Új Néplap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)
1991-07-08 / 157. szám
1991. JÚLIUS 8. Sportextra 9 : ’ ,x jjrv | 'S\ >&% ^ V Ki a legény (és a leány) a gáton Keményen birkózott a széllel kis Trabantunk, útban a Tisza-tó felé. Már ekkor sejteni lehetett, hogy nem lesz könnyű dolguk a II. „Sámson ’ ’ Tisza-tó Triatlon résztvevőinek. Pedig szép számmal megjelentek a versenyezni vágyók szombaton reggel Kiskörén, a Szabadvizű Strandon. Tíz óráig lehetett nevezni a versenybíróságnál, de szűknek bizonyult a megszabott idő, maguk a rendezők sem gondoltak négyszáz fős „tömegre”. A polgármester, dr.Orosz István köszöntötte a megjelenteket a község lakossága nevében. Ezután a technikai ismertető következett, majd egy „ráadás” versenyszám, a két táv - a mini és a rövid - versenyzői felsétáltak széllel szemben a gáton 1500, illetve 700 méterre, hogy a pontban 11 órakor elhangzó szirénaszóra a 23 Celsius fokos vízbe vessék magukat, nekivágva a legjobbaknak csak egy-kétórás, a gyengébbeknek valamivel hosszabb ideig tartó küzdelemnek. Miközben a sor több száz méter hosszan kígyózott a rajthoz, a közönségnek alkalma nyílott megtekinteni a depóban hagyott kerékpárcsodákat. Nem egynek az ára meghaladja a kisebb gépkocsikét. Korbácsolta a szél a hatalmas vizet, mintha büntetni akarná. A strandolok nem is igen merészkedtek az elemek csatájának közelébe. De nem így a „vasemberek”! Pontban 11-kor a látóhatár szélén hihetetlen víztömeg emelkedett fel a felszínről cseppek formájában, majd a tömb jó sebességgel közeledni látszott. Féltávnál már ék alakot vett fel, néhányan elszakadtak a mezőnytől. Természetesen először a minitáv versenyzői kerültek a cél közelébe. Az elsőként gátra futó miskolci Kuttor Csaba alig több, mint 8 perc múltán pattant kerékpárjára. Őt Lenhardt Zoltán követte, majd első hölgyként az ifjú szolnoki Balázs Ágnes vágott neki a bringa-út- nak. Az 1500-as úszók élcsapata befogta a feleannyi távot teljesítők sereghajtóit. A versenyzők karjaira felírt rajtszámok elárulták a sorrendet, ezek szerint Emhő Balázs jött ki a vízből elsőként, a második Schlett Tamás, a harmadik íjas Viktor volt az első próba után. A jászberényi Eszesné Vass Éva ült kerékpárjára elsőként a nők közül. A rövidtáv - amelyik egyébként ranglista-verseny is - résztvevői Komlóig és vissza kerekeztek, összesen 40 kilométert. Jóval húsz perc felett úszta le a mini- távot a verseny legidősebb hölgyversenyzője, majd útra kelt biciklijével, melynek típusát lehetetlenség volt felismerni, úgy tűnt, évek óta a nénivel együtt öregedett. Nem sokkal később azonban már szuperjárgányaikon maguk mögött tudva a forró aszfaltot, beérkeztek az elsők. Negyvennégy perc telt el, amikor Kuttor Csaba beállította (dobta?) járművét a depóba és „nyúlci- pőt” húzott. Ekkor kellett igazán nekifeszülni a gáton nagy sebességgel döngető szembeszélnek. Nem sokkal maradt le tőle Lenhardt Zoltán, s ekkor már harmadik volt az újszászi Barta István. A folyamatosan gátra kapaszkodó versenyzők igénybe vették a frissítés lehetőségét, rájuk is fért az égető napsütésben. A rövidtávosoknál változott a helyzet a bringázás után. Schlett Tamás kezdte elsőként a 10 kilométert, utána jött csak Emhő Balázs. Nem úgy a legvégén... Széthúzódott a mezőny. Akadt, aki már a célban pihegett, mások ekkor vágtak neki az utolsó próbának. Ők persze már nem szólhattak bele a végső sorrend kialakításába, de a szintidőn belül értek be, teljesítették az olimpiai ötpróba versenyszámát. Négy óra telt el a rajttól, amikor már mindenki elhagyta a versenypályát. A támogatók pénzdíjakat ajánlottak fel a két táv abszolút kategória helyezettjeinek 150 ezer forint összegben. Az eredményhirdetésen átvehették megérdemelt jutalmaikat a kiemelkedő teljesítményt nyújtó versenyzők. Ezzel az ünnepélyes aktussal ért véget ennek az embert és lelket próbáló, feltörekvő sportágnak a legutóbbi versenye. Első helyezettek: minitáv, ifjúsági, nők: Balázs Ágnes, Szolnoki Triatlon Egyesület, férfiak: Kuttor Csaba, MÁFC. Junior, nők: Sitter Zsuzsa, Miskolc, férfiak: Légrádi Attila, Tápiósze- le. Felnőtt nők: S.Belkis, Hollandia, férfiak: Barta István, Újszászi Ötpróbás Klub. Senior, nők: Szabóné Parti Györgyi, Budapest, férfiak: Szene László. Abszolút kategória, nők: Balázs Ágnes, SzTE, férfiak: Kuttor Csaba, MAFC. Rövidtáv: ifjúsági, férfi: Csörgi Péter, Debrecen. Junior, nők: Marton Lívia, Oroszlány, férfiak: Bock Tamás, Budai XI. Felnőtt, nők: Eszesné Vass Éva, Jászberény, férfiak: Emhő Balázs, MAFC. Senior, nők: Böröcz Mária, Abony, férfiak: Lenhardt István, Budapest. Különdíjat kapott Nagypál István, aki mozgássérültként teljesítette a távot. Az oldalt írta: Bakos Csaba Fotók: Illyés Csaba Úszás közben is meg lehet izzadni Aki Hawaira készül A felnőtt férfiaknál első, és abszolútban harmadik lett minitávon Barta.Ist- ván, az Újszászi Ötpróbás Klub versenyzője. A Sámson triatlon csak amolyan pihenő volt számára, hiszen a roth-i világkupára készül, mely az egyetlen európai hosszútávú futam. Amennyiben szintidőn belül teljesítené, jogot szerezne a világ legnagyobb triatlon versenyén való indulásra, amelyet Hawain rendeznek. Ezerötszázon állnak majd rajthoz Németországban, köztük Pista is. Ehhez persze az kellett - a lélekpróbáló edzéseken túl -. hogy a pénzt is elő tudják - ugyanilyen munkával - teremteni. Tervei közt szerepel, hogy tíz órán belül ér célba. Ne értsük félre, ez jó időnek számít, ugyanis 8 óra 20 perc körül szoktak nyerni a legjobbak. A megyénkbeli fiatalembernek az utóbbi két évben jöttek a figyelemre méltó eredményei. Szakemberek szerint bár: kit képes legyőzni Magyarországon, nem csoda, hiszen sokáig atlétaként versenyzett. Az úszásban kellett fejlődnie. Sikerült. Aztán szert tett egy jó kerékpárra is. Kezdenek tehát összeállni a feltételek a remélt nemzetközi szerepléshez. Sok sikert kívánunk! Szöszke szolnoki lány- Milyen képességek kellenek a triatlon hoz?- Jó, ha egy ideig úszott az ember, nagyon nehéz ennek a sportágnak a technikáját amatőrként elsajátítani. A futás az olyan, hogy sokat kell edzeni, aztán megy magától. Tavaly óta van egy jó minőségű kerékpárom, ezért ez könnyebb lett. No persze, alkat kérdése is.- Mennyire zavart most a szél?- A víz nagyon jó volt, sikerült is előnyt szereznem, ahogy szoktam. A kerékpárnál odafelé fújt szembe a szél, alig lehetett harminccal tekemi. Ezt egyenlítette ki vissza a hátszél, ekkor maradt le nagyon a második helyezett lány. Futásnál olyan voltam, mint szoktam. Végül sikerült.- Milyen versenyekre készülsz?- Tavaly ott voltam az EB-n, most sajnos nem jutottam ki. Ez egy kicsit a válogató körülményein is múlott. Szabó Zita egyébként arra készül, azért nem indult Kiskörén, de itt voltak klubtársaim, Harangozó András és Kecskés Károly is, akik jó eredményt értek el. Minden versenyen szeretnék részt venni, amelyiken csak tudok. Megyek a Balaton-átúszásra, Balassagyarmatra, Fadd-Domboriba. Tizenhét éves vagyok, ameddig csak bírom, csinálom ezt a sportágat. Kicsit nehéz, mert ott a vízilabda is. Mondják, hogy választanom kellene, de egyelőre nem tudok. Nyáron folynak a triatlon-versenyek, ősszel kezdődik a vízilabda-bajnokság. Talán össze tudom egyeztetni. Majd meglátjuk... Csak nem megelőztem a picit? Mint megtudtuk, Balázs Ágnes alapító tagja a Szolnoki Triatlon Egyesületnek, ifjúsági válogatott versenyző. Az alapot úszással szerezte meg, hét éven átjárt edzésre. Átpártolt a „háromtusához”, de nem lett hűtlen a betonmedencéhez sem, ma is vízilabdázik. Rendületlenül rótta a kilométereket a minitáv mezőnyében egy leány. Ál- hatatosságának meg is lett az eredménye, korosztályában és az abszolút kategóriában is az első helyen végzett. Autót tört a bicikli Kisebb balesethez hívták a strandon ügyelő mentősöket. Egy Skoda gépkocsi vezetője nem adta meg az elsőbbséget az egyik versenyzőnek és összeütköztek. Szerencsé a szerencsétlenségben, hogy a kerékpáros apró könyöksérüléssel megúszta az esetet. A vétkes viszont bűnhődött, hiszen a várható kimenetellel ellentétben, a bringának nem esett baja, az autó viszont alaposán összetört. Tíz év múlva is ilyen befutót!