Új Néplap, 1991. október (2. évfolyam, 229-255. szám)
1991-10-26 / 251. szám
8 Magazin 1991. OKTOBER 26. MINT A ZÁPOR, HULLOTTAK AZ AKNÁK Az édesanya és a kiesi Őrsön van, az apáról mit sem tudnak távolabb van, és minden település előtt megállítottak a szerb katonák. Mivel.a fegyverek egyre közelebbről ropogtak, sőt már rám is, az autóra is lőttek, láttam, ennek fele sem tréfa. Visszahajtottam, kocsiba raktuk a legszükségesebbeket, és kukoricásokon, dűlőutakon keresztül értünk a határra.- Mi maradt otthon?- A négyszobás lakás, a rengeteg nyúlunk. Szóltam a szomszédnak, két hét múlva jövök, addig etesse őket. Ha mégsem érkeznénk vissza, vágja le az állományt, de ne kímélje a csirkéket, kacsákat sem.- Mikor szeretnének hazamenni? repülőjük, se helikopterük, sőt nehézfegyvereik is alig. Ennek ellenére szárazföldön nem győzi le őket a hadsereg, nekem elhiheti. Piljek Iván 41 éves, horvát nemzetiségű, és családostul szintén Bélmonostorról érkezett. Vele tomáccsal beszélgettünk.- Targoncavezető vagyok én, kérem, igazi kisember, mégis menekülnünk kellett. Amikor a katonaság szerb alakulatai kétszáz tankkal betörtek, óriási lövöldözés kezdődött. Mentettük a puszta életünket, és gyalog osontunk ki. Semmit nem bírtunk magunkkal hozni, csak azt, ami rajtunk van.- Akadt nézeteltérésük korábban a szerbekkel?- Ugyan, az égvilágon semmi. Egészen tavaszig. Úgy látszik, nagyobbítani szeretnék Szerbiát, és mi, az ott lakó horvátok, magyarok útban vagyunk. Ennek a huszonegy elűzöttnek talán a legnagyobb áldozata az a szerb aszszony, aki magyar férjével együtt menekült el - a szerbek elől. Szerettem volna szóra bírni, de nem állt kötélnek. Megértem a hallgatását, hiszen ebben az esztelen vérontásban gyerek fog fegyvert az anyára vagy a testvérre. Mert erre is volt példa. A legidősebb ittlévő a 69. esztendejét taposó Tukera Péter, aki feleségestől együtt Dárda faluból jött át.- Egész életemben azért dolgoztam, hogy felépítsem a házunkat. Ez mostanra sikerült, viszont augusztus 16-án menekülnünk kellett. Senkire se tudtuk rábízni az otthont, és azt sem tudjuk, mi van vele. Becsuktuk, bár aki fel akarja tömi, annak nem akadály egy zár. Legalább ekkora baj, hogy a hátramaradottakról mit se tudok. Se telefon, se újság, se posta.- Mikor szándékozik visszatérni?- Mihelyt szabad lesz a falu, a bejárat.- Csak huszonegyen lesznek?- Még további ötven-hatvan személyt tudunk fogadni. Bizonyos, hogy jönnek még, főleg olyanok, akiket magánházaknál, családoknál helyeztek el. Egyébként az épületből november 15-ig minden szobából kiköltözik a téesz, tehát több lesz a helyiség. Menőfélben páran az ajtóig kísérnek. Mikor lesz ebből riport, kíváncsiskodnak. Mert ha megjelenik, abból a számból többet kémek, Tiszaörsre címezve. Feltéve, ha még ott lesznek. Ahogy a kinti fejleményeket ismerem, az a gyanúm, nem Jugoszláviába, hanem még Örsre kell postázni azt a néhány lapot. Ámbár mi szívesebben küldenénk valamennyiőjüknek a lakóhelyére. Azt gondolom, ezzel ők is egyetértenek... D. Szabó Miklós Fotó: Tarpai Zoltán Kukoricáson keresztül bírták csak elhagyni a lakóhelyüket szén házat, családot, vagyont hátrahagyva menekültek a végnapjait élő Jugoszlávia baranyai részéből. Most még csak huszonegyen vannak, de a gazdátlan, előkészített ágyak további üldözötteket várnak. Ahány megkérdezett, annyi szomorú történet. Fekete tintával- Augusztus 18-án jöttem át a feleségemmel, az egyik lányommal és az egyik kisunokámmal. A két vöm, a másik lányom, unokám, bátyám maradt, róluk azóta a madár sem hozott hírt. Telefonálni nem bírunk, fogalmam sincs, mi lehet velük. ___Vajon mikor lesz fény az életükben? Gyalog, semmi nélkül át a határon A tiszaörsi Petőfi Tsz bolthajtásos, masszív falú egykori székházában messziről érkezett emberek találtak átmenetileg otthonra. Nem jó szándékukból vetette őket a sors a községbe, hi-Jugoszláv menekültek Tiszaörsön kellene írni az egészet, hogy azok is felfigyeljenek rá, akik elkezdték és folytatják ezt az esztelen, ostoba vérontást Európa szívében. Az 56 éves Kovács György bélmonostori. Az ott élő tizenkétezer lélek között akad magyar, szerb, horvát, mindenféle náció. Eddig megfértek egymás mellett, bajuk sem adódott a másikkal.- Miért lépték át a határt?- Akár a záporeső, úgy hullottak az aknák mindenfelé.-Telik az idő?- Nehezen, nagyon lassan. Bár szállást, fűtést, ellátást biztosít a Máltai Szeretetszolgálat, a cigaretta kevés. Elhiheti, nincs kedvem semmihez. Kint sofőrként dolgoztam, és úgy gondoltuk, gyorsan visszatérhetünk. Botos József még fiatal ember, innen a harmincon. Ő feleségével és kétéves kislányával érkezett Várdarócról.- Augusztus 23-án még elmentem dolgozni. A munkahelyem öt faluval- Mihelyt a horvátok visszajönnek a területre, és a zömében szerb katonaság kivonul. Szerintem hibás az Európai Közösség is, hogy engedi a vérontást. Mindezek ellenére bízom abban, hogy egy-két hónap múlva mehetünk, mert a horvátok egyre erősebbek lesznek. Pedig nem készültek a háborúra, hiszen se Agfay Antal plébános úr nem kis szerepet vállalt abban, hogy ezek az emberek, ha nem is hazát, de átmenetileg otthont találjanak Tiszaörsön.- Ezt a tábort a Máltai Szeretetszolgálat hozta létre, és a német kormány több százezer márkával támogatja. Mi lehet a faluban, otthon? Biztonságban, édesanyával Ennivalóból nem szűkölködnek
