Új Néplap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)

1991-08-30 / 202. szám

4 Hazai körkép—Hét végi ügytktek 1991. AUGUSZTUS J*. Második nekifutás Visszatért a tékozló fiú Ha a nyolcvanas évek első felének Szigligeti Színházára emlékezünk a műsorfüzeteket lapozgatva, igen gyakran szembetalálkozunk egy fiatal színész arcával. Hat éven ke­resztül szolgálta Szolnokon Tháliát és a közönséget, ez alatt 25 bemutatón húzódott szét és gördült le előtte a függöny. Számtalan előadáson jutal­mazták játékát tapssal a né­zők. De a 86/87-es évadra már nem írta alá a szerződését Váry Károly.- Miért?- Több tényező játszott ebben szerepet. Egy baleset következté­ben szétment a bokám, még ma is egy platinarugó segíti az ínsza­lagok munkáját. Van egy teljesen magánjellegű rész is, egy kap­csolat igazán fontossá vált szá­momra akkoriban. És egy kicsit elegem lett a színházból. Kezd­tem egyetérteni -azokkal, akik szerint 5-6 évnél többet nem sza­bad egy helyen dolgozni. Már unásig megismerjük kollégáin­kat, nem tudunk újat nyújtani egymásnak. Ilyenkor váltani kell. Elmentem Dunaújvárosba színjátszó csoportot vezetni. Felszínre törnek azért az emlé­kek. Mély víz az első szolnoki évadban: 11 gyors öltözés az I. Erzsébetben. A mindig mókára kész ifjú színész humorát csil­logtatta a „Táncdalfesztivál­ban”, az első alkalom, hogy Szi- kora János rendezővel dolgozott. „Imádok énekelni” - sóhajt fel beszélgetőtársam, s mint kiderül, a felszakadó levegő a lehetősé­gek hiányát jelzi. A nagy beugrás a Kaktusz virágába: három nap alatt kellett Igort „hoznia”.- Nehéz lehetett színház nél­kül.- Nem is bírtam, csak egy évig. Találkoztam Valló Péterrel, aki meghívott egy szerepre a József Attila Színházba. Elég jó lehet­tem, mert utána IglódiIstván, ak­kori főrendező berakott a darab­jába, majd még egybe. A vége az lett, hogy '87-ben leszerzöd- tettek. A legjobb kritikákat ta­lán a Bolond vasárnap című darabra kaptuk, abban Alexet, a portást alakítottam. Ezt kö­vette Schwajda György Csodá­ja, amiről a felvételt a tévében is lehetett látni. Azután Agatha Christie Eszményi gyilkos című krimijében játszottam a nyo­mozót olyan partnerek között, mint Fehér Anna, Tordai Teri vagy Káló Flórián. A legna­gyobb vállalkozásom egy mo­nodráma, Joys Bohóca. Ezt magam csináltam és a színház­ban „megvették”. És eljött az idő, újra váltani kellett. A személycsere a veze­tésben mindig hozza magával a társulat átszerveződését. „A ki­mondottan bulvár színház nem az én világom’ ’ - indokolja a mű­vész ez év március elsején történt felmondását. Most újra Szolnok következik, szerep a Cseresz­nyéskertben, majd a többi alakí­tás.- Hogyan találtak ismét egy­másra a Szigligeti igazgatójával?- Régóta hívtak Egerbe vagy mehettem volna az Arany János Színházba. Hogy őszinte legyek, nem tetszettek ezek az ajánlatok. Felhívtam Schwajda Györgyöt, de akkor még nem tudtunk meg­állapodni. Egy hét kellett ahhoz, hogy az igazgató úr közölje ve­lem pozitív döntését. Számomra az ő személye garancia. Azzal a tudattal jöttem, hogy csak ez az egy év a biztos. Ez is sokat jelent számomra. Amikor öt éve elment, jelvé­nyek tömege húzta le kabátját. Héthatárban híresek voltak kü­lönleges ruhái. Most, hogy visszajött, szolidabb a viselet. Ám megkapják a fricskát a ma­radiak: szemtelenül virít a piros gomb a zöld zakón.- Harmincöt éves leszek októ­berben. Elmúlt a kicsapongások korszaka. Pedig itt Szolnokon azt mondják, nem változtam semmit. Rengeteg ismerősöm volt a vá­rosban, ennyi idő után is szere­tettel fogadtak. Jó érzés! A szín­házban is nagyon kedvesek, mintha el sem telt volna ez a né­hány év. Úgy látom, fel vannak dobódva a kollégáim az új épü­lettől, a játék lehetőségétől. Nem veszem észre, hogy aggódnának a pénzhiány miatt, mindenki bí­zik a direktorunkban. Biztató az is, hogy a közönség sorban áll a bérletekért.- És a lányok hogy vannak?- ók azért még mindig érdekel­nek. No, egy kicsit másként mint azelőtt. Akkor még fiatal voltam és felelőtlen. Megszédültem. Persze most is ugyanúgy jönné­nek, csak én lettem más. Ha úgy érzem, hosszabb távon nem je­lentene semmit a kapcsolat, ak­kor nem megyek bele a dologba. Meg az az igazság, hogy nagyon hiányzik egy kis „várykarcsi”. Komoly mondatok ezek az egykori gegkirálytól. De azért felcsillan néha a huncutság a szemében, amikor anekdotáiba kezd. És dől a társaság a neve­téstől.- Mivel töltötte az utóbbi na­pokat?- Az új lakással voltam elfog­lalva. Egyébként olvasni szok­tam. A tévéműsorokat keményen megszűröm. Szeretek horgászni, remekül ki tud kapcsolni. Nagy hobbimmá vált az 'utóbbi évek­ben a növények gondozása. Iszo­nyatos dzsungel veszi körül az otthoni ágyamat. Vannak ba­nán- és citromfáim. Teljesen át­vették a hatalmat a lakásban. El­ső itteni piaci vásárlásom alkal­mával szert tettem egy leanderre és egy mandarinfára. Nagy ál­mom egy saját télikert, ahol nö­vényeim leikével foglalkozha­tom. Türelmetlenül várjuk, hogy a színpadon is viszontláthassuk a visszatért „tékozló fiút”. Bakos Csaba Fotó: Korányi Éva Az írisz festésének munkafázisai Műteremrészlet Simonné, Zeke Ilona ikonfestő és férje Simon László szob­rászművész már gyermekkoruk­ban vonzódtak a képzőművészet­hez. Autodidakta módon fejlesz­tették képességeiket, környeze­tük csodálkozására. Diplomáju­kat munka mellett szerezték meg. 1970 óta közösen dolgoznak. E- lőbb a férj tette le névjegyét, mint önálló kiállító művész. Felesége elfordult divattervezői munkájá­tól r vallásos beállítottsága miatt is - áttért az ikonfestésre. Először gyógynövényeket festett, - ez egyrészt segített a megélhetés­ben, másrészt ennek kapcsán si­került kidolgoznia az ikonfestés sajátos technológiáját. Egyre több vallásos témájú ikon kerül ki keze közül. Mindketten ismertek nem csak a hazai, de a külföldi műértők előtt is. (MTI FOTO - Hámor Szabolcs) Enteriőr az alkotókkal és a kész szárnyasoltárral A Gernezis-szobor nagyolá­sának fázisai Ikonfestő és a szobrász... Hét végi ügyeletek Orvosi ügyelet Az ügyelet augusztus 31-én (szombaton) 7 órától szeptember 2- án (hétfőn) 7 óráig tart. Szolnokon szombaton az alábbi szakrendelések fogadnak betegeket a kórházi telep­helyen: baleseti-általános sebészet a sürgősségi osztályon; nőgyógyászat a nőgyógyászati ambulancián; bel­gyógyászat: sürgős esetekben a köz­ponti körzeti orvosi ügyeletén, illet­ve táppénzes felülvéleményezés a kórház sürgősségi osztály belgyó­gyászati rendelőjében. Központi körzeti ügyelet: Hősök tere 2-4., tel.: 33-373. Ellátási terü­lete: Szolnok, Tószeg, Tiszavár- kony, Tiszavárkony-Szőlő, Tiszaje- nő, Zagyvarékas, Szászberek, Sza- jol, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Vezseny. Gyermekorvosi ügyelet: MóraF. u. 9., tel.: 36-215. Fogorvosi ügyelet: Hubay úti rendelőben szombaton és vasárnap 8-tól 17 óráig; 17 órától másnap reg­gel 8-ig a kórház szájsebészeti osz­tályán (Vörös H. u. 39-41.) fogadják a betegeket, sürgős esetben. Szolnoki terület: Martfű: Tisza Cipőgyár üzemorvosi rendelője, Le­nin u. 1. Tiszaföldvár: dr. Nagy Mar­git, Kossuth u. 141., Besenyszög: dr. Elbakour Aftf, Damjanich u. 4. Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly: dr. Karácson János Nagykörű, Rákóczi u. 4., Újszász: dr. Ördög Lajos, Dam­janich u. 14. Jászberényben szombaton 7-től 12 óráig működő szakrendelések a kórház-rendelőintézetben: sebészet, fogászat, röntgen, laboratórium. Központi körzeti ügyelet: Thö­köly u. 13., tel.: 12-226. Ellátási területe: Jászberény, Jásztelek, Jászdózsa, Jászjákóhalma, Jászfényszaru, Jászfelsőszent- györgy, Pusztamonostor. Gyermekgyógyászati ügyelet: szombaton és vasárnap 9-12-ig, va­lamint 15-18 óráig. Jászberényi terület: Jánoshida: központi ügyelet: Fő u. 41. Ellátási területe: Jánoshida, Alattyán, Jász- boldogháza, Jászalsószentgyörgy. Jászapáti: központi körzeti ügyelet: Beloiannisz u. 6., tel.: 57. Ellátási területe: Jászapáti, Jászivány. Jász- ladány: körzeti ügyelet: Petőfi S. u. 1. Ellátási területe: Jászladány. Jász- árokszállás: körzeti ügyelet: Engels tér 7. Ellátási területe: Jászárokszál- lás, Jászágó. Jászszentandrás: kör­zeti ügyelet: Rákóczi u. 88. Ellátási területe: Jászszentandrás. Karcagon a szakrendelés nincs; körzeti ügyelet: Széchenyi sugárút 27., tel.: 11-233. Ellátási területe: Karcag, Berekfürdő, Kunmadaras, Bucsa. Kisújszállás: központi körzeti ügyelet: Nyár u. 7., tel.: 21-721. El­látási területe: Kisújszállás, Kende­res, Bánhalma, Csorbái ÁG., Mária- laka. Mezőtúron szombaton működő szakrendelések: fogászat: 8-tól 11 óráig (Kossuth u. 7-11.); gyermek- gyógyászat: 8-tól 10 óráig (Dózsa Gy. u. 19.). Központi körzeti ügye­let: Kossuth u. 7-11. Ellátási terüle­te: Mezőtúr, Kétpó, Mezőhék, Mes­terszállás. Törökszentmiklós: központi kör­zeti ügyelet: Kossuth u. 126. Ellátási területe: Törökszentmiklós, Tisza- püspöki, Tiszatenyő. Fegyvernek: központi körzeti ügyelet: Felszabadulás u. 128/a. El­látási területe: Fegyvernek, Örmé­nyes, Kuncsorba, Tiszabő. Törökszentmiklósi terület: Ken­gyel: dr. Mikó Zoltán, Kossuth L. u. 141. Kunszentmárton: központi kör­zeti ügyelet: Mátyás kir. u. 21/a. El­látásiterülete: Kunszentmárton, Ti- szaug, Cserkeszőlő, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Öcsöd, Tiszakürt, Nagy­rév, Tiszainoka. Kunszentmártoni terület: Ci­bakháza: dr. Litkei Tamás, Hősök tere 10/a. Tiszafüred: központi körzeti ügyelet: Nefelejcs u. 4., tel.: 52-422. Ellátási területe: Tiszafüred, Tisza- szentimre, Tiszaörs, Tiszaderzs, Na- gyiván, Kócs, Tiszaigar. Kunhegyes: központi körzeti ügyelet: Dózsa Gy. u. 4.; tel.: 26- 800. Ellátási területe: Kunhegyes, Tiszagyenda, Tiszaroff, Tiszabura, Abádszalók, T omajmonostora. Túrkeve: Központi rendelő: Kál­vin tér 4. ✓ Állatorvosi ügyelet Jászberényi terület: Alattyán, Jásztelek, Jánoshida, Jászboldoghá- za, Jászalsószentgyörgy: dr. Pesti B., Alattyán, Kossuth u.15. Jászapáti, Jászivány, Jászszentandrás: dr. Hob- lyák J., Jászszentandrás, Akácfa 12.; dr. Ujaczki T., Jászapáti, Hunyadi 1/b. Jászárokszállás, Jászágó, Jász­dózsa: dr. Tibenszky F., Jászdózsa, Bercsényi u. 17. Jászkisér, Jászla­dány, Újszász: dr. Nagy G., Jászla­dány. Jászberény, Jászfelsőszent- györgy, Pusztamonostor, Jászjá­kóhalma, Jászfényszaru: dr. Du- nay M., Jászberény, Vörösmarty u. 1. Jászsági Állami Gazdaság, Jász­berény: dr. Szabari G., Jászberény, Jókai 29/a. Export-állami ügyelet: dr. Kiss L., Jászberény, Réz u. 5.; dr. Hob- lyák J., Jászszentandrás, Akácfa 12. Karcagi kerület: I. körzet: Tisza­füred, Tiszaszőlős: dr. Koska G., Ti­szafüred, Úttörő u. 2. II. körzet: Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszabura, Tiszaroff: dr. Vörös J., Tiszaderzs, Arany J. u. 3. III. körzet: Kunhegyes, Kenderes, Tiszagyenda: dr. Erdélyi 1., Kunhegyes, Kossuth 49/a. IV. körzet: Kunmadaras, Tiszaörs, Ti­szaigar, Nagyiván, Tiszaszentimre, Tomajmonostora: dr. Tóth I., Kun­madaras, Kunhegyeski. 41. Export-állami ügyelet: I., II. kör­zet: dr. Koska G., Tiszafüred, Úttörő u. 2.; III., IV. körzet: dr. Vörös J., Tiszaderzs, Arany J. u. 3. Karcag: nagyüzemben: dr. Gosó Z., Karcag, Kátai G. 45/b.; városban: dr. Temesváry T., Karcag, Széche­nyi u. 38. Export-állami ügyelet: dr. Temesváry T., Karcag, Széchenyi sugárút 38. Szolnoki kerület; Export-állami ügyelet: Besenyszög, Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly: dr. Sass Z., Kő­telek, Kossuth u. 3. Kengyel, Tisza­tenyő, Rákócziújfalu: dr. Rucz I., Kengyel, Kossuth 137. Fegyvernek, Kuncsorba, Örményes, Tiszabő: dr. Kerekes E., Fegyvernek, Felszaba­dulás u. 150. Zagyvarékas: dr. Lász­ló D., Zagyvarékas, Szabadság tér 8/3. Szolnok: Szolnok, Szajol: dr. Kis F., Szolnok, Vörösmező u. 73., tel.: 43-773. Rákóczifalva, Rákócziújfa­lu: dr. Vissi F., Szolnok, Vörösmező 223., tel.: 38-847. Tószeg, Tiszavár- kony, Tiszajenő, Vezseny: dr. Csiz­más I., Szolnok, Rákóczi u. 7., tel.: 34-289. Törökszentmiklós, Tiszapüspö­ki: dr. Körösi G., Törökszentmiklós, Kazinczy u. 6. Kunszentmártoni kerület: 1. körzet: Cibakháza, Tiszaföldvár, Martfű: dr. Tátrai J., Tiszaföldvár, Ó Nagy B. 33/a. II. körzet: Nagyrév, Tiszainoka, Tiszakürt, Tiszaug, Ti­szasas, Csépa, Szelevény, Cserke­szőlő, Kungyalu: dr. Boross G., Ti­szakürt, Rózsa F. 10/b. III. körzet: Kunszentmárton, Mesterszállás, Öcsöd, Mezőhék: dr. Csemóczki T., Mesterszállás, Rákóczi u. 17. Kisújszállás: dr. Szabó M., Kisúj­szállás, Vásár u. 10. Túrkeve: dr. Szöllősi K., Túrke­ve, Somogyi B. u. 1. Mezőtúr, Kétpó: dr. Fodor S., Mezőtúr, Vásár u. 7/a. Gyógyszertárak Szolnokon szombaton a Fehérke­reszt gyógyszertár van nyitva 8-tól 14 óráig; hétfő reggelig itt tartanak ügyeletet is. Karcagon a Kórház u. 4. sz. alatti, Kisújszálláson a Szé­chenyi u. L, Tiszaföldváron az ószőlősi, Tiszafüreden a Somogyi u. 27., Törökszentmiklóson a Fel- szabadulás u. 2., Túrkevén a Szé­chenyi u. 1/a., Mezőtúron az Újváros u. 7. szám alatti gyógyszertár tart ügyeletet szombaton és vasárnap. Állandó ügyelet éjjel-nappal, a hét minden napján: Jászárokszállás, Rákóczi u. 1., Jászberény, Lenin tér 2., Kunszentmárton, Kossuth u. 4., Martfű, Lenin u. 3., Szolnok, Beloi­annisz u. 5. Hét közben éjszakai ügyelet - hét végén nappali ügyelet (8.00-18.00): Jászapáti, Petőfi u. 6.

Next

/
Thumbnails
Contents