Új Néplap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 204-228. szám)
1991-09-14 / 215. szám
1991. SZEPTEMBER 14. Sport — hirdetés 15 Olimpiában jártam, mesterségem címere . . . A Nemzetközi Röplabda Szövetség nyáron egyhetes szemináriumot tartott az utánpótlás terén dolgozó, ott már eredményt elért szakemberek számára. A görögországi Olimpiában található, minden igényt kielégítő sportkomplexumba - az Olimpiai Akadémia központja - ötven ország 150 edzője kapott meghívást, köztük Szőke Péter, az NB I. A-csoportjába frissiben feljutott jászberényi lányok mestere is.- Minek köszönhető, hogy részt vehetett az első alkalommal megrendezett szimpóziumon ?- Az elmúlt években ugrásszerű fejlődésnek indult a jászság röplabdaélete. Új fejezetet nyitottunk az utánpótlásnevelés terén, ennek köszönhetően négy év alatt az NB II-ből a legmagasabb osztályba ve- rekedtük magunkat. Játékoskeretünkben az idegenlégiósok Jdvételével szinte mindenki Berényben sajátította el a játék alapjait, a csapat átlag életkora nem éri el a 22 évet. Mivel a tanácskozás témája a fiatalokkal való foglalkozás volt, természetes, hogy az MRSZ bennünket is értesített. Az egyesület átvállalta az utazás költségeit, így a szövetség Németh Lajos és Sulyok István mellett engem delegált.- Mi volt a napirend az egy hét alatt?- Délelőtt és délután vetítéssel egybekötött előadások hangzottak, melyek a kiválasztástól egészen a juniorkorúak versenyeztetéséig végigkísérték a különböző állomásokat. Négy nyelvre - angol, francia, spanyol és görög - fordították Már hatéves korban elkezdik a játék alapjait oktatni. F.: MJ le a beszámolókat, amelyek közül az amerikai és a holland edző mondanivalója gyakorolta rám a legnagyobb hatást. John Kessel a terem- és strandröplabdát állította párhuzamba. Az USA-ban nem különül el annyira élesen a kétféle játék, mint nálunk, így előfordul, hogy a homokban is 6-6 ellen játszanak a fiatalok. A holland Gerbrands To- om a tizenévesek menedzselésének fontosságát boncolgatta, elméHét végi sportműsor Szombat Asztalitenisz. Tisza Kupa nemzetközi verseny, Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok. Szilikát Kupa ifjúsági mérkőzések, 10.00, NB 1. - férfi: Tisza HSE-Győri Elektromos, Szolnok, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola, 11.00. Kosárlabda. Solami Kupa nemzetközi női torna, Szolnok, Véső u. Szar- vas-Vojvodina 10.00, SZ. MÁV MTE- Kecskemét 11.30, Szeged-Vojvodina 13.00, Szabadka-Kecskemét 14.30, Szarvas-Szeged 16.00, SZ. MÁV MTE-Szabadka 17.30. Teke. NB II. Női: Szolnoki MÁV MTE-Postás SE, Körösi u„ 9.30. Úszás. III. Hungária Kupa nemzetközi verseny, Szolnok, Damjanich uszoda, 15.00. Tömegsport. Olajbányász Munkahelyi Olimpia, Szolnok, tiszaligeti stadion 9.00. Közszolgálati tömegsportnap négy megye önkormányzati dolgozóinak, Szolnok, tiszaligeti stadion, 10.00. Labdarúgás. NB III. Mátra-cso- port: Törökszentmiklós-Gyöngyös, Törökszentmiklós, 15.30, Hermann. Jászberény-Apc, Jászberény, 15.30, Mohácsi. BLASZ serdülőbajnokság: SZMÁV MTE III-Videoton, Mátyás kir. u., 11.00, Nagy I. Idegenben szerepelnek: a labdarúgó NB III. Mátra-csoportjában a Szolnoki Cukorgyár Dunakeszin, a férfi kézilabda NB I. B-ben Törökszentmiklós Tiszavasváriban. Vasárnap Asztalitenisz. Tisza Kupa nemzetközi verseny, Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok. Royal Crown Cola Kupa férfi egyes selejtező 10.00, férfi páros 13.00, férfi egyes főtábla 16.00. Birkózás. NB II. Csapatbajnokság: Szolnoki MÁV MTE-Egri Vasas, Szolnok, Széchenyi krt. Á. I. tornaterme, 10.30. Kosárlabda. Solami Kupa nemzetközi női torna, Szolnok, Véső u. Az 5. helyért 8.30, a 3. helyért 10.00, a döntő 11.30. Teke. NB I. Férfi: Szolnoki MÁV MTE-Ózdi Kohász, Szolnok, Körösi u. 10.00. Labdarúgás. NB II.: Szolnoki MÁV MTE-Bagi SE, Szolnok, Véső u. 16.30, Holczimmer (Aczél, Szekeres). Megyei I. o.: Martfű-Jászapáti, Pintér, Jászkisér-Szolnoki Vegyiművek, Hagyó, Szajol-Kunszentmárton, Tajthy, Szászberek-Kisújszállás (Heves m.), Jászladány-Jászalsószentgyörgy, Fe- renczi, Rákócziújfalu-Újszász, Amb- lánczki, Besenyszög-Kunhegyes, Agócs, Tiszafüred-Túrkeve, Tombor. Kezdés egységesen 15.30. Megyei II. o.:Tiszajenő-Jászárokszállás,Gulácsi, Jászszentandrás-Tiszagyenda, Per- nyész, Kenderes-Jászjákóhálma, Török, Tiszaföldvár-Jánoshida, Molnár, Nagykörű-Kőtelek, Major, Jászfény- szaru-Pusztamonostor, Földi, Abád- szalók-Tószeg, Iszmailovszki, Ken- gyel-Alattyán, Trencsényi. Kezdés egységesen 15.30. Idegenben szerepelnek: a labdarúgó NB III. Alföldi csoportjában Mezőtúr Hódmezővásárhelyen, a Tisza-cso- portban Karcag Tiszavasváriban, a Mátra-csoportban a Volán Rákóczi Gödöllőn. GYASZHIREK MÉLY fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ BÉLA (édesanyja: Csényi Ferencné) 1991. augusztus 21-én elhunyt. Temetése 1991. szeptember 16-án, 12.30 órakor lesz Szolnokon, a római katolikus temetőben. Gyászoló testvérei, Szolnok. *64393/1* A GYÁSZOLÓ család tudatja, hogy felejthetetlen halottunk, KISS SÁNDOR, a MÁV Járműjavító Üzem nyugdíjas pénzügy i osztály vezetőjének, a Szolnoki MÁV Labdarúgó Szakosztálya volt vezetőjének, a Megyei Labdarúgó Szövetség volt elnökének, a Játékvezető-küldő Bizottság vezetőjének hamvait a Körösi úti temető ravatalozójából 1991. szeptember 20-án, 13.30 órakor helyezzük örök nyugalomra. *64407/1* MÉLY fájdalommal tudatjuk, hogy TUGYIKÁROLY 1991. szeptember 12-én, életének 58. évében elhunyt. Drága halottunk temetése 1991. szeptember 14-én, 13.00 órakor lesz, a jászkarajenői római katolikus temetőben. Gyászoló család. *64423/1* FÁJÓ szívvel mondunk köszönetét a testvéreknek, rokonoknak, a jó szomszédoknak, az ismerősöknek, a beseny- szögi pávakör tagjainak, a polgármesteri hivatal dolgozóinak, az I. számú varroda dolgozóinak és a Szolnoki Rádióállomás dolgozóinak, akik felejthetetlen édesanyánk, KÖLES JÓZSEFNÉ, szül: Csaj bók Margit temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család, Besenyszög. *64447/1* HÁLÁS szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága halottunk, AGÓCS ISTVÁN temetésén részt vettek, és együttérzésükkel fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. *64449/1 * létének helyességét bizonyítja tulipánország ifjúinak nemzetközi előrelépése. Szerintem mi ebben vagyunk leginkább lemaradva az előttünk állóktól. Érdekes volt a kanadai kolléga hozzászólása is, aki már 6 (!) éves korban kezdi a szakág alapozását.- Gondolom, mióta hazajött, egyfolytában tartja a beszámolókat a honi testnevelőknek, szakembereknek.- Én is arra számítottam, de eddig még senki flem érdeklődött, pedig számos tapsztalatot szereztem, melyet szívesen megosztanék bárkivel. Ki érti ezt? Új módszerekkel, tapasztalatokkal hazajön egy nemzetközi tanácskozásról az ember, s a kutya sem nyitja rá az ajtót, nem csörög rá kíváncsiskodva: na mi újság, milyen volt? Ennyire jól állnánk az utánpótlásnevelés terén? Az eredmények nem azt bizonyítják! (GJ) Sport extra-aj ánlat Ez már csalhatatlanul az ősz lenne? Az esős, borongós évszak, amikor szívesebben nézünk ki a csukott ablakon, mintsem a kobakunkat is kidugnánk? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok között igencsak borzongás fogja el az embert, ha elképzeli, lesznek, akik ezen a hét végén a Dunába vetik magukat. No, természetesen nem a hídról, csak úgy „módjával”, a partról, a Jászai Mari térnél vágnak neki a 750 méteres távnak. A Polaroid- Cédrus triatlongála résztvevői vállalkoznak eme „hidegrázós” mutatványra, akik között me- gyénkbéliek is a meghívottak között találhatók. Érdemes tudni, hogy az évadzáró versenyen a rövid távú OB 1-40. férfi, 1-8. női helyezettje, valamint néhány meghívott indul, úgyhogy a színvonal garantált lesz. Kíváncsian várjuk, hogy az ifjúsági Eb-n harmadik Szabó Zita mennyire adja fel a leckét a múlt héten felnőtt kontinensviadalon szerepelt hölgyeknek, hogy a jászberényi Kovács Kornél, illetve Balázs Ági és Bartha István milyen formában vág a legek viadalának. A pénzdíjas gáláról hétfői számunkban egész oldalas, képes tudósításban számolunk be. A vizes sportágaknál maradva, szombaton a szolnoki Damjanich uszodában a Hungária Tisza Kupa úszóverseny kerül megrendezésre, ahol megyénk fiataljai mellett a kassaiak és a szabadkaiak is rajtkőre állnak. A labdajátékok felé kanyarodva - a legapróbbal kezdve: a Szolnoki Tisza HSE ping- pongosai ismét bajnoki forduló előtt állnak. Ezúttal a könnyebb falatnak gondolt győriek látogatnak a megyeszékhelyre, de hogy nem lesz feszültségektől mentes az Elektromos elleni mérkőzés, bizonyítja, hogy vendégeink a hétközi fordulóban simán verték a kaposváriakat. S ha még nem elég az asztaliteniszből, a hétvége mindkét napján a tiszaligeti sportcsarnokban „Tisza Kupa” néven nemzetközi versenyt boSzolnokon a kyokushinkai központja Hosszas huzavona után végre eldőlt a Széchenyi-lakótelep elején található faház sorsa, Szolnok város önkormányzata az eddigi 250 négyzetméteres edzőterem és öltözők mellett az épületben található irödahelyiségeket is a karatésok rendelkezésére bocsátotta. Mivel a szűkös anyagi lehetőségek miatt másként nem tudja a polgármesteri hivatal támogatni a Furkó Kálmán vezette egyesületet, a rezsiköltségek és az állagmegóvás fejében ingyen adta bérbe az épületet. Sokáig két sportág - kyokushinkai, testépítő - fiataljai közösen nyüstölték a termeket, s ezt bizony megsínylették a falak. A mostani nagy renoválás, mely közel százezer forintjába került a Banzainak, már bőven ráfért a helyiségekre. Az eddigi kemény linóleumborítást felváltotta a rugalmasabb, poz- dorjalapokra terített szőnyeg, kialakítottak egy erősítőtermet (természetesen a megfelelő gépekkel), s létrehoztak egy klubszobát is. A festés, mázolás, az új dekoráció otthonosabbá, meghittebbé tette a dozsót. A szükséges anyagiak előteremtésében sok segítséget nyújtott a JNSZ Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat, a Postabank és Takarékpénztár Rt., a Tisza Cipő Rt. és a Kőolajkutató Vállalat. A szomszéd irodákba szeptember elsejével beköltözött a Magyar Kyokushinkai Szövetség - eddig a Budapest Sportcsarnokban volt a főhadiszállásuk - , mely közel 6000 karatés munkáját irányítja, fogja össze. Szeptemer 21-én ismét megrendezik a tiszaligeti sporcsamokban a Szolnok Kupa nemzetközi kyokushinkai karateviadalt. Hat ország, közel száz versenyzője méri össze tudását. A férfiak három súlycsoportban, a knock down - leütés - szabályai szerint verekszenek meg, a gyengébb nem képviselői pedig a clicker - azaz pontozás - elve alapján hasonlítják össze erejüket, ügyességüket. A szolnoki verseny a tokiói világbajnokságot megelőző utolsó nagy erőfelmérő, mindenki képet adhat arról, hol tart jelenleg a felkészülésben. (gj) Ismét Tiszaligeti napok Szeptember 27-től három napon keresztül ismét megrendezik a Tiszaligeti napok sportversenyeit, ezúttal mái' XXIX. alkalommal adnak randevút egymásnak a mozogni, vetélkedni szándékozó amatőrök. Nevezéseket a különféle labdajátékokra - foci, kézi-, röp-, és kosárlabda -, a tenisz egyéni és páros küzdelmeire, sakk, atlétika sportágakra fogadnak el. Összemérik ezenkívül tudásukat a „szakácsok”, valamint háromfős csapatokban az akadályversenyre jelentkezők is. Minden korosztályban külön díjazzák az I-D3. helyezettet, illetve az általános és középiskolák győztese elnyeri a városi sport- centrum által alapított vándorzászlót. Nevezési határidő szeptember 16., a sorsolásokra aznap (hétfő) délután 14 órakor kerül sor a tiszaligeti stadion főépületében. Társaságunk, az Első Német-Magyar Befektetést Szervező Kft. országos hálózatának kiépítéshez szervező-menedzseri tanfolyamot indít. Várjuk azoknak a szorgalmas, intelligens érdeklődőknek a jelentkezését, akik a szakmai ismeretek elsajátítása után a társaság munkatársaivá válhatnak az ország területén. Jelentkezés: személyesen önéletrajzzal az FS Finance Service Kft. Vidos Márta ügyvezető igazgatónál Bp., XI., Budafoki út 59., telefon: 1 -668-398, illetve Kelemen József megyei képviselőnél naponta 8-12 óra között az 56-35- 111/305-ös telefonon, esténként pedig az 56/43-037-es telefonon. A FAVORIT AUTÓSISKOLA 50 %-os ELMÉLETI DÍJKEDVEZMÉNNYEL segédmotor-, motoros- és személygépkocsivezetői tanfolyamot indít 1991. szeptember 17-én és október 7- én 16 órakor a Közgazdasági Szakközépiskolában. Jelentkezni a helyszínen vagy az IBUSZ-irodában, ill a 31-6Ö2-es telefonszámon lehet. Részletfizetési kedvezmény. SZEMÉLYGÉPKOCSIRA: 3 x 2.200 Ft. NÁLUNK ENNYI, GYŐZŐDJÖN MEG! MÁSHOL MENYNYI, KÉRDEZZE MEG! *63296/2* nyolítanak le, ahol asztalhoz állnak a magyar felnőtt-, valamint ifjúsági válogatott tagjai is. A törökszentmiklósi férfi ké- zilabdások a tavalyi bajnokság utolsó előtti helyén végzett Ti- szavasvári otthonába látogatnak, de nemcsak ezért elképzelhető mindkét jaont megszerzése. A MÁV MTE kosárlabdás hölgyei tovább folytatják felkészülésüket, a szarvasi fiaskó után ezúttal hazai pályán fogadják a Vojvodina, a Szabadka, Kecskemét, Szeged, valamint múltkori vendéglátójuk gárdáját. A piros-kék focisták a tavaly még NB Ill-ban szerepelt Bagót fogadják, aki újonc létére jelenleg három hellyel a Szolnok előtt tanyázik. A hazaiaknál valószínűleg nem állhat csapata rendelkezésére Rózsavölgyi, aki sérüléssel bajlódott a héten. Jó hír viszont, hogy Tóth Tibi láza elmúlt, így kezdőként számíthat rá Moldván Miklós. Mátra-csoportos együtteseink közül egyedül a Jászberényi SE várhatja nyugodt szívvel az utolsó helyen, pont nélkül álló Apc gárdáját. Ahhoz, hogy vasárnap este a Szolnoki Cukorgyárat megelőzve térjnek nyugovóra, utóbbinak pontot kellene veszíteni Dunakeszin (reméljük, erre azért nem kerül sor). A cukorgyáriak hét közben felkészülési meccset játszottak a MÁV MTE ellen, s bár 4-1 -re kikaptak, nyerési tervekkel utaznak az egykoron újpesti Steidl vezette Duna- parti csapat otthonába, ahol egyébként farkasszemet kell nézni a volt váci Schiller kapussal és a hajdanán Szolnokon játszott Szőkével. A zöld-fehéreknél Tákos és Silye sérülés miatt nem léphet pályára. Törökszentmiklós Gyöngyöst fogadja, a Volán-Rákóczi az éllovas Gödöllő otthonába utazik, a karcagiak a harmadik helyen álló Ti- szavasvárihoz, míg az Alföldi csoportban a mezőtúriak a nyomukban haladó, tavalyi NB Il-es hódmezővásárhelyiekhez látogatnak. A megyei I. osztályban újonc Kunhegyes továbbra is szeretné megőrizni veretlenségét, bár ehhez nyilván a besenyszögi „aranylábúaknak” is lesz egykét szavuk. Ezenkívül bemutatjuk Kisújszállás első Európa-bajnokát, valamint településekre lebontva közöljük a Challange Day részletes programját. Uj filmek a Tisza Mozi Videotékájában: Kőszív' ember fiai I-EL Isten hátrafelé megy Piszkos alku. Végső megoldás, Szuperbombázók, Fél lábbal a paradicsomba, A bourne rejtélye, A negyedik záradék, Artúr, Á hét mesterlövész. Egy maiék dina- mit, Kíséitethistória, Szárnyas fejvadász. Vigyázat, vadnyugat, Belevaló fickók. Az én kis falum. Madonnák bosszúja. Halál erődje, Maláji tigris, Üzenet az űrből, Nyomorultak I-IL, Szuperexp- ressz. Párbaj, Tökéletes péntek, Zsaratöiténet. *64252/1* KÚTFÚRÁS 2 év garanciával, teljes felszereléssel, minden anyag hozzáadásával, 3 féle csőátmérővel: 40 mm, 50 mm, 63 mm-es csövekkel. Irányár: 10 m mélységig 5800 Ft, 6500 Ft, 7500 Ft, minden további méter 150 Ft, 200 Ft, 250 Ft. Érdeklődjön, jegyeztesse elő! Levélcím: Sánta Béla kútfúró mester 6726 Szeged, Marostői u. 33. Telefon: 62/26-342. »63594/1*