Új Néplap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)

1991-08-10 / 186. szám

1991. AUGUSZTUS 10. Nézőpontok 7 N Szombati jegyzet A megvásárolt nyugalom így, nyár végén szere­tem a piacokat. Garma­dával kelleti magát a dinnye, halomban a zöld­ségféle, szépen szortíroz­va az őszibarack, és mos­tanság gyarmatáruk is bővítik az egyébként is gazdag választékot. Mi­közben egy autószalon előtt sunyítva osonok el, itt Krőzusnak érzem ma­gamat. Ha akarnám, megvehetném az öt kilós görögöt, de még néhány kiló újkrumplira is futná a pénztárcám tartalmá­ból. Ilyen elégedett érzésekkel gusztáltam az áru­kat a szolnoki paicon, amikor észrevettem, hogy kinézett magának egy zavaros tekintetű férfi. Karján egy feltehetően kukából származó nadrá­got egyensúlyozott. A gyűrött, bűzlő ruhadarab valamikor fekete lehetett, az alja rojtosra kopta­tott, a feneke fényes.- Uram, vegye meg tőlem ezt a nadrágot, mu­száj vagyok eladni, 200 forint az ára - mondta ellentmondást nem ismerve az emberem. Hangja érdes volt, a hanghordozása fenyegető. Igazán rossz érzés kerített hatalmába, alighanem megri­adok, ha nem hullámzik körülöttem a tömeg. Magyarázkodni próbáltam, hogy mi a fenének nekem ez a koszlott felmosórongy, ami ráadásul nem is a méretem, ám az üzletfelem nem ismert tréfát. A szemembe nézett, és kivágta az adut: - Uram, nincs mit ennem! Miután a háttérben ha­sonló alakok gyülekeztek, akik valamennyien élénk érdeklődést tanúsítottak az üzlet kimenete­le iránt, nem láttam értelmét országos botrány főszereplőjévé válni, így alkudni kezdtem: - Mit fizetek, ha nem kell megvennem a nadrágot? Kiegyeztünk egy ötvenesben. Mesélem kollégámnak, hogy jártam. Ő le­gyint, ez még semmi: lépcsőházukban egy köszö­rűs járt a napokban. Mivel munkatársam még emlékezett rá, hogy nemrég 10 forintért milyen jól megélezték valamelyik vidéki városban a pe- necilusát, kivitte hát a két bicsakját, ugyan köszö­rülné már meg a mester. Elkészült a mű, aztán a vándoriparos közölte, hogy a taksa nem keve­sebb, mint 320 forint. Ismerem kollégámat, tu­dom, hogy nem szórja a pénzt, így a vitájuk hőfokát is felidéztem. Szó szót követett, amikor a háttérben itt is feltűntek a vállalkozótársak. A kétségtelen erőfölény felgyorsította az esemé­nyeket, sikerült kiegyezni 200 forintban - ennyi­be került új korában a két zsebkés. De hát nincs új a nap alatt! Erre a történetre meg egy másik barátom azzal tromfolt, hogy három fiatalember szorongatta meg egy parkban, mivel az újságban úgymond a hozzájárulásuk nélkül jelent meg .valamilyen közlemény. Az egyre fenyegetőbb szópárbajnak az lett a vége, hogy barátom, az újságíró kiforgatta a zsebét, és 41 forint 70 fillérrel váltotta meg a békességet. Viszonylag szolid rablótámadások céltáblái vagyunk nap mint nap. Egyelőre szolid rablótá­madásoké ... Azok kezében, akik megzsarolnak, az ütőkártya a szegénység, a nyomor. Az a nyo­mott közhangulat bátorít fel ilyen lelki terrorra embereket, amely ködként üli meg az országot. Sajnos, a szánakozó cikkek, az együttérző rádió- és tévéműsorok szolgáltatják az erkölcsi alapot egy rétegnek ahhoz, hogy ideológiai igazolást találjon bárminő cselekedet elkövetésére. Szo­morú dolog, hogy a valóban szánnivaló emberi drámák főszereplői helyett olyan alakok ágálnak, akik akkor sem találtak munkát és tisztes megél­hetést maguknak, amikor lasszóval fogták a dol­gozókat a munkahelyeken. A megbicsaklott sor­sú emberek közé a régi terminológia szerint lum­pennek nevezett elemek keveredtek, ők aztán szemérmetlen vámszedői a mostani keserves mindennapjainknak. Mert amúgy az igazi szegénység szemérmes. Hány, de hány falusi öreg szüle tengeti az életét tucatnyi kalóriából, hogy létezésük olykor a bio­lógia csodája. De ahhoz, hogy a polgármesteri hivatalba szociális segélyekért kopogjanak, még mindig túl büszkék. Talán nem is visznek maguk­kal mást e világról, mint a kemény emberi konok- ságot. De azt aztán őrzik makacsul. Mondhatná valaki: miért vagyunk olyan egy- ügyűek, hogy hagyjuk magunkat lejmolni gyanús alakoknak? Vagy miért tudnak ránksózni - avagy jó pénzért nem ránksózni - szemétből előtúrt ruhadarabot? Mi végből olyan határozatlan az ember, hogy nem kér az „iparostól” mestersége folytatására jogosító engedélyt, majd aztán szám­lát? Miért nem kiáltunk APEH vagy rendőr után, ha zsarolni akarnak? Lehet, hogy azért nem, mert valahol bűntudatot érzünk. Nem szoktuk még meg, hogy együtt kell élni a nyomorúsággal, és ha egy ötkilós görögdinnyére való cincog a buk­szánkban, hát restellkedünk. Restelljük, hogy ne­künk még van munkánk, amikor ismerősünk, szomszédunk, barátunk már otthon barátkozik a napi semmittevéssel és azzal, hogy a felesége szemébe kell néznie, amint a munkanélküli-se­gélyt leteszi az asztalra. Meg aztán polgárhoz méltó öntudatunk sincs. Négy évtizeden át olyan világban éltünk, amikor a rendezőelv az volt, hogy csak semmi botrány, semmi feltűnés körültem ... A jó elvtárs az volt, akiről nem beszéltek. Innen, hogy nem is jártak bölcs vezéreink nyilvános helyekre - egy káder­határon felül már nem volt illő a nép között mutatkozni. így, ha letámadnak - teszem azt - a piacon, készségesen megvásárolom, hogy ne le­gyen botrány körülöttem. Mert mit szólnak, ha egy kör közepén látnak, amint pulykavörös fejjel veszekszem kétes elemekkel? No nem, inkább fizetek. És ha vendéglősként kellene megváltani ezt a békét - azt is megtenném. Mert arra neveltek, hogy sunyi mód, a fal mellett . . . csak semmi őszinte vélemény!!! Azért ha követendő életmintát keresnék ma­gamnak napjainkban, alighanem a büszke és ko­nok kis öregeinket tudnám magam elé állítani. Azokat, akik bujkálnak a szociális segélyek elől, azokat, akik eltolják maguktól az ajándék ebédet. Biztos, hogy nincs igazuk, mert azokat is meg lehet ám bántani, akik jó szívvel adnának, de nem kell a segítségük. Biztos, hogy nincs igazuk, mert életük művével - legyen az bármilyen szerény is - bőségesen rászolgáltak az utánuk jövők hálájá­ra, így nekik minden, ami az életüket meg­könnyíti, jár. De azért mégis. Emberi méltóságból ezek az elnyúzott kis öregek adnak nekem leckét. És mi­lyen az élet: alig múlik el nap, hogy ne olvasnám szívfacsarodva: egyikük-másikuk brutális rabló- támadás áldozata lett. Legtöbbször nem tudnak elvenni tőlük mást, csak az életüket. Mert azok is ők, akiknek már nincs miből megvásárolni a nyu­galmukat. Mintabolt Boldogházán. A jászberényi Hűtőgépgyár jászboldogházi Radiátorgyárában a múlt év júliusában megkezdték a magánszemélyek és készpénzfizetők részére is a radiátorok értékesítését. Mivel így jóval olcsóbban jutnak a vásárlók a radiátorokhoz - napi forgalmuk elérte a közel egymillió forintot -, ezért a gyár vezetői úgy döntöttek, hogy nyitnak egy mintaboltot a gyár bejárata mellett. A terv ez év júliusában megvalósult. Elkészült a mintabolt, ahol egyelőre csak radiátorok, de rövidesen radiátorszerelvé­nyek, hűtőgépek és szifonok is vásárolhatók lesznek. Ebben az évben már több mint 54 millió forint értékben vásároltak magánszemélyek közvetlenül a gyártól, a tavalyi év 62 milliójával szemben. - nzs ­MUNKÁBÓL MUNKÁBA Szabadságon — nyaralás nélkül Egyre több az olyan ember, aki kiveszi ugyan a rendes, évi szabadságát, de valamilyen ok miatt nyaralni egy napot sem megy el. Vajon mi lehet mindennek az oka, riportunkban erre keressük a válaszokat. Vajó Jánost mostanában so­kan ugratják Szolnokon. Mond­ván, jobban tenné, ha üdülni menne, azt olcsóbban megúszná. Az egykori sportember csak mo­solyog az élceken, és általában ezt válaszolja: így van ez jól. Já­nos ugyanis augusztus 24-én tartja esküvőjét. Kunsági esküvő Szolnokon- Nyugodtan le lehet írni: az lesz az első meg az utolsó az életemben.- Le is írom, ettől ne függjön. És ki lesz a menyasszony?- Szintén karcagi, akárcsak én. Úgy is mondhatnám: kunsági.- Gratulálunk. Azért nyaralni, nászútra is el lehetne menni.- Ha csak úgy nem csinálnánk, ahogy a skótok: külön, külön. Ugyanis nem olyan egyszerű ez, mint amilyennek első hallásra tű­nik. A leendő feleségem most kezd tanítani Szolnokon, és neki augusztus 21-én már becsönget­nek. Magyarul mennie kell az is­kolába.- Akkor úgy is fogalmazhat­nék, hogy munkából esküvőre, esküvőről munkába?- Szó szerint így igaz, éppen ezért a nászút elmarad.- Hány vendéget várnak a je­lentős eseményre?- Szombaton a városházára kétszázat, az ebédre százat.- Érdeklődnék az ünnepi me­nüről ...- Tyúkhúsleves csigával meg birkapörkölt. A szárnyasok kar­cagiak, az öt gyapjast pedig Kun­madarasról hozom.- Akkor mi lesz itt Szolnokon szolnoki?- Az evőeszközök meg az üdü­lő, ahol tartjuk a lakzit.- Tudom, korai a kérdés, de csak kibukik belőlem: megéri?- Ezért kötjük össze az életün­ket.- Jövőre szándékoznak üdül­ni?- Szeretnénk mindkét évet ki­pótolni egyszerre. Ha csak ... Mit tehetnénk mindehhez? A jókívánságokon kívül azt, ha esetleg jövőre közbejön valami, akarom valaki, és ismét csúszik a nyaralás, ezt aligha bánná egyi­kőjük sem. Egészen más oka van annak, hogy Abádszalókon Sági László, a felesége és tízéves fiuk az idén nem mennek üdülni. Minderről Évával, a feleségével a helyi té- eszben beszélgettünk, amelynek mindketten a tagjai.- Az az igazság, hogy van ne­kem huszonkét napom, de az idén ez sem lesz elég.- Mire kell a temérdek szabad­ság?- Arra, hogy az egyik munká­ból a másikba fogjunk, elvégre a háztáji termését be kell takaríta­nunk.- Ennyire munkaigényes nö­vényekkel bíbelődnek?- Igen, mert a hibridkukoricán kívül akad vöröshagyma, illetve mák is. Az utóbbit pedig már le­hetne szedni. Mindez azért ala­kult így, mert tavaly, illetve most nyílt lehetőség arra, hogy aki akar, két hektárt is kaphat műve­lésre. Mi belevágtunk, és családi alapon ebben az évben az összes szabadságunkat a földeken tölt­jük.- Ennyi nap elég a betakarítás­hoz?- A kettőnké se, ezért a roko­nok is segítenek, hiszen a nap­szám drága.- Mivel fizetik ki őket? '- Munkával. Visszaadjuk a na­pokat, majd amikor nekik kell.- Elárulná: mennyi a hasznuk, hajó lesz a termés és vevő is akad az árura?- Talán százötvenezer. Rokonlátogatás igen- Kikapcsolódás, nyaralás?- Esetleg egy rövid, hétvégi fürdés meg rokonlátogatás. De azt is csak valahogyan úgy, hogy megyünk és jövünk.- Nem lesznek fáradtak?- Mit csináljunk? Olyan kor­ban élünk, amikor meg kell fogni a munka végét, ha pénzt szeretne látni az ember. A kunhegyesi focipályán nagyüzem van. A helybeli arany- lábúak edzés előtt kapura lőnek. A történeti hűséghez hozzátarto­zik, hogy a művelet következté­ben néha a környező fákon ülő verebek riadtan menekülnek, máskor meg annyira pontosak a 16-18 méteres löketek, hogy a zúgó labdák leporolják a pipák­ból a pókhálót. Hogy a kettő kö­zül melyik lövőforma lesz jel­lemző, majd kiderül néhány hó­nap teltével. A pálya szélén ősz hajú férfi figyeli az igyekezetét, aki nem más, mint Gonás Lu­kács, fociedző.- Az idén nem lesz nyaralás, mivel családi alapon sehova sem tudunk elmenni, noha nekem már a maximális szabadság jár. Bár az is igaz, ez nem dicsőség, hanem az életkor függvénye. Azt hozzáteszem, hogy a maradás nem elsősorban az anyagiak, ha­nem az idő miatt van.- Mi ennek az oka?- Az, hogy a helybeli egyesü­letnek nemcsak ügyvezető elnö­ke, de edzője is vagyok. A focis­ták pedig éppen most jutottak vissza a megyei első osztályba, és komolyan készülünk az őszi szezonra.- Mikortól?- Július 12-től tíznapos edző­táborban voltunk, ahol az erő­gyűjtésen kívül jó néhány erő­sebb, gyengébb csapat ellen ját­szottunk.- Mi a cél?- A tisztes helytálláson kívül az ötödik-tizedik hely valame­lyikét megszerezni.- Miért? Talán erősödtek?- Még maradtak tisztázatlan átigazolások, de érkezett jó né­hány játékos, így az biztos, hogy nem gyengültünk. Kedvezőnek ítélem, hogy a három harminc- egynéhány éves focistánkon kí­vül a többiek tizennyolc-huszon­három közöttiek.- Mindahányan el bírtak he­lyezkedni?- Sajnos nem, hiszen öt mun­kanélküli is akad, ami nem jó, hiszen ezek a srácok alkalmi munkákból élnek.- Visszatérve az alapkérdés­hez: szóval nem lesz nyaralás?- Nem, de a fiunkat, menyün­ket és a két unokát ezért többször felkeressük. Ennél többre az idén aligha futja, bár az unokázás is kellemes kikapcsolódás. Ugyanebben a városban talál­koztunk két csinos, ifjú hölgy­gyei: a 18 éves, most érettségi­zett Kónya Ágnessel és nyolca­dikos húgával, Erikával.- Mi az uborka-, a krumpli-, a mák-, a bab- és a kukoricaföldön nyaralunk -. mondja Ági. - Ugyanis anya a BHG-ben dolgo­zik, apu a téeszben, és sok földet vállaltak.- Kikapcsolódás?- Kétszer voltunk moziban, egyszer meg a presszóban.- Mit fizetnek a szülők a segít­ségért?- Nekem van egy telkem, és azt mondta apu meg anyu, amennyi bab van rajta, és ha ezt leszedjük, az ára az enyém lesz. Erika, a húga veszi át a szót.- Én is a földeken töltöm a szünetet. Az is igaz, hogy ezért versenykerékpárt kaptam, így néha estefelé kerekezünk a barát­nőimmel.- Nem hiányzik a nyaralás?- Azért nem kell napról napra kijárni, úgyhogy marad szabad­időnk is. Sajnos, szomorú ese­mény jött közbe, mivel tegnap­előtt temettük Kócs nagyapát. Bizony, erre nem számítottunk, hiszen csak 61 éves volt. Vajon mit csinál a szabad­ságával a városi panelházban egy többgyermekes munkásember? Fórizs Sándorék három gyereket nevelnek, és feleségestül fizikai munkások. Ketten havi húszez­ret hoznak haza, és ebből élnek. Igaz, a legnagyobbik fiú már ke­res.- Húszéves házasok vagyunk - mondja a férj -, de mi együtt nyaralni még soha nem voltunk. Mégis jól telik el a szabadság, hiszen az egyik munkából a má­sikba fogunk. Korábban az épít­kezéseknél segédkeztem, de ez megszűnt, mert nincs pénze az embereknek. Lakásfestés, tapétázás- Most mit csinálnak?- Két, két és fél hét alatt telje­sen kifestjük a lakást. Érdeklőd­tünk, de a mesterek 40 ezret, vagy még többet is elkértek vol­na. Nekünk ennek a fele is na­gyon sok, ezért családi alapon hozzáfogtunk.- Szórakozás?- Megiszok naponta öt üveg sört, amíg szárad a fal, és ha vé­geztünk, felkeressük a rokono­kat. Ez az egyedüli kikapcsoló­dás, hiszen három gyerek mellett másra aligha futja. D. Szabó Miklós

Next

/
Thumbnails
Contents