Új Néplap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)
1991-08-14 / 189. szám
1991. augusztus 14. Kultúra — műsor 5 A tévé képernyője előtt NAP-keltétől napnyugtáig Megszokás dolga minden - ehhez a közhelyigazsághoz legutóbb épp a televízió szolgáltatott bizonyosságot, méghozzá reggeli műsoraival. Nem is oly rég, amikor elkezdődtek mindkét csatornán a reggeli programok, magam is „hangosan” háborogtam, főképp amiatt dohogván, hogy ugyan ki ül majd hajnalban a képernyő elé. S most már észre sem veszem, hogy reggelente bekapcsolom a készüléket, s mindez természetesnek tűnik immár. Eddig csupán az volt megszokott, hogy esténként a televízió műsorán aludtunk el, most az is természetes már, hogy reggel a tévé ébreszt bennünket: az egyesen A reggel, a kettesen a NAP- kelte. Mi tagadás, kissé érthetetlennek tűnt kezdetben, hogy mi szükség szűkös anyagi körülmények közepette párhuzamosan működtetni két reggeli programot, mikor ébresztőnek egy is megtenné. Nos, itt is módosítanom kell valamelyest a véleményem, s épp az eddigi kedvező tapasztalatok alapján; ugyanis amire esténként még hiába várunk, itt már elkezdődött és gyakorlattá vált: a két csatorna versengése, s e versenyhelyzetben olyan sajátosságok kialakítása - éppen a különbözni vágyástól sarkallva -, amelyek gazdagítják, színesítik a televíziós kínálatot. Ma már egyértelmű, hogy aki kevésbé vágyik politikai töltésű riportokra, beszélgetésekre, netán szenzációra, az az egyesen A reggelt kapcsolja, itt ugyanis a bővebb szolgáltatás, a békésebb reggeli pillanatok várják. Aki viszont ébredés után is kész az erőteljesebb izgalmak befogadására, az a N AP-keltéhez szegődhet, amely kétségtelen, az előbbi szelídségéhez viszonyíva jóval agresszívebb, rámenősebb. Nem véletlen, hogy neki Kinn, pad-ja is ván, azaz olyan ülőhelye, ahová olyanokat ültet le, akiket alaposan megvallat, nem is egyszer kínos helyzetbe hozván őket. így én inkább nevezném kínpadnak (az eredeti hangzása is csábít erre az értelmezésre) ezt a modem , ,kínzóeszközt ’ ’, amelyen a lélek szenvedi el kényszerű tortúráit. Kedden például Forró Tamás Csurka Istvánt faggatta meg - a tőle immárom megszokott kegyetlen nyíltsággal és nyitottsággal. De érdekesek a NAP- kelte külpolitikai tudósításai, riportjai is, jóllehet idegen forrásból származnak. Most például az iraki állapotokról láthattunk le- lepleiző képeket - Irak térden, Szaddam viszont már ismét talpon címszóval. Ezt a többórás reggeli magazint akár esti műsorként is el tudnám fogadni, legföljebb NAP- nyugtára kellene keresztelni, s ehhez időzíteni tartalmát. Természetesen előnyösen nyomja rá bélyegét e programra a műsorvezetők személyisége, mindenekelőtt a Juszt Lászlóé, aki bölcsebbé és kiegyensúlyozottabbá vált az idők során, de szellemi frissességét nem veszítette el, és az aktualitások iránti rendkívüli érzékenységét sem; riportjaiban, beszélgetéseiben makacs, akár egy buldog, könnyen nem lehet eltéríteni szándékától, ami viszont mindig arra irányul, hogy azt kérdezze, ami mindnyájunkat vagy legalábbis a többségünket érdekli, a lényeget. Ő bizony nem kerülgeti a kását óvatos macska módjára, beleharap, bármilyen forró is legyen az. Van tehát immár két tartalmas, versengő reggeli műsorunk, de vajon, kérdem, mikor lesz hasonlóan a nézőkért viaskodó, versengő két esti programunk is? Valkó Mihály Bence kéményseprő a pult mögött A Kéménymesék című, közkedvelt vasárnapi gyerekműsor tévésztárja, Bence kéményseprő Szolnok város szülötte. 1962- ben Csankó Zoltán néven itt jegyezték be a matrikulába. Noha szavalásban országos versenyeken indult, harmadikos gimnazista korában - a Verseghybe járt - még a világ minden kincséért sem akart színész lenni. Inkább a természet világa, az állatokkal foglalkozó filmek érdekelték, ami nem csoda, mivel biológia tagozaton tanult. Ekkor Csendes Csaba tanár úr, az akkori osztály- főnöke kezdte biztatgatni, „talán éfíemes lenne ezzel a nehéz, de gyönyörű mesterséggel kacérkodni”. Noha jó barátjával, Bakos Robival színdarabot is írt, az első felvételije ennek ellenére nem sikerült. Táviratkézbesítő lett a megyeszékhelyen, majd újabb esztendeig segédszínész a Szigligetiben. Utána katona, majd Marton László osztályában gyönyörű négy év következett a főiskolán. Azóta ötödik évadját kezdi Pesten az Arany János Színházban, és a társulat egyik vezető művésze. Olyan színész, aki többek között a Kőszívű ember fiaiban is eljátszotta az egyik testvér, Jenő szerepét és a Kéménymesék közkedvelt hősét, Bencét. A sorozatból eddig több mint száztíz rész lement, és mi tagadás, olykor az elragadtatott ifjú nézők úgy köszöntik az első sorokból, hogy „Szia, Bence!”. Akkor is, ha történetesen egészen más darabban szerepel. Szép orgánuma miatt a szinkron is felfedezte, és a Dallas sorozatban Bobby hangját eleveníti meg. Mindezek következtében rengeteget dolgozik, amelyben az az érdekes, hogy főállásban nem keres annyit, amennyit a mellékes szerepeiért kap. Tavaly négy bemutatóban szerepelt, és valószínű az idén is ennyiben fog. Azon színészek közé tartozik, aki hazaviszi szerepét, és otthon is sokszor azzal foglalkozik, ami bent történt vele a színházban. Szerencsére kisújszállási felesége megértő társa is, és szavaival élve: ilyenkor elviseli őt is meg ezt a helyzetet is. Noha róla mindenki azt mondja, hogy ez a Csankó Zoli rendes, tehetséges ember, azért megküzd a szerepeivel. Sajnos a kikapcsolódásra, nyaralásra nincsen ideje, pedig olykor alaposan elfárad. De hát benne van a sokat foglalkoztatottak táborában, és ezért nincs más megoldás: ezt az életritmust fel kell venni. . Ha teheti, mindezek ellenére hazalátogat Szolnokra. Augusztus 16-án, pénteken is így lesz. Az egyik barátja hívására - akinek a Nemzeti mozi mellett van egy butikja - délután a pult mögött Benceként, kéményseprőruhában áll a nagyérdemű rendelkezésére. Dedikálja a róla készült fényképeket, kiszolgálja a betérőket, és bizonyára néhány emberpalánta megkérdezi majd tőle: höl hagytad Szurtoskát? D. Szabó Miklós Fotó: Bakos Judit Szóvá tesszük Főiskolai, egyetemi vagy szakmunkásképzőben történő továbbtanulás esetén 20 éves korig jár a családi pótlék, amit elvileg akkor vonhatnak csak meg, ha a gyerek nem tanul tovább. Az ez irányú változást kötelességük is a szülőknek 8 napon belül bejelenteni. Hisz egyaránt előfordulhat, hogy már 17 évesen befejezi valaki a középiskolát, vagy érettségi után elmegy szakmát tanulni. Szolnokon a következő a gyakorlat: a gyerek 18. életévének betöltésekor, tanév végén a családi pótlékot automatikusan leállítja a hivatal. Sok családot hoznak kellemetlen helyzetbe a nyár közepén, mert iskolalátogatási igazolásokért kell szaladgálni. Nem lehetne egy udvarias hangú levélben nyilatkoztatni még időben ezt az érintett „néhány” családot - ahol 18 éves korú gyerek van - a továbbtanulási szándékról? Hiszen köztudott, hogy a gyerekeket nevelő családok költség- vetésében mennyire fontos szere- p>et tölt be a havonta kapott családi pótlék. Lehetne ezt a dolgot másként is intézni, merthogy így kegyetlenül zsebbevágó, az tény.-csjSzobor készül Karajanról A franciaországi Saveme-ben Maurice Frantzen fémlemezből készíti a zenekar tagjait. Az együttest Herbert von Karajan (a háttérben) vezényli majd. (MTI) Helytálltak esőben, sárban Színe a huszonnegyedik órában szerveződött Szolnok megyéből a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát sátorhelyi építőtáborába a 600 részt vevő kukorica- círaerező diák, közülük hatvan a nagycsaládosok egyesületéből. Az ok: sokáig úgy gondolták, nem lesz szükség a harmadik turnus indítására. Az időjárás azonban besegített a diákok szűkös, nyári pénzszerzési lehetőségeinek ilyetén tágulásába. A kukorica és a címerek fejlődése a hűvös, esős tavaszi és nyáreleji időjárás miatt későn indult meg, kitolódott. így aztán kellettek a középiskolás kezek. ■ Dr. Csont Bálint, kisújszállási gimnáziumi tanár kapott lehetőséget önálló tábor megszervezésére. Ismét bizonyította, hogy kizárólag aktív, gyakorló pedagógusokból álló műszakis tanári gárdájával kiváló karmestere tud lenni egy ilyen munkatábomak. Reisz István, kukoricatermesztési főmérnök a táborzáró értékelésen hangsúlyozta:- Rendkívüli körülmények között - hiszen két eső nélküli nap ha volt -, sárban, vízben dagonyázva álltak helyt a táblákon a Szolnok megyeiek. Köszönet érte minden diáknak és nevelőnek. Nem lett volna csoda a zúgolódás a diákok részéről - utólag bevallom, számítottunk is erre -, ők azonban tanáraikkal együtt minden reggel fegyelmezetten kivonultak a munkaterületre. Sőt, 350 diák önként vállalta még a harmadik heti, be nem tervezett munkát is. A derekasan elvégzett, embert próbáló munka alapján a gazdaság vezetői jövőre is biztosítanak helyet ennek a Szolnok megyei gárdának. A tisztességes munkáért tisztességes bér volt a középiskolások jutalma. Összességében hárommilliót, a két és fél heti munkáért az átlagosan dolgozók pedig hat-hétezer forintot vihettek haza. Önmaguk és szüleik örömére. Cs. J. MŰSOROK Rádió Szolnoki Stúdió 15.00- 17.00: Rádió Szolnok! Kereskedelmi adás. Zene, hír, reklám. Szerk.: Bálint Erika (tel.:44-618) 17.00- 17.30: Alföldi Magazin."* Szerk.: Deák László (tel.:41-133) A tartalomból: 17.00: Hírek - 17.30: Alföldi Krónika. Hírek, tudósítások, riportok - Építőtábor ’91. - Az arzénmentes ivóvízért - tanácskozás Szolnokon - Hallássérült gyerekek tábora - 18.00: Szóváltás, aktuális párbeszéd. Egy áttáncolt ifjúság- beszélgetés Takács Gáborral Kossuth Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben. 4.30: Reggeli Krónika - 8.05: Hangszemle - 8.20: Eco-mix (ism.) - 8.45: Levelekrre röviden - 8.50: Külpolitikai figyelő - 9.05: Napközben - 11.05: Tipp -11.10: Népdalkörök és citerazenekarok -11.31: A jobbik élet XVIII/18. -12.00: Déli krónika - 12.30: Ki nyer ma? - 12.45: Törvénykönyv - 13.05: Klasszikusok délidőben - 14.05: Ötágú síp - 14.35: Hollywoodi filmdalok 1935-37- ből -15.05: Metronóm - 16.00: Délutáni Krónika - 16.15: A markosnádasból - a Markos - 17-05: Szellemtörténetek - 17.35: Olivér - 18.00: Esti Krónika - 18.30: Ráadás - 19.05: Sportvilág - 19.15: Láttuk, hallottuk - 19.30: Hol . volt, hol nem volt... - 19.41: A Szeder- inda együttes játszik - 19.50: Gong - 20.05: Európa-stúdió - 20.35: Külföldi utak, zenei emlékek V/4. - 21.05: Az Ifjúsági Rádió bemutatója. Szántó Péter: Rekviem - 21.50: Liszt: Gyászóda 22.00: Késő esti Krónika - 22.30: Fiók - 23.05: Archívumok mélyéről - 23.49: Kéler Béla: Magyar vígjáték nyitány - 24.00: Hírek. Időjárás Petőfi 4.30: Reggeli zenés műsor - 6.03: Reggeli csúcs - 7.37: Mellényzseb - slágerekkel - 8.00: Hírek. Időjárás - 8.05: Kölyökrádió - 8.24: Bonifác bácsi pipája- III/3. - 9.0: Hírek. Időjárás - 9.03: Pál apostol -10.08: Egy énekes - több szerep- 10.50: Hajszálgyökerek (ism.) - 11.00: Hírek. Időjárás - 11.03: Sárga tengeralattjáró - 11.40: Debreceni Dzsesszna- pok ’91 - 12.00: Nótamuzsika - 13.00: Hírek. Időjárás - 13.03: A tegnap slágereiből -13.45: Időjárás- és vízállásjelentés - 14.00: Türelem is kell az élethez - 14.55: Vendégünk a pápa-IV/3.-15.00: Hírek. Időjárás - 15.05: Pihenőidő 17.00-19.00: RádióMa - benne: 17.00: Hírek. Időjárás - 17.03: Hatodik érzék - 17.50: A-B/CD - 18.20: Zöld jelzés - 19.00: Hírek. Időjárás - 19.03: Népdalok, néptáncok - 19.30: Popregiszter - 20.00: Embermesék (ism.) - 21.00: Hírek. Időjárás - 21.03: Közkívánatra! - 22.03: Tövisek és virágok (ism.) - 23.00: Hírek. Időjárás - 23.03: Sporthíradó - 23.10: A zene összes napsugara Bartók 6.00: Muzsikáló reggel - 9.10: Szimfonikus muzsika - 10.05: Magyar írás (ism.) - 10.50: Király Csaba orgonahangversenye - 11.34: Operanyitányok - 12.00: Hírek. Időjárás - 12.05: Monteverdi: Sestina - 12.22: -Farkas Ferenc műveiből - 13.00: Hazai tükör II/l. - 13.46: Zenei Tükör (ism.) - 14.15: Wynton Marsalis kometten játszik 14.30: A MÁV Szimfonikus Zenekarának hangversenye - 16.00: Hírek. Időjárás - 16.05: Karinthiai Nyár, 1990 - XII/12. -17.33: Kórusok II. Világfesztiválja -18.00: V materinskom jaziku - 18.20: In limba matema - 18.40: Na ma- temjen jeziku - 19.00: Hírek. Időjárás - 19.05: In der Muttersprache - 19.25: Verdi: Attila (háromfelv. opera, előjátékkal) - 21.15: Nagy siker volt! - 22.48: Liszt művei gépzongorán - XII/12. - 23.13: Javíthatatlan vagyok (ism.) - 24.00: Hírek. Időjárás - 0.10: Századunk zenéjéből - 1.20-2.00: A Bécsi Concen- tus Musicus Kamarazenekar felvételeiből Éjfél után (Kossuth URH), Petőfi KH): 0.15-4.20: Az MR zenés műsora hajnalig. Televízió TV 1 5.45: Jó reggelt, Magyarország! - benne: 5.50: falutévé - 6.00: A Reggel - 8.30: A klán (fr. sor.) VI/3. (ism.) - 9.30: Évgyűrűk- 10.00: Képújság 16.24: Napi műsorajánlat -16.25: Német nyelvű nemzetiségi magazin - 16.50: Képújság - 16.55: Rabszolgasors (brazil sor.) XXX/15. - 17.30: Kalendárium, 1991 - 18.00: Közlemények - előzetesek - 18.05: Pénzvilág - 18.15: Gyereksarok - 18.45: MOST - 19.15: II. János Pál pápa üzenete a magyarokhoz látogatása előtt - 19.30: Híradó - 20.00: Telesport - 20.05: Közlemények - 20.15: Játékszenvedély (fr. film) - 21.55: A pápára várva (dok.-film) - 22.25: Klip-mix- 22.55: Késő esti híradó - 23.00: ZDF- h íradó TV 2 6.00-9.00: NAP-kelte 16.20: Hírek - Műsorelózetes - Időjárás -16.30: Ötről hatra -17.30: Torpedó -17.45: Gyerekeknek -18.15: Telesport- 18.35: Műsorelőzetes - 18.40: Esti egyenleg - 19.00: Ágak között vergődve (ang. film, ism.) - 20.25: Showtime - 21.00: Tisztelendók - 21.45: Van 5 perce? - 22.00: Híradó - 22.35: Napzárta előtt ... - 23.00: Temetési szertartás (lengyel film) Újvidék 15.30: Műsorismertetés - 15.35: Tv- napló - szlovákul - 15.50: Tv-napló - ruszinul - 16.00: Zenés műsor - 16.15: Top - Ten - 16.45: Tv-napló - magyarul- 17.00: Tv-napló - 17.20: Gyermekműsor - 17.45: Művelődési műsor - 18.15: Objektív Tv - 18.45: Kaleidoszkóp - 19.25; Reklám - 19.30: Tv-napló - magyarul - 20.00: Hazai játékfilm - 21.30: Tv-napló - 21.50: Fenntartott idő -22.45: Hírek - 22.55: Éjfél körül - 0.55: Hírek, műsorzárás Super 6.30: Győzelem Morris Cerullóval - 7.00: Napkezdet - 7.10: Egyveleg - 8.30: ■Halló, Ausztria, halló Bécs! - 9.00: Kölyökóra - 10.00: Egyveleg - 12.30: Turistamagazin -13.00: Japán gazdasági hírek -13.30: Egyveleg -16.00: Kölyökóra- 17.00: Hullámhosszon -19.00: Egyveleg - 20.00: Mr. Robinson Crusoe - 22.00: Hírek - 22.10: Financial Times - 22.40: UNESCO-fejezetek - 23.10: Sportmagazin - 23.40: NASA - az úr meghódítása - 0.10: Sporthírek - 0.20: Vissza a 80-as évekbe! -1.30: Egyveleg- különkiadás - 2.30: Egyveleg Eurosport 14.00: Kerékpársport - 16.00: Tenisz- 18.00: Kerékpársport - 19.30: Euro- sport-hírek - 20.00: Kerékpársport - 21.00: Nemzetközi sport - 22.00: Szu- perkrossz - 23.00: Tenisz - 23.30: Euro- sport-hírek - 24.00: Műsorzárás SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! - 8.30: Hírek, időjárás - 8.35: Szomszédok - 9.00: Hírek, időjárás - 9.05: Közkórház- 9.50: Tévébolt - 10.05: Hírek, időjárás- 10.10: A tengeri üldözés - 12.05: Szerencsekerék -12.45: Tévétózsde -13.35: Bingo - 14.00: Ökörmesék -14.25: Közkórház - 15.10: Szomszédok - 15.35: Tévébolt -15.50: Kungfu -16.45: Stingray -17.40: Hírek, időjárás -17.45: Műsorelózetes - 17.50: Három lány és három fiú - 18.15: Bingo - 18.45: Jó estét, Németország! - 19.15: Szerencsekerék - 20.00: Hunter - 20.55: Hírek - 21.00: Dona Flór és két férje (am. filmvígjáték)- 22.45: Hírek, sport, időjárás - 23.00: Elátkozott örökösök - 23.30: Hírek, sport, időjárás - 23.50: Filmesek órája - 0.05: Hunter (ism.) - 0.55: Műsorelózetes - 1.05: Képújság RTL Plus 6.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! - 8.35: Telebutik - 9.20: Holmes és Yoyo - 9.45: Tíz kicsi néger - 11.00: Telebutik - 11.30: Vad Rózsa - 12.10: Buck Rogers - A kristály -13.00: Hírek -13.10: Hammer - Szeretett Susi - 13.35: Kalifornia klán -14.25: ASpring- field-sztori -15.10: Senki más, csak te! - 15.55: CHIP’s - Diplomáciai bonyodalmak -16.45: Rizikó - 17.10: Fonó nyeremény - 17.45: Játssz velünk! - 18.00: A1 Mundy - Tolvaj kém - 18.45: Híradó, időjárás - 19.20: Vissza a múltba - Kereszttűzben - 20.15: Főnök inkognitóban (fr. filmvígjáték) - 22.00: Sípszó - 23.00: Tévétükör - 23.35: Hírek, időjárás - 23.45: Borzalmas lidércnyomás (am. horror) -1.15: Pankráció PRO 7 5.55: Három fiam - Házassági közvetítő - 6.15: Chicagói Mackók - Csak egy puszi - 6.40: A szamuráj bosszúja - 7.30: Cade seriff - 8.20: Rajzfilmek - 9.10: A majmok bolygója - 10.05: Ház az Eaton téren - A gonosz német - 10.55: Cade seriff (am. sor.) Meghal-e Madrid? - 11.45: Vicki -12.10: Egy görög meghódítja ... - 12.35: Én, a kém - 13.20: Párbaj az óceánon - 15.00: Rajzfilmek - 15.50: Hírek, időjárás - 16.05: Lassie - Kincskeresés -16.40: Barátom, Ben - Új iskolatárs - 17.05: Vicki - Borzalmas félreértés - 17.30: Hírek, időjárás - 17.45: Harry Fox esetei - Titokzatos fénykép -18.30: Rajzfilmek - 20.15: Az én gésám (am. film) - 22.20: Spenser (am. krimisor.) Gyilkosság szórakozásból - 23.10: Párbajozók (angol film) - 0.50: Hírek, időjárás - 1.00: Starsky és Hutch (ism.) -1.50: Ötvenöt nap Peking- ben (ism.) - 4.20: Az autóstoppos (ism.)