Új Néplap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-228. szám)

1991-09-09 / 210. szám

2 Hazai tükör 1991. SZEPTEMBER 9. Monopoly Klub Szolnokon Beszélgetés Zacsek Gyula országgyűlési képviselővel Pénteken este alakult meg Szolnokon a Monopoly Klub. A ren­dezvényen jelen voltak a Monopoly csoport néven ismertté vált tizenkét MDF-es országgyűlési képviselő közül heten, köztük az ötlet „szülőatyja”, Zacsek Gyula közgazdász. Őt kértük, foglalja össze a csoport működésének lényegét.- Legfontosabb feladatunk­nak tartjuk azokat a meglévő mo­nopóliumokat versenyhelyzetbe hozni, amelyek nem egy termé­szetes piaci folyamat eredmé­nyeként jöttek létre, hanem az elmúlt pártállam által tudatosan kiépített adminisztratív monopó­liumként kerültek a nyakunkba. Meg kell keresnünk azokat a pontokat, ahol ezek megbontha- tóak anélkül, hogy a fejünkre dőlnének.- Milyen közvetlen okai vol­tak a csoport létrehívásának?- Tulajdonképpen nagyon sok olyan motívum akad, amely lét­rehozta a csoportot. Az egyik, hogy sokkal nehezebb maga a rendszerváltás, mint ahogy azt annak idején elképzeltük. Úgy érezzük, hogy a társadalmi elé­gedetlenség, amely ma Magyar- országon megnyilvánul a kor­mánnyal, a parlamenttel és az átalakulással szemben, nagyon nyomaszt minket. Azt gondolhat­juk, hogy nem teszünk meg min­dent a hatékonyság érdekében, holott nem erről van szó. Ez volt a közvetlen ok, hogy azon kezd­tünk gondolkodni, miként vilá­gíthatjuk át a társadalom számá­ra azokat a gondokat, amelyek miatt lassabbnak tűnik az átala­kulás.- Mi a klubok szerepe ebben a tevékenységben?- Lehetőséget látunk arra, hogy a találkozások során olyan is kivegye a részét a munkából, akinek egyébként nem lenne módja rá. Teljes diszkrécióval kivizsgáljuk az egyének által fel­hozott, dokumentált eseteket, és ha valóban szerkezeti problémá­kat találunk, tudunk lépni. Konk­rét ügyeket persze nem vállalha­tunk fel, hanem a jelenségek mö­götti működési mechanizmust tárjuk szem elé, amelyet azután szabályozni lehet kormányzati vagy törvényhozási szinteken.- Kik csatlakozhatnak a klu­bokhoz?- Várjuk a tenniakarókat pártállástól teljesen függetlenül, hiszen az országunkról van szó. A levelek eddigi áradatából bi­zalom mutatkozik irántunk. Ha ez így marad, remélem, a tizen­két fős csoport köré agglomerá­ciót tudunk kialakítani, és ha a klubok hálózattá válnak, olyan embereket is meg tudunk moz­gatni, akik tennének valamit a haladás érdekében, de nem tud­ják, hová forduljanak munka- kedvükkel. Ebben látom a lehe­tőséget számukra, hogy bekap­csolódjanak a parlament mun­kájába. B. Cs. Az igazság nem sajátítható ki Szocialista szervezetek képviselői tanácskoztak Lakitelken A hat alföldi megye, Sza- bolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú- Bihar, Békés, Csongrád, Bács- Kiskun és Jász-Nagykun-Szol- nok szocialista párti vezetői rendszeresen találkoznak, hogy szót váltsanak aktuális kérdések­ről, közös álláspontot alakítsa­nak ki, illetve közös cselekvésről döntsenek. A régió gondjai, a megoldásra váró feladatok ugyanis sok esetben azonosak vagy hasonlóak. Szeptember 6-án Lakitelken gyűltek össze az alföldi megyei elnökök, megyei ügyvezetők, a megyeszékhelyek városi elnö­kei, valamint az országos veze­tőség több tagja, így például Sze­keres Imre, á párt ügyvezető al- elnöke és Tóth András ügyvivő, hogy szót váltsanak az ország politikai életében észlelhető új tendenciákról, és kialakítsák ezekkel kapcsolatban közös ál­láspontjukat. A lakitelki helyszín nem vé­letlen, bár közrejátszott, hogy most Bács-Kiskun megyén volt a rendezés sora. Ezen belül azon­ban Lakitelek jelkép is volt, a békés, demokratikus átmenet, a kiszélesülő demokrácia igenlé­sének jelképe. A tanácskozás fő témája a Magyar Szocialista Párt által is elfogadott úgynevezett lakitelki szellemiség védelme, a vele szemben felbukkanó nézetek, nyilatkozatok visszautasítása. A résztvevők a vita során megállapították, hogy Magyar- országon a demokrácia csak a konzervatív, a liberális és a szo­cialista politikai erők egymás mellett élésére és a társadalmi együttműködésre alapozódva születhet meg.- Ma, 1991. szeptember 6-án innen, Lakitelekről nézve remé­nyeink szertefoszlani látszanak - állapítja meg a közös állásfogla­lás. - Az embereket érintő min­dennapi problémákról elfeled­kezve változatlan hevességgel dúl a harc a politikai pozíciókért, a vagyonért, a hivatalért, a lelkek fölötti uralomért. A továbbiakban megállapít­ják, hogy együttgondolkodás, közös kiútkeresés helyett to­vábbra is a kizárólagosságra való törekvés jellemző közéletünk­ben. A hatalmon levők egyes kö­rei a maguk önfelmentő, bűn­bakkereső, leszámoló, pozíció­nyerő szándékaikhoz próbálnak tömegtámogatást szerezni. A szocialista szervezetek képviselői szerint, bármilyen fájdalmas is, ki kelle mondani, hogy a Lakitelken megfogalma­zott történelmi igazságtevés ne­mes célja egyes politikusok megnyilvánulásaiban a szemünk láttára fordul visszájára. Nemze­ti tragédiához vezethet - sajnos történelmünkben nem először - az ellenségkeresés, a tiszta lap emlegetése, a múlt egyetlen sötét zárójelbe tétele, az „éberségre” való felhívás, a saját táboron be­lüli árulóhajhászás, az úgyneve­zetett lakossági bejelentések ser­kentése, a koncepciós törvény­kezésnek utat nyitó „jogszabály­fellazítás”. Az alföldi szocialista szerve­zetek képviselői mindezek elle­nében felhívnak a népért, nem­zetért a modem Európa szelle­mében való cselekvésre, szor­galmazva az emelkedett, európai szellemű gondolkodást, fantom­keresés helyett valóságfeltárást, békétlenség helyett együttmű­ködést, tekintélyuralom helyett demokráciát, kirekesztés helyett párbeszédet, és végül demokra­tikus versenyt a válsáég leküzdé­séért, az emberek boldogulásá­ért. Uj üzlet nyílt Karcagon A Buysse Marcel & Co. Ltd. élelmiszer-ipari gépgyártó, ke­reskedelmi- és szolgáltató belga­magyar kft. szombaton ünnepé­lyesen - a polgármester, a helyi önkormányzat képviselőinek részvételével - nyitotta meg Tán­csics körúti üzletét és bemutatótermét. Főként belga gyárt­mányú húsipari gé­peket (darálók, töl­tők, füstölők, keve- rők stb.), hűtő- és klímatechnikai be­rendezéseket, vala­mint elektronikus mérlegeket árusíta­nak. Minden megta­lálható itt, ami egy korszerű, „esztéti­kus és higiénikus”, mini, illetve közép­méretű húsfeldol­gozó üzemben napi 50-60 sertés feldol­gozásához szüksé­ges lehet. Nemcsak Karcagon, de az or­szágban is ez az első ilyen jelle­gű üzlet, amely igen nagy segít­séget nyújt a kis- és középvállal­kozóknak. Nemcsak az üzemek kulcsrakész berendezésében, ha­nem a gépek szervizelésében is. ugyanis az elromlott berendezé­seket 48 órán belül javítják. Felvételünkön: dr. Fazekas Sándor polgármester és Buysse Marcel ügyvezető igazgató a be­mutatóteremben. Fotó: Korényi Cukorgyár Megkezdődött az üzemi főpróba Szolnokon megkezdődött a kétnapos üzemi főpróba az or­szág második legnagyobb cukor­gyárában. A szeptember 18-án induló, száz-százhúsz napos sze­zonban öt megye tizenhat és fél ezer hektár répatermése vár fel­dolgozásra. A feladatra felké­szült a Cukorgyár Rt. Gondosan elvégezték a tavaly 650 milliós beruházással bővített technoló­giai berendezések karbantartá­sát. A hónap közepére - az érté­kesítési gondok ellenére - kiürül a készcukorraktár. A hazai szük­ségleten felüli mennyiséget dol­lárért a Szovjetunióba exportál­ják, a napokban indulnak útnak az „édes” vagonok. A megren­delők japán, amerikai és angol hitelből egyenlítik ki a szolnoki, jó minőségű kristálycukor vétel­árát. Ami az idei nyersanyagter­mést illeti, jó a hozam, a gyár répafeleslegre is számít, ezért 70 ezer tonna nyersanyagot Romá­niába szállítanak, illetve román gyáraknak adnak el. Tokió tájfun előtt (Folytatás az 1. oldalról) A miniszterelnököt kísérő Martonyi János államtitkár a va­sárnapi eszmecsere után újság­íróknak azt mondta, hogy Japán magyarországi beruházásai egyelőre nincsenek összhangban sem Tokió világgazdasági súlyá­val, sem pedig a hazánk iránti nagyobb bizalommal. Szívesen vennénk tehát, ha Japán többet vásárolna a hagyományos ma­gyar exportcikkekből. A magyar kormányfő négy­napos látogatása folyamán a té­mák széles skáláján tárgyalnak, s bár a zuhogó eső egy sor prog­rampontot kitöröl a tervekből, a szigetországi tartózkodást olyan Suzuki Oszamu, a Suzuki Motors Co. Ltd. elnöke és Antall József miniszterelnök Berekfürdő mellett az önállóság döntött (Folytatás az 1. oldalról) Kaszás Gyulának, a választási bizottság elnökének tájékoz­tatása szerint az urnák elé járulók legtöbbje helyi lakos volt, de so­kan elmentek a karcagi ingat­lantulajdonosok közül vagy még távolabbi településekről, például Kenderesről, Debrecenből, Du- bicsányból. A délelőtti órák vol­tak a legmozgalmasabbak, nem egyszer a bereki iskola épületé­nek bejáratától a kapuig ért a sza­vazatukat leadni kívánók sora. Nemcsak az idősebbek érezték szívügyüknek, hogy kinyilvánít­sák akaratukat, sok fiatal is meg­fordult az urnáknál. Az este háromnegyed hetes információk szerint a szavazás érvényes, a jogosult ezerhétszáz- negyvenkét fő közül ezemegy- venketten mentek el szavazni. Eredmények: kilenc­százhatvanöten döntöttek az el­szakadás mellett, hatvannégyen nemmel voksoltak, tizenkét sza­vazat érvénytelen, egy szavazó­cédula hiányzik. pihentető intermezzók szakítják meg, mint egy szumoversenyen való részvétel, kirándulás Ata- miba, a világ egyik leggyorsabb szuperexpresszén. Az ikebana- és kimonóbemu­tató s a kabuki színház Antall Józsefné különprogramjának ré­sze. Egy fontos értesülés a minisz­terelnök közvetlen környezeté­ből: Antall József, aki a közel­múltban betegeskedett, kitűnő egészségnek örvend. Szombaton hajnalban 16 órás utazás után, lényegében alvás nélkül, de igen jó hangulatban kezdte meg az egyébként nagyon zsúfolt prog­ramot, s vasárnap este az újság­írók még ugyanolyan jó formá­ban látták. A főiskolákon is megkezdődött a tanév (Folytatás az 1. oldalról) és francia lektor is segíti majd az idegennyelv-oktatást. A hallga­tók egyébként az angol, német, francia, orosz mellett az új tanév­ben már az olasz nyelvet is vá­laszthatják. A tagozat épülete s a kollégi­um, ha szűkösen is, de még meg­felel a hallgatók létszámának. Jövőre azonban, amikor már há­rom évfolyam tanul Szolnokon, bővíteni kell az iskolát. Tegnap délelőtt Mezőtúron a GATE üzemmérnöki karán is megnyitották az 1991/92-es tan­évet. Dr. Jaksits Dezső főigazgató­helyettes ünnepi beszédében el­mondta, hogy hazánk felvirágoz­tatásáért a jelenben kell erőfeszí­téseket tenni. Éppen azért, ami­kor a jövőre készítik fel a főisko­la hallgatóit, elvárják a jelenben való aktív, tudatos, színvonalas munkát mind az oktatóktól, mind a tanulóktól. Az Európához való felzárkózásban nagy szerepe van a főiskoláknak, ezért a képzési technikában új tantervi irány­elvek bevezetésére van szükség. Emelni kell az oktatás színvona­lát, a gép- és műszerállomány fejlesztésével egyetemben. Az ünnepi köszöntő után dr. Vermes Pál főigazgató-helyettes ismertette azon oktatók névsorát, akiknek az egyetem rektora cím­zetes oktatói címeket adományo­zott. Eszerint a növénytermesz­tési gépek szerkezete és üzemel­tetése tanszéken dr. Bolitzár Pál címzetes egyetemi tanári címet, dr. Fekécs Mátyás címzetes főis­kola tanári címet, a mezőgazda- sági gépek üzemfenntartása tan­széken dr. Halas Béla címzetes főiskolai docensi címet, míg az állattartási gépek szerkezete és üzemeltetése tanszéken dr. Riba Dezső címzetes egyetemi docen­si címet kapott. Ezt követően a teljesítmény­díjban részesült hallgatók, Hrot- kó Antal Szabó József, Hegedűs Zsolt, Szabó Attila üzemmérnö­kök vették át jutalmukat. Az 1991/92-es tanévben Kár­pátaljáról és Erdélyből érkezett tanárok is részt vesznek a főisko­la munkájában. Az új tanévre nyolcvanhat elsős hallgató nyert felvételt. Ausztria Lottó A 36. játékhét fogadási dí­jainak megállapítása a követ­kező eredményt mutatja: 2.529.298 darab leadott szel­vény összesen 99.720.248 schilling Ausztria Lottó-fo­gadási díjat jelent. A lottó nyereményösszege 1. nyerő­osztályra 49.860.124 schil­ling. Az e heti nyerőszámok a következők: 3, 4, 12, 17, 25, 44 pót­szám: 37 A teljes dzsóker fogadási díj 26.186.240 schilling. Az első nyerőosztály a dzsóker 16.400.391 schillingel való dotációját jelenti. Az e heti dzsókerszám a következő: 969505. NYERT KONZUMBANK harmadik sorsolásául szeptember 3-án 5 db 100 000 Ft, 10 db 50 000 Ft, 50 db 10 000 Ft és 500 db 5000 Ft névértékű kamatozó letéti jegy került kihúzásra. A nyertes letéti jegyek sorszáma szeptember 9-től tekinthető meg a Konzumbank fiókjaiban. HA NEM NYERT, AKKOR IS NYER, mert a Konzumbank letéti jegy kamatával pénze megőrzi az értékét. Konzumbank letéti jegy. Egy nyerő befektetés. KONZUMBANK KT.

Next

/
Thumbnails
Contents