Új Néplap, 1991. október (2. évfolyam, 229-255. szám)
1991-10-19 / 246. szám
1991. OKTÓBER 19. Nézőpontok 7 Szomßati jegyzet Helyesen írni Az embereket sokféleképpen meg lehet ismerni. Testtartásuk, gesztikulációik, munkájuk olyan ismertetőjegyek, melyek árulkodnak belső tulajdonságaikról, pillanatnyi állapotukról. Ugyanúgy képet alkothatunk valakiről öltözete, hajviselete alapján is. Ám ezek - külső benyomásként - sok-sok tévedési lehetőséget tartalmaznak. Szükséges még hozzájuk egy olyan megnyilvánulás, amit beszédnek hívunk. Valójában az a fontos - a megítélés igazi szempontjaként -, hogy ki, mit, mikor és hogyan mond, s egyeznek-e az elhangzott szavak a külső megjelenéssel (a mozgással együtt) a múltbéli, jelenlegi s várható cselekvéssel. Az írás is árulkodik. Grafológusok az írásképből próbálják megtalálni a mögöttes lényeget; a statisztikusok pedig a szavak, kifejezések előfordulási gyakorisága alapján. Én a legutóbb a helyes íráson és a helyesíráson gondolkodtam el. Talán ebből is lehet következtetni a felszín mögötti jelenségekre? Az elmúlt napokban - ahogyan a lapunkban is olvashatták - újra kisbetűvel írtuk le az expo szót. Azért újra, mert korábban - a helyesírásnak megfelelően - kicsivel írtuk, aztán nagyon sokáig - a helyesírásnak nem megfelelően - naggyal. Végre rend lett! Már ami a helyesírást illeti. De miért is szegtük meg a szabályokat? Amelyek arra valók, hogy a szöveg olvasásakor mindenkinek, mindenkor és mindenhol ugyanaz jusson az eszébe, a fehér papíron hangyamód sorjázó sötét betűk kapcsolata ugyanazt az érzést, hangulatot, üzenetet hordozza, közvetítse mindannyiunk számára. Vannak-e olyan helyzetek, szituációk, amelyek a törvények, szabályok, az állandóság, a biztonság érdekében létrehozott korlátok felrúgását szentesíthetik? Kell hogy legyenek ilyenek! Miközben ezen gondolkoztam, eszembe jutott, hogy korábban a nagy októberi szocialista forradalmat - egyedül ezt - nagybetűvel kellett írni, miközben az őszirózsás forradalmat, a nagy francia forradalmat, a honfoglalást stb. kicsivel. Keresem az igazat. Vajon mi indokolja azt, hogy tudatosan - a helyesírási szabályok felrúgásával - máshogyan írjunk le szavakat? Költőknek, íróknak ebben nagy a szabadságuk, de nekünk szabad-e? A tájékoztatónak, a tudósítónak fel lehet-e rúgnia a nyelv szabályait? Egyértelmű a válasz: nem. Ä jelenség mégis létezik. Miért? Ismerek egy fiatal lányt, aki a magyar érettségi dolgozatában következetesen nagybetűvel írta az édesanya szót. Ha a helyesírást nézzük, akkor ez durva hiba, s a néhány vesszőhiba kapcsán a színjeles, kiváló íráskészségű tanuló dolgozata - hivatalosan - négyes lett volna. A szóbelin az elnök rákérdezett: - Mondja, kérem! Nem tetszik tudni, hogy az édesanya szó az köznév, tehát kisbetűvel kell írni? A válasz azonnali és tömör volt: - Tudom, tisztában vagyok vele. De ezt a szót én csak nagybetűvel vagyok képes leírni. A belső szabály, az ember bensőjéből vezérlő elv erősebb volt a külsőnél. A társadalom is ilyen, az újság is. Amíg a kormánytól kezdve mindenki az expo lázában égett, mindenkinek azt jelentette, hogy megvált bennünket, reményt hoz nekünk, értelmet ad a mai botladozásoknak, addig mi úgy írtuk - nagybetűvel -, hogy Expo, bár tudtuk, hogy ez a helyesírásnak nem felel meg. Amikor a szép álmokról országszerte lemondtunk, visszatértünk az eredeti írásmódra. Hasonlóan vagyunk néhány másik szóval is, például a parlamenttel, melyet mint épületet, intézményt mindig nagybetűvel írunk, de a képviselők együttesét már kicsivel. Ez a szabály, s ez az, amitől - ha a honatyák érdemben dolgoznak - néha eltérünk, s nagybetűvel írjuk őket, mert megérdemlik, s ilyenkor ők: a Parlament. Ä helyesírás is egy tükör, egyfajta leképezése a valóságnak, mely a létező tartalmi jegyek mellett vágyakat is tartalmaz, melyeket vizuálisan kell megjeleníteni. Ezáltal is érzékelheti az olvasó a fontosságot vagy a jelentéktelenséget. A nyelv törvényeit, a helyesírás szabályait azonban csak az szegheti meg - nagyon indokolt esetben -, aki azok természetével tisztában van. Az expót, a parlamentet stb. szeretnénk mindig nagybetűvel írni. Reméljük, hogy az utóbbira sokszor, az előbbire pedig újra sor kerül majd, s akkor „Helyesen” kell helyesími őket, mert a szabályok értünk vannak. Fegyvertörténeti kiállítás az egri Dobó István Vármúzeumban Számszeríj es kellékei Az egri Dobó István Vármúzeumban szeptember 27-én „Fegyvert s vitézt éneklek” címmel fegyvertörténeti állandó kiállítást nyitottak meg. A bemutató - amelyet az egri vár egykori kaszámyatermeiben rendeztek be - hű képet ad a középkori végvári hadviselés fegyvereiről. A több száz kiállított tárgy alapján jól nyomon követhető a középkori fegyverzet fejlődése: az évezred első feléből való íjak, tüzeslándzsák mellett láthatóak a XVI-XVII. századból való, akkor korszerűnek számító puskák, szakállas ágyúk is. MTI-Fotó: H. Szabó Sándor C s e p r e g k á 1 v á r i Bonyolult ez a világ, mégis valahol nagyon egyszerű. Azért, mert a dolgok összefüggenek egymással, a valóságban a gordiuszi csomókat nem bogozni vagy esetleg továbbgombolyítani, hanem átvágni szokták. Hogy ez évekig miért nem jutott az ügyben érintettek eszébe, erre ma sem tudom a pontos feleletet. Helyette közreadom a tiszafüredi Csepregi József mármár hihetetlennek látszó kálváriáját, amelyről vaskos aktatömeg készült Füreden meg Szolnokon is. Holtomiglan, holtodiglan A gondok, s velük együtt a bonyodalmak, úgy kezdődtek, hogy Jóska - független fiatalember lévén - megismerkedett egy szép, beregszászi kislánynyal. A szovjet bürokráciát ismerve ez nem is tűnt egyszerű tettnek. Hősünk az összes előírásra fittyet hányva nem átallott beleszeretni a messzi hölgybe. Mivel viszontszerették, a dolgok végtelenül leegyszerűsödtek, és 1983. augusztus 25-én kimondták a holtomiglant, holtodiglant. Mégpedig nem máshol, mint Tiszafüreden: a tanácsnál meg a templomban is. Az örömteli szertartás újabb „bonyodalmakhoz” vezetett, hiszen, mint lenni szokott az ifjú pároknál, annak rendje-módja szerint megérkezett az első apróság Kitti személyében. Három év múlva pedig követte őt Édua. Lakni pedig már kettőjüknek, sőt hármójuknak is kellett valahol, ezért kezdetben a férj édesanyjánál kaptak egy szobát. Ez idővel szűknek bizonyult, nem beszélve arról, hogy - mint sok-sok ezren ebben az országban -, ők is saját otthonra vágytak. Madarat lehetett volna fogatni velük, amikor 1986 nyarára öröklakáshoz jutottak. Mégpedig az Ifjúsági úton, egy négyemeletes szalagház felső szintjén, azaz a negyedik emeleten. Az az ötvennyolc négyzetméter megoldja minden gondjukat, hitték, holott igazi kálváriájuk csak ezután kezdődött. Pontosabban fogalmazva valamivel korábban, mivel a beugró akkortájt 180 ezer forint volt, ami a hozzájuk hasonló fiataloknál nem kis összegnek számított. Hatvanezret összegyűjtöttek, hatvanezret a tanács adott, a fennmaradó harmadot pedig Jóska munkahelye, az MHD, vagy ahogyan akkoriban nevezték: a darugyár biztosította - vállalati kölcsön formájában. Örültek, hogyne örültek volna: kitakarították, majd ahogyan kevés pénzükből tellett, berendezték első saját otthonukat. Nemsokára papír is érkezett az OTP helyi kirendeltségétől, amelyre fel kellett sorolni, milyen hiányosságokat tapasztaltak, tapasztalnak. Mi tagadás, akadt belőlük, hiszen a fürdőszobában levált egy falrésznyi csempe, a parketták sem mindenhol előírásszerűén simultak egymáshoz, azután az ablakkeretek gumitömítései is hiányoztak. Ezeket azután később javítgatták, és ők azt gondolták: végre egyenesbe jutottak. így telt el az év, majd 1987- ben az egyik bőséges égi áldás után észrevették, hogy bizonytalan alakú, sötét színű domborzati térképszínek jelennek meg a gyerekszoba meg a kamra mennyezetén. Magyarán mondva jókora vízfoltok éktelenkedtek mindkét helyen. Nosza, tüstént rohantak a helyi OTP-hez, onnan jelezték mindezt a Szotévnek, amely szaknyelven fogalmazva generálkivitelező volt. Jó magyar szokás szerint minden igényt kielégítő jegyzőkönyv született, amelyből az is kiderült, hogy a lapostetőt egy hevesi építőipari szövetkezet varázsolta fel. Telefon ide, levél oda, és már kis idő teltével jöttek is. Javítottak rajta ezt is, azt is, minderről dokumentum maradt a utókorra. A tulajdonosok nyugodtak voltak: lám-lám, ettől a dicséretes szakipari munkától bizonyára pánikszerűen menekülnek a korábbi hívatlan nedvességfoltok. Konok vizesedés Sajnos, ezen tócsák aligha olvashattak a korábbi garanciális javításokról, vagy egyszerűen elkerülte a figyelmüket eme örvendetes pótlás, mert 1989 júliusában megint feltűntek. Újabb feljegyzések, akták, majd a helyszínre kiszállt bizottság jónak találta a tetőt, ámbár bizonyos karbantartási hiányosságokat feltárt. Ezek természetesen nem a kivitelező cégre, hanem a lakásszövetkezetre tartoztak, mivel ezeket állítólag neki kellett volna elvégezni. Igaz, a bádogfedés forrasztásánál bizonyos repedésekre leltek, de hát istenem, ennyi gubanc a legjobb igyekezet mellett is előfordulhat. Nem szaporítom a szót: ismét javítottak valamit a tetőn. Csepregiék ezek után gyanakodni kezdtek, és már csak abban bíztak, amit általános iskolás korukban tanultak: amely szerint a Nagyalföld és annak az északi peremszegélye aszályos vidék. Sajnos 1989 vége nem lett az, és a tulajdonos decemberben ismét jelezte: megint vizesedik odabenn a mennyezet. 1990. január 23-án ki is jöttek a kivitelező cég szakemberei, és megállapították: tulajdonképpen nagy baj nincsen, noha az összefolyó rész környékén valóban nedvesedés látszott. Mindez szaknyelven duruzsolva lokális páralerakódás következménye is lehet, ami ugye ezek után belülről is származhat. Akkor pedig kérem, eme sajnálatos vizesedés attól is eredhet, hogy a bentlakók nem rendeltetésszerűen használták a helyiségeket. Bármi is volt, benn volt a folt, noha azért annyi eredménye csak adódott a javítgatásoknak, hogy a gyerekszoba mennyezetéről végre eltűnt a lucsok. 1990 tavaszán a Szotévtől a kárvallottak hatezer forintot kaptak festésre. Ki is festették belőle a kamrát meg az előszobát. Idáig jutva az olvasásban, ha valaki most azt gondolná, hogy ezzel lezárult az ügy, nagyot téved. Ugyanis a Szotév és a lakásszövetkezet illetékesei 1991 januárjában is vitatták, mitől származik a nedvesedés. Mivel a Szotév állításának a továbbiakban már nem hittek, ezért a lakásszövetkezet az Építésügyi Minőség-ellenőrző Intézettől szakvéleményt kért, amelyet a kivitelező is elfogadott. Mindezek következtében 1991. január i é k áj a 29-én Debrecenből megérkezett egy szakértői csoport. Ezek az emberek ugyan elismerték a korábbi javítások tényét, majd miután alaposan, rétegre rétegre felbontottak, megvizsgálták a tetőt, ez volt a megállapításuk: sem eredeti, sem javított formájában nem tesz eleget a vízhatlansági követelményeknek. Ezt az Épszöv szakemberei vitatták, mivel őket erre a feltárásra nem hívták meg. Egy hibát mindenképpen elkövettek, mégpedig azt, hogy a felbontott tetőt úgy hagyták. Majd később a szakaszt valaki vagy valakik helyreállították. Mint korábban írtam, az ÉMI-vizsgálat fehéren-feketén kimondja, hogy Csepregiék fölött a tető semmilyen formában nem tesz eleget a vízhatlansági követelményeknek. Ezt a nézetet a kivitelezők nem osztották, Csepregiék viszont igen, és úgy tűnik, hogy egyetértett eme bonyolult helyzettel a tócsa is, mert a kamrában ismételten megjelent. Az újabb munka a nyár folyamán kezdődött, és mivel időközben a család elutazott a távoli rokonokhoz, később fejeződött be. Havi ötezer a részlet A közelmúltban megint tartottak egy helyszíni szemlét, amelyre a Szotév illetékesei az indoklásuk szerint más irányú elfoglaltságuk miatt nem bírtak elmenni. Ugyanakkor a hajdani kivitelező jpgutódja, a Szotév Ipari és Építőipari Részvénytársaság nem zárkózott el attól, ha az OTP és Csepregiék azt akarják, a további javításokat mással végeztessék. Elvégre ezek szerintük már nem beázás jellegűek, inkább azért keletkeztek, mert nem rendeltetésszerűen, az előírt módon fűtötték, szellőztették a lakást. Márpedig ha ez így igaz, a kivitelező ugyebár aligha felelős a cikkben felsoroltakért. Sajátos okfejtés, amelynek az a döbbenetes következménye, hogy a nedvességfolt vagy foltok mégis megjelennek ebben az otthonban. Egy olyan lakásban, ahol két kisgyerek és két felnőtt él. A házigazda némi akasztófahumorral megjegyezte: eladná az otthonát, bár korábbi tapasztalatai szerint a használathoz némi vízi jártassági, ismeret is szükséges, ami szerfölött kacifántossá teszi a helyzetet. Mielőtt bárki levonná a végkövetkeztetést, még egy észrevétel, mégpedig anyagi. Az asszonyka gyese havi 4 ezer 100 forint, a férje viszont tartós munkanélküliségre számíthat, hiszen volt vállalatát felszámolják. Havi ötezer forint a részletük, és ezt októberben még bírták fizetni. Mindezeket csak azért vetem papírra: hátha az őszi esőfelhők is olvassák. Egyébként még annyit tudunk, hogy az OTP megyei illetékesei felvették a kapcsolatot egy olyan kft.-vei, amely erre, azaz a beázott tetők javítására (is) szakosodott. Még a jövő héten felkeresik Csepregiék füredi lakását, hogy felmérjék a javítás nagyságát, mértékét. Teszik ezt azért, ha már a kétgyerekes fiatal házaspár a kivitelezőkkel képtelen zöld ágra jutni a javítások ügyében. Ezt vállalja helyettük az OTP, mégpedig ingyen, azaz a saját számlájára. Nemes gesztus, amelyet némi kajánsággal minősítve, nem siettek el. Bár ha azt veszem, jobb később, mint... D. Szabó Miklós A kiállításon
