ban e/en a napon született Buda­pest bohém világának jelleg­zetes alakja, Feld Mátyás szí­niigazgató, színpadi szerző. Vidéki kezdés után a Városli­geti Színház társigazgatója lett, és nyaranta ebben a szín­házban adta elő saját darabjait (Ócska brigadéros. Szervusz, Pest, Gül Baba leánya). Al­kalmi bohózatait, paródiáit mindig valamelyik aktuális szenzáció köré csoportosítot­ta, divatos slágerszerzók ze­néjének felhasználásával. * 105 évvel ezelőtt, 1886-ban ezen a napon szabadalmaztat­ta Léon Serpollet francia fel­találó a gőz azonnali elpáro­logtatósa elvén működő, fer­tőtlenítésre szolgáló gőzka­zánját. PEKINGI palota - törzskönyvezett - kö­lyökkutya eladó. Ér­deklődni: napközben 56/34-014, hét végén 56/33-429-es telefo­­non. *67715/1* IFA W 50 L KCR 3000 friss műszakival eladó. Érd: Kenderes. Petőfi út 11. *67871/1* SZOLNOKON, a Szé­chenyi butiksoron 26 négyzetméteres butik eladó. Érdeklődni: munkanapokon 11-12- ig az 56/38-854-es, 18- 19 óráig az 56/30-952- es telefonon. * KÉREK 100.000 Ft-ot kölcsön, 1 évre 50 %­­os kamatot fizetek. „Fedezet van” jeligére a kiadóba. FEJŐSTEHENEK el­­adók, üszőt beszámí­tok. Martfű, József A. u. 42. 1986-OS RENAULT 25-ös SUPER TUR­BÓ dízelautó eladó. Napfénytető, fedélzeti komputer, elektromos ablakemelő, központi zár, riasztó. Érdek­lődni: hétfő, szerda, péntek 10 órától Szolnok, Orosz György u. 12., Süni delikát. Ara reális, 750.000 Ft. *67903/ 2* Vízállás A Tisza vízállása vasárnap Tiszafürednél 530 cm, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 670 cm, duzzasztott (a víz 7,6 fokos), Szolnoknál 479 cm, apadó (a víz 7,2 fokos). A Hármas-Körös Kunszentmártonnál 478 cm, áradó. A Zagyva Jászteleknél 160 cm, áradó. Közélet Jászberény. Kedden 18 órá­tól a Déryné Művelődési Köz­pontban dr.Magyar Levente pol­gármester lakossági fórumot tart, amelynek témája: tájékoz­tató az önkormányzat döntéséről a telefonhálózat kiépítésére Jászberényben és a Jászság terü­letén, valamint beszámoló a vá­ros életét érintő kérdésekről. Mezőtúr. Kedden 15 órától a városházán ülésezik a város kép­­viselő-testülete. A napirendek között szerepel a lakásügyi jog­szabályok helyi végrehajtásáról szóló rendelet megalkotása; ja­vaslat a város jövő évi költség­­vetési elképzeléséről; a Költség­­vetési Üzem átalakítása; a Me­zőtúrért Alapítvány létrehozása; az óvodavezetői és iskolaigazga­tói állások pályázati kiírása; köz­területek elnevezésének meg­változtatása. Tájékoztató hang­zik el a városi vízmű köz­egészségügyi ellenőrzésének rendszeréről, és a hálózati víz minőségéről. Forgalom­számlálás A Közúti Igazgatóság október 29-én 7 és 17 óra között a 4-es számú főút 91,5 kilométer-szel­vényében (a megyehatárnál), va­lamint a 4-es számú főút 103,8 kilométer-szelvényében (Szol­nok külterületén), továbbá a 442-es számú főút 7-es kilomé­ter-szelvényében (Rákóczifal­­ván) célforgalom-számlálást vé­gez. Emiatt a járműveket megál­lítják és megkérdezik a gépjár­művezetőtől a ki induló állomást, illetve a célállomást. A fenti helyszíneknél emiatt lépcsőze­tes sebességkorlátozás lesz ér­vényben. Elmarad Szolnok. A megyei önkor­mányzati hivatal és az Energia­gazdálkodási Tudományos Egyesület által október 29-én dé­lelőtt 10 órára tervezett szimpó­zium az előadó, Ernst Kurri cég­vezető (Ausztria) megbetegedé­se miatt elmarad. Az előadást ké­sőbbi időpontban megtartják. Bio­gazdálkodók népfőiskolája A TIT és á Biokultúra Egye­sület szervezésében Biogazdál­kodók népfőiskolája (I. és II. év­folyam) indul. Várják mindazok jelentkezését, akik érdeklődnek a környezetet, egészséget kímé­lő gazdálkodási módszerek iránt. Jelentkezni november 5- éig lehet a TIT-nél (Szolnok, Ba­ross u. 20.1. em., tel.: 35-122 és 36-515). (x) Szanthoffer­kiállítás Csütörtök délután Szolnokon a Képcsar­nok Vállalat Aba-Novák termében Szanthoffer Imre festőművész képe­iből nyílt kiállítás. Fotó: N.Zs. Sorsolás Szolnok. Az OTP Rt. me­gyei igazgatósága által szerve­zett „Jó befektetés + 1 nyere­mény” elnevezésű értékpapír tombolaakció fősorsolását kedden 15 órakor tartják az OTP Rt. megyei igazgatósá­gán, ahol egy 100 ezer forintos letéti jegyet és egy 50 ezer fo­rintos határidős megállapo­dást sorsolnak ki. Új helyen a tej csarnok Abonyban az új tejátvevőhely a Bicskei és Ceglédi út találkozá­sánál üzemel önkormányzati vál­lalkozásban. A régi törpevízművet alakítot­ták át úgy, hogy a Köjálnak és az állategészségügyi követelmé­nyeknek is megfeleljen. Az ügyhöz a Tejipar annyiban járult hozzá, hogy a tejátvétellel kapcsolatos felszereléseket bér­mentesen adta át az önkormány­zat részére. Tejügyben több gazda neve is felmerült, végül is a tejszállítók az önkormányzat vállalkozására adták le voksukat, melyet a föld­művelésügyi és környezetvédel­mi bizottság is jóváhagyott. A ré­gi, Szolnoki úti - helyen diszkont nyílik. INNEN—ONNAN BELFÖLDRŐL Abony. Közterület-felügyelet szerveződik a nagyközségben - az erről szóló rendeletet az ön­­kormányzat képviselő-testülete már meg is alkotta. A közterület­felügyelők három személyből álló kis csoportja remélhetőleg november 1-én már meg is kezd­heti működését. Irányítója a pol­gármester, a törvényességi fel­ügyeletet a jegyző látja el. A fel­ügyelők figyelme elsősorban a köztisztaságra és az értékek megőrzésére irányul. Jászjákóhalma. Az elmúlt napokban két helyi „csapat” is őszi kirándulást szervezett más tájakra. Az Időskorúak Napközi Otthonának tagjai Szentendre nevezetességeivel (Kovács Mar­git gyűjtemény, Szabadtéri Mú­zeum) ismerkedtek, ezen kívül a környék látnivalóit is megtekin­tették. A Honismereti Szakkör ugyanakkor Tiszavasvári görög­keleti templomát, helytörténeti gyűjteményét kereste fel, vala­mint Szabolcs megye hajdani székhelyét - a Szabolcs község melletti egykori földvárat és kas­télyt - látogatta meg. Budapest. Befejeződtek a tár­gyalások a belga Interbrew és az Állami Vagyonügynökség kö­zött a Borsodi Sörgyár rész­vényeinek megvásárlásáról. Az üzlet eredményeképpen az In­terbrew többségi részesedést szerez a sörgyárban. KÜLFÖLDRŐL Orlandó. Az Egyesült Álla­mokban végbemenő gazdasági recesszióban Donald Kacsa is el­hullatott néhányat a tollai közül. A szeptember 30-ával véget ért 1991-es üzleti évben a Walt Dis­ney Corporation nyeresége ugyanis kerek egy ötödével el­maradt az előző évi 824 millió dolláros rekordnyereségtől. Et­től eltekintve azonban a cég biz­tosra veszi, hogy az üzletmenet a továbbiakban sikeres lesz. Jö­vő április 12-én például Párizs közelében megnyílik az Euro­­disney, amelytől bombasikert várnak. A Disney-konszern - amely csaknem évi hatmilliárd dollár üzleti forgalmat bonyolít le - egyébként is már a következő évezredre tervez. A fejlesztés súlypontja Európa. Vasutas Ki mit tud? Szombaton ért véget Szolnokon a Csomóponti Művelődési Házban ren­dezett Vasutas nyugdíjasok II. országos kulturális seregszemléjének elődöntője. Képünkön Török Mihály szajoli nyugdíjas tárogatózik Fotó: N. Zs. 082 Telefondoktor A 082-es számon hívható Te­lefondoktor november 3-áig a jó­ga és az egészség kapcsolatáról beszél. Rendezvény Szolnok. Az agykontroll tan­folyamot végzettekből alakult Alfa Klub tartja foglalkozásait minden páros hét hétfőjén - mint ma is - az MMIK-ban 16.30 órai kezdettel. Mai lapszámunkat szerkesztette: Budai Mátyás, Néder István Tipográfia: Bódi Béla és Zsoldos György A híroldal összeállításában közreműködött Tóth András, akivel információk a 33-104-es telefonszámon közölhetők. Új Néplap JASZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: Hajnal József Kiadja: az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája Felelős kiadó: Nánai Tibor irodavezető Szetkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105., Tel: 42-211, tx: 23-357, tfax: 42-853 Verseghy Nyomda Szolnok 5001 Szolnok, Városmajor út 28. telefon: 35^433 Felelős vezető: Gombkötő Béla Teijeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető bármely hírlapkézbesítő posta­­hivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a. 1900 - közvetlenül vagy posta­­utalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelző­számra. Előfizetési díj egy évre 2940 Ft, fél évre 1470 Ft, negyedévre 735 Ft, egy hónapra 245 Ft. Példányszá­monkénti ára 9.60 Ft ISSN 0865-915X

Next

/
Thumbnails
Contents