Új Néplap, 1991. október (2. évfolyam, 229-255. szám)

1991-10-21 / 247. szám

1991. OKTÓBER 21. 13 Azt beszélik Tiszagyendán Egyre kevesebben a téeszben Miután alapítása óta ismerem a helyi téeszt, hiszen szüleim földjén kívül az itt élő rokonságom is ön­ként és „dalolva” vitte be, amije volt, erről a közösről az azóta eltelt pár évtized alatt azt hallottam, hogy volt rossz meg nem éppen jó. Bár Szombati István elnök úr tájé­koztatója szerint tavaly például már a tisztességesnek mondható hétmilliós nyereséggel zárták az évet. Az átlagkereset 110 ezer kö­rüli, és a százötven aktív tagra ki­lencvenöt nyugdíjas jut. Sajnos volt leépítés is, hiszen elküldték negyven személyt a megszűnt mel­léküzemágakból. A dolgozók kö­zött hat lett munkanélküli, a többi­ek többsége pedig Szolnokra jár dolgozni. Ugyanakkor további lét­számleépítések várhatóak. Hogy mi lesz ezzel a közössel, azt a ma­­gasságos se valószínű, hogy tudja. Ráadásul a kintlévőségük tizenöt­­millió. amely megtérülése olyan, akár a kutya vacsorája. A volt tulajdonosok eddig mindössze huszonkét hektárnyit mérettek ki a közösből. Mint emlí­tettem, a melléküzemág volt dol­gozói naponta a megyeszékhelyre ingáznak, bár közülük öten hely­ben kapnak munkát. Felvételün­kön Somogyi Istvánná és Juhászné Fehér Mária dohányleveleket vá­logat. Szüretre készülve Gyendán mindig jó bort termel­tek. Mégpedig ahogyan erre mond­ják: kapitalistát, hiszen az áldott nedű látta a tőkét is. A régi híres szőlősdinasztiák egyik utolsó mo­hikánja Négyesi János, aki a het­vennyolcadig esztendejét tapossa. A felesége tomajmonostori, és az jellemezte őket, hogy akár legtöb­ben a faluban: a kakassal ébredtek, és a vaksötéttel tértek nyugovóra. Meg is kellett fogni a dolog végét, hiszen huszonkilenc holdon gaz­dálkodtak. János bácsi végül is az állami gazdaságból került nyugdíj­ba. Bizony egykoron ott se bőven osztogatták a fizetést, és előfordult, hogy három! forintot vitt haza. Napjainban 9 ezer 911 forint a havi járandósága, és ebből élnek ketten élete pátjával. Hogy jusson meg maradjon is, malacokkal is bíbe­lődnek. Azonkívül szőlőjük is akad, és előfordult már, hogy hetven hektó forrt a kamrában. Ez régen, nagyon régen volt, és ma már évente négy­ötszáz litert sutul ki a házigazda. Mivel mindent maga csinál, nevet­ve meg is jegyzi: tudják, egyre ke­vesebb a szőlőm, és ahogy szállnak az évek, mégis egyre hosszabb a szüret. Most már kell hozzá egy hét is ... A polgármestert, Balogh Györgyöt délután nagy munká­ban találom az udvarán. Egy ge­­reblyeszerű, szúrós szerkezettel apró. fekete magvakat rendezget a földre terített fólián.- Mit csinál, ha szabad érdek­lődnöm?- Tökölök.- Tessék?- Úgy, ahogy mondom, tökö­lök, szárítgatom a nyers tökma­got. Egyébként is főállásban pe­dagógus maradtam, hiszen csak tiszteletdíjasként vállaltam el.- Mennyi az éves pénzük?- Huszonötmillió a költség­­vetés. és ebből fejlesztésre már nem futja. Fenntartjuk az iskolát, az intézményeket. Azért a gyere­keknek vettünk hat számítógé­pet. r, Jk iát*- Miért nem pályáznak?- Adtunk be két útra, de eze­ket most elutasították.- Miből élnek az emberek?- Háztájiból. Nagyon sokan közülük, aki csak teheti, tököl. Más szóval tökmaggal bíbelő­dik.- Mennyi a munkanélkülijük?- Hetven felett. Zömük se­gédmunkás, de akad közöttük szakmunkás is. A baj az, hogy a faluban kevés a vállalkozó.- Miért?- Nagyon sok az idős ember. A szociális gondozottunk hu­szonnyolc, és a költségvetés tíz százaléka már nem elég a szociá­lis kiadásokra. Most kaptunk például 448 ezer forint nevelési pótsegélyt.- Legújabban megyei másod­­osztályú focicsapatuk is van.- Valamennyi játékos dolgo­zik, és a csapatot az önkormány­zat 200 ezer forinttal segíti. Bí­zom, bízunk bennük, még akkor is, ha ez első nyolc forduló sike­resebb is lehetett volna. Most még árva Ottjártunkkor még magá­nyosan állt a posta szomszédsá­gában az a telefonfülke, amely­ből hamarosan - állítólag még az idén - hívható lesz a megye, sőt a nagyvilág. A településen jelenleg tizenöt telefon-előfize­tőt tartanak nyilván. Egyébként összesen negyvenhárom készü­lékre kaptak fejlesztést, bár öt­vennél is több a jelentkező. Annak is utánanéztünk, mennyire olvassák a lapunkat. Kiderült, januárban még két­száznál is több járt, most száz­­harminchárom az előfizető. Az emberek főleg azért mondták le, mert soknak tartják a hirde­tést, ráadásul az a véleményük: keveset írnak az ezerkétszáz­hatvan lelkes faluról. Jár ide még hetente százkilencvenegy Szabad Föld, naponta negyven­négy Népszabadság, egy Elet és Irodalom és 168 órából is ugyanannyi szükséges. A Für­ge Ujjaknak szintén egy előfi­zetője van. de további tizenki­lenc áruspéldányt is elvisznek. Nagyon népszerűek a könnyed, szerelmesregények: úgymint a Romana. Júlia. Valahogyan bi­zonyára úgy vannak vele a gyendaiak: ha már a minden­napjaik nehezek, legalább az olvasmányaikban találkozza­nak a könnyed, színes élet pil­lanataival. írta: D. Szabó Miklós Fotók: Nagy Zsolt Importruha­eladó Azért ha takaréklángon, de a fa­luban is elkezdődtek a vállalkozá­sok. Varga Zoltánná Tarr Katalin például egy éve import ruhákat árusít. Zoltán, a félje a megyeszék­helyre jár dolgozni, és mivel ko­rábban a Szolnoki MÁV MTE ifis­­tái között, majd Kunhegyesen is focizott, természetes, hogy a most felkerült aranylábúaknak sem mondott nemet. Ami az újonc gyendai csapat eddigi eredményeit illeti, ők is, meg a szurkolók is remélik, lesz jobb is ... A feleségnél maradva, a ruhákat kilóra árulja, és kéthetente a Nyír­ségből hozza az utánpótlást. Nép­szerű az üzlet, hiszen itt szó szerint olcsón tetőtől talpig fel lehet öltöz­ni. Katalinról még el lehet monda­ni, hogy akik ismerik, tudják: isko­lás korában nagyszerű tornász volt. Nemcsak megállt a kezén, de kézen állva százharmincat-száz­­negyvenet is „lépkedett’. Azóta annyit változott a helyzet, hogy férjhez ment, két aranyos kisfia van, és ebből kifolyólag nem a ke­zén, hanem a lábán kell megállnia. Mit mondjak? Eddig sikerült... Álomból ébredve A legfiatalabb tiSzagyendaiakat az óvodában a szokásos kora délutáni alvás közben találtuk. Bár nem kimondottan gazellajárású fotóriporter kollé­gámmal óvatosan kukkantottunk be a terembe, azért egy páran közülük már nyitogatták az ibolyá­kat. Hajnal Istvánná vezető óvónőtől megtudtuk, hogy a intézmény népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az idén huszonhárommal több apróságot írattak be. Az ötvenhárom kisfiú és lány testi-lelki gyarapodását két csoportban négy óvónő vigyázza. Noha az 1966-ban épült hosszú­kás alakú óvoda kívül mutatós, ugyanakkor nem rendelkeznek telefonnal, nincs meleg víz és egy olyan nyitott terasz sem, ahol az ide járóknak a nemszeretem időkben levegőzniük lehetne. Ami a felszereltséget illeti, éppen hogy eléri a megfelelő szintet. Azért az itt dolgozók reménykednek: talán nem lesz mindig ennyire szűk esztendő ... Hátha több lesz az egy év Szűk másfél hónapja dr. Petro­­vics Haj­­n a I k a szemé­lyében orvosuk is van az itt élők­­nek. Ki B / tudja, mi- ■Égj j UsM ért: talán KyMjf | lelkiis- 1 ~ Y | meretes- ........ ...*'TMTMiiiiii«iiiii i ségért, esetleg a közvetlenségért, vagy fiatalsága miatt - nem tudom de az ifjú doktornőről sok jót hallottunk jár­tunkban, keltünkben. Kedves, barátsá­gos, közvetlen mondogatták, bár saját maga szerint ő inkább komoly. Képünk is ezt látszik bizonyítani, miközben la­kásán „lekaptuk.”. Általában naponta huszonöt-harminc beteg keresi fel, de arra is adódott példa, hogy a betérők száma negyvenhét volt. Sok az idős ember, így a magas vérnyomással küszködő, mozgásszervi betegségben szenvedő. A gyerekek is sűrűn pácien­sei. Ok általában felső légúti panaszo­­okkal nyitják meg a rendelő kilincsét. Noha a férje messze él tőle, hiszen Szegeden orvos, és a második szak­vizsgájára készül, annyi bizonyos, hogy a doktornő egy évig marad. A falubeliek reménykednek, hátha több lesz majd ez az egy esztendő ... Mellesleg prémvadász A szakmáját tekintve Né­gyesi Gábor szerkezetlakatos, mellesleg prémvadász. De nem ám afféle amatőr szintű, ha bírok, fogok féle, hiszen a gyendai, kunhegyesi, burai határban már tizenöt évesen járta a táblákat. Ennek hova­tovább tizenhárom éve, és a vadászszenvedélye úgy kez­dődött, hogy különböző csap­dákat eszkábált a hörcsögök­nek meg a pézsmapatkányok­nak. Akadt nap, amikor a négylábú kártevőkből három­száz is horogra, akarom mon­dani hurokra került. Temér­deket eloszto­gatott az isme­rőseinek, az­után loptak is el belőlük a határ­ban, meg adott is el közülük jó néhányat. A va­dászat úgy kez­dődik, hogy a lyukak mellé kitűzőkarókat állít, majd a cső alakú szerkeze­tet odarakja a kijárat elé. A szerkezetben belül spirál ala­kú drót tekerő­­dik, amelyik hurokban vég­ződik. Prémes barátunk bele­óvakodik, és hi­ába iparkodna kifelé, a drót elszorítja a nya­kát. Egykoron egy szép pél­dány bundájának darabjáért százhúsz forintot is adtak, most viszont a kereslet-kíná­lat viszonyától függ az ár. Egyébként egy rövid, női bundához hatvan-hetven hör­csögbőr kell. Gábor még be­mutatta, miképpen működik a doboz, és máris búcsúztunk. Elvégre szép az idő, és a leg­szebb a prém októbertől ad­dig, amíg a szigorú fagyok elől be nem vermelik magukat ezek a kapafogú kártevők. Fejlesztésre (most) nem futja I

Next

/
Thumbnails
Contents