Új Néplap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-228. szám)

1991-09-17 / 217. szám

4 1991. SZEPTEMBER 17. Húszon innen — tízen túl : ' ^ Pá! Először is ígérjétek meg, hogy nem rendeztek nekem itt jelene­tet, ha mindjárt bejelentem, hogy itthagylak benneteket, mint Szent Pál az oláhokat! (Kár, hogy máig sem tudom, hogyan hagyta ott Mr. Szent Pál ezeket az oláhokat . r.) Merthogy megragadva e remek alkalmat, be szeretném jelenteni (csak tudnám, minek és kinek), hogy itthagylak benneteket, mint az emlegetett szentéletű az illető cigány népséget. Odébbállok csendben - vissza se nézek! Elmegyek, mert elmegyek. Pá, agyő, mi több, dászvidányijá!! No de minek a könnyözön, száradjatok fel ti butuska sós cseppek - hisz mire való ez az értelmetlen nagy rívás!?! (Különben, ha rajtam múlna, betiltanám a zsebkendőket, ing- és kabátujjakat, s a szipo- gás és orrfúvás összes tárgyi feltételeit.) . . . Egyébiránt meg jól elvoltunk ez alatt az egy év alatt, nem? Elvégre ti semmiről se tehettek, nem beszélve rólam. Tiszta sor. ... De te jó ég! Most robban csak belém a szörnyű felismerés: mi nem is ismertük egymást! Se én titeket, ti meg pláne nem engem, ami azért elég vacak felállás így búcsúzkodás előtt, sőt közben. No de lassan úgyis abbahagyom, unom már csudára ezt a fene nagy érzelgést. Egy biztos: keddenként itt már biztosan nem találkozunk, s ez remélhetőleg mindenkinek így jó. Jó, nem? Jobb nem is ugrik most be, úgyhogy maradjunk ennyiben. técsi Szárnypróbálgatások ... amikor a firkász versre fakad Valami lüktetés Nehéz a mellkas, izzad a torok s valami nagyon dobog a bőr alatt. Ffszül a nyelv, nyom alatta a szó s jajgat egy ér. Vagyok és könnyezek. Indulattalan ülök itt, s személyiségem leve lecsorog vékonyan. Felszálló Pillanat tart talán? Valami lüktetést sejtek ott legbelül s már Titkosat Érzek! Psszt!... valami eltörött, valami felborult. Jeleket Látni Akarok! Ott akarok lenni, ahol a párhuzamosak találkoznak de egy lépéssel odább. Látni akarom a világnak a végeit ám visszahúz ide ez a vacak gravitáció. (Valami más ez most kézfejem zugai között...) Meg akarom tanulni a madarak énekét. A Repülést! El szeretném olvasni a felhőkre írt mondatokat s szívem remeg mellkasom falán. Ott fenn talán mások a dimenziók ott talán édesebb a kémény füstje is. Oda vágyok el erről a székről s nem élni itt döglött angyalok között! Ember vagy, s Ember vagyok. (olyan ez mint a Magától Értetődőség) De érezted már a Virág Tragédiáját? Behunyt szemed nyögött láttad-e már a Végtelent?? S változtál-e át egy zuhanyzó alatt? Csendet Hallgatok. Sajog a székemen ülő anyag s nézem önmagamat figyelő magamat. (a vakolat tétováz a falon) Vajon a mennyországnak milyen az illata? S vajon jobbra vagy balra van az örökkévalóság? Gyomromban kavarog ez az egész XX. század. Érzéstelenítőn Is Atfájó Fájdalom hat. De talán egyszer felfogom a Fel Nem Fogható)! (s megállnak a Kapuk előtt a sivatagok is) Kérdések lebegnek a fejem fölött a válaszok a sarokban lapulnak. Egy vasárnapi ebéd roncsai fölött emlékez­tébe a hétköznapokra? Apád koporsója mellett álltál-e halhatatlanul? Kilátok belülről... Elnézek fejem fölött szanaszét széttörött gondolatok. Orromban még meg sem döglött kutyakölykök bűze s külváros-szagú közöny fonja varkocsba idegvégződéseim. Fájdalom a csupasz létezés. De ki cipeli át lelkem a csillagok közé? Ki lesz ki megígéri a feltámadást? S ki adja szavát fiamra, unokámra? Alattam pörög a Zuhanó Idő s nyikorog e bolygó súlya alatt. ... Vajon mettől meddig tart a halál? (jó lenne tudni, Jézus félt-e önmagától) Üldögélek az értelmem szélén egy széken. S valami lüktetés ez, amit érzek én. most ez < rágyűrném az égre a napot megsimogatnám a fákat, a világot beragyognék a sebek alá s elbújnék az ősz elöl Veled Megjártam az EFOTT-ot (-tál) avagy „A napfényes keleten sóstói homály” Megérkeztünk. Tele a tábor. A mi fejünk is. (Csak a pénztárcánk üres, belépő 700 forint.) Kutyák őrzik a területet, ne­hogy valaki elmeneküljön. Szük­ségállapot. De a szükséget elvé­gezni lehetetlen. A Köjál a nyitás után 10 órával bezárással fenye­geti a tábort. A trágyatermelés ha­tártalan, már a sátrakig ér az ár. Többen a Sóstóba menekülnek - hátha a só fertőtlenít. A program változatos. Bor sör­rel, sör borral, szilvórium - gyo­mormosással. A posta és a mentő menetrend szerinti járatokat indít. Az igény felbecsülhetetlen. A tábor első két napjának slágere: 8 óra vodka, 8 óra bikavér, 8 óra józanodás. A „népi művészek” mellett profi előadók műsora is helyet kap: Bikini, Deák Bili, Tátrai, Ho­bo, Republic. A tábor fő programja persze a turisztika. Túra volt - egyik prog­ramtól a másikig. A táv meghatá­rozhatatlan. Acélpont jól elrejtve. Egy napig kerestük a nagyszínpa­dot. A kézilabdapálya (diszkó) helyét még ma is többen keresik. Ha megtalálják, jutalomból haza­engedik őket. A rutintalanabbak a sátrukat sem találják. „Lányok, nem ver­tem itt le tegnap egy sátrat?” De vannak univerzális sátrak is, melyeket kívül-belül használnak. A keresésben megfáradtak egy- egy útba eső lak tetején találnak megnyugvást. A hálózsákok szublimálnak, majd egy idegen körül újra testet öltenek. Mire a tábor belemerülne a testi-lelki fer­tőbe, megszólal az égi hang. A pápa-kopter zúg el a telep fölött. A Szentatya áldását adja ránk - és kitör a vihar. (Szenteltvíz helyett talán ez is megteszi.) Csak lel­kűnkben tisztulunk meg, talpig és tetőig sárosán inndulhattunk ha­za. Jövőre talán újra megpróbáljuk. Szöcske Matild Hókuszpókusz Karlovy Varyban Abrakadabra. Megfogja, megfújja, varázspálcájával megérinti az anyagot, és kész az arany - gondolná a kívülálló. Csakhogy ez nem alkímia, nem bányászat: a színpadon nehezebb ehhez a fém­hez jutni. Szárivári - írták a cseh házigaz­dák arra az aranyéremre, melyet a szolnoki Rontó József nyert a hí­res üdülőhelyen, Karlovy Vary­ban rendezett bűvésztalálkozón. Az idézett kifejezést mi úgy mon­danánk, hogy hókuszpókusz vagy abrakadabra, esetleg csiribí-csiri- bá. A huszonéves fiatalember olyan színvonalon mutatta be trükkjeit, hogy a nemzetközi zsűri az általános kategóriában induló 20 személy között nem talált nála jobbat. A háromnapos megméretésen több mint tíz országból indultak versenyzők. Részt vettek az összes bűvészeti műfaj képvise­lői; a komikusok és az általános kategóriákban szereplők, az illu­zionisták, a mikromágiával fog­lalkozók és a manipuláció művé­szei. József úgy állította össze produkcióját, hogy minden mű­fajból mutatott be elemeket. A város készült a közelmúltban lezajlott bűvésztalálkozóra. Mint nálunk, ott is az út fölé kifeszített transzparensek hívták az érdeklő­dőket az előadásokra, akik a szak­mai bemutatókat követő esti gálá­kon szép számmal meg is jelen­tek. A közönség előtti szereplésre csak a legjobbakat kérték fel. Fel­lépett természetesen a szolnoki kategóriagyőztes is. A felkészü­lésben, műsorának összeállításá­ban az ismert bűvész, Robin Hood segítette. Kérdés, hogy honnan lehet tud­ni, hol, mikor rendeznek ilyen ta­lálkozókat, ugyanis ezzel a témá­val nem foglalkoznak hazai fo­lyóiratok. Nemzetközi szakla­pokban hirdetik meg és reklámoz­zák őket. Emellett külföldi versenyeken - mint amilyenen a múlt évben Ber­linben vett részt Rontó József - a többiek mondják el, hogy legkö­zelebb melyik város ad otthont nekik. Fiatalemberünk hét éve próbál­ja minél színvonalasabban „bű­völni” az embereket. Főiskolás korában lett gyakori vásárlója az egyik fővárosi bűvészboltnak, s utána egyre többet foglalkozott kézügyessége fejlesztésével. Munkatársai, ismerősei örömére nemcsak színpadon mutatja be tu­dását. Értekezés A Terhes Anyák Nyári Bakancsellátásáról ... avagy egy hiányzó hiánycikk hiányának okai Scotland (de nem a yard) Óriási sikoly, majd sátáni kacaj. Ne ijedj meg, csak egy pár sirály repült el az ablak előtt. Milyen érdekes, ezek a madarak a tenger miatt élnek itt. A skó­tok is szeretik a „végtelen vizet”, bár fürödni soha nem tudnak benne, örökké hideg, akárcsak az idő. Hiszen hét nap­ból ötön esik az eső, a többin pedig szürke köd lepi a tájat. Állandóan jeges, éles szél fúj. Ezen a zord vidéken az Isten meleg szívvel áldotta meg az em­bereket. Kevés olyan vendégszerető nép van, mint a skót. Ők azok, akik soha nem sietnek, nyugodtak és boldogok, így születnek, így élnek. A gyerekeken már egész kis korukban meglátszik, mert mindig mosolyognak. Úgy tanul­ják el a szüleiktől, mint az anyanyelvű­ket. Reggel tíz körül elevenednek meg az utcák, és éjfél után néptelenednek el. De sok helyről ilyenkor is zene szűrő­dik ki. Ugyanis szeretnek mulatni, éne­kelni, táncolni. Olyan partikat tartanak, akár a mesében, hét nap, hét éjjel egy­folytában. így élnek ők, akik közül egy tudta, hogy ha Magyarország, akkor Budapest. A Brit-szigetek egyébiránt óriási, zöld békaként „ülnek’ ’ az óceánban. A térképen és repülőről valószínűtlenül azúrkék a víz. De közelről megmutatja a valódi arcát. Habos, szennyezett. A partot, mint a halott sárkányok, úgy borítják be az elpusztult növények. Ennek a kínai és indiai éttermek örül­nek, hiszen a kedves vendég ezt fo­gyasztja, valami módon elkészítve. Ta­láltunk néhány medúzát a „sárkányok’ ’ között, nekik már kevés volt az elsőse­gély. Persze vannak tisztább öblök. Sirályok egész hada kíséri a hajókat. Ezek a lúd nagyságú madarak a tenye­rünkből ették a burgonyaszirmot és a kekszet. Nem találkoztunk ZÖLDEK-kel, pe­dig itt lenne rájuk igazán szükség. Nagymihály Szilvi (Ha valaki konkrét személyt - sőt önmagát - ismeri fel a dol­gok hátterében, az természetes, ugyanakkor ki van zárva!) A téma komolyságának meg­felelően előzetesen érdemes meditálni kicsit a varacskos disznók intelligenciahányado­sának Richter-skála szerinti 3,2-es eltolódásán. Mert kérem, a varacskos sertésnek lelke van (nem beszélve a szívéről és má­járól)! Az ezzel foglalkozó ku­tatásoknak új lendületet adott, mikor bebizonyosodott, hogy a hazai forgalomban levő gumi­csónakok gumitartalma analiti­kusan kimutatható, asztácium- tartalma viszont - gigawattban kifejezve - elenyésző. Csoda, ha erről már Királyfi Zoltánnak sincs véleménye? Ráadásul, egyes űrfelvételek szerint, flori­dai eszkimó misszionáriusok körében ijesztő mértékben pusztít a szifilisz mellékhere- gyulladással keveredő változa­ta, amely szemtanúk szerint he­ves székrekedéssel társul (bár azóta szekrényeken is tapasz­talták már). A TASZSZ jelen­tése szerint középkorú vemhes medvebocsokra a járvány csak embrionálisán káros. Le hát a pszeudo-szintetikus, ál-poszt- modernkedő antibiotikumok­kal! Le a nercbundákkal! Le nin! Nem is marad más, mint a módszeres visszavonulás - nagyapám szavaival élve: lóóó- ra! Végcélunk az alkoholizmus - mint izmus - kiterjesztése a Naprendszeren kívüli galaxi­sokra. A feladat békegalambjá- ratokkal telepatikusán is meg­valósítható, bár az ország jelen­legi patikusainak száma ezt ön­magában még nem tenné indo­kolttá. Mindenesetre egyfajta vég­következtetésként elfogadható, hogy a romlott nutriakolbász után artériásán adagolt lesőhar­csakaviár erős hasmenéshez ve­zethet. S akkor ráadásul még szó sem esett A Terhes Anyák Nyári Bakancsellátásának ége­tő kérdéseiről... t. Ahol nem írta, ott szerkesztette, és megfordítva: técsi, egy tével Mozimesék David Lynch: Veszett a világ (Wild at Heart) A Föld az az égitest - írja Robert Sheckley -, melynek lakói a maguk által termelt szemét növekvő halma­zában érzik jól magukat. Közéjük tar­tozik David Lynch angol-amerikai rendező is, ki eddigi életművét a fen­tebb ismertetett tézisre alapozta. Az embertől (és emberből) származó mo­csok virtuóz elemzője ezzel a filmmel még az edzett Lynch-szakértőket is próbára teheti. Road movie, love story, gengszterfilm? A műfaji meg­határozás persze ily módon elképzel­hetetlen. Ugyanis a minőség és a mi­lyenség értelmezése abból a pompás felismerésből fakad, hogy a Film, mint olyan, elsősorban vizuális látvá­nyosság. Jelen esetben: ABSZOLÚT TÖKÉLETES MOZI... és egy kicsi­vel még több is. Mr. Lynch nyeglén egyszerű magyarázata szerint ezt az alkotást a vörös és a sárga szín uralja. (Vigyázat, senki ne gondoljon a szov­jet-kínai határra!) Hamisítatlan ame­rikai környezetben fogant a film, a főszerepben igazi amcsi szerel­mespárral. Csakhogy a szerelemért ugyebár keményen meg kell küzdeni­ük, és lehet, hogy ez a küzdelem lesz életük értelme. Vörös és sárga. A vö­rös szín természetesen az embervért jelenti, ami jóllehet nem valódi, ám ezt a moziban, jaj, nagyon nehéz el­hinni. A sárga a tűz színe. No nem afféle mamuttűz ez, mint a Lánglova­gokban, csak amolyan prométheuszi, az ember lelkét csiklandó. Ez a cse­kély tűzerő viszont olyan (esze)ve- szett tempót garantál, amely még a legmulyább filmítészt is rángó­görcsszerű reakcióra készteti. Am nyaktörő stílusbravúrok ide vagy oda, a filmnek szerintem legnagyobb eré­nye mégis az a fricska, amit a (min­denben másod- és harmadértelmet ta­láló) sznoboknak pajkos szemtelen­séggel feltálal. Talán ez is közreját­szott abban, hogy a ’90-es cannes-i filmfesztivál Bertolucci által elnökölt zsűrije se kegyelmezett a Veszett a világ című remekműnek. Az ítélet: Arany Pálma - a legjobb film díja. Hatvani Tamás Frank Oz: A Riviéra vadorzói Egy, még meg nem írt lexikonból: A vadorzás olyan tevékenység, mely­nek lényege, hogy a szakmáját űző orvvadász ott és akkor fenekedik a nagyrészt védelem alatt álló és élő állatokra, amikor és ahol azt egyálta­lán nem lenne szabad. A vadorzók a legtöbb esetben igen felkészült, agya­fúrt fickók - szakemberek; a csúcsra­gadozók csúcsragadozói -, akik a sta­tisztikák szerint jóval többször túljár­nak a vadőrök eszén, mint fordítva. A mesterség hagyományai szerint egy­más területeit valamiért mégis tiszte­letben tartják... Felrúgva minden ilyesféle íratlan törvényt, filmünkben vadorzó vador­zónak farkasa. Csak éppen Serengeti, Ngorongoro és Krüger helyett, itt és most, a híres francia tengerpart egyik kisvárosa a terep, s a zsákmány széles szájú rinocérosz és afrikai vadászge­párd helyett egy mindezeket egyesítő kétlábú élőlény: a nő! Pontosabban a fennírt emlős melegvérű bepalizása, érzelmi alapon történő kifosztása. S akik ehhez vállvetve hozzálátnak, Steve Martin és Michael Caine - a jellemágyúk. Voltaképpen egymást múlják felül a komédiázásban, csil- logtatják-villogtatják abszolút színé­szi erényeiket. Hogy teljesen mégse lakjon jól a film végére a hím nézők természetes önteltsége, arról pedig tesz egy rémségesen szép, ál-naiv an­gyalka (Glenne Headly), aki szolgál némi meglepetéssel még a professzi­onális ál-nőcsábász veteránoknak is Még a rendezőről annyit, hogy egy törpétől alig termetesebb, kopaszodó, szemüveges pacákocska ő, aki koráb­ban a Muppet-állatkertben Miss Röfi mozdulataiba lehelt életet, sőt ő volt a Jedi visszatérőén Yoda - a kis űr- gnóm - kiagyalója és megszemélyesí­tője is. Ennek ellenére sem kell sajnál­ni, hogy rendező vált belőle, mert érti a dolgát ebbéli mivoltában is. Nem hiába, hisz felvett neve szerint ő maga Óz. A csodák mütyürke csodája! Técsi Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents