Új Néplap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)

1991-08-14 / 189. szám

1991. AUGUSZTUS 14. Sport — hirdetés , A „nagy találkozás” Sokáig nem kerülhettem közelebbi kapcsolatba az autókkal, s talán éppen ezért, alig 18 évesen megtanultam vezetni. Ez a hirtelen találkozás egyszerűen annyit jelentett számomra: meglátni és megszeretni. Sajnos a száguldás örömét kevésszer adta meg nekem az élet, az igazán nagy sebességet csak a televízión keresztül kísértem figyelemmel. Az utóbbi hetek eseményei azonban úgy alakították életemet, hogy egyre több adatra, érdekességre leltem a Forma-1-es futamok kapcsán. Ezek után már nemcsak maga a verseny kezdett érdekelni, hanem annak a háttere is. Néhány nappal a Magyar Nagydíj előtt a Duna-korzón sétálgatva, az Atrium-Hyatt előtt nagy tömeg vonzott magához. A kíváncsi emberek két Forma-1-es csodaautót vettek szemlélőre. Amikor a pillantásom Senna McLaren-Hondájára (mellyel eddig összesen 1788,8 mérföldet tett meg) és néhány méterre tőle a Camel Benetton Fordra szegeződött, az én szívem is ütemesebb munkába kezdett. Hirtelen az osztrák Berger bőrében éreztem magam, amint 185 centis termetével az alig 95 cm magas vezetőfülkébe próbál bekecmeregni. A tükörsima gumik az izgal­mas kerékcseréket juttatták az eszembe, míg az alacsony karosszéria a szikrázó aszfaltra emlékeztetett. Az információs tábla néhány érdekes adattal szolgált. Ki gondolta volna például, hogy ezen „masinák” vég­sebessége 384 km/h, de meglepetésként hatott az az információ is, miszerint egy ilyen autó mindössze 540 kilogramm. Az én amatőr, női szememnek szokatlan volt az első és hátsó kerekek közötti méretkülönb­ség is. Órákig el tudtam volna nézegetni ezeket a csodálatos gépeket, megismerni minden porcikájukat, ha a forró aszfalt nem égette volna a talpamat. Kellemes érzésekkel ballagtam tobább a Duna-parton, miközben arra gondoltam, bárcsak minél több embertársamnak nyílna lehetősége ha­sonló „nagy találkozásra”.- Albert ­Üzletvezetőt keresünk a Szolnok város Széchenyi-lakótelepén megnyíló vegyes iparcikk szaküzletünk vezetésére. NYITÁS: 1991. AUG. 1. BÉREZÉS: MEGEGYEZÉS SZERINT. AZ ÁLLÁSHELY BETÖLTÉSÉNEK FELTÉTELE:- szakirányú iskolai végzettség,- minimum 5 éves vezetői gyakorlat. Jelentkezni lehet írásban: Vigh Bálint, Szolnok, Áchim út 1. Telefonon információ kapható: az 56/37-134-es telefon­számon. *61804/1* KERESÜNK! Önálló munkára alkalmas üzletkötőket áruterí­tésre és ügynököket áruértékesítésre. Kiemelt kereseti lehetőség. Gépkocsival rendelkezők jelentkezését várjuk. Jelentkezés írásban: BOWLING KFT. KISKUNMAJSA PF. 55. 6120 *61757/1* Gyászhírek MEGTÖRT szívvel tudatjuk, hogy IFJ. HANGYA JÓZSEF tragikus körülmények között elhunyt Köszönetét mondunk mindazoknak akik temetésén virágaikkal, jelenlétük kel fájdalmunkban osztoztak. Éde sanyja, édesapja és két kislánya, Bér nadett és Zsuzsanna, Mezőtúr. *61766/ 1* HÁLÁS szívvel mondok köszönetét a rokonoknak, szomszédoknak, ismerő­söknek, akik szeretett, drága felesé­gem, ONODIJÓZSEFNÉ, szül. Kovács Erzsébet temetésén részt vettek, fájdalmamat együttérzésükkel enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondok a MÁV Kórház 1. és II. sz. belgyógyászati osztály orvosainak és nővéreinek, akik betegsége ideje alatt gyógykezelték és ápolták. Gyászoló férje. *61845/1* __________________ F ÁJDALOMMAL értesítjük a baráto­kat, ismerősöket, hogy GALSI GYÖRGY életének 78. évében, 1991. augusztus 10-én elhünyt. Temetése 1991. augusz­tus 15-én, 16.00 órakor lesz a nagykö­rűi temetőben. Gyászoló gyermekei. *61849/1* Megyei I. o. felnőtt és ifjúsági labdarúgó-bajnokság 1991-92. évi őszi sorsolása 1. forduló: augusztus 25. 16.30. Kunhegyesi ESE-Jásza- páti Szöv. SE, Ujszászi TSZ SE- Túrkevei VSE, Jászalsószent- györgy TSZ SE-Tiszafüredi Va­sas Szöv. SE, Kisújszállási MÁV Egy. SE-Besenyszög Közs. TSZ SE, Kunszentmártoni TE-Rá- kócziújfalu Közs. SE, Szó. Ve­gyiművek SE-Jászladány TSZ SE, Martfűi VSE-Szászberek TSZ SE, Jászkisér TSZ SE-Sza- joli Közs. SE. 2. forduló: szeptember 1. 15.30. Szajol-Martfű, Szászbe- rek-Sz. Vegyiművek, Jászla- dány-KUTE, R. újfalu-Kisúj- szállás, Besenyszög-J. alsó- szentgyörgy, Tiszafüred-Új- szász, Túrkeve-Kunhegyes, Jászapáti-Jászkisér. 3. forduló: szeptember 8. 15.30. Kunhegyes-Tiszafüred, Újszász-Besenyszög, J. alsó- szentgyörgy-R. újfalu, Kisúj- szállás-Jászladány, KUTE- Szászberek, Sz. Vegyiművek- Szajol, Martfű-Jászkisér, Jász- apáti-Túrkeve. 4. forduló: szeptember 15. 15.30. Martfű-Jászapáti, Jász- kisér-Sz. Vegyiművek, Szajol­KUTE, Szászberek-Kisújszál- lás, Jászladány-J. alsószent- györgy, R. újfalu-Újszász, Be- senyszög-Kunhegyes, Tiszafü- red-Túrkeve. 5. forduló: szeptember 22. 15.00. Kunhegyes-R. újfalu, Új- szász-Jászladány, J. alsószent- györgy-Szászberek, Kisújszál- lás-Szajol, KUTE-Jászkisér, Sz. Vegyiművek-Martfű, Túrkeve- Besenyszög, Jászapáti-Tiszafü- red. 6. forduló: szeptember 29. 15.00: sz. Vegyiművek-Jászapá- ti, Martfű-KUTE, Jászkisér-Kis- újszállás, Szajol-J. alsószent- györgy, Szászberek-Újszász, Jászladány-Kunhegyes, R. újfa- lu-Túrkeve, Besenyszög-Tisza- füred. 7. forduló: október 6. 14.00. Kunhegyes-Szászberek, Új- szász-Szajol, J. alsószent- györgy-Jászkisér, Kisújszállás- Martfű, KUTE-Sz. Vegyimű­vek, Tiszafüred-R. újfalu, Túr- keve-Jászladány, Jászapáti-Be- senyszög. 8. forduló: október 13.14.00. KUTE-Jászapáti, Sz. Vegyimű- vek-Kisújszállás, Martfű-J. alsó­szentgyörgy, Jászkisér-Újszász, Szajol-Kunhegyes, Szászberek- Túrkeve, Jászladány-Tiszafüred, R. újfalu-Besenyszög. 9. forduló: október 20. 13.30. Kunhegyes-Jászkisér, Újszász- Martfű, J. alsószentgyörgy-Sz. Vegyiművek, Kisújszállás-KU- TE, Besenyszög-Jászladány, Ti- szafüred-Szászberek, Túrkeve- Szajol, Jászapáti-R. újfalu. 10. forduló: október 27. 13.30. Kisújszállás-Jászapáti, KUTE-J. alsószentgyörgy, Sz. Vegyiművek-Újszász, Martfű- Kunhegyes, Jászkisér-Túrkeve, Szajol-Tiszafüred, Szászberek- Besenyszög, Jászladány-R. újfa­lu. 11. forduló: november 3. 13.00. Kunhegyes-Sz. Vegyimű­vek, Újszász-KUTE, J. alsó- szentgyörgy-Kisújszállás, R. Új­falu-Szászberek, Besenyszög- Szajol, Tiszafüred-Jászkisér, Túrkeve-Martfű, Jászapáti-Jász- ladány. 12. forduló: november 10. 13.00. J. alsószentgyörgy-Jásza- páti, Kisújszállás-Újszász, KU- TE-Kunhegyes, Sz. Vegyimű­vek-Túrkeve, Martfű-Tiszafü- red, Jászkisér-Besenyszög, Sza- jol-R. újfalu, Szászberek-Jászla- dány. 13. forduló: november 17. 13.00. Kunhegyes-Kisújszállás, Újszász-J. alsószentgyörgy, Jászladány-Szajol, R. újfalu- Jászkisér, Besenyszög-Martfű, Tiszafüred-Sz. Vegyiművek, Túrkeve-KUTE, Jászapáti- Szászberek. 14. forduló: november 24. 13.00. Újszász-Jászapáti, J. alsó- szentgyörgy-Kunhegyes, Kisúj- szállás-Túrkeve, KUTE-Tisza- füred, Sz. Vegyiművek-Beseny- szög, Martfű-R. újfalu, Jász- kisér-Jászladány, Szajol-Szász- berek. 15. forduló: december 1. 13.00. Kunhegyes-Újszász, Szászberek-Jászkisér, Jászla- dány-Martfű, R. újfalu-Sz. Ve­gyiművek, Besenyszög-KUTE, Tiszafüred-Kisújszállás, Túrke- ve-J. alsószentgyörgy, Jászapá- ti-Szajol. A főmérkózés előtt két órával korábban az ifjúsági csapat mér­kőzése kerül lejátszásra. Záróra a lovas­bajnokságban A hét végén zárta a Közép Terü­leti Lovas Szövetség az 1991. évi lovasbajnokságát ezúttal a már húsz éve a döntőnek helyet adó Kő­telek helyett, Putnokon. A lovas­sportot különösen érzékenyen érin­tő és egyre nehezedő pénzügyi­gazdasági helyzet hátrányos erre a sportágra is, mely érezhető volt a döntőn megjelent 60 ló számában, az évekkel ezelőtt megszokott 100 lóval szemben, de érzékelhető volt a rendezés minőségén is. Jász-Nagykun-Szolnok megyé­ből Szolnok, Zagyvarékas, Török - szentmiklós, Jászágó és Abádsza- lók képviseltette magát. Hiányzott Kunmadaras és Kőtelek. A bajnokság egyes kategóriái­ban az alábbi eredmények szület­tek: SZALMABRIKETT­VÁSÁR 20 % árengedménnyyel! Ömlesztett 400 Ft/q, zsákos 480 Ft/q. Nyitva tartás: hétköznap 7-től 17-ig. Ugyanitt új MTZ traktorok eladók. Ár: megegyezés szerint JÁSZBRIKETT KFT. JÁSZDÓZSA Telex: 23-524. *61697/1* VILÁGMÁRKA REKLÁMÁRON! acunp^. kerti bútorok 40—45 %-os SZEZON VÉGI KIÁRUSÍTÁSA amíg a készlet tart a Duna Füszért Rt. raktárházaiban és diszkontjaiban! GIPSY szék 1.445 Ft helyett 867,50 Ft RHODOS állítható szék 4.472,50 Ft helyett 2.683,75 Ft OCTA asztal - kerek 6.200 Ft helyett 3.410 Ft CALLA asztal - ovál 6.545 Ft helyett 3.600 Ft ANTIA napozóágy 9.826 Ft helyett 5.405 Ft VÁC, Derecske-dűlő 4. MONOR, Ipar utca 12. TATA, Faller J. utca és az ország 13 DUNA DISZKONT-jában! *61594/1* Kezdő lovak bajnoksága, baj­nok: Szabó Csaba (Zagyvarékas) Lomyon nevű lován, 2. Fodor Ist­ván (Szolnok) Bokréta n. 1., 3. Papp Bernadett (Zagyvarékas) Csiniba­ba n. 1. Könnyű B-kategória, baj­nok: Fodor István (Szolnok) Poéta n. 1., 2. Turcsányi Ildikó (Zagyva­rékas) Guliver n. 1., 3. Gyuricza Péter (Szolnok) Széplegény n. 1. Ifjúsági bajnokság, bajnok: Hor­váth Natasa (Szolnok) Aladár n. I., 2. Kővári Krisztina (Szolnok) Ré- musz n. 1., 3. Rigó Éva (Putnok) Irak n. I. Közép kategória, csapat- bajnok: Szolnok LK (Fodor István Donyisz n. 1., Kővári Krisztina Apacs n. I., Anka János Ulánus n. 1. ), 2. Vegyes csapat, 3. Zagyvaré­kas. Bajnok: Hatvani Lajos (Jász­ágó) Szajkó n. 1., 2. Fodor István (Szolnok) Donyisz n. 1., 3. Szabó Csaba (Zagyvarékas) Tirán n. 1. Nehéz kategória, bajnok: Meny­hárt Brigitta (Putnok) Orfeusz n. 1., 2. Szabó Csaba (Zagyvarékes) Me­rénylő n. 1. Díjlovagló bajnokság, bajnok: Hetesy Nándor (Párád), Szotyori Nagy Kristóf (T. miklós), Halász Péter (Párád). A bajnokság zártával még nem fejeződik be megyénkben a lo­vasszezon. Augusztus 19-én Abád- szalókon, augusztus 25-én Szentta­máson, szeptember 7-8-án Szolno­kon, míg szeptember 29-én Karca­gon rendeznek lovasversenyeket. Nőnek a kiadások Megtartotta idénynyitó ülését a Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Labdarúgó Szövetség a me­gyei első és másodosztályban szereplő csapatok képviselőinek jelenlétében. Már aki eljött, mert többen maradtak távol a megbe­széléstől, mint amennyien részt vettek. Dr. Soós István elnök sport- szakmai beszámolója nagyban hasonlított a korábbi évekéhez képest, csupán a kiesők és felju­tok neve változott ebben az esz­tendőben. Szó volt arról, ha lehet, még nehezebb helyzetbe kerül­tek a kiscsapatok, hiszen szpon­zort találniuk szinte a lehetetlen­séggel azonos. A fegyelmi hely­zet terén tapasztalható, a társa­dalmi problémák áttételesen a pályán is jelentkeznek, méghoz­zá az agresszivitás formájában, bár tavalyhoz képest kevesebb volt a kiállítás. Megállapítható, hogy a játékosok fizikai és pszi­chikai felkészületlensége befo­lyásolja a negatív jelenségek ki­alakulását, talán azért is, mert az egyesületek nem mernek teljes ■ erővel fellépni a renitenskedők- kel szemben, nehogy a felelős­ségre vont játékosok megorrolja- nak, és akkor nem tud kiállni a csapat. Sajnos a játékvezetők szi­Vízilabda Vereségzuhatag Kassán Kezdetét vette az őszi bajnoki idényre való felkészülés. A hét végén a megyei szövetség válogatottjaként Kassán szerepelt a Szolnoki Vízügy SE nő OB-1 -es és serdülő fiú csapata. A női tornán a szlovák bajnok Kassai Rendőr SE lett a győztes. A szolnoki válogatott két vereségével a harmadik helyen végzett. A tomagyőztestől 16-6, míg a második helyezett Dunaújvárostól 10-6 aránybban maradt alul. A Tisza-parti csapatból Ábel és Romhányi játékát lehet dicsérni. A fiúk két barátságos mérkőzést játszottak a kassaiak ellen. Sajnos mindkét esetben (9-4 és 15-9 arányban) vereséget szenvedtek. A szeptember közepén kezdődő bajnokság előtt van még javítanivaló. Mai műsor Labdarúgás. Előkészületi mérkőzések: Szolnoki Vegyiművek- Szolnoki MÁV MTE, Vegyiművek sporttelep, 16.00. Törökszent- miklós-Kisújszállás, 17.00. Karcag-Martfű, 16.30. Tószeg-Szolnoki Cukorgyár, 16.30. dalmazása is egyre „népsze­rűbb”, és ami a legszomorúbb az egészben, hogy az ifjúságiak ugyanúgy megengedik maguk­nak, mint a felnőttek. Valahol te­hát a nevelőmunka hiányát kell mielőbb megszüntetni, a rende­zői tevékenységet pedig megszi­gorítani. A versenykiírás lényegesen nem változott a tavalyihoz ké­pest, aminek nem minden egye­sület örült igazán. A jászsági csa­patok abban bíztak, hogy össze­vonják a két osztályt, és két me­gyei I. osztályú csoportot alakít­va - Jászsági és Kunsági - folyik majd a pontvadászat. A szavazás egyértelműen bizonyította: a többség a bevált, a logikus, bár költségesebb régi mellett vok­solt, amire a jászságiak külön szövetség megalakításával hoza­kodtak elő, természetesen még nem konkrét formában. Változott viszont a játékveze­tők adóköteles bére és a szerve­zési díj, amelyeket országosan egységesen állapított meg az MLSZ. Utóbbi hat- és négyezer forint, első és másodosztálytól függően. Szintén módosult az át­igazolási szabályzat (korábbi jú­lius 1-től visszavonva), amely­nek lényeges pontja: megszűnt a rablás! Minden játékosért fizetni kell a jövőben, amennyiben a fe­lek képtelenek megegyezni, a megyei szövetség dönt a kérdés­ben az átigazolási díj 5 százalé­kának fejében. Komoly munkát jelent a jövőben annak a rende­letnek a megvalósítása, miszerint minden átigazolást a megyei szö­vetségben végeznek, s a jövő év március 1-ig minden igazolást újra kötelesek cserélni az egye­sületek, szintén á szövetségben, ahol a fogadóórák kedden 14.00- 17.00-ig és pénteken 9.00-12.00- ig lesznek. Hogy a pénztárca még jobban kiürüljön, lehet kalkulál­ni: 1 darab karton 4,50 forint, 1 darab átigazolási lap 5 forint, tag­sági könyv tok nélkül 7, tokkal 14 forint. Ráadásként: minden új igazolás ezen felül 200 forintba kerül, míg az átigazolási díj fe­jenként 400 forint az ifiknél, 600 forint a felnőtteknél. És akkor még a fényképésznél nem is volt a futballista, aki a 175 forintos új szabálykönyvből ta­nulhatja meg (ha akarja) a labda­rúgás ábécéjét. (ni)

Next

/
Thumbnails
Contents