Új Néplap, 1991. október (2. évfolyam, 229-255. szám)
1991-10-28 / 252. szám
4 A szerkesztőség postájából 1991. OKTOBER 28. Vízszivárgás és nyitott gödör! A szolnoki, Csokonai út 35. számú társasház lakói nevében a sajtó nyilvánosságának segítségét kérjük az alábbi problémánk megoldásához: Legutóbb három héttel ezelőtt vízszivárgást észleltünk a ház előtt, ezért értesítettük a Fáy András Lakásszövetkezetet. Intézkedésükre a szerelők feltörték a betont, azóta többször megjelentek a helyszínen, megtekintették az elrepedt csövet, majd elvonultak. Megjegyezzük, hogy az elmúlt években s az idén is már többször volt e helyen vízszivárgás, de a javítás nem járt eredménnyel. Legutóbb a „szakemberek’ ’ ráhúztak egy bőrdarabot a törött csőre, csőbilinccsel összefogatták, és készen is volt. Csoda, ha most újra szivárog?! Munkatempójukat nem kívánjuk minősíteni, elég annyit megemlítenünk, hogy a kiásott gödör három hete tátong - tele vízzel. Talán arra várnak, ha befagy, nem lesz vele gond? Az elfolyt vizet és a nem csekély vízdíjat majd természetesen velünk fizettetik meg.. .Kérjük, ne várják meg, amíg szétfagynak a csövek és el kell zárniuk a vizet, mert akkor az egész háztömb víz nélkül marad. A ház lakói (13 aláírás) A kulturáltabb utaztatásért Október 23-án 12 órakor, a szolnoki autóbusz-pályaudvaron feleségemmel felszálltunk az AYA-158 rendszámú, Tiszavárkonyba induló autóbuszra. A jegy fizetésekor derült ki, hogy csak ezerforintos és némi aprópénz van nálunk. A sofőr - indulás előtt majd öt perccel - a következő szavakkal küldött el: „Menjen, váltsa föl, van rá egy perce!” Kifogásunkra még ennyit mondott: „Most mit vitatkozik!?” Ezek után leszálltunk, hogy felváltsuk a pénzt, de kértük, hogy várjon meg bennünket. Ám a következő pillanatban már be is csukta az ajtót és elindult! A forgalmi irodában tettünk panaszt, ahol sajnos nem találtunk megértésre, ezért kértük a panaszkönyvet. „Ilyenért nem adom!” - volt a válasz, további kérdésünkre pedig az, hogy „csak!”. Az a véleményünk, hogy akkor, amikor a mai világunkban rengeteg a munkanélküli, magasabb intelligenciaszintű emberek is kerülhetnének ezekbe az állásokba. A majd száz embert szállító buszokat pedig ne sofőrnek kiképzett „lassújárműhajtók” vezessék! Végezetül még annyit: A következő autóbusz 14.30 körül indult, s így a napunk teljesen ráment egy 30 perces utazásra. Ezt a Volán kifizeti? Pogány Gábor Jézuska bácsinak nevezték el a gyerekek Prófécia az agyagban Sarki ház Törökszentmiklóson. Kékre festett fakerítés, itt-ott már kopik róla a festék. A kertben egy nagy ember, aki kis agyagharangokat díszít. Őt kérdezem, Vass Áront, a fazekast.- Mióta ez az elszánt vágyakozás a fazekasság iránt?- Gyermekkori vágyam. Ennek a mesterségnek hagyománya van a családban. Dédapám, Badár Balázs, az európai hírű fazekasmester fia is híres fazekas, lánya pedig Magyarország első fazekasmesternője volt. De édesapám nem engedte, hogy ezzel foglalkozzam, így csak halála után tehettem lépéseket. 1979 májusában vettem meg a fazekaskorongomat.- Kitől tanulta el a fortélyokat, általában mi ihleti meg, s melyik formakultúrához vonzódik?- Sajnos senki nem segített, mindent magamtól tanultam. Az égetőkemencémet is egy könyvecske alapján építettem fel. Minden megihlet, ami szép, nemes, ami a lelket élteti. Legjobban a paraszti formákat szeretném elsajátítani és a protestáns művészetben újat alkotni.- Megéri manapság ezzel a mesterséggel foglalkozni?- Nagy kitartás, szorgalom mellett igen. Anyagiakban viszont nem. Testvérem és édesanyám tart el... Télen, amikor még árusíthattam az utcán, a gyerekek Jézuska bácsinak neveztek el, valószínűleg a szakállam miatt.- Mit szeretne átlényegíteni az agyagból, és mit szeretne elérni?- A Bibliában azt olvashatjuk, hogy az ember Isten kezében olyan, mint a fazekas kezében az agyag... Prófécia az agyagban. Az agyag megtanít a szívós munkára, kitartásra, bizakodásra; szeretni kell az agyagot. Ha Isten megengedi, egy igazi műhelyt szeretnék elektromos kemencével, és az iskolában szakköröket tartani - átadni az örökséget. Ahogy távolodom a háztól - ahol az udvarban kis égetőkemence áll -, megérintett valami ennek a különös embernek a szellemiségéből. Figyelemre méltó, hogy másokon akar segíteni, tanítani, amikor még ő is segítségre szorul. Figyelni akar azokra, akik kíváncsiak az ő lelkét éltető dolgokra: az átlényegült agyagra. Busái Barbara Törökszentmiklós Egy boldog tanítás nélküli nap A Tiszasülyi Általános Iskola alsó tagozatos tanulói a gyermekek ügyeit fontosnak tartó, adományozó testület támogatását élvezik. Nem számoltunk be arról, hogy a nyáron Tiszaföldváron és Abádszalókon nyaraltunk, de a közelmúltban minden alsós kisgyerek kihancúrozhatta magát a jászberényi játszótéren, és ámulhatott az állatkertben az, aki még nem járt ilyen helyen. A nagyobbak, a 3-4. osztályosok messzebbre is ellátogattak, így például Egerbe, ahol megnézték a bazilikát, bejárták a vár zegzugait, voltak a kazamatákban, s hallgatták az idegenvezető - Zoli bácsi - érdekes történeteit. Szilvásváradon, a „vidám vásári hangulatban” igazán gyermekek lehettek, és útközben - a szerpentinen -, kicsit félve ugyan, de boldogan csodálták a természet gyönyörűségeit. A lillafüredi Szent István-cseppkőbarlang a felejthetetlen nap koronája volt. Az alföldi gyerekek némi ámulattal hallgatták az idegenvezető előadását, majd fantáziájukat megindítva, gondolatait tovább fonták. Ezúton mondunk köszönetét az önkormányzatnak, a szülőknak, a termelőszövetkezetnek, hogy kedvezményezetteik lehettünk. (A kirándulásról íme egy saját készítésű kép.) Az alsó tagozatos nevelők Sose lehet tudni... Olvastam e rovatban a Szívfájásra legjobb a házi főzésű sör? című levelet (október 7.), melylyel kapcsolatban nemcsak bennem, a baráti köröm tagjaiban is a következő vélemény alakult ki. Sose lehet tudni, hogy miben a gyógyító erő, a legjobb hatás, hiszen fűben-fában keresik ezt manapság is. Miért ne lehetne a komlóban is? Negyvennégy éves vagyok - leszázalékolva és különböző betegségekben szenvedve, melyek közül csupán a magas vérnyomást és a vércukrot említem, s bizony én is találkoztam olyan orvossal, aki azt mondta, hogy igyák jó eperpálinkát, az majd lehúzza a vérnyomásomat. De arról is tudok, hogy az alacsony vérnyomásra a jó vörösbort ajánlják. No de gondolom, Szalay doktor úr viccnek szánta az ajánlatát, hiszen ismerjük, mennyire közvetlen. Bár csak minden orvos olyan szaktudású és barátságos is lenne, mint ő. . . Kedves Bíró Bácsi! Kívánom, hogy sokáig éljen még - erőben, egészségben, békességben. Mlolnár Andrásné Tiszafüred Hozzászólás cikkünkhöz A szándék nemes volt, a megoldás balszerencsés A halottak emlékének című, október 22-i írásunkra, az abban feltett kérdésekre válaszol - a családtagok nevében - Boros Ottóné és Kanizsa Gábor. Levelüket együttérzéssel és megértéssel közöljük, teljes terjedelemben. Egy nemes indíttatású cikk jelent meg az október 22-i Új Néplapban „A halottak emlékének” címmel. A Magyar Vízilabda Szövetség valóban nemes, hagyományfelelevenítő kezdeményezéséről szólt; férjem, dr. Boros Ottó és Kanizsa Tivadar olimpiai bajnokok sírjának október 18-i megkoszorúzásáról. Az írást mégis mély megdöbbenéssel olvastam, mivel e kegyeleti eseményről utólag, ebből a cikkből értesültem. Senkinek nem jutott eszébe, hogy az elhunyt özvegyét, fiát és családját erről értesítse. A férjem halála óta eltelt években fiammal együtt nagy szeretettel és hálásan vettünk részt minden olyan rendezvényen, amely emlékét ápolja; így a Budapesti Sportiskola emlékünnepségén, a sportiskolások szolnoki síremlék-koszorúzásán, a Vízügy SE által nemrégiben rendezett Boros Ottó-emléktomán. Most is hálás szívvel mentünk volna. Igaz ugyan - mint utóbb megtudtam -, október 16-án egy hír jelent meg a kegyeleti eseményről a megyei lapban, amely azonban - bár járatom a lapot - elkerülte a figyelmünket. E mellett is, úgy gondolom, az lett volna az eseményhez méltó, hogy akár a Magyar Vízilabda Szövetség, akár a Szolnoki Vízügy SE vezetői megtisztelik az elhunytak közvetlen hozzátartozóit azzal, hogy értesítenek bennünket a megemlékezésről. így önhibánkon kívül nem kényszerülünk távol maradni, és nem kerülünk ilyen fájó, méltatlan helyzetbe. A Magyar Vízilabda Szövetség nemes gondolatát, megemlékezését méltán illeti elismerés és köszönet; de igazán kegyeletteli akkor lenne, ha együttjáma az elhunytak közvetlen hozzátartozói iránti megbecsüléssel és figyelmességgel, s nem keserű emlékeket hagynának maguk után. Férjem síremlékével kapcsolatban csak annyit: azt saját magunk, a család állíttatta. Ehhez sem a várostól, sem a sportegyesülettől semmi segítséget nem kaptunk. 1988 decemberében a város vezetői nemhogy síremlékre, de még díszsírhely adására sem találták érdemesnek a város többszörös olimpiai bajnokát. Boros Ottóné * Nagyon meghatódtam, és jólesett, hogy a Vízilabda Szövetség által alapított emlékbizottság egy héttel a budapesti megemlékezés után Szolnokra is ellátogatott - megkoszorúzni az elhunyt olimpiai bajnokok sírját. Ezzel szem-A tárgyalóteremből Az éjszakai pótlékból is megélhettek volna Talán ha az éjszakai „kirándulásuk” helyett egy éjjel-nappal szorgoskodó bútorszállító csoportot alakítanak, jobban jártak volna. Különösen akkor, ha a legálisan vállalt bútorszállítással kapcsolatos tennivalókat is olyan pontosan, annyi odaadással teljesítik, mint ahogyan azt a betörések alkalmával tették. Igaz, akkor csak a fuvardíjat tették volna zsebre. Az is igaz, ha ennyivel beérik, talán nem szedtek volna össze hárman összesen 48 hónap börtönbüntetést. Ez azonban különösebben nem rendítette meg őket, hiszen mindhárman már többször voltak büntetve. Az éjszakára is fuvart vállaló trió első vállalkozását ketten bonyolították le: Duka Ede, Jászladány, Bem apó telep 1. szám alatti lakos és Váradi Mihály, aki a vele szemben lévő házban lakik. Ok vállalkoztak a „sötét” munkára, mégpedig úgy, ahogyan vérbeli fuvarosokhoz illik, vagyis először leitták magukat. Italozás közben beszélték meg, hogy van egy jó hely, egy ház, amelynek a gazdája éppen távol van - rokonainál vagy ismerőseinél. Éjfél előtt érkeztek a megbeszélt helyre, átugrottak a kerítésen, felfeszítették az ajtót, és már bent is voltak a lakásban. Rövid terepszemle után aztán elkezdték összeválogatni az egy fuvarra valót. így került az elszállítandó cuccok közé a fiókos ovális fésülködőtükör, több faragott fotel, gyermek- és felnőttkempingszék, rekamiébetét. A zsákmányt mutatós fogasokkal, szentképekkel, paplanokkal é: konyhai tárgyakkal egészítettél ki, majd az kétfelé osztották. lg; történt, hogy Váradi testvérének Lászlónak (Jászberény, Lehel ú 31. szám alatti lakos) két helyr< kellett ellátogatnia, hogy meg győződjön: megért egy éjszaká ennyi fuvar? A látottak annyin megnyerték a tetszését, hogy ja vasolta Dukának, tegyenek méj egy fordulót és ugyanoda Könnyű volt meggyőzni, és Du ka a következő éjszakára újabl kiszállást tervezett - ezúttal ; másik Váradival. Találtak mé| elrámolnivalót bőven. Maguk kai vitték az akasztós faragot szekrényt, a tálalószekrényt, í mosógépet, a varrógépet, az or sóval felszerelt horgászbotokat A tárgyak értéke több mint két szerese volt annak, amit az előzi éjszaka loptak. A holmi jelentős részét Raffa el Lajos helyi lakos vette meg többszörösen leértékelt áron - hogy azokkal rendezze be azt í lakást, ahová nemrég költözött. A Jászberényi Városi Bíróság Táborosné dr. Varga Rozália ta nácsa hozott ítéletet az éjszaka „fuvarosok” ügyében. Duk; Edét társtettesként elkövetett lo pás miatt - mint többszörös visszaesőt - egy év 7 hónap bőr tönbüntetésre ítélte, Várad Lászlót 11 hónapra, Váradi Mi hály bünetése pedig egy év 6 hó nap börtön. A bíróság mindhár mukat 2 évre eltiltotta a közü gyek gyakorlásától. Raffael La jós orgazdaság miatt kapott S ezer forint pénzbüntetést. Az ítélet jogerős.- ésalben erősen megbántott az Új Néplapban erről közölt cikk megjegyzése, mely a résztvevőket hiányolja. Nem tudom, a cikkíró (pi) magát a szolnoki gépemberek közé sorolja-e, de ha nem, akkor ő sem gondolhatja komolyan, hogy bármelyik szolnoki család a családtagok emlékét nem őrzi kegyelettel, sírját nem látogatja, gondozza rendszeresen - függetlenül attól, hogy az illető olimpiai bajnok volt-e vagy sem. A két olimpiai bajnok sírját pedig a családtagokon kívül gyakran keresik fel régi csapattársak, ismerősök, barátok - szervezés nélkül is, ezt magam tapasztaltam. Többször voltam tanúja pl. annak, ha valamilyen szomorú alkalom kapcsán néhány volt játékos a temetőben összetalálkozik, bizony körbejárnak, és meglátogatják az ott nyugvó társaik sírját. Á volt olimpiai bajnokok emlékének őrzéséről néhány példa: az „úttörőkorszakban” egy szolnoki és egy jászberényi úttörőraj viselte Kanizsa Tivadar nevét, dr. Boros Ottóról tantermet neveztek el egy iskolában, és a sportoló gyerekek példaképüknek tekintették őket. Az újságíró egyik budapesti kollégája pedig a maga módján időnként azon fáradozik, hogy Szolnokon utcát neveztessen el a két kimagasló sportemberről. A szervezett koszorúzások is szinte rendszeresek, és ilyenkor nemcsak az olimpiai bajnokok, de a többi volt sporttárs sírjára is jut virág. Ezeken a koszorúzásokon, úgy látszik, éppen (pi) nem vett még részt, mert nem tudott róla. Jelen voltak viszont mindazok (szép számmal), akik valahonnan tudtak az alkalmakról, mivel a szervezők (Vízügy SE, Sporthivatal) értesítette őket, és a családtagokat is meghívták. A mostani eseményről pedig valószínűleg jelentőségéhez képest nagyon kevesen értesülhettek. Én csak egy kb. tíz nappal előbbi Nemzeti Sportban, a rövid hírek között, véletlenül olvastam az emlékbizottság megalakulásáról, és ebben a hírben említik, hogy „jőve pénteken” Szolnokon megemlékezés lesz - pontos időpont nélkül. Tehát az újságíró szerint a tisztelőknek, barátoknak, családtagoknak, nem gépembereknek az letl volna a dolguk, hogy egy ilyen bizonytalan hír alapján pénteken reggeltől estig a zuhogó esőben várják, mikor érkezik a delegáció. Nem tartom kizártnak, hogy mindennek ellenére még voltak is olyanok, akik kimentek aznap a temetőbe, és véletlenül mégsem találkoztak a küldöttséggel, ám ez nem zavarja a cikk íróját abban, hogy magán kívül az összes városlakót elmarasztalja. Én a Sportban megjelentek után figyelmesebben olvastam a Néplapot, hátha megerősítik a hírt, esetleg pontosabb időpontot is elárulnak, sőt, a postaládát is gyakrabban néztem, talán odakerül egy értesítés, hiszen családunk postacíme 27 év óta változatlan, így nem kellett volna nagy nyomozás a kiderítéséhez, Ha mégis az én figyelmemet kerülte volna el bármilyen jelzés, ezúton kémék elnézést. Végül még azt szeretném kérni a cikk írójától és az Új Néplap szerkesztőitől, figyeljenek oda jobban a hasonló hírek tartalomhoz illő szövegezésére (nem kötelező egy megemlékezésről mindenáron aktuális társadalomkritikát írni), és gondoljanak bele kicsit, hogy a téma, amivel ők csak egy koszorúzás erejéig foglalkoznak, az lehet éppen egy család és néhány igaz jó barát életének mindennapos része. Kanizsa Gábor * * * Őszintén sajnáljuk, hogy a megemlékezésről senki nem értesítette a hozzátartozókat, hiszen az illendőség mindenképp ezt kívánta volna, így a mulasztás szerkesztőségünk „fejéré” szállt. Mint megtudtuk, a Szolnoki Vízügy SE ugyancsak az újságból szerzett róla tudomást, és meghívott vendégként vett részt az eseményen. Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné
