Új Néplap, 1991. október (2. évfolyam, 229-255. szám)

1991-10-12 / 240. (239.) szám

T 4 Szolnoki Extra 1991. OKTÓBER 12. Pályázat a környezetszennyezés ellen Trolibusz Szolnokon? Pro űrbe Csak mondom a magamét Én csak mondom - írom - a magamét, közben jól tudom, hogy éppen az nem hallgatja meg - olvassa el -, akit illetne mondandóm. Lehet, hogy „ő” egyáltalán nem is olvas újságot. Nem is tud olvasni. Csak írni - a WC falára trágár verseket. Imi sem tollal, ceruzával - csupán fes­­tékesflakonnal képes, telefirkálva magyar és an­gol helyesírási hibáktól hemzsegő „heavy me­tal” és „púnk” feliratokkal a falakat. Néha raj­zolni is szokott. Többnyire lejáratott és elavult politikai jelképeket. Mi többiek, akik olvasni is tudunk, így hát csupán egymásnak mondjuk, írjuk a magunkét, mint az a kollégám is, aki a minap e lap hasábjain azon kesergett, hogy avatásuk másnapján „játé­kos” kedvű gyerekek „felöltöztették” a tizen­három aradi vértanú szépen faragott oszlopait. Azt gondolta, gyerekek tették, úgy is szólt hoz­zájuk, pedig meglehet, sőt bizonyos, e gyerekes tettet nagyon is apányi felnőttek követték el, akiknek kitüntetett játszóterei a város közpark­jai, kedvelt játszótársai a védtelenül és némán tűrő köztéri szobrok. Mert ugyan melyik pajkos gyermeknek lenne hozzá ereje, hogy minden évben ledöntögesse a Tisza-parti sétány kő vi­rágtartóit, vagy hogy a megyeháza mellett ku­porgó tövishúzó kisfiú mészkőszobrát a talapza­táról hetente a földre ültesse? Úgy látszik, Damjanich Jánosnak többszörö­sen nincsen szerencséje e virtuskodó „Erős Já­nosokkal’ ’. Most tizenkét bajtársával együtt szó­rakoztak vele, a rendszerforduló idején pedig a Tisza parkban - az egykori Marx parkban - lévő mellszobrát „buktatták le”. Talán azon az ala­pon tették, hogy minden szakállas egyforma. Elnézést kérek az imént már emlegetett kollé­gámtól, de jobban tette volna, ha mondandóját a kutyákhoz és az ég madaraihoz intézi, a szolnoki szobrok védelmében. Emígyen: „Ti városi és nem „walesi” ebek, sétátok közben a tizenhár­mak emlékfáit ne nézzétek holmi közönséges villanypóznáknak vagy kívánatos fatörzseknek, és ne tiszteljétek meg profán látogatásaitokkal, és a póráz másik végén csüngő gazdikat is terel­jétek más, jobb irányba! És ti, galambok és ve­rebek, ha már semmiképpen sem tudjátok visszatartani, legalább úgy tegyétek, hogy a gu­anó szép egyenletesen és védőn fedje a szobrok vállát, fejét, hogy aki rájuk emeli a kezét, leg­alább beletenyereljen.” Rideg Gábor Ez - az Talán egyetlen szolnoki pol­gárnak sem kell bizonygatni, hogy a város megnövekedett fel­adatai, ellátott funkciói és a köz­úti forgalom többszörösére való növekedése, valamint a város­­központ beépí­tési viszonyai között milyen nagymértékű ellentmondás feszül. Mind­ezek következ­tében a levegő­szennyeződés, a zajártalom, a vizuális zava­rás mértéke lé­nyegesen meg­nőtt, amely meghatározott intézkedéseket igényel. Ennek ele­mei többek kö­zött a közúti forgalom szabályozása és csilla­pítása, a város tömegközlekedés szolgáltatási színvonalának emelése, a gépjárművek káros­­anyag-kibocsátásának csökken­tése s mások. Egyik megoldás lehetne a trolibusz-közlekedés meghonosítása városunkban - húzta alá Buday György alpol­gármester. Az elgondolás nem új, több helyben működő párt vá­rosi programjában is szerepelt. Amiért most beszélhetünk róla, az az a tény, hogy Szolnok város önkormányzata pályázatot nyúj­tott be a Phare segélyprogramjá­hoz a trolibuszhálózat kiépítésé­re, alapvetően környezetvédelmi szempontok alapján. A trolibusz előnyei és hátrá­nyai közismertek. Égy azonban biztos, környezetvédelmi szem­pontból előnye az autóbuszhoz képest behozhátatlan. A szolno­kiak által beadott pályázat elnye­rése Szolnok problémáinak megoldásán túl egyben a kis- és középvárosok számára a jövő­ben alkalmazható városi tömeg­­közlekedési mintarendszer ki­alakítását is lehetővé tenné. A trolibuszüzem bevezetése jelen­tős beruházással jár, azonban ez a beruházás tipikusan kommu­nális, nonprofit beruházás, amely a város infrastruktúráját gazdagítja, és a város „használa­ti értékét” növeli. További előny, hogy a troli­busz alkalmazása azokon a sza­kaszokon jön számításba (példá­ul az első ütem egyik javasolt szakasza a jelenlegi 24-es kör­forgalmát foglalná magába), amelyeknek viszonylag nagy az utasforgalmuk. így ezeken a leg­fontosabb vonalakon mód nyílna a szolgáltatási színvonal emelé­sére. A magasabb szolgáltatást nyújtó tömegközlekedés vonz­erőt jelent a személygépkocsival történő utazással szemben is. Amennyiben az áramellátási és felsővezeték­­rendszer a város tulajdonában van, a város stá­tusza az üzemel­tető vállalattal szemben meg­változik. Tulaj­donosként bele­szólhat az üzem vitelébe. Mint is­meretes, most Szolnok helyi tö­megközlekedését a „Jászkun Vo­lán” végzi 40 vo­nallal, amely vo­nalak összhossza 264,7 km. A hálózaton az autóbuszok évente 296 millió férőhely km-t teljesí­tenek átlagosan 42 százalékos kihasználtság mellett. A város nem tulajdonosa a vállalatnak, viszont ő határozza meg a vitel­díjat. Ez egyik félnek sem túl sze­rencsés megoldás, amelynek hátrányait ráadásul a lakosság is kénytelen viselni. A trolibuszhá­lózat létesítésére benyújtott pá­lyázat persze ezen még megnye­rése esetén sem fog gyorsan se­gíteni. Az arra lesz elegendő, hogy elinduljunk egy úton, amely remélhetően elvezet egy komfortosabb Szolnok felé. F. I.- Zárva tart október 24. és november 4. között a piaccsar­noki Herbária szaküzlet.- Önismereti csoportokat szervez fiataloknak a Dózsa Gy. u. 26.-ban található Ifjúsági Iro­da, ahol hétfőn, szerdán 16-tól 19 óráig lelki, magánéleti, nevelési, csütörtökönként 17-től 19 óráig pedig jogi tanácsadó-szolgálat is felkereshető. Az iroda telefon­száma: 42-429.- A Tófenék u. l-3.-ban ta­lálható párthelyiségben min­den pénteken Reiki klub mű­ködik 17.30 órától. A Zöld Is­kolában pedig keddenként és csütörtökönként 18-19 óra kö­zött egészségvédő asszonytor­nát tartanak.- A Kaláka együttes ad mű­sort október 16-án 18 órától a Járműjavító Művelődési Házá­ban (Körösi u. 1., tel.: 36-205).- A Napsugár Gyermekház­ban (Réz u. 1., tel.: 42-160) ma 14.30-tól 16 óráig Játszóház lesz, benne agyagozással, ma­nuális foglalkozással, Barbie varrószalonnal.- A Liget Úti Általános Iskola és Óvoda október 15. és 22. kö­zött iskolanapokat rendez. Dél­előttönként a bemutatóórák ke­retén belül az érdeklődők megis­merkedhetnek a Tolnai-mód­szerrel, az iskola tanulóinak órai munkájával, a logopédusok és a gyógytornász tevékenységével, délutánonként pedig 16 órától szakmai előadásokat tartanak. A részletes programról a 31 -103-as telefonszámon adnak felvilágo­sítást. Akik a fogyatékos tanuló­kat támogatni kívánják, hozzájá­rulásukat az Országos Kereske­delmi és Hitelbank Rt. (Szapáry u. 25-29.) által vezetett „Az ér­telmes életért alapítvány” 450- 11243 számú számlára fizethetik be.- A III. országos ásvány­­gyűjtő találkozót és börzét ren­dezik meg ma 9-től 16 óráig a Dr. Csanádi György Körúti Általános Iskolában. A rendez­vényen a világ sok tájáról szár­mazó ásványok, drágakövek, ősmaradványok tekinthetők meg. A semmiért is fizetni kell? Itt a szolnokiak beszélnek Egyházi hírek Egy mai tipikus történetet mesélünk el. T. Tibor szolnoki lakos a megfelelő rendelet lehetőségei­vel élve hat hónapra „téli álom­ba” tette gépkocsiját. Leszerelte autójáról a rendszámokat, hóna alá csapta azokat, és egy napon, pontosabban október elsején út­nak indult. Elment az Állami Biztosítóhoz (ahol korábban kö­tötte a gépjármű-felelős­ségbiztosítást). Ott megkérdezte, mi a teen­dő, ha fél évig nem kívánja hasz­nálni autóját. Azt tanácsolták ne­ki, hogy menjen a rendőrségre, mindent ott intéznek. Ezt megfo­gadta. A rendőrségen azt mond­ták, menjen vissza az ÁB-hez, hozzon egy igazolást, hogy nem követelnek tőle biztosítási díjat. Vissza az Állami Biztosítóhoz. Ilyet nem adnak - közölték itt vele -j ezt a rendőrségen tudni kell. Újra a rendőrségen: papír beszél, írásbeli igazolást kémek. Megint el az ÁB-hez, ahol már három-négy ügyintéző is kupak­tanácsot tartott az ügy felett. Vé­gül egy „főnökszerű” egy ren­deletre hivatkozva - amit nem mutatott meg - egyhavi összeget befizettetett T. Tiborral, mint­hogy elseje van ... Á 697 forintról szóló csekket a rendőrségen felmutatva azon nyomban beleütötték a pecsétet a forgalmiba, amelybe ezt írták: „Forgalomból kivonva 6 (hat) hónap időtartamra; Szolnok, 1991. 10. OL; X. Y. aláírás.” Vagyis hogy fél évre nem hasz­nálja autóját, 697 forintot kellett leróni! Ráadásul fél napot ingázott, mint egy kerge birka, a rendőr­ség és az ÁB között, de ez hagy­jam T. Tibor - és a hasonszőrűek - nagyon rövid, célratörő kérdé­se: amit nem használ - átvitt ér­telemben nem vesz meg -, azért miért kell fizetni?! A Demokrata Klub októberi programjából 18-án: Szabad sajtó és a de­mokrácia. Vendég: Hajnal Jó­zsef, az Új Néplap főszerkesztő­je. 23-án: Emlékest a magyar forradalom és szabadságharc 35. évfordulóján. (Külön program alapján.) Nemzeti ünnep. 30-án: Vendég: Chrudinák Alajos, a Panoráma főszerkesz­tője. Helye: TESZ-székház, Sza­páry u. 19. A rendezvények minden al­kalommal pénteken 18 órakor kezdődnek. Római katolikus egyház Vár Föplébánia 13-án 10 órakor lesz a temp­lom búcsúja. Ekkor kegytárgy­árusítás is lesz. Belvárosi Plébánia 13-án, vasárnap az esti szent­mise után hangverseny lesz a Belvárosi Nagytemplomban. Or­gonán játszanak: Bartl Erzsébet és Hajdú Gábor orgonaművé­­szek, énekel Várhelyi Éva ének­művész. A belépés díjtalan, ado­mányokat elfogadnak a Máltai Szeretszolgálat részére. 20-án 16 órakor a Hetényi Gé­za Kórház kápolnájában szent­mise lesz. Jézus Szíve Plébánia 13-ától, vasárnaptól kezdve a szentmisék a szokásos rendjük szerint lesznek. A hivatalos órák is újra a korábbi rendjük szerint lesznek ettől az időponttól kezd­ve. Görög katolikus egyház A népfőiskolával kapcsolatos megbeszélés lesz 13-án, vasár­nap délelőtt a 10 órás szentmise utána Széchenyi-ltp.-i piros is­kolában. Evangélikus egyház Vasámap a 10 órás istentiszte­let után hitoktatás lesz. VAS-MUSZAKI ARUK OLCSON ES AZONNAL! Magánszemélyek részére egyedi vásárlási lehetőséget biztosítunk vevőink kérésére: hétfőtől — péntekig: 10 — 15 óráig Araink nagykereskedelmi árak, melyek 10—20 %-kal OLCSÓBBAK a boltokban alkalmazott fogyasztói áraknál. KERESSEN BENNÜNKET SZEMÉLYESEN É VAGY TELEFONON V . • Címünk:VÍDIA KERESKEDŐHÁZ RT. fl 1 #1 jOt Szolnok, Landler Jenő u. 31. . . j? * VT* Telefon: 06/56/37-333 r\ereSKeaOnaZ ni, Ügyintézőink: Tánczos László és Csák József. / Araink nagyságrendjére néhány példával szolgálunk Önnek: Nagyker.ár + ÁFA kb. bolti fogy. ár DDK. 172 lit. NDK hűtőszekrény 15.380 18.200 Hideg vizes automata mosógép 30.500 34.200 Kézi porszívó 750 W NDK 3.960 4.550 VS 9 videolejátszó AKAI 23.995 27.500 IDEÁL 27” 12 seb.férfikerékpár 19.930 22.500 28” női kerékpár /cseh import / 9.290 11.300 Novus kemping merev vázas kerékpár 10.715 12.800 AGATKA 3 kerekű gyermekkerékpár 2.490 2.950 Szótárgép magyar-német 13.900 15.300 5 nyelvű szótárgép 13.900 15.300 AR 191 tip. 1,9 literes kínai termosz 938 1.100 1132 tip. 1 literes jugoszláv import termosz 536 690 AK 6-12 akkutöltő műszeres 2.176 2.800 GLK 903 12/3 akkutöltő 932 1.200 Hetra 100 AKM heg. trafó 220 V 12.394 13.700 Hetra 100/160 S trafó 220/380 V 12.649 14.000 130/U Hetra heg.trafó 220 V 12.058 13.500 ES MEG SOK MINDEN MAS! Csúcsforgalom idején

Next

/
Thumbnails
Contents