Új Néplap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)
1991-08-02 / 179. szám
16 Hírek—információk—érdekességek 1991. AUGUSZTUS 2. 1991. augusztus 2., péntek, Lehel napja A Nap kél 5.22 - nyugszik 20.19 órakor A Hold kél 22.36 - nyugszik 12.41 órakor Ismét sok csapadék Gyakran lesz erősen felhős az ég, további záporokra, zivatarokra, csendes esőre számíthatunk. A délnyugati szél mérsékelt lesz, csak zivatarokban erősödik meg átmenetileg. Délután 21-26 fok között lesz a hőmérséklet. (MTI) Képes eseménynaptár olasz hangzásszépség testesült meg. Néhány felejthetetlen alakítása: az Aidában Radames, a Rigoletto hercege. Színes, amerikai, romantikus feldolgozása, a „A nagy Caruso” című fűmben az ugyancsak világhírű Mario Lanza alakította. * 75 évvel ezelőtt, 1916-ban ezen a napon született Marse hall László újságíró. 1936- ban a köztársaságiak oldalán Spanyolországban harcolt, amiért a franciák internálták. Onnan kiszabadulva bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba, és részt vett Párizs felszabadításában. Ezt a magatartását számos külföldi kitüntetéssel ismerték el. 1945-ben hazakerülve, a volt spanyol főhadnagy, a francia százados, őrnagyként a kommunisták szekértolójává lett, két évig vezette a HM hírhedt „katonapolitikai osztály”-ának elnevezett bandát. Ezredesként letartóztatták, s a Rajk-perben kivégezték. 1956-ban rehabilitálták. Lehel ősmagyar név a mai Lehel, egyéb formái, a „Lél” vagy , Teel’ ’ voltak. Lehel Bulcsú vezértársa volt, akiket őseink Nyugatra kalandozása során az ellenség foglyul ejtett, és az augs- burgi csata (955) után Regensburg kapuja előtt felakasztották őket. A névvel először a 14. századból származó Pozsonyi Krónikában találkoztunk. .Tettel kürtjét” a jászberényi múzeumban őrzik. Márk barát írta róla ezt a krónikát, hogyfogságba esett magyar vezér utolsó kívánsága az volt, hogy kürtjébe még egy utolsót fújhasson. A kürtszó elhangzása után Lehel agyonsújtotta vele a német császárt, ugyanis a honfoglaló magyarok ősi hiedelme szerint a megölt ellenséget akarta ezzel a másvilágon szolgájává tenni. Hozzáfűzzük a mondához, hogy már Kézai Simon megcáfolta ezt. A jászberényi kürt a XI. századból való ,Tehet kürtje’ ’ néven csak 1788 óta szerepel, ezelőtt „jász kürt’' volt a neve. Súlyos betegségben töltött utolsó évei után, 70 évvel ezelőtt, 1921. augusztus 2-án hunyt el Nápolyban Enrico Caruso (képünk), a világhírű olasz tenorista. 1899-ben Milánóban debütált, öt évvel később a New York-i Metropolitanben már beérkezett művészként fogadták. Páratlanul ércesen és mégis selymesen zengő hangjában az Mozi Szolnokon a Nemzetiben fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor Belevaló papapótló. A Tallinnban 5-kor, 7-kor és 9-kor New Jack City. A Tisza mozi A-termében fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor Magas barna férfi, felemás..., a Tisza mozi videotermében fél 5-kor Tucking Fernand, fél 7- kor és fél 9-kor A tetoválás szelleme. Jászberényben a Lehelben' 5-kor, 7-kor és 9-kor Münchau- sen báró kalandjai. Mezőtúron a Szabadságban 4-kor, 6-kor és 8-kor Oscar. Törökszentmik- lóson a Dózsában 5-kor és 7-kor Ébredések. Túrkevén a Korda Sándor moziban Ez is Amerika. Kunszentmártonban a Körösben Zöld kártya. Jászapátin a Táncsicsban Jobb ma egy zsaru, mint holnap kettő. Kunhegyesen a Szabadságban Cápa bosszúja. Kunmadarason a Petőfiben T alpig zűrben. Tiszafüreden a Tiszában Tortúra. Ti- szaföldváron a T áncsicsban Tini boszorkány. Karcagon a Dérynében Intruderek támadása. Martfűn a Tisza szünnapos. SZUPEREXPRESSZ ALAKULÓ cég vásárolna használt, de üzemképes fénymásoló gépet. A-3 nagyságú lapot is másoló előnyben! Fizetés készpénzben. “PROMT” jeligére a kiadóba. *60931/2* SZOLNOKON, vá- rosközpontban Zagyvára néző, telefonos, másfél szobás lakás berendezve vagy üresen eladó. Telefon: 56/43- 858.*60976/l* KERTES, komfortos házrészem üresen, hosszabb távra kiadó. Érd: 56/35-718-as telefonon. *60985/1* SUTA kecskék és csau-csau kan eladók, elcserélhetők pónira, borjúra. Kisújszállás, Vöröstüzér út 39. *60987/1* KÉT fűtési idényben használt TGK 25. gázkazán, 4 db radiátor, hálószobabútor és bontásból kimaradt 2 db ablak eladó. Ujszász, Iskola út 4. Érdeklődni: szombat-vasárnap. *60988/1* __________ A LCSISZIGET /Holt-Tisza-part/ 220 négyzetméteres zártkert, valamint Molnár Anna úton garázs sürgősen eladó. „Strand út” jeligére a kiadóba. *60989/1*__________ 4 ÉVES, benzines Ford Sierra extrákkal eladó. Érdeklődni telefonon: 52/33-233.*61021/ TEREPES, zárt Aro 3,5 éves eladó. Jászberény, Könyök út 5.*61025/1* TERMÉSZET- GYÓGYÁSZATI rendelés indul Szolnokon augusztus 12-től, József A. u. 23. fsz. 1. alatt. Rendelési idő: hétfő- kedd-csütörtök-péntek 10-12 óráig, 15-18 óráig. Bejelentkezés: hétköznap: 11-14 óráig 56/42-770-es telefonon. *61046/1* MENYASSZONYI és koszorúslányi ruhák kölcsönzése, szolid áron, méretre készítés, visszavásárlás. Szolnok, Dózsa Gy. út 2.*61047/ UTAZZON! Svájc augusztus 23-25-ig 3.050 TFt, Velence augusztus 18-20-ig 2.400 Ft. Tiszatour 56/44-803, 34-704. *60850/2* SZOLNOKON egy- személyes élelmiszerboltba szakképzett eladót felveszünk. Jelentkezni lehet a kenyérgyár (Landler Jenő út) melletti élelmiszerboltban péntek 16 órakor. *60907/ 2* Póló büfébe fiatal női alkalmazottat keresek. Érdeklődni: Póló büfé, Szolnok, Szabadság tér 9. ZENÉSZEK! Hangszer bizományi nyílt a Moment alagsorában. /Szolnok, Ti- szaliget, telefon 56/41-205/ MUSIKER INNEN — ONNAN Gyorsabb kapcsolás A szolnoki távbeszélő központba bevezették az MFC-kó- dos, más néven tón (hangfrekvenciás) típusú számbillentyű- zési lehetőséget, amely az eddigi tárcsázási időt jelentősen csökkenti és a kapcsolás pontosságát is növeli. A szolgáltatást azok az előfizetők vehetik igénybe, akik kapcsolási száma 30-000 és 37- 999 között van. Igény esetén számcserét lehet kérni a Távközlési Üzem ügyfélszolgálati irodájában, ahol az üzemmódhoz megfelelő készüléket is meg lehet vásárolni. Közélet Törökszentmiklós. Ma 1618 óra között, a polgármesteri hivatal 105-ös szobájában fogadóórát tart dr.Szabó Lajos, az MDF országgyűlési képviselője. Új diszkontáruház Szolnok. Ma 9 órakor, a Véső út 1. szám alatt megnyílik a Kunság Füszért legújabb diszkontáruháza. Nyitva hétfőtől péntekig 9- 17 óráig. Mindenkinek olcsóbban kínálják a festékárukat, a mosószereket, az édességeket, a konzerve- ket és a gyümölcsleveket. Az év első hat hónapjában 9341 munkavállalási engedélyt adott ki a német munkaügyi hivatal, a német-magyar cégszerződések alapján a Németországban munkát vállaló magyaroknak. A németek kivételes elbánásban részesítik a magyarokat, nincs még egy nyugati ország, amelyik ilyen munkaügyi segítséget adna. Évről-évre emelték a foglalkoztatási keretszámokat, a néhány évvel ezelőtti 2500-as kontingens helyett ma már 10 ezer a Magyarországról fogadható munkavállalók száma. BELFÖLDRŐL Jászberény. Tizenhat tagú olasz küldöttség érkezik ma Conselvéből, a Jászság fővárosának leendő testvérvárosából, Vasco Varotto polgármester vezetésével. Az országos mézvásár és a csángó fesztivál programjaira érkező vendégek többsége ipari, mezőgazdasági és kereskedelmi szakember, akik helyi gazdasági vezetőkkel, vállalkozókkal is felveszik a kapcsolatot. Pápa. Szüneteltetik a termelést a Közép-dunántúli Téglaipari Vállalat mind a kilenc üzemében, a dolgozókat kényszerszabadságra küldték, a cég ugyanis értékesítési gondokkal küszködik, több mint 8 millió tégla vár vásárlóra. A gyárakban nagyarányú elbocsátások még nem voltak, de lehet, hamarosan ez sem lesz elkerülhető. Szolnok. Működésének másfél hónapja alatt már húsznál több Renault gépkocsit adott el a Renault Szolnok T & T Kft. Még Budapestről is volt vevő, pedig hát ott is van hasonló autószalon. A kft. üzletének nagyobb részét azonban a gyári alkatrészek forgalmazása teszi ki. Hamarosan árusítani kezdik a Renault butik termékeit is, és kapható lesz minden, ami egy autóhoz kell. Budapest. Majd’ 1 millió schilling értékű szakértői munka A cégek közötti szerződések alapján munkát vállalók 10 ezres keretszámán felül a korábbi 500 helyett ezer egyéni munkavállalót is hajlandó fogadni Németország idén, elsősorban meghatározott szakmákban, és nyelvtudással rendelkezők esetében. A nyári hónapokra keretszámmegkötés nélkül is fogadnak a németek munkavállalókat a mezőgazdaság területén, illetve különféle betanított- és segédmunkákra. Ezekre a munkalehetőségekre a helyi munkaügyi központoknál lehet jelentkezni. elvégzésére kapott megbízást a Magyar Elektrotechnikai Egyesület az osztrák Villamosművek Szövetségének tervezőintézetétől. Az egyesület tervet készít arról, hogy miként csatlakoztatható a magyar villamosenergiarendszer a nyugat-európaihoz. A terv megvalósításával lehetővé válik villamosenergia-rend- szeriink üzembiztos üzemeltető- se. KÜLFÖLDRŐL Jeruzsálem. Az Izraelbe legújabban bevándorolt - főként szovjet - zsidók mintegy 20 ezer palesztint fosztottak meg munkájától, akiknek többsége ezelőtt illegális alkalmazásban állt a Szentföldön. Korábban a palesztin fekete munkások végezték a kevésbé népszerű munkák - utcasöprés, éttermi kisegítés, építőmunka, gyümölcsszedés - zömét, most viszont fokozatosan kiszorítják őket a munkanélküliséggel szembekerülő szovjet menekültek. Párizs. Drágább lett a gáz, a villany, a párizsi közlekedés, az autópályák használati díja, emelkedett a lakbérek jelentős része csütörtöktől Franciaországban, a hónap közepétől pedig a postai küldeményekért is többet kell fi- zetniök a franciáknak. Moszkva. Tizenöt személy életét vesztette és ugyanannyian megsebesültek szerdán hajnalban, amikor pokolgép robbant egy személyszállító vonaton a Moszkvát Bakuval összekötő vonalon, Mahacskala dagesztáni város közelében. Az év eleje óta ezen a szakaszon ez az ötödik ilyen jellegű merénylet. Vízállás A Tisza vízállása augusztus 1-jén: Tiszafürednél 544 cm, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 726 cm, duzzasztott (a víz 23 fokos), Szolnoknál mínusz 70 cm, áradó (a víz 22 fokos). A Hármas-Körös Kunszentmár- tonnál 121 cm, apadó. A Zagyva Jászteleknél 235 cm, áradó. Németországi munkavállalási lehetőségek MAGUNKAT AJÁNLJUK! AUGUSZTUSBAN \ { ' ) s MINDEN étolaj 11-es 75 Ft helyett 61 Ft BOLTUNKBAN 2 kg-os kannás szobi szörpök 139 TOMI SZTÁR mosópor 20 % és 169 Ft- —■W engedménnyel csabai nektárok és egyes konzervfélék továbbra is nálunk a legolA Hypó 11-es reklámáron 19 Ft csóbbak! Elker Kft. Szolnok *60971/1* A KONTRAX Optika Szemvizsgáló Szalonjaiban augusztus 5-től ingyenes ... ... igen, augusztus 5-től minden kisiskolás, középiskolás és egyetemista diák szemüvegvásárlásakor a SZEMVIZSGÁLAT INGYENES. Még iskolakezdés előtt, a KONTRAX Optika Szemvizsgáló Szalonjaiban! Időpontegyeztetés telefonon IVUNIIIAY SZOLNOK, Baross út 3. ©(56)42-532 Nyitvatartás: hétfőtől péntekig 9“’-! 730 szombaton 8"'-12'” Rendezvények Tiszaföldvár. A művelődési házban holnap 15 órától isrfiét tini diszkó lesz. Előbb levetítik a Farkasokkal táncoló című Oscar-dí- jas filmet, majd fél 5-től diszkó, kaszinó és tombola lesz. Újdonság a háromdimenziós komputeres show. Jászberény. Országos mézvásárt rendez a Szatmári László Jászsági Méhész Egyesület holnap 10 órától a Munkás- és Ifjúsági Házban. Tizenegy órakor előadás hangzik el a méz szerepéről, a táplálkozásunkban. Az előadó egyben természetgyógyászati rendelést is tart. Egy órakor mézárverés lesz. Két órakor a Jász Múzeumban (Táncsics u.) dr.Bálint György (Bálint gazda) A Jászság természetvilágának kutatása című kiállítást nyitja meg. A nap folyamán méhészeti eszközök kiállítása, mézzel készült élelmiszerek bemutatója, kóstolója, vására is lesz. SZÜLÉSZETNŐGYÓGYÁSZATI MAGÁNRENDELÉS Terhességi-nőgyógyászati ULTRAHANG-diagnosztika! Dr. NYERGES LÁSZLÓ főorvos Szolnokon, a Kőolajkutató Vállalat üzemorvosi rendelőjében, Körösi út 43. Rendelési idő: hétfő, szerda 16-18 óráig. *60923/1* Fizetni kell a parkolásért Szolnok. A Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézet a Tószegi u. 21. szám alatti 408 ágyas pavilon (szülészeti pavilon) előtt lévő gépkocsi parkolót augusztus 5-től fizető parkolóvá alakítja át Nyitva tartás minden nap 6-18 óráig. A parkoló üzemeltetője Horotán Jánosné vállalkozó. r \ Mai lapszámunkat szerkesztette: Budai Mátyás és Bistey András Tipográfia: Zsoldos György és Bódi Béla A híroldal összeállításában közreműködött Tóth András, akivel informáciök a 33-104-es telefonszámon közölhetők. Uj Néplap JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató Főszerkesztő Hajnal József Kiadja: az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája Felelős kiadó: Nánai Tibor irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105., Tel: 42-211, tx: 23-357, tfax: 42-853 Verseghy Nyomda Szolnok 5001 Szolnok, Városmajor út 28. telefon: 35-433 Felelős vezető: Gombkötő Béla Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 - közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre 2388 Ft, fél évre 1194 Ft, negyedévre 597 Ft, egy hónapra 199 Ft. Példányszámonkénti ára 7,90 Ft. ISSN 0865-915X