Új Néplap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1991-07-05 / 155. szám

1991. JULIUS 5. Megyei körkép Párizs sok misét megér 2. Akik élvezik az életet A Notre Dame a Szajna szige­tén magasodik, valaha iránytű­ként is szolgált, messze mérföl­dekről mutatta a célpontot a ván­doroknak. Az „Öreg hölgyet” tulajdonképpen azért láthatjuk ma ilyen szép formában, mert Victor Hugo híres regénye tuda­tosította a franciákban, hogy nemzeti kincset jelent az épület, s azóta folyamatosan restaurál­ják. S ha már a romantika egyik legnagyobb alakjánál járunk, meg kell említenünk azt, hogy Victor Hugo már életében szob­rot kapott - s nem politikai indí­tékok alapján. Andre Gide - némi önirónikus kesergéssel - így vall róla: „- Ki a legnagyobb francia költő? Sajnos, Victor Hugo.” Az óriásoknak általában csak egy bajuk van: léteznek még náluk nagyobbak is. Az irodalmi kitérő után irány a Pompidou-palota. Ilyen modem, ritka ronda épületet magyar szem még nem láthatott. Nehezen is fogadták síkvidéki honfitársaink. Egy azonban biztos: tetszik, nem tetszik, műemlékké fog válni, ha­csak már nem az napjainkban is. S belülről maga a csoda. Képzel- jenek el egy harmincszoros nagyságú Megyei Művelődési és Ifjúsági Központot úgy, hogy minden rondaság, szerelvény a átlagfizetés Franciaországban 8- 10 ezer frank. A kiállítás belépti díja 37 frank volt. Napóleon sír­jának megtekintése 49 frank, a Louvre egyes részeibe - vasárnap délután - akár 18 frankért be lehet Egy-egy téren, utcában néha há­rom zenekar is megjelenik, mel­lettük sok-sok egyéb „Hókusz- pók”, s idősek, fiatalok moso­lyogva - ha tetszik, akkor táncol­va is - sétálgatnak közöttük. Ami A Pompidou-palota monstrumának részlete kívülről jutni. A Rodin-múzeumot - szin­tén vasárnap délután, féláron -14 frankért nézhettük meg. Hetven frankért tisztességes ebédet lehet enni, 20 frankba kerül hozzá a nagyon finom, hűtött kétdecis sör. A számolást az olvasóra bí­zom. Egy frank közel 14 forintjá­ba kerül a vállalkozóknak. Saj­Mindössze egy frankba kerül a csacsi lefotózása a Notre Dame előtt nos, az az érzésünk támadt, hogy nem a frank erős, hanem a forint gyenge. No, de nem is vásárolni utaztunk. A Pompidou-palota környékén éreztük meg először, hogy milye­nek is a franciák. Az udvariasság, a kedvesség, a mosoly, a sok-sok „merci” a világ legtermészete­sebb dolga náluk. Könnyedek, fesztelenek, élnek és hagyják egymást élni. Az emberek az este közeledtével kitódulnak az ut­cákra, vidámak és érdeklődőek. Lehotka Gábor szerzői es tj«7 Lehotka Gábort ez idáig orgo­naművésznek ismerte meg az or­szág, s egész Európa zenebarát közönsége. A közeli napokban azonban zeneszerzőként is be­mutatkozik megyénk három tele­pülésén. Július 14-én este 7 órától a ti- szaföldyári református templom­ban csendül fel először Lehotka Gábor hat szerzeménye, a Jáki Mise, a Zágrábi Ismeretlen Him­nusza Szűz Máriáról, Nagy Szent Gergely pápa Alkonyi himnusza, a Noel, Szentviktori Ádám Hús­véti éneke, s a Pünkösdi him­nusz. A saját szerzemények mellett Bach két művét, az e-moll Prelú­dium és Fúgát, valamint a g-moll Fantázia és Fúgát szólaltatja meg a neves orgonaművész. A műsor­ban közreműködik az egy évvel ezelőtt alakult Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Karnagyok Ka­marakórusa, Vájná Katalin ve­zényletével. Másnap, július 15-én este 8 órától a szolnoki Belvárosi Templomban hallgathatja meg a hangversenyt a közönség, majd július 16-án ugyancsak este 8 órától a túrkfivei református templomban csendülnek fel Bach és Lehotka Gábor művei. A hangversenysorozatot az MT A Soros Alapítvány támogat­ja. bántó volt, az a szemét. Mindent elhajigálnak. De hajnalban jön­nek a takarítók, s másnap újra kezdődhet a karnevál. Láttam ro­hamrendőröket is. Egy kis utcá­ban várakoztak szerényen. Né- hányuk a tömegben sétált rádió- telefonnal a kezében. De a rendő­rök csak akkor avatkoznak be, ha valami nagyon komoly bűntényt észlelnek. Hiába, tudják, hogy a demokrácia akkor jó, ha jól is érzik magukat benne az embe­rek. Kicsit irigyeltem őket. (Folytatása következik) Budai Mátyás Biogazdálkodás Burgenlandi tapasztalatok Nemrégiben a grosstersdorfi Koblenz organikus biogazdaság­ban volt alkalma helyszíni tapasz­talatokat szerezni a Biokultúra Egyesület és a megyei TIT által kö­zösen szervezett Biogazdálkodók Népfőiskolája 35 fős hallgatóságá­nak. Meglepetésünkre egy szombat- helyi kertész vezette az osztrák tu­lajdonos húszhektáros, hagyomá­nyosan, vagyis organikus véd­jeggyel ellátott palánta és szántó­földi kertészetét. Tőle mindent megtudtunk, azt is, hogy éppen annyit keres most schillingben, mint idehaza keresett, forintban. Az üvegházban műanyagtálcás palán­tatermesztés folyik, melyet közvet­lenül magról vetnek vagy tűzdelnek át. A munkaerő részben csökkent munkaértékű emberekből áll, de ez nem hátrányukra van így, hanem ellenkezőleg! A kertészet egyúttal egy rehabilitációs központként is működik, a csökkent munkaértékű embereknek remek foglalkoztatási alkalmat teremtve, és jó megélhe­tést biztosítva. Az üvegházat és a fóliákat faforgács és fűrészpor tüze­lésű automata kazánnal fűtik. A tü­zelőanyagot ingyen odaadják, sőt oda is szállítják, aminek az oka az, hogy a szigorú osztrák törvények nem engedik savtartalma miatt me­zőgazdasági célra felhasználni az ilyen anyagokat. A patak vize is ingyen van, amivel öntözik a palán­tákat és a növényeket. Ekét talán nem is láttunk a gazdaságban, he­lyette egy komoly szurkáló-lazító gép volt a fő talajművelő eszköz, a kétféle kapálógép mellett, ame­lyekkel bármilyen sortávolságú nö­vényt vontatva lehet kapálni. Gyomirtó vegyszerek helyett a PB- vel üzemelő gyomirtó gépet hasz­nálják, és a kapás élő munkaerőt. K.I. Látlelet A szembeszegülés elodázása Az életkörülmények szem­mel látható romlása elkerülhe­tetlenül magában hordja azt a veszélyt, hogy az elégedetlen­ség lázadásba csap át. Elemi erővel törhet felszínre a rom­bolás eszméje, mely egyik pil­lanatról a másikra alapvető ér­tékeket tesz semmissé. Mert ha az állampolgárok egyre kevés­bé képesek feldolgozni és meg­érteni életfeltételeik drasztikus szűkülését, óhatatlanul a bi­zonytalanságon alapuló veszé­lyeztetettség válik meghatáro­zóvá. S ha olyan felmérhetetlen horderejű tényekre gondolunk, mint amilyenekről- egyebek között a növekvő szegénység kapcsán - a tömegkommuniká­ció beszámol, akkor aligha túl­zás kimondani azt, hogy a tár­sadalomban elhatalmasodó kö­zöny jóval nyugtalanítóbb an­nál, semmint egy kézlegyintés­sel el lehetne intézni. Hiába te­remtődtek meg a politikai de­mokrácia alapjai, hiába növe­kedett a szabadság, ha az embe­rek hiányérzete napról napra fokozódik. És ezzel- egyide­jűleg a tehetetlenség érzése is. Címke- és kiáltványgyártással viszont aligha lehet mérsékelni ezt az állapotot. Annál kevésbé, mivel a gazdasági és az erkölcsi válság kezdetén tartunk. Való­jában szükségszerű folyamat­ról van szó, melyet azonban semmiképp sem értelmezhe­tünk végzetszerűként. Még akkor sem, ha sokak számára az az illúzió is elve­szett, hogy a rendszerváltozás aktív szereplői lehetnek. Nem szabad ugyanis elfeledkeznünk arról, hogy a mindenhol ter­jeszkedő hiányérzet megszün­tetéséhez gyökeresen új maga­tartásra van szükség. Nem be­letörődő, elfogadó attitűdre, hanem olyan életfelfogásra, amelyik a legártatlanabbnak tűnő megalkuvást is elutasítja. A meggyőző példák ugyan hi­ányoznak, de egyre több jelét tapasztalhatjuk annak, hogy az állampolgári közöny és fásult­ság mélyén a változtatás kény­szere lappang. S nincs az az ideológia, amely tartósan meg­akadályozhatná felszínre kerü­lését. Mert nemcsak olyan ál­lampolgárokkal találkozha­tunk, akik a puszta túlélésre rendezkedtek be, hanem olya­nokkal is, akik sorsuk irányítói akarnak lenni. Nem pillanatnyi sikerekre áhítoznak, hanem a kritikai szembenállás alapján igyekeznek változtatni helyze­tükön. Sosem tévesztve szem elől a kialakult válság valódi természetét. Hiszen a jelenlegi válság nem azért teljes, mert a gazdasági, a szociális és a kul- túrális élet egészére kiterjed, hanem mert csak kevesen tud­ják tőle függetleníteni magu­kat. Aki megpróbál kívül ma­radni ( ami úgysem lehetsé­ges), legfeljebb a teljes taga­dást választhatja. A szembe­szegülés elodázása helyett. Kerékgyártó T. Istvány Idegenforgalmi elképzelések Fedezzük fel Tiszainokát! A tiszazugi régió idegenforgalmi fejlesztésének készülő programjában jelentős szerepet szánnak a külvilágtól szinte elzárt és újból felfedezett Tisza- inokának. A megyei múzeumi igazgatóság és az új önkormányzat a tájegységet feltáró munkája során megállapította, hogy a szép természeti környezet­ben, szerényen meghúzódó víz menti falu olyan lehetőségekkel rendelkezik, amelynek kiaknázása megélénkítheti a faluturizmust, az idegenforgal­mat, bekapcsolhatja vérkeringésébe. A falu határá­ban máris sok budapesti lakos vásárolt házat, telket. Inokán találhatók például egy középkori huszita templomrom maradványai, amelyet ha rendbehoz­nak, a környéken szinte egyedülálló látványosságot kínál majd az idelátogatóknak. A presbitérium fel­ajánlotta a paplakot arra, hogy az épületben a tisza­zugi református egyház történetét bemutató állandó kiállítást rendezzenek be bőségesen található egy­házi ereklyékkel, dokumentumokkal, emlék­iratokkal, tárgyakkal. A térség jelenleg legelmara­dottabb településének az általános iskolája már sok évvel ezelőtt elnéptelenedett. A volt iskolaépület, szükség szerint visszakaphatja eredeti rendelteté­sét, amennyiben viszont ilyen igény nem lesz, akár falumúzeum is helyet kaphat benne. Első lépésként Inokát úgy hozzák közelebb a világhoz, hogy két kilomtéeres úttal kötik össze az európahírű arboré­tummal rendelkező Tiszakürttel, amely régóta vonzza a természetimádókat. Átruccanni, tehát könnyű lesz a turistáknak. A református egyháztör­téneti „múzeum” létesítésére pedig benyújtották a pályázatot. napló Néhány napja jelent meg lapunkban egy rövidke írás Pusztala&kony történetéről. Kíváncsi lettem a szerzőre, hiszen egy - hajói tudom - 400 lelket számláló kis falu történetét megírni, ha mégoly vázlatosan is, rendkívül fontos tett. Kovács Krisztina a szerző, mindössze tizen­öt esztendős. Tiszafüredre jár a Kossuth Lajos Gimná­zium és Kerskedelmi Szakközépiskola kereskedelmi osztályába. Évvégi átlaga 4,5 volt, angolból dicséretet kapott. Most lesz másodikos. A vonzó külsejű ifjú hölgy, amikor beszélgetünk, ilyeneket mond: „A török defter szerint volt itt egy templom is, de a helyét nem ismerjük.” Egy felnőtt, komoly nő ül velem szemben, az édesanyja szeme is kerekedik, nahát, ez az ő lánya? Az. Kovács Kriszti elmondja, hogy először a temetőnél lévő kápolna keltette fel az érdeklődését, később átter­jedt kíváncsisága a falura is. A legjobb barátnője, a kunmadarasi osztálytárs, Medgyaszai Mónika segített neki a kutatásban. Kriszti megmutatja a gyűjtését. Ren­geteg papír. Egy részét a tiszafüredi múzeumban szedte össze, a többit Pusztataskonyban, idősebb emberek vallomásai alapján. Ki ez a Kovács Kriszti, aki a disz­kóbeli ugrálás, céltalan csavargás helyett poros iratokat és öreg embereket faggat? A szülei itt laktak egykor Pusztataskonyban, aztán Pestre költöztek. Kriszti már a fővárosban nőtt fel. Édesapja nem bírta a panelt, a tömeget, kapott egy infarktust, leszázalékolták. Két éve költöztek Budapestről Pusztataskonyba. Kriszti Tiszaburán végezte a nyolcadik osztályt, most pedig kollégista Füreden. Szereti az iskolát, az osztálytársait, az osztályfőnökét. Péntek délután jön haza Pusztatas­konyba, vasárnap este megy vissza. Ezt nem tudja megszokni a család: a nagylány távollétét. Egyébként minden rendben, szeretik a falut, itt is megvan nekik az a kényelem, ami Pesten volt. Kriszti pillanatnyilag átmenet a pesti lány és a falusi lány között. Lassan megtanulja, melyik a vöröshagyma, melyik a fokhagy­ma, meg tudja fogni a kapát. Nem idegen tőle a falusi élet, hiszen korábban is Pusztataskonyban töltötte a nyarakat. De a régi barátokkal, a régi osztályfőnökével tartja a kapcsolatot, ez utóbbinak például megtelefo­nálta tanulmányi eredményét a bizonyítványosztáskor. Kriszti tehát jól van, hasznosan tölti idejét. Közben kiabál a magnó, amit a szülei kicsit rosszul viselnek, de még mindig jobban, mint a pesti szomszédok. Krisz­ti ruhát varr magának. Kriszti rajzol: tatár herceget díszöltözetben, lovat... Sokat olvas. Tervezget. A Kül­kereskedelmi Főiskolára készül. Gondolkodik, hogy belevág egy új nyelv tanulásába. Újabb tanulmányok írását fontolgatja, természetesen már külkereskedelmi témakörben. íme, egy lány, falun. Körmendi Lajos Őstehet­ség?!? Háromtád-kilentven-ed Apró termetű, sovány ábráza- tú kis cigánykölyök gyakran lát­ható társaival Abony zegzugos vidékein. Tanyájuk népnyelven az„agyigos” (agyagos gödör). Míg fagy, az „oskolába” jár­nak melegedni, de ha elolvad a hó, s a nap fénye megcsillan szutykos kis képükön, irány a természet: bujkálnak a zöldben, a dombon, rójják a határt, „csór­nak”, pipálnak, „megcsapkod­ják” a magyar gyerekeket pár forintért. A háromtagú kis galeri legif­jabb tagja még kevésbé „fertő­zött” látszólag, mint idősebb társai. Ó a legértelmesebb közü­lük, csak egyszer ismételt, har­madikos. Olvasásból áll csak bukásra, mert nem ismeri a betű­ket; ezt maga is derekasan be­vallja. Hogyan veszi mégis az akadá­lyokat? Ötödikes bátyja darabosan - szótagolva - olvas, az ő makogá- sából amit „felfog” és megje­gyez, abból él. Szutykos képű hősünk nem marad adós: ő oldja meg bátyja matekpéldáit - így jól kiegészí­tik egymást. A kis cigányfiú, aki képtelen ími-olvasni, fejszámo­ló. Fejből „vágja”, mennyi 17x23, és így tovább. Miképp számol a fiú? Agya „csodára” képes. Szóban megkapja a fel­adatot, hirtelen elfordul, „félre­dobja” nyírt fejét, okos szeme elmélyül, s egy perc múlva ezt dadogja: háromtád-kilentven- ed. Vajon, mit tehetnénk a gyer­mekért? B.ZS. ház külső oldalán van, belül pe­dig csak csupa üveg, hatalmas terek, kiállítások láthatók. A mozgólépcsők - mint Párizsban általában - fotocellák segítségé­vel működnek, s az óriási épít­mény - melynek tetejéről Párizs­ra csodálatos kilátás nyílik - könnyen bejárható. Sajnos, itt egy kis rövid kitérőt kell tenni. A legfelső emeleten Andre Breton kiállítása volt ép­pen soron, s e kapcsán ütköztünk először a magyar valóságba. Az

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents