Új Néplap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1991-07-26 / 173. szám

1991. JÚLIUS 26. Megyei körkép 3 Anarchia a szolnoki taxisfronton? Befellegzik a magányos farkasoknak Ha valaki veszi a fáradtságot s hajlanlandó feltérképezni a szol­noki taxisfronton kialakult és már-már anarchiába hajló hely­zetet, rövid idő után rájön, hogy az a terület is éppen úgy a szabá­lyozatlansággal küzd, mint gaz­daságunk egésze. No nem azért, mert valahol va­lakik nem a Balatonon, hanem az engedélyeken meg a pecséteken üdültek. Épp ellenkezőleg. Közben csak egyvalamiről fe­lejtkeztek el az illetékesek, még­pedig arról, hogy ez nem olyan piac, ami képes lenne önmagát szabályozni, és sehol sem szok­ták magára hagyni. Főleg azért nem, mert jellegét tekintve sok­kal inkább a koncessziós típusú vállalkozások körébe tartozik, s nem pedig a szabadversenyesek kategóriájába. Arról van ugyanis szó, hogy az üzletnek egy része nagy hasznú, tehát nyereséges, a másik viszont kifejezetten vesz­teséges. Mert ki vonná kétségbe, hogy az a taxis, aki csúcsidőben dolgozik, jóval többet „kaszál” mint az, aki mondjuk éjjel áll ki a drosztra. Pedig pontosan éjsza­ka értékelődik fel a taxi szerepe, hisz olyankor az utas kiszolgálta­tott, mert nincs választási lehető­sége. így aztán az első útjába ke­rülő taxit leinti - ha egyáltalán van ilyen -, s tulajdonképpen semmi garancia sincs arra, hogy tiszteséges valakit fogott-e ki,' olyat, aki nem manipulál az órá­val, aki. nem akarja becsapni, s aki az idegennek, de még a hely­belinek sem szervez „városné­zést” annak érdekében, hogy amikor fizetésre kerül a sor, mi­nél többet mutasson az óra. Tulajdonképpen mindezt a kü­lönböző szervezetekben dolgozó taxisok is érzik, hisz sokan van­nak, akik tényleg hosszú távon ebből a munkából szeretnének megélni, s így természetesnek veszik azt, hogy a zsírosabb fala­tok mellett a silányabbakat is le kell nyelniük. Csakhogy ezen a területen is megjelentek a „cá­pák”, az alkalomszerűen taxiz- gatók, akik pontosan a nyeresé­gesebb fuvarokat csípik el, mi­közben egyetlen szervezethez sem tartoznak^ Éppen ezért a helybeli ta­xisszervezetek képviselői már többször kérték a városi önkor­mányzatot, hogy próbáljanak rendet teremteni közöttük, ám er­re a polgármesteri hivatalnak ed­dig nem volt joga, s tulajdonkép­pen még ma sincs. Valami hal­vány reménysugár azonban még­is csak akad, mert éppen a külön­böző taxisszervezetek javaslatá­ra - ha a közúti közlekedésről szóló törvényt még az idén mó­dosítják, nos abban állítólag - az is benne lesz, hogy az önkor­mányzat az adott településen fel­ügyelheti a taxisfrontot, korlá­Egy idő után felszabadítot­ták a taxis vállalkozási enge­délyek kiadását, ami tulajdon­képpen némi túlzással azt je­lentette, hogy nyakra-főre ad­ták fci a papírokat, s mindenki taxizhatott, akinek volt sze­mélykocsija meg jogosítvá­nya. S ráadásul az autókkal szemben támasztott követel­mények is az idők folyamán egyre jobban elhalványultak. Mert először csak négyütemű, négyajtós és hat évnél nem öregebb járgányok róhatták ta­xiként a város utcáit, később viszont már ez sem volt szem­pont, s a kétütemű, idősebb, lajhárlassúságú társaik is be­állítanak a drosztokra. tozhatja a résztvevők számát és feltételeket támaszthat velük szemben. Pontosan erről tartottak nem­régiben egy megbeszélést a helyi taxisszervezetek képviselői a polgármesteri hivatalban. Mint König László szdlnoki polgár- mester kérdéseinkre válaszolva elmondta, végül is abban marad­tak, hogy miután rögzítettek és elfogadtak bizonyos alapelveket, mindegyik taxisszervezet kidol­gozza a maga javaslatát. Elindult tehát a munka. Ami pedig az alapelveket ille­ti: nos, azzal mindenki egyetér­tett, hogy túl sok taxi szaladgál a városban, hisz a becslések szerint legalább négyszázötvenen van­nak, miközben elegen lennének kétszázan is. Ezért a jövőben mindenképpen korlátozni fogják az engedélyek kiadását, s ugyan­akkor komoly feltételeket szab­nak a taxisokkal szemben. Példá­ul olyanok, akik nem Szolnokon laknak, hiába is kilincselnek en­gedélyért, úgysem kapnak. Persze az önkormányzat még a gyanúját is el szeretné kerülni an­nak, hogy a csendőr szerepét tölt­se be. Ennek igazolására talán elég csak annyit megemlíteni, hogy a hivatal a jövőben sem a saját szakállára akar dönteni ta­xisokról, hanem azok érdek-kép­viseleti szervével - jelenleg a Szállítók Szolnoki Ipartestületé­vel, a későbbiekben pedig lehet, hogy a kamarájával - egyeztetve. Sőt, nekik kell majd kidolgozni azt a feltételrendszert, melynek teljesítése esetén valaki taxizhat, ellenkező esetben viszont nem. Ennek alapján elképzelhető az is, hogy a leendő taxisoknak vizs­gázniuk kell majd, mert például az jogosan várható el tőlük, hogy ne térkép alapján igazodjanak el a városban, hogy kulturáltan vi­selkedjenek, s tán még az sem túlzott kívánalom, hogy néhány idegen szóval meg tudják magu­kat értetni az idevetődő külföldi­ekkel. Arról már nem is beszél­ve, hogy az autó korát, teljesít­ményét, tisztaságát, de még a ko­csik színét is ki lehetne kötni. Erre a világban már számtalan példa van. Az elképzelések kö­zött természetesen szerepel még az is, hogy a jövőben csak olya­nok taxizhatnak, akik valame­lyik szervezethez tartoznak. Szó­val úgy tűnik, hogy hamarosan befellegzik a magányos farka­soknak. Persze nagyfokú naivság lenne azt feltételezni, hogy az előzőek­ben vázolt elképzelések egyik napról a másikra valóra válnak. Nem erről van szó, viszont töre­kedni lehet és kéll is arra, hogy minél hamarabb rend és béke le­gyen a szolnoki taxisok között. A szakemberek szerint egy év min­denképpen szükséges ahhoz, hogy közösen kialakítsák azokat a játékszabályokat, amelyek egyaránt megfelelnek az utasok és a taxisok érdekeinek is. S ha ez így történik, nyilván a mostani taxisok közül sokan kénytelenek lesznek majd más munka után nézni, ám a megmaradók sem te­kinthetik hitbizománynak enge­délyüket, és nem gondolhatják azt, hogy onnan mennek nyug­díjba. Mert ha közülük valaki is megszegi a játékszabályokat, minden teketória nélkül bevon­ják az engedélyét és szedheti a sátorfáját. De ismerve e foglalkozás nép­szerűségét, biztos vagyok benne, hogy lesz helyette tíz másik ... Nagy Tibor Öböl ’91 - kiállítás a Hadtörténeti Múzeumban Az év elején lezajlott Öböl-háborúban felvonultatott fegyverekből, illetve ezek makettjeiből, modelljeiből, valamint a válság idején készült fotódokumentumokból nyílt kiállítás július köze­pén Öböl ’91 címmel a Hadtörténeti Múzeumban. A kiállítás sajtófotóanyagát az MTI FOTÓ díjtalanul bocsátotta az intézmény rendelkezésére. MTI Fotó: Rózsahegyi Tibor Látlelet A liberalizmus lidérces álma Megoldódott a volt munkás- őrbázis sorsa Miután a hónapokkal ezelőtti nyilvános árverésen nem akadt gaz­dája a kunhegyesi volt munkás- őrbázisnak, az önkormányzat beje­lentette a város igényét a létesít­mény ötven százalékára, hiszen a másik fele addig is őket illette. Az az elképzelés, hogy olcsó, de színvonalas üdülőhelyet alakítsa­nak ki, ma már valóság. A tervek határozott és gyors kivitelezésének köszönhetően az idén nyáron már vendégeket is tud fogadni a polgár- mesteri hivatal üdülője. A különböző utazási irodák szer­vezésében diákok egy-két, sőt tíz­napos turnusok keretében érkeznek Kunhegyesre, de az előjegyzésben szerepelnek német és magyar edző­táborok is. A kellemes, erdős-füves környezet lehetővé teszi, hogy az ötágyas faházak mellett a sátorozás kedvelői is helyet kapjanak. Azok­nak a turistáknak, akik messzebb eső vidékekre is szeremének eljut­ni, autóbusz-kirándulást szervez­nek a házigazdák a szomszédos Abádszalókra, a Hortobágyra, va­lamint Egerbe. Szeremének a prog­ramba olyan sétakocsikázást is be­iktatni, amely a Kunhegyes környé­ki tanyavilágba kalauzolja el az ér­deklődőket. A strandfürdő szomszédságában lévő üdülőtelep méltán számíthat úgy a belföldi, mint a külföldi turis­ták látogatására, hiszen mindamel­lett, hogy olcsó - száz forint éjsza­kánként -, nagyon jó környezeti adottságokkal rendelkezik. A szervezők bíznak abban, hogy sokan vannak olyanok, akik kíván­csiak a kunsági emberek minden­napjaira, hagyományaikra, kultúrá­jukra, s ezért szívesen látogatnak el a kun településre, Kunhegyesre. Úgy legyen! Fehér Ágnes A szabadelvűség fogalmához a félreértelmezhető jelentések egész sora tapad. Akár még ab­ban a köznapi értelemben is, aho­gyan a liberalizmust sokan azo­nosítják a túlzott engedékeny­séggel, mindenféle társadalmi és morális korlát elvetésével. S ez a jelenség aligha meglepő. Kivált ha figyelembe vesszük, hogy va­lamennyi tekintélyelvűségre tö­rő hatalom előbb-utóbb szembe­kerül a liberalizmussal. Mert olyan veszélyt lát benne, amely uralmi gyakorlatának kiépítését akadályozza. Éppen abból a kö­rülményből adódóan, hogy a li­berális elveket valló állampolgá­rok nem tisztelnek egyetlen olyan értéket sem, melyet felül­ről kényszerítenek rájuk. Nem akarnak laboratóriumi kísérletek alanyai lenni, hanem - a rendel­kezésre álló szabadságjogok alapján - szuverén módon kíván­nak dönteni. Az életformák való­di sokfélesége azt is feltételezi, hogy nem létezik mindenki által elismert autoritás, amely az igaz­ságot hirdethetné és közös mér­tékét állíthatna fel. Ebből a szem­pontból válnak felcserélhetetle­nül fontossá az állampolgári sza­badság, autonómia és független­ség értékei. Mert semmi más nem korlá­tozhatja jobban az állampolgá­rok szuverenitását, mint azok az ideologikus törekvések, melyek egyetlen - üdvözítőnek vélt - ér­tékrendszer elfogadtatására irá­nyulnak. Táplálkozzanak ezek a törekvések akár a keresztény életfelfogásból, vagy a „nemzet- haza - család” hármas követel­ményét kifejező gondolatkörből. Csak amit gyakorlatilag megva­lósíthatunk, az formálja egyéni­ségünket, amire viszont betelje­sületlenül áhítozunk, csupán el­torzítja. S ha - mint napjainkban- a liberális gondolkodással szembeni idegenkedés tovább fokozódik, illetve ha olyan poli­tikai eszmék kelnek életre, me­lyek - kimondva-kimondatlanul- a magánélet szabadságát szűkí­tik, a civil társadalom és a hata­lom közti szakadék még inkább mélyül. Egyetlen eszmeáramlat alap­ján sem lehet ugyanis pontosan meghatározni, mi a jó az embe­reknek. Különféle életformák le­hetnek jók, s lehetnek egyformán jók. És amelyik jó az egyik em­bernek, nem feltétlenül jó a má­siknak is. így az a felfogás, mely bármilyen célból korlátozni akarja az állampolgárok cselek­vési és döntési lehetőségét (an­nak lehetőségét, hogy egyéni életük alakítása érdekében való­ban szabadon dönthessenek), legfeljebb rövid távon hozhat eredményt. Nemcsak azért, mert az emberek nem társadalmi rend­szerben gondolkodnak, amiért tenni akarnak, hanem materiális, szociális és kulturális lehetősé­gekben, amelyek között élni le­het. Demokrataként és liberális­ként egyaránt. Kerékgyártó T. István Elrejtett mosoly Úgy tűnik, megszűnt Szolno­kon a szexnyomor, mivel meg­nyílt a Mosoly shop. Azt, hogy mit takar ez a mosoly, csak abból lehet feltételezni, hogy az elne­vezés alatt ott áll kifüggesztve az üzemeltető cég neve: Masexs Bt. (Csak találgatni lehet azt is, hogy a betéti társaság angolosan írott többes száma esetleg stílusosan jelzi a magyaros forma mohósá­gát.) Ebből a vigyorból igencsak helyeselhető mód - ki vannak re- kesztve a gyerekek és a zsenge iljak, hisz a tábla nagy betűkkel hirdeti, hogy belépni csak 18 éven felülieknek szabad. Kira­kata nincs, ajtaja lefüggönyözve. Nem árulom el, hol található, egyrészt azért, mert ingyenreklá­mot nem csinálunk senkinek, másrészt állítólag rá sincsenek szorulva, mert - amint a július 19-én megnyílt mosoly bolt egyik tulajdonosa, ideiglenes el­adója mondta - „délutánonként érdeklődők tömegei árasztják el” a függöny mögötti mosolyra kíváncsian a helyiséget. Remé­lik (mi is), hogy ez az első és utolsó ilyen jellegű üzlet a város­ban, mert nem szeretnék a kon- kürenciát (mi meg az olyan he­lyeket, ahova mégis csak bepis- lanthat a gyerek, aztán mind ma­gyarázhatjuk neki, hogy micso­da az a micsoda). Ide is benyit­nak 14-15 évesek - vallja be a boltvezető -, de sokat nem láthat­nak, mert amikor kintről besüt a nap, csillognak a nejlon- és egyéb műanyag bevonatú áruk. A micsodák?- Maga a Mosoly shop, mint szexuális áruk boltja, csak el­adásra van - kapom a felvilágo­sítást -, tehát a szexkazetták, a kisegítő eszközök, óvszerek, szexújságok. Azért van kiírva, hogy kölcsönző, mert van mel­lette egy iparcikk-kölcsönző is, ahol szőnyegtisztítót, varrógé­pet, fúrógépet és ilyeneket lehet kölcsönözni. Nem is oly erőltetett a csatolt szolgáltatás, nem nehéz elkép­zelni, hogy egy egészen röhejes pásztoróra után (vagy közben) szükség lehet az említett kiköl­csönözhető dolgokra. De mik azok a kisegítő eszközök? - fur­dal a kíváncsiság, hisz sosem tudhatja az ember, mikor szorul ilyesmire.- Több fajta van - kapom a felvilágosítást -, hogy nevezzem ezeket?... Tehát több tagból álló készlet ez, mert benne van a vib­rátor is és hozzá öt tag, amelyek formára és méretre különböz­nek, ebben már van minden, nyelvtől kezdve buzogányig, vé­kony, vastag és virágforma. Ez a mindent tudó 2 ezer 399 fo­rint . . . Egészen meg vagyok illetőd- ve, no nem az ártól. Hanem attól, hogy ez mindent tud, míg én azt sem,mire jó a virág formájú ... Mint kiderül, a megvásárolható videokazetták abban különböz­nek a „szokványos” pomófil- mektől, hogy ezeken kizárólag „a kemény stílus megy ’ ’. (Hát ez vajon milyen lehet? Verekednek is?...) Egy dobozból kikandikál egy női fej. Hát ez mi?- Ez egy felfújható gumibaba - mondja a szakember -, minek is mondják ezt? ... Tehát ez hajjal ellátott, kifestett, míg az olcsób­bik babánk haj nélküli, és csak rá van festve a haj. Ez 2 ezer 499 forint, ez a drágább, testméretre felfújható. Hát csak fújják fel, akik akar­ják! ... Azt viszont nem gondol­tam volna, hogy a haj ennyire fontos. Bár, ha belegondolok ... A játéküzletben is a gyerekek­nek készült hajasbabák drágáb­bak, mint a kopaszok. Igaz, azoknak nincs „forduiatszám- szabályozós vibrátoruk”. Na és mitől cifrábbak ezek a gumióv­szerek, mint a „közönségesek”?- Minőségileg ezek sokkal jobbak - dicséri portékáját a fő- mosolyogtató -, ez huszonöt liter vizet bír magában megtartani szakadás nélkül, és másfél méter hosszúságúra lehet kinyújtani. Mit mondhatnék? Ebbe az egészen extrém esetek is bele­férnek. Talán még az elefántok is ... Van még aztán „késleltető zselével megkent óvszer, amely megnyújtja az aktus idejét”. Fel­tételezem, erre inkább a hölgyek lesznek a vevők, a magyar férfi­ak körében kisebb lesz a sikere, hisz „minek azt nyújtani?” . . . Tényleg, mi a legkelendőbb?- Az ördögfejes óvszerből fogy a legtöbb - mondja boldog mosollyal a maszek Masexs-es -, mert ez olyan, mintha egy ördög­fejet húznának fel. Ez kuriózum, ilyen nem lehet kapni az ABC- ben. Még szerencse, gondolom, de azt már hangosan kérdem, hogy netán az benne a pláne, hogy a nők megijednek tőle, és rögvest kifekszenek? Rosszul tippeltem, mert kiderül, a nők viszik na­gyon ezt a terméket. Néhány iz­galmas női fehérnemű mellett ennyi az egész választék. Az ed­digi tapasztalat szerint körülbe­lül ugyanolyan arányban térnek be ide vigyorogni a férfiak és a nők, azzal a különbséggel, hogy a hölgyek önmagukban egészen elvétve toppannak be, jobbára csak férfiak társaságában jön­nek. Ha ez így folytatódik, sze­rintem tovább tart Szolnokon a szexnyomor, a kedvtelen kéjel- gés. Pedig higgyék el, ha másra nem is jó ez a butik, hát moso­lyogni igazán lehet benne. Molnár H. Lajos

Next

/
Thumbnails
Contents