Új Néplap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)

1991-08-24 / 197. szám

1991. AUGUSZTUS 24. Megyei körkép 3 Ki a soros? Páratlan alkalom két szolnoki gimnazista előtt Mindig örömmel töltenek el a fiatalokról hal­lott jó hírek. Valamikor, húsz évvel ezelőtt, amikor kezdtem a magam útját járni, sajnos még nem létezett a Soros Alapítvány. A cél azonban azonos volt: angolt tanulni, látni, tapasztalni...De visszatérve a jó hírre, szeret­ném másokkal is megosztani. Hadd szerezze­nek minél többen tudomást az újabb szolnoki „sorosokról”! Ez a legkevesebb, amit értük tehetünk. Valójában kik is ők? Két talp­raesett, tehetséges fiatalról van szó. Név szerint: Danics Viktó­riáról és Szikszói Szabolcsról. Mindketten a szolnoki Varga Katalin Gimnázium kéttannyel- vű II. c. osztályának tanulói. Ok a sorosok, hogy a város, a gim­názium hírnevét öregbítsék. Egy-egy évre szóló amerikai ta­nulmányi ösztöndíjat szereztek, pontosabban: érdemeltek meg az idei országos válogatón. A Varga Katalin Gimnázium­ban iigy döntöttek, hogy a Soros Alapítvány ez évi pályázatán a másodikosok vesznek részt. Nem volt rossz döntés. Az alap- feltételeknek megfelelőkkel Bu­dapesten beszélgettek el. Szol­nokról több mint harmincán pá­lyáztak. Az írásbelire ez a létszám tíz körülire csökkent. A száz részt- vevőhöz képest még így is szép eredmény. A szóbelire hatvanan maradtak, közülük választották ki a tizenhét tanulót. Ebbe a ke­retbe fért bele Viktória és Sza­bolcs. A szorgos munka, a kitartás meghozta gyümölcsét. Sokat kö­szönhetnek az iskola igazgató­nőjének, az angoltanároknak, a Soros Alapítványnak, az AS- SlST-nek. Ez utóbbi olyan ame­rikai szervezet, amely lehetővé teszi a diákok és a pedagógusok továbbképzését. Biztosítja a ma­gániskolái oktatást, teljes ellá­tással, azaz az éves ösztöndíja­kat. r A Soros Alapítványt már nem nagyon kell bemutatni. Több mint öt esztendeje működik. Kezdetben maga az alapító - So­ros György sikeres üzletember - is tartott attól, hogy az alapít­vány kiváló „fejőstehén” lesz. Szerencsére nem így történt, a gyakorlat egészen mást mutat. A középiskolások, pedagógusok, valamint a gazdasági szakem­berek körében nagyon is ismert­té vált. Az a tudás, amelynek megszerzését lehetővé tette az alapítvány, nem mérhető sem fo­rintban, sem dollárban. Visszatérve Viktóriához és Szabolcshoz: számukra az ala­pítvány az útiköltség mellett 1200 dolláros, teljesen szabadon felhasználható „zsebpénzt” is biztosít. A kép tehát lassan összeál. Indulás ma. Mindenki különböző helyre megy. Sza­bolcs Boston (Massachussets ál­lam) elővárosában, Miltonban, Viktória pedig Ashville-ben (Észak-Karolina állam) fogja tu­dását gyarapítani. Két hétig csa­ládoknál helyezik el őket, majd kollégiumokban laknak. Az itt­honi családtagok biztosan hiá­nyozni fognak, de az idő majd elrendez mindent. Napról-napra önállóbbak lesznek a „sorosok”. Mivel a komoly megméretteté­sen talpon maradtak, hiszem, hogy a tudás mellett az önálló­sággal sem lesz gond. így az új környezetbe való beilleszkedés is könnyebben megy. Ez az egyik alapfeltétele a honvágy le­küzdésének. Ők még talán nem tudják, mennyivel gazdagabban térnek egy év múltán vissza. Persze, most nem az esetleges alkalmi munkával - mert erre is lesz le­hetőség - megkeresett pénzre gonndolok. Az csak másodlagos. Az az érték, amelyet kinntartózkodá- suk ideje alatt szereznek, felbe­csülhetetlen, pénzben nem mér­hető. És ezen értékek gyarapítását tűzték ki célul: nyelvtudás, új is­meretek, tapasztalatok megszer­zése... Kemény, kitartó munkára lesz szükség, de ettől sem Viktória, sem Szabolcs nem riad meg, eb­ben biztos vagyok. Majdnem egyszerre kezdtek angolt tanul­ni, öt évvel ezelőtt. Ennyi idő alatt magas szintre fejlesztették nyelvtudásukat, ami módot adott nekik arra, hogy tanul­mányaikat amerikai magánisko­lában folytassák. Ezt a lehetősé­get nem osztogatják manapság akárkinek. Sáfrány Mihály Kastélysors Megyénkben még mindig jónéhány pusztulásra ítélt kastély van. Ilyen a felvételünkön látható tomajmo- nostorai is. Nem olyan régen még munkahelyként szolgált az egyik része, ma már csupán néhány szolgálati lakás található benne. Mindenesetre jó volna megmenteni. Ám a mai pénzszegény világban nem sok esély van rá. Fotó: Mészáros Kiállítás papírpénzekből az Abonyi Lajos Falumúzeumban r \ Névadó előtt Székelykapu Hermann Ottó nevével Rákócziújfalun Termékeny munka után zárult be a tatabányai fafa­ragók alkotótábora a Jász- Nagykun-Szolnok megyei Rákócziújfalun. Az öt, tehetséggel, kéz­ügyességei megáldott alko­tó - a vendéglátás fejében -több művészi munkát ké­szített az alig kétezres lélek­számú település gazdagítá­sára. Már tavaly felállították a tizenhárom aradi vértanú díszes emlékoszlopát s az idén újabbakkal örven­deztették meg a helybélie­ket. A többi érték közül leg­becsesebb talán a négy és fél méter magas, 35x35 cen­timéter átmérőjű, ötmázsás, bükkfából faragott, a máso­dik világháború emlékét őr­ző kopjafa, amely tizen­négy, zömében a Don-ka- nyarban elpusztult katona előtt tiszteleg. A határainkon túl élő ro­mániai magyarokat idézi a helyi általános iskola részé­re faragott, eredeti motívu­mokkal díszített székelyka­pu. A település új ékességén Hermann Ottó nagy termé­szettudós neve olvasható, akinek a nevét szeptem­berben veszi fel a taninté­zet. A dunántúli fafaragók fá­ba vésték II. Rákóczi Fe­renc képmását, és elkészí­tették a falu új címerét. Az 1946 előtti időszak, és a világ legnagyobb inflációjának pénzeiből rendezett bemutatót az Abonyi Lajos Falumúzeum, saját gyűjteményéből, Abony- ban. Az 1945-ös és 1946-os év ir­datlan mennyiségű elértéktele­nedett pengőmilliárdjai után megjelent az új pénz, a forint. Az 1946. augusztus 1-én meg­jelent Forint újság „Elindult a forint - A forinttal Magyarország életének új és jobb korszaka kez­dődik!” című cikkével ünnepli az új pénz megjelenését. A „Fo­rintos vásáron” című versike így köszönt: Hegyen-völgyön lako­dalom,/ S a vásárban sokada- lom,/ Amióta forint csendül,/ Minden telik a zsebembül./ Nincs is nékem gondom semmi,/ Ha a vásárba kell menni,/ Min­dent, - mi kell - megvehetek,/ Ha jó forinttal fizetek./ Ki tudja, mennyire helyt­állóak a fenti sorok napjaink­ban!? A korszak, számokkal már alig leírható, sokszor csak színei szerint megkülönböztetett fize­tőeszközeinek nem éppen tisza­virág-életére emlékeztet a kiállí­tás, természetesen nem nosztal­giával, hanem a történelmi té­nyek alapján, a 45. évforduló al­kalmából.- Kézen-közön - gondolom - őrizgetnak családok néhány pél­dányt azokból a bankjegyekből csakúgy, mint a Monarchia ko­ronáiból, meg 1848 Kossuth- bankóiból de sorozatokat a mú­zeumok és legfeljebb a magán­gyűjtők. S hogy rászántuk ma­gunkat azok bemutatására, csak azért tettük, hogy az ifjabb nem­zedék megismerje a manapság is oly sokat emlegetett, de merőben más előzményű inflációs idő­ben, miként jutott el hazánk ak­kor a világ legnagyobb méretű inflációjához - mondja Győré Pál múzeumvezető. A pengő inflációja már 1938 tavaszán kezdődött, s a háborút megelőző fegyverkezésekből fa­kadt. Ugyanis a kormányzat a Magyar Nemzeti Banktól az em­lített célra tetemes mennyiségű hiteleket vett fel. Miután a fo­gyasztásijavak mennyisége nem gyarapodott a pénz szaporításá­val megfelelő mértékben, sőt fo­kozatosan csökkent, s a piaci egyensúly megbomlott, ez áre­melkedést váltott ki, s ezután egyre nyíltabb lett az infálició. A gazdasági és pénzügyi helyzet a német megszálláskor katasztro­fálissá vált. A megszállók élel­mezési és anyagellátásának ter­heit nekünk kellett viselnünk. Ez kereken kétmilliárd pengő, el­lenszolgáltatás nélküli kiadást jelentett. Ezek a háborús kiadá­sok az államháztartást egyre erő­sebben terhelték, az állami bevé­telek alig emelkedtek, így a hi­ányt a kormány újabb és újabb kincstárjegy kibocsátása után fe­dezte, mégpedig minden gazda­sági háttér nélkül. A bankjegymennyiség a gyors gyarapodás következtében az 1937 és 1944 vége közötti idő­szakban több mint negyvensze­resére - 467 millió pengőről 20 milliárdra emelkedett. A Német­országgal szemben fennálló, és kárba veszett csaknem 1,8 milli­árd pengő követelésünk, a hon­védelmi tárca 1938-1944 évi ki­adásai, gyáriparunk, közleke­désünk, állatállományunk pusz­tulása, pénzintézeteink tőkehiá­nya egyenes úton vezetett az inf­lációhoz.- „Hogy adja?... - Három zöl­dé: meg egy kéké’. - S az üzlet megköttetett! - Ilyen világ volt akkor, anno 1945/46-ban” - idé­zi fel a múzeumvezető. B.Zs.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents