Új Néplap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)
1991-07-27 / 174. szám
1991. JÚLIUS 27. Nézőpontok 7 Szombatijegyzet Kádassy úr, ez több volt, mint rossz tréfa! „Egy bibliofil társaság” leveléből közöltünk részleteket lapunk július 4-i számában. A levél írója (írói?) a Verseghy Könyvtár jövőjéért aggódik, amely jórészt pénz kérdése, de ugyanakkor elmarasztalja a könyvtárosokat is. „Súlyos egzisztenciális gondjai mellett tovább nehezíti a könyvtár helyzetét, hogy gazdátlan, vezetése nem stabil. Köztudomású, hogy most van folyamatban az igazgatói állás betöltése - pályázat útján. A tények önmaguk helyett beszélnek. Az olvasóközönség láthatja, hová süllyedhet morálisan egy könyvtár, ha irányítása hosszú évek óta látványos-hangzatos, csillogó-villogó tevékenységekre, rendezvényekre koncentrál, nem törődve minden könyvtár alapvető funkciójával, az olvasók - legalább elfogadható - kiszolgálásával” - olvasható többek között a cikkben. A kihívásra a könyvtár dolgozói szinte azonnal válaszoltak, s a július 8-i lapban „Fürdővízzel a gyereket is, avagy nem gazdátlan a megyei könyvtár” címmel jelent meg írásuk. Válaszukban kiigazították a „bibliofilek” téves adatait, majd megjegyzik: „Az egész cikk különösen rosszhiszeműen hangzik a jelenlegi helyzetben, az igazgatói állásra beadott pályázatok elbírálása előtt, amikor a négy jelentkező közül két pályázó a könyvtár jelenlegi vezetéséhez tartozik. Az ellenük intézett támadás azonban jócskán sérti a kollektíva egészét is. Munkánkat bírálni minden olvasónknak joga van, s nyilván lehet is benne találni kivetnivalót.” A könyvtárosok készek arra, hogy meghallgassák a társaság véleményét, tanácsait, hogy miként teljesíthetné jobban feladatait az intézmény. Mind ez idáig azonban nem kereste meg őket az „Egy bibliofil társaság”. Szerkesztőségünk viszont kapott még egy levelet, amelyben a „társaság” kifogásolja, hogy nem teljes terjedelmében közöltük írásukat. Tény és való, hogy levelük azon bekezdéseit, amelyek a „maholnap” című lapban az igazgatói állás pályázatáról megjelent cikkről vélekedik, nem közöltük. S természetesen a második levelüket sem, hiszen mint írták „Tanácsot adni viszont már nem tudunk, sajnos már késő.” így a személyeskedő levél végképp nem szolgálja a könyvtár, ügyét. A társaság azonban ezúttal sem kívánta felfedni önmagát, ezt írták levelük zárásaként: Egy bibliofil társaság, melyben aktív és nyugdíjas volt könyvtári dolgozók is vagyunk, de nevünket nem kívánjuk felfedni. Egy név és cím azonban szerepelt a levelekben: dr. Kádassy Gábor mint a társaság képviselője írta alá a nevét. De úgy tűnik, Kádassy úr sem akarja felfedni a kilétét. Levelet írtam neki ugyanis, amelyben találkozót kértem, hogy bemutathassam az olvasóknak a társaság célkitűzéseit, terveit. Választ nem kaptam, de az ajánlott levél sem jött vissza. Vajon ki vette át? A megadott címen ugyanis nem lakik dr. Kádassy Gábor. írásom ezzel véget is érhetne, hiszen a történet önmagáért beszél. Ki-ki levonhat belőle ilyenolyan konklúziót, mint mondjuk miért közöl ilyen levelet a lapunk, vagy a könyvtárban talán még sincs minden rendben, ha a könyvtárosok egy része ilyen eszközökhöz folyamodik. Hiszen annak ellenére, hogy a levél egyes mondatai sti- lisztikailag sem illenek egy könyvtároshoz, mégis úgy tűnik olyanok írták, akik eléggé ismerik az intézményt. S ha ez az intézmény „erkölcsi züllésnek” indult, akkor nekik is szerepük van benne, hiszen aktív, illetve nyugdíjas könyvtárosoknak vallják magukat. Leveleikkel mindenesetre bizonyították saját „erkölcsi züllésüket”, s ez nem válik a könyvtáros szakma dicsőségére. S hogy miért közölte lapunk a levél egyes részleteit? Mert azt hittük, hogy felnőtt, cselekedeteikért felelősséget vállaló állampolgárok írták. Hová jutunk, ha most, a bontakozó demokráciában sem merik vállalni önmagukat, véleményüket az emberek? Ha már a levél feladója sem biztos. Kádassy úr, én nagyon szomorú vagyok! Teljes körű egészségügyi szűrővizsgálat egy nap alatt A Honvédelmi Minisztérium Vizsgáló- és Kutatóintézetében korszerű műszerezettséggel végzik a pilóták vizsgálatát, gyógykezelését, és folytatnak jelentős repülőorvosi és űrélettani kutatásokat. Mostantól a polgári lakosságnak is - térítés ellenében - rendelkezésre állnak az egy nap alatti komplex egészségügyi szűrővizsgálat elvégzésében. Dr. Remes Péter igazgató főorvos és Vasányi Mihályné asszisztens a spírdardioergometriás vizsgálatot végez (MTI-fotó: Hámor Szabolcs) Pofonok vagy kételyek? A beteg, amikor kijött a megyei kórházból, szerkesztőségünkhöz fordult egy történettel, amelyet a kórteremben hallott betegtársától, és amely azóta se hagyja nyugodni. Egy tizenéves állami gondozott gyerek volt szobatársa az urológiai osztályon. Elmondása szerint a homoki diákotthonban megrúgta az egyik nevelő, és emiatt most ki kell venni a bal heréjét. Csabát, a barna bőrű, fekete hajú, mosolygós srácot a szolnoki Gyermekvárosban találtam meg.- Kivizsgáláson voltam a kórházban, két hét múlva kell visszamennem. Azt mondták az orvosok, ha nem javulok, ki kell venni a bal herémet. Azóta fáj, amióta megvertek bennünket. Megvertek - állítja a gyerek- Hogy történt?- Egy bokorban cigarettáztunk. Négyen voltunk. Egy kisgyerek kilesett bennünket, és szólt a gyermekfelügyelőnek. Amikor sorakozó volt, a felügyelő azt mondta, hogy leheljünk rá. Utána pedig: „találkozunk a nevelőiben”. Ott kiosztott bennünket.- Ez mit jelent?- Megvert. Pofont kaptunk, volt, akit gyomorszájba vágott, és ... alámrúgott.- Máskor is előfordult, hogy megvertek benneteket?- Igen.- Mit lehetett tenni ellene?- Semmit. Ha megszöktünk, még többet kaptunk. Az utcán, ahol megfogtak bennünket. _- Nem panaszkodtatok az igazgatónak?- Az volt a nevelők jelszava, hogy: ha felmész az igazgatóhoz, úgyis visszajössz!- Ez azt jelenti, hogy azért újabb verés jár?- Igen. Az igazgató tud róla, hogy verik a gyerekeket. Ha panaszkodtunk valamelyik nevelőre, azt mondta: „majd beszélek vele”, de nem változott semmi.- Te voltál az igazgatónál?- Voltam.- Megtorolták, hogy nála jártál?- Igen.- Ez mit jelent?- Dupla verést. Itt most nem bántanak, pedig van velem baj. Nem nagyon csípem a munkát. Amúgy elvagyok. Az állatokat szeretem a legjobban. Ott, Homokon is az az ember, az állat- gondozó volt a legjobb.- A cigarettázáson kívül miért vertek meg még benneteket?- Mindenért. Ha egymással összeakaszkodtunk, ha nem feküdtünk le idejében, ha takarodó után beszélgettünk, ha nem akartunk kapálni menni.- Haza nem akarsz menni, Csaba?- Voltam otthon hét hónapig, de beleuntam. Öten vagyunk testvérek. A többieket nem ismerem, nevelőszülőknél élnek... Dr. Kárpáti Ferenc,a megyei kórház urológiai osztályának vezető főorvosa így nyilatkozott Csabáról:- A kórlapján az szerepel, hogy: két éve megütötte a bal heréjét, azóta nagyobb. Tehát nem az, hogy megütötték, hanem hogy megütötte. Nem lehet tudni, kideríteni, hogy megütötte vagy megütötték. Az elváltozás származhat attól is, hogy megütötte, attól is, hogy megütötték.- Igaz, hogy el kell távolítani az egyik heréjét? A másik három fiú közül, akik állítólag szemtanúi voltak Csaba megverésének, Lászlót értem el, Jászfényszarun. Hétágra sütött a nap. A fiú az édesanyjával uborkát szedett - napszámba. Kell a pénz, a családban már mindenki munkanélküli. Az apa és az anya egybehangzóan mondta el, hogy tényleg megverték Lászlót Homokon, tudtak is róla, de hát „ezek a gyerekek meg is érdemlik”. Megkérem Lászlót, mesélje el annak a napnak a történetét:- Cigarettáztunk, aztán a felügyelő behívott bennünket a nevelőibe. Négyen voltunk ott. Először mindenki kapott egy- egy pofont. Aztán mindenkit gyomron vágott, Csabának pedig a ... fenekébe rúgott. Beszélgetünk még. Máskor is megverték őket, mondja. Sőt nem is ez a gyermekfelügyelő tudott a legjobban verekedni.- Furcsállom, amit mond - kezdi az igazgató. - Mert eddig nem ez volt a vélemény az intézetünkről. A szülök és a szakma is elismert bennünket. Enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos gyerekekkel foglalkozunk. Most 189 gyerekkel fejeztük be a tanévet, közülük 88 állami gondozott, 101 pedig szülőnél lakik, csak szorgalmi időben van nálunk. Leveleket mutat - szülőktől. Köszönő, hálával teli sorok ezek, amelyek az itt dolgozók szakmai hozzáértéséről és emberségéről szólnak. Aztán újságcikkeket nézünk, amelyek szintén az intézet jó hírnevét öregbítik.- Azzal a szemlélettel dolgozunk, hogy nem a gyerek van az iskoláért, hanem mi vagyunk a gyerekekért. Én 27 éve dolgozom itt, azóta csak egyetlenegyszer, 1966-ban tanácsoltak el valakit az intézetből, mert megpofozott egy gyereket. Azóta ilyen nem fordult elő.- Nem is panaszkodtak Önnek a gyerekek?- Az ajtóm mindig nyitva áll. Tudnom kellene róla, nyoma kellene hogy legyen, ha valaki megverné a gyerekeket. Márpedig, ha valamelyik gyereknek sérülése van, orvoshoz kell vinni. Egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy Csabát nálunk megrúgták. Verés miatt nem jött hozzám panaszkodni egyetlen gyerek sem. A mi nevelési eszközeink mások. Az az elvünk, hogy beszélni, beszélni és beszélni kell a gyerekkel. Ha pedig nagy a vétsége, egyszerűen kimarad egy nyaralásból, és ez nagy büntetés a számára. A homoki gyerekek rendszeresen túráznak nyaranta. Kerékpárral szinte az egész országot bejárták már. Az igazgató mutatja az útvonalakat, és a kísérő nevelők, felügyelők névsorát. Valóban nehéz elhinni, hogy a gyerekek szívesen- Csaba nem könnyen kezelhető gyerek. Ha például feküdnie kellene, akkor fölkel. Figyelmeztetni kellett, hogy tartsa be az orvosi utasításokat, mert rámehet a heréje. (A dr. Kárpáti Ferenccel történt beszélgetésünk óta Csabán kisebb urológiai műtétet végeztek, de nem azt, amelyiktől tartani lehetett.) Volt nála erősebb is. Akinek a pofonjától több métert repült a gyerek, az ütésétől pedig a földön találta magát. A homoki általános iskola és diákotthon kastélyépületét, a gazdasági épületeket, egyáltalán az egész „birodalmat” járjuk körbe Kókai Nagy István igazgatóval. Az épület homlokzatán és másutt is többször találkozom jelszavukkal: „Munkával nevelünk az életre” .A. területhez tartozó kiserdő mellett gyerekcsoport gyomlál. Amint a fiúk meglátják az igazgatót, köréje sereglenek, ölelgetik, hozzá bújnak. Az intézet békésnek és idillinek tűnik. A kert gondozott, játszóterek, úszómedence, focipályák mellett vezet az utunk. Bent, az épületben az egyik festőállványról egy fiú száll le; már végzett, de egyelőre nem akar kilépni a „nagybetűs” életbe, itt szeretne maradni. mennének táborozni azzal (azokkal), aki (akik) megveri (megverik) őket. Az igazgató kizártnak tartja, hogy az intézetben olykor alkalmazzák a testi fenyítést. De nemcsak a többes számot tartja lehetetlennek. Azt is, hogy akár csak egyetlen felügyelő, nevelő is megverte volna a gyerekeket.- Ha rosszul bánunk velünk, vajon miért járnak vissza karácsonykor a régi növendékeink? Kevés az engedély nélküli eltávozásunk is. (Mert mi így hívjuk a szökést.) Volt olyan két és fél évünk, hogy egyetlenegy eset se történt. Pedig innen kisétálhatna bármelyik. Valóban, az intézet kapuja nyitva áll, még csak porta sincs.- Nem tudom elhinni, hogy ez Csabával megtörténhetett - ismétli az igazgató.- Akkor Ön szerint miért állítja ezt két gyerek is?- Csaba elmondásának több oka lehet. Nézze, ezek értelmi; leg sérült gyerekek. László? Ő soha nem tudott megszokni itt, nálunk. Persze az ember elgondolkozik ezen. Ha a családból kikerül a gyerek és utána „visszabeszél”, annak oka van. Mint ahogy annak is, hogy nekünk most „visszabeszél” az innen kikerült két gyerek. Valahol, valamilyen hibát biztosan elkövettünk... Végszónak nem is hangzana rosszul ez a mondat. És valóban; nehéz elhinni, hogy ebben a szép környezetben, ebben az intézetben, ahol a tárgyak, a berendezés és a munka gyermekközpontúságról árulkodik, akárcsak egyetlen felnőtt is megvert gyerekeket. De a másik lehetőséget is nehéz elhinni. Hogy a két gyerek két évvel ezelőtt összebeszélt, mit mondanak majd arról a bizonyos cigarettás napról, ha valaki (netán egy újságíró) megkérdezi őket... Paulina Éva A szülő szerint megérdemelték Az igazgató nem tudja elhinni
