Új Néplap, 1991. október (2. évfolyam, 229-255. szám)

1991-10-17 / 244. szám

I

4

A szerkesztőség postájából

1991. OKTÓBER 17.

Felelősség ide, felelősség oda, ki fizeti a kárt?

A magyar autósok megpróbáltatása az utóbbi években hatványozottan emelkedett. Körvonalazódnak az új gépkocsiadó vészjósló fellegei, noha még frissek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással ejtett sebek. Fizetünk mint a katonatiszt, ezzel szemben elvárnánk, hogy a káresettel kapcsolatos ügyintézés színvonala is emelkedjen. Esetemben, mely a következő, nem ezt tapasztalom.

Parkírozó gépkocsimba szaladt egy személygépkocsi, és sajnos 20 ezer forint károm keletkezett. A károkozó a szélvédőmön hagyta ugyan a nevét, címét, így este felkereshettem a lakásán, de nem sokat értem el vele, mivel a betétlapján nem ismerte el a vétségét - mondván, hogy egy szabálytalanul közlekedő kerékpáros miatt ment bele a kocsimba. A kerékpáros viszont elkarikázott! No itt kezdődik a probléma. Keressem meg a kerékpárost, és azon hajtsam be a követelésem - mondták az AB- nál. Közben megtudtam, hogy a kárt okozók biztosítási díját emelni fogják. Ha pedig így lesz, a kárt okozók még kevésbé adják a betétlapjukat és ismerik el a felelősséget. Kerékpárosokra, járókelőkre hivatkoznak majd, akiknek közben nyoma veszett.

Józan ésszel nem tudom felfogni, hogy ez így van rendjén, ilyen lenne a biztosítási szabály. Megvan az, aki összetörte a kocsimat, ennek alapján fizessenek. Úgy vélem, a különböző biztosítók belső szabályai ellentétesek a törvénnyel, vagy csak egy bürokrata, lelketlen kárszakértőt fogtam ki? - írta többek között Molnár Mihály jászberényi olvasónk, segítségünket remélve.

* * *

Molnár Mihály sérelmét jogosnak tartjuk - noha nem a kárszakértő esetleges jó vagy rosszindulatán múlik, hogy ilyen esetben fizet vagy sem a biztosító. Sajnos a kárt okozó gépkocsitulajdonos nem ismerte el a vétségét, így egyértelmű a válasz. Ha azonban előkerülne, netán önként jelentkezne a kerékpáros, és háztartási vagy egyéb biztosítása alapján fizethetne a biztosító, megtérítenék a kárt.

Olvasónk helyzete olyan problémára hívja fel a figyelmet, mely mindenképp megoldásra vár, hiszen a kárt okozók felelősségbiztosítási díjának emelésével - 1993-ban lép életbe - méginkább elszaporodhatnak az ilyen és ehhez hsonló, cserbenhagyásos esetek. Egyelőre csupán azt tanácsolhatjuk, hogy kártérítési igényével forduljon a bírósághoz. (A szerk.)

r

A rászorulókon segítsünk

A jászladányi piacról megjelent október 10-i kép késztetett arra, hogy néhány sor erejéig tollat fogjak.

Sajnos nemcsak a kép lehangoló, hanem az is, hogy a piac és a vásártér gazdája egy anyagilag jól álló és több évtizede működő bolt tulajdonosa lett. Ezenkívül felmerült bennem a kérdés, hogy a polgármesteri hivatal a helypénzszedésre miért nem alkalmazott egy kisnyugdíjast, vagy olyan embert, akinek nincs munkahelye, de még munkanélkülis-egélyben sem részesül?

Bízom a jelenlegi polgármester körültekintő döntésében, mely az ilyen és ehhez hasonló ügyekre is kiterjed.

K. H.

Jászladány

A korszerűsítéssel

az otthon lakóit szolgálják

Az építkezés a kezdeténél tart. A kivitelező, a szolnoki TIMEP még finomít a terveken, a szorgos alapozási munka azonban már mutatja, hogy valami jelentős készül. ígérete annak, hogy szűk egy esztendő múlva új, 300 adagos konyhája, nagy teljesítményű mosodája és egy újabb pavilonja lesz a jászberényi szociális intézetnek. E korszerűsítés, hiánypótlás tulajdonképpen szükségessé vált, mivel az év elején az intézet egyik része - ahol a konyha és a mosoda volt - visszakerült az egyházhoz. Ugyanilyen sorsra jutott az idősek klubja és a Faiskola úti gondozottak háza, ahol a zsúfoltság miatt a korábbiaknál is nehezebbé vált a munka.

Az önkormányzat pályázatot írt ki a beruházás megvalósítására, s az ebben meghatározott követelményeknek a szolnoki TIMEP felelt meg legjobban. Az elkezdett beruházás költsége 27

millió 580 ezer forint, ez azonban csak egy indulási alap. Az áfa, a különböző berendezések és a területelőkészítés költségével együtt a jelentős beruházás várhatóan 45 millió forintba kerül.

A szociális intézet az új létesítményekkel - jövő év október végétől - az eddiginél is megfelelőbb körülmények között folytathatja áldásos munkáját. Gazdagabb lesz a 300 adagos konyhával, a hozzá tartozó kiszolgáló-helyiségekkel és a nagy teljesítményű mosodával; egy- és kétágyas szobákkal - ezen belül házastársi lakószobákkal - elkészül egy újabb pavilon. Az intézet dolgozóinak munkáját könnyíti, de végső soron az otthon idős lakóinak érdekeit szolgálják az épülő öltözők, mosdók, karbantartóműhelyek, raktárak és irodák is.- illés -Folyamatosan újjávarázsoljuk a házat

A szolnoki Gutemnberg tér4. számú, csaknem 80 éves ház eredetileg, „fénykorában” pénzügyőrlaktanya, az ötvenes évek közepén egyetemi diákotthon, 1957 óta pedig lakóház. Tehát 1957-ben kezdődött el az épület és 31 lakásának IKV-s korszaka. A hetvenes évek elejétől (?), közepétől három hullámban szenvedtük meg az IKV felújítási lázát, de minden eredmény nélkül.

Az IKV „akarom meg nem is” hozzáállása, valamint két lakó ellenvetése miatt az utolsó reményünk is elhamvadt - 1986 táján. E ház elhanyagoltságáról, a már-már tragikus műszaki állapotáról hosszan lehetne írni, túlnő a levél keretén.

Tavaly ősszel a lakások többségét megvásároltuk, társasház lettünk, és az idő múlása dönti majd el, hogy helyesen cselekedtünk-e. A lakóközösség úgy döntött, hogy a közös költségre befizetett összeg egy jelentős részét először az épület udvari homlokzatának és lépcsőházainak felújítására fordítjuk, azután - ahogy az idő halad és a közös pénztárca gyarapodik - következik a tető, a víz és szennyvízhálózat stb. felújítása. A házban élők zömmel idős emberek, nyugdíjasok, tehát a felújítási programunkat szerénységgel, de nem minden igényünkről lemondva kell véghezvinnünk. Törekvéseink kezdeti szakaszának megvalósításához azonban korrekt

partnerre találtunk a Belsőépítészeti és Szakipari Kft.-ben, akik helyzetünket megértve és méltányolva adták meg árajánlatukat. Ennek köszönhetően, szeptember 30-ig az épület lépcsőházai és udvari homlokzata megszépült. Munkájukkal elégedettek vagyunk, és a kft. dolgozóinak, ezúton is köszönjük, hogy már az újjávarázsolt üde, tiszta lépcsőházakban, folyosókon járhatunk.

A lakótársak nevében:

Lévai István az intézőbizottság elnöke

A rossz idő beálltáig sokan igyekeznek rendet csinálni a kertekben, a portán. Felvételünkön egy takaros kis ház csinosítását örökítettük meg Mesterszálláson. (Fotó: K. É.)

Az állatok is szabadságra vágynak

A gazdi boldog a kis fekete, rövid lábú, játékos kugyusával. Szeretik egymást. Kovács néniről van szó, aki két napra rokonlátogatásra ment, és megkért, törődjünk a kutyájával, míg odalesz. Szívesen vállaltuk, hiszen nekünk csak két cica gondozása, hízelgése jut naponta. Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy a Népszabadság egyik „Itthon” mellékletében az állatok jogairól és az emerek kötelességéről olvashattunk nemrég, vagyis az állatvédelemről. Ebből tulajdonképpen két mondat fogott meg: „Az embernek erkölcsi kötelessége az állatok jogainak elismerése”.

Ez így persze nagyon elméleti és általános. A másik írásban - „Ne legyen több rövid láncra vert kutya!” - már konkrétabb emberi kegyetlenséget tesz szóvá. Tehát amikor magunknak mint a legszentebb jogot, a szabadságot megköveteljük - melyért a történelem során már annyi vér folyt -, eszünkbe sem jut, hogy az állatok is szabadságra születtek. Erre a kutya esetében többet kellene gondolnunk, hiszen elég, ha a vakvezető, a rendőröket nyomra vezető kutyát említem.

A közbiztonság lazulása nyomán szinte minden kertes házban tartanak egy vagy több kutyát. De hogyan? Nappal kötve, éjjel szabadon, vagy éjjel-nappal „drótpalotába” zárva. E gyönyörű kutyát mindenki megcsodálja, aki benéz a ház udvarára, de ha megáll egy percig, látja, szegény alig tud néhány lépést tenni, inkább csak forgolódik, de legtöbbször fekszik a börtönében; ritkán ugat - felelve a vidám kutyák vakkantásaira; hosszan sír hol éjjel, hol nappal. Az emberek tudják, az állat pedig csak érzik, hogy rossz a bezártság, hogy jó szabadon élni. ..

„Egy állatbarát”

Hozzászólás cikkeinkhez

A „Tiszát” a Tiszába öntené?!

A kiebrudalt táncosok című (IX. 17.), valamint az azt követő cikkekhez az alábbi gondolatokat fűzöm:

Kedves Közönségünk!

Biztos vagyok abban, hogy sokan várják, de legalább a néptánc barátai a „tiszások kiebrudalásának” lezárását. Elöljáróban leszögezem, hogy a Tisza Táncegyüttest nem ebrudalták ki, nem pakolták ki a Belvárosi Nagytemplom előtti térre, mint ez esetleg kiolvasható a kezdősorokból. Részemről egy hosszú beszélgetés tárgya volt az átköltözés, valamint az ezzel járó várható problémák feltárása. Tény, hogy jogos volt az aggodalom, hiszen abban a pillanatban önállósági törekvéseink is meginogtak. Úgy vélem, helyesebb, ha e gondolat jegyében próbálok választ adni a kérdésekre, megjegyzésekre, illetve kifejteném mindazt, ami a tánckart egyesületalapításra készteti. Kiemelve egy gondolatot az előző cikkből: „Az együttes fönntartója - a 60- as évek eleje óta, s jelenleg is - a Megyei Művelődési Központ.” Ha ez így van, akkor hogyan sikerült elérni azt, hogy a héttagú zenekarból előbb öt-, majd négy-,később három, jelenleg kéttagú zenekar lett. S jövőre?

Minden együttesnél a legelső működési zavart mindig a zenekar jelzi! Különösen akkor, ha egy nagy intézmény dolgozójaként a zenész-státusz a legbizonytalanabb?! Sajnos az akkori irányításpolitikai koncepciónak a következménye, hogy a táncegyüttes nem önálló jogi személy, hanem az MMIK egyik művészeti csoportja, emiatt nincs elkülönített, tervezhető költségvetése sem. A korábbi években sok olyan jel mutatott kívülről arra, hogy valóban megvan a készség a fenntartásra, amely e nemes művészetet szolgálja, csakhogy egy (arany I.) együttes fenntartásához legalább 3 millió forintra lenne szükség a tavalyi 2.096.915 forinttal szemben. Az idén körülbelül 2,2 millió forintba kerül - szerintem - a „Tisza” a megyei, illetve városi önkormányzatoknak. Mindezekből kiderül, hogy nem lehet „dolga” egy művelődési háznak ekkora együttes fenntartása. Ahol profi művészeti munka van, profinak kell lenni az irányításnak, szervezésnek is, hiszen a marketing kommunikáció ide értelmezhető szabályait itt fokozottabban kell érvényesíteni ahhoz, hogy a műsorokhoz fűződő remények teljesüljenek. Intézmé-A tárgyalóteremből

A csőlakó család

A rendőrjárőr körözött személyeket keresett, és megdöbbent, amikor Budapest XII. kerületében, a Szilas patak közelében egy jókora betoncsőben rábukkant a fiatalasszony „lakására”. Nem a csőlakóval való találkozás lepte meg, hiszen egy pesti rendőr számára szinte mindennapos az ilyen találkozás, hanem az, hogy a volt szovjet laktanya melletti huzatos csőben lakott az asszony gyermeke is, a hatéves kislány. A nő személyi igazolványában lapozgatva kiderült, hogy a bejegyzés szerint annak van egy állandó és egy ideiglenes lakása: az egyik a VIII. kerület, Bókái I. út 44, a másik a VI. kerület, Andrássy út 55. szám alatt.

Aki a két bejegyzett lakás helyett a harmadikat, a cím nélkülit választotta, Szeder Hajnalka kétgyermekes anya. Kisebbik gyermeke - a hatéves kislány - nála van, a nagyobbik állami gondozásban. A 27 esztendős asszony évek óta különváltan él volt élettársától, gyermekei apjától. Nem is emlékeztette semmi a volt élettársra, hacsak nem annak nagyapja, a Pusztamonostoron élő Kalina István, akit nagy ritkán meglátogat. Ilyen ritka alkalom volt az az őszi nap, amikor Szeder Hajnalka csöves lakását „lezárta”, és lerándult Pusztamonostorra. Hangos „megjöttünk, nagyapa” kiáltással bezörgetett az idős ember lakásának ajtaján,

nyi keretek között - két év alatt bebizonyosodott - erre nincs lehetőség. Sajnos az is igaz, hogy az MMIK fenntartása alatt négy művészeti vezető fordult meg az együttesnél. Nem volt jó a hazai, jöttek a vendégek. Távozásuk oka akár közvetett vagy közvetlen úton a pénz hiányára mindig visszavezethető.

Az együttes jelenlegi művészeti vezetőjét, Mihályi Gábort viszont ilyen okok miatt nem kívánjuk elveszíteni. Mindannyian tudjuk, hogy az MMIK 1991. december 31-én megszűnik. A helyére lépő Városi Művelődési Központ feladatai között nem szerepel a Tisza Táncegyüttes. Az MMIK által összeállított tervezetben meg sem említik, vagy annyira jelentéktelen, hogy nem érdemes szóba hozni? Az amatőrök profi szinten letörölhetetlen színpadi értéket teremtettek, akiket jószemű, de nem elhivatott emberek, az akkori kirakatpolitika pajzsára emelve, a mai napig is igazolni látják, hogy a „nagy kalap” elve milyen tökéletesen működik. Működik, hiszen a „nagy kalapba” befolyó pénz mindig nehezen ellenőrizhető csatornákon távozik, valamilyen vélt vagy valós elosztási probléma megoldására (mindezt nem én találtam ki, hanem közgazdászok).

A XV. Országos Néptánc Fesztiválon a részt vevő együtteseknek közel fele már egyesületként működött, s ez győzött meg mindannyiunkat arról, hogy számunkra is ez az út marad. Ezután már nemcsak szándékunk és részletes alapszabályunk volt, hanem a támogató cégek szándéknyilatkozataival is rendelkeztünk. Időközben kiderült, hogy a „Tisza” megyei vagyon. .. Innen kissé összekuszálódtak a szálak, hiszen a művház vezetése hallani sem akart a kiválásról. Csak egy-két ízelítő az „ármánykodásból”: mi nem taníthatunk egyesületi formában néptáncot, mert az a művház alapfeladatai közé tartozik... És a Tisza név! Miért ne lehetne tagjaiban, művészeti munkatársaiban jogfolytonosságot képező együttes, egyesületének ugyanez a neve? Az MMIK az alapítványt erőltette, amely nagyon jó megoldás, csak sajnos kb. 8-10 millió

aztán együtt örültek a nagy találkozásnak. Különösen az egyedül élő, idős ember örült, hiszen unokája után még mindig unokájának tekintette Hajnalkát, és nagyon szereti a dédunokáját is.

A szíves fogadtatást, a csak a legközelebbi rokonnak járó szeretetet Hajnalka szorgos figyelmességgel viszonozta. Gondosan kitakarított, mosott, amikor a házias nagyapa megengedte, főzött és esküdözött, hogy a legkedvesebb, a legjobb rokon a nagy-apa. A bensőséges együttlét, a példás rokoni ragaszkodás két napig tartott.

Amikor a nagyapa elment bevásárolni, Szeder Hajnalka elkezdett pakolni. Nem a saját csomagját, hiszen anélkül érkezett, hanem a nagyapa lakását forgatta fel. Addig kutatott, míg megtalálta azt a kis ládikót, amelyben az idős ember a hosszú évek alatt összespórolt 56 ezer forintját őrizte. Magához vette a „legkedvesebb” rokon vagyonkáját, és kislányával együtt búcsú nélkül távozott.

A Jászberényi Városi Bíróság dr. Gondos Imre tanácsa hozott ítéletet a hálátlan unoka, Szeder Hajnalka ügyében. Lopás miatt 7 hónap börtönbüntetésre ítélte. A büntetés végrehajtását azonban 2 év próbaidőre felfüggesztette.

Az ítélet jogerős.- ésalforint kellene ahhoz, hogy a kamataiból jövőre meg tudjunk élni. Fé-lek, hogy igaza van Nagy Gábornak. Úgy látszik, előbb tényleg végbe kell menni a rendszerváltozásnak a művházon belül is, majd ezután talán a menedzserszemlélet is kialakul. Ugyanis ha valaki a menedzser szót használja, tisztában van azzal, hogy a beosztottat nem „megfenyegetni” kell azért, mert időben szeretne megoldást keresni a pénztelenségre, hanem segíteni.

Sajnos csak az újságból értesültem, hogy a megyei önkormányzat támogatja egyesületté alakulásunkat. Rendkívül megnyugtat, hogy számíthatunk a megyei és városi önkormányzat segítségére. Harmadik támaszunk a saját bevételeink, melyek az ideihez hasonló mértékűek lehetnek (400 ezer forint). Megjegyzem, sohasem állítottam, hogy az együttes bevételeiből fenntartja önmagát.

A napokban meglátogatta a táncegyüttest Nagy Gábor, az egyik hozzászólás írója, és tisztáztuk, hogy egy sajátos kommunikációs zavar majdnem végzetes hibát okozott a jól indult kapcsolatban. A szándéknyilatkozatok felújítása után megkezdjük a korábban megingott tervünk végrehajtását, hiszen a két szponzoráló, az Elektrosoft Kft. és a Szászakku (Szászbereki Akkumulátor Gyár) „vállalkozásként” ingyenreklámot kér, amely a világon a legtermészetesebb dolog. Ugyanakkor segítségükkel, és remélve, hogy mások is csatlakoznak terveinkhez, Tisza Táncegyüttesért Alapítványt szeretnénk létrehozni a 45 éves évfordulóra, amelynek ’92-ben jelentkező kamata lenne élni akarásunk hatodik támasza.

Remélem, ezek -után senki sem akarja a „Tiszát” a Tiszába önteni, hiszen a jó szándék olykor kicsavart helyzeteket is idézhet elő. Bízom benne, hogy az együttes átmeneti otthonát is rövidesen megtaláljuk. Nem haragszunk a művházra, dolgozni akarunk, és békésen szeretnénk válni. Találkozzunk Önökkel holnap, holnapután és jövőre is az előadásainkon! A Tisza Táncegyüttes tagjainak képviselője: Takács Gábor

Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné