Új Néplap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)
1991-07-20 / 168. szám
1991. JULIUS 20. Nézőpontok 7 Szombatijegyzet Tízezer dráma Erre szokták mondani: a különbséget kottázni lehetne. Pedig ugyanarról a dologról beszéltünk. Az egyik diskurzus az ausztriai Leobenben zajlott. Az osztrák család német vendégei elmondták: egy kis kirándulás után Salzburgból már mennek is tovább a Kanári-szigetekre. Mindezt a munkanélküli segélyből. A férfi fagylaltkészítményekkel ügynökösködött. Vagy a por volt rossz, vagy neki nem smak- kolt a házalás, tény, hogy munkanélküli, és tény, hogy utaznak. A magyarországi beszélgetés a szolnoki színház egyik premierje előtt, a bejárati csarnokban bonyolódott. Hát hogy vagytok? És a nagylány? A nagy találkozás örömének melegsége már el is illant, furcsa félrenézések, hebegés-habogás arról, hogy a lány leérettségizett, de nem tanul tovább, de nem is tudta eldönteni, de... nyögd már ki - így a férj a feleséghez -, hogy munkanélküli. Elcsattant a szó. S higgyék el, a két szülő tekintetében az egész jelenetben benne volt az, amit évtizedeken át sulykoltak az emberekbe - szégyen. Tavalyelőtt - a Társadalombiztosítási Igazgatóság jelentésében olvasható - még kétszázhárman kaptak munkanélküli segélyt szűkebb hazánkban, tavaly már kettőezer huszonnégyen. Az idén, a júniusi hónap adatai szerint több mint tizenegyezer a regisztrált munkanélküliek száma. S közöttük egyre többen vannak olyanok, akik nem saját maguk szégyenének tartják a kialakult helyzetet. Bár aligha található olyan, aki ne úgy élné át kisebb vagy nagyobb mértékben, hogy számára a történtek drámaiak. így van ezzel az a technikus, aki felépítette kunhegyesi házát, nem egy évre, egy életre rendezkedett be családjával ezen a helyen arra, hogy a BHG adja a kenyerét. így van ez azzal a segédmunkással, aki Pusztamonostorról járt fel Pestre, és most szentségei, káromkodik, mert többedmagával kiebrudal- ták egy építőipari vállalattól: nincs munka, menni kell. Először persze a vidékieknek. S itt fel lehetne sorolni több mint tizenegyezer példát, köztük annak a karcagi asszonynak az esetét, aki mondja, olyan kevés a pénzünk, hogy az uram nem tud reggelit kivinni az aratáshoz. Érti! Mint az apámék, úgy vagyunk - mondja -, csak ők már rég a sírban fekszenek. A héten két olyan írás is megjelent lapunkban, amely ugyanazon a napon ugyanarról, pontosabban e témáról szólt. Korábban pedig sok-sok cikkben foglalkoztunk a munkanélküliség intézményével. Mi az, amiért most mégis beszélni kell ezekben a meleg napokban róla? Az elmúlt hónapok, hetek adatai azt bizonyítják, hogy mind kevesebb a munkahelyek száma, s mind magasabb a munkanélkülieké. Hogyan ítéljék meg az emberek ezt az állapotot, amikor mindenki tudja, hogy az országnak létszükséglete a veszteségesen, felesleges létszámmal dolgozó cégek bezárása. Látom, harcosan dolgozó pártiak vagytok - mondja egyik ismerősöm -, miközben elfelejtitek, mennyi kárt okoznak a pénzfaló veszteséget termelők. Nem felejtjük el. És itt most következhetne egy „de”, azonban nincs „de” sem. A kérdés ugyanis sokkal bonyolultabb, mintsem hogy érdemes volna nagy általánosságban sokat beszélni róla. Mert az valóban igaz, hogy jelentős számban vannak Magyarországon olyan gyárak, üzemek, amelyeknek már réges- régen be kellett volna csukni kapuikat. Csak emlékezzünk arra, hogy a hetvenes években ezrével mentek csődbe nyugati cégek az energiasokk miatti gazdasági szerkezetváltás következményeként. Ez a művelet - műtét vagy terápia - a magyar gazdaság életében elodázódott. S most, amikor már nyilvánvaló, hogy nincs piac ami megvegye a sok rossz - alacsony használati értékű, csekély szellemi produktumot magában hordozó, primitíven megmunkált, igénytelenül szervírozott - szóval, eladhatatlan terméket, nyilvánvaló az is, váltani kell. Ha ennek előfeltétele a gyár bezárása, akkor azt is meg kell tenni. Ismerve a vállalatok adó- és bérterheit, szinte nyilvánvaló a létszámleépítés még akkor is, ha van megrendelés, hiszen nem bírja el a „felesleget” a képződő haszon. Emlékeztetőül csak egy megjegyzés: éveken át szajkózta a hazai sajtó, hogy van, igenis van Magyarországon munkanélküliség, csak az vállalaton belüli. Nos, egy friss példa a „racizás- ra”: a Samsung jászfényszarui gyárában néhány ember irányítása mellett készülnek el a televíziók százezrei. Nincs adminisztrációs osztály, munkavédelmi, gyárvédelmi osztály. Nincs személyzeti főnök... mondhatnánk még, mi nincs. És mi van? Haszon. Talán a hazai reklámáradatból következtethetünk arra is, milyen igényesen „dolgozza meg” a piacot eme cég, s látni, mi mindent megtesz azért, hogy ne csak most, hanem a jövőben is legyen megrendelése. Túl azon, hogy a munkás, a beosztott dolgozó nemigen tehet a kialakult csőd, az értékesítési gondok ellen - ez a mozzanat külön is érdemel néhány szót - nem szükséges bizonyítani, hogy a hazai vállalatok, gazdasági képződmények egyik leggyengébb oldala a piackutatás, s legkisebb hatékonysággal piacszervező apparátusaik - ha egyáltalán vannak ilyenek - ténykednek. Ami az előző kérdéskört illeti: a dolgozó megkapja s kénytelen kelletlen tudomásul veszi az elbocsátó papírt. Noha az esetek jelentős hányadánál a kialakult helyzet felelőssége nem őt terheli. Azt mondja egy bizonyos gépmester a bútorgyárban: adjanak egy stóc alkatrészt, én megmunkálom, úgy ahogyan kérik, olyanra, amilyenre kérik, én ezt tudom. Hozzátéve, hogy nem egy jövőbiztosítás csupán csak ennyit tudni, abban igaza van: ő nem futkározhat megrendelésért, nem tervezheti meg a jövő vállalati termékét. Erre a vállalati munkamegosztás szerint is megvannak az illetékesek. Mint ahogyan a cég vezetéséért, annak csődjéért is megvannak a felelősök. A mai, sok esetben tisztázatlan tulajdonviszonyok elmossák ezt a vezetői felelősséget. Nehéz megállapítani azt is, hogy a pénzt gyarapító ésszerűség, vagy a tehetségtelen tehetetlenség az oka a létszám leépítésének. S hogy a kép még zavarosabb legyen, előfordulnak visszaélések, személyes retorziók a létszámcsökkentés ürügyén. A dologról tehát tárgyilagosan általában nem lehet, csak egy-egy eset részleteit megvizsgálva érdemes tárgyalni, ahogyan azt a héten megjelent írásainkban tettük. A munkanélküli segély ma még nem ad módot arra, hogy úgy éljenek meg belőle, akik megkapják, mintha csak egy átmeneti helyzet részesei lennének. Meglehetősen rosszak a kilátások, nem sok a remény, hogy gyorsan új munkahelyek teremtődjenek. Szükség lenne tehát arra is, - méghozzá sürgősen -, ha más nem, akkor saját maga teremthessen, magának, vállalkozással munkalehetőséget az elbocsátott. Ehhez azonban, a kezdéshez jelentősebb adókedvezmények, s az induláshoz jobb bérleti díjfeltételek, s egyáltalán kedvezőbb vállalkozási feltételek kellenének. S még valami: az elmozdulni akarás a munkanélküli részéről. Csak egy példa: tavalyelőtt még senki nem kapott átképzési támogatást, tavaly a kétezerből száztizennyolcan részesültek e pénzjuttatásban. Az idén várhatóan ez a szám jelentősen megnövekszik, kérdés, hogy megelégedéssel nyugtázhatjuk-e a más, újabb képzésben részesülni akarók számát. A tényékhez ez is hozzátartozik. Sportrepülők. Az MHSZ Szolnok Megyei Repülő Klub tavaly ősztől önálló lett, mivel megszűnt az MHS. Új neve: Szolnoki Repülő Egyesület. Célja továbbra is a sportrepülés. A jelentkező fiatalok lehetnek vitorlázók, motorosok, sárkányrepülők, hőlégballonosok vagy ejtőernyősök. Jelenleg 120 tagja van az egyesületnek. Az állami támogatás megszűnt, ezért olyan munkát is végeznek, amely pénzt hoz a kasszába. Vállalnak légi fényképezést, utasrepültetést, valamint reklámtevékenységet. Képünkön a repülésirányító. tX Ha az igazság győz, az én dolgom véget ér BESZÉLGETÉS A KÜLDETÉS RENDEZŐJÉVEL Kosa Ferenc filmrendezőt, országgyűlési képviselőt a vakációjáról kérdeztem, aztán ő egyszerre a munkájáról kezdett el beszélni. Majd az ország közállapotairól, s benne egy érzékeny értelmiségi vívódásáról. Az az ember ő, akinek az agyában megállíthatatlanul pereg egy felvevőgép, és az is ő, akit Beke Kata, képviselőtársa Kölcseyhez hasonlított, róla mondták ugyanis kortársai a diétában: „Emberi melegség az ország teremében.” Beke Kata számára ma Kosa Ferenc ez.- Egy olyan képességű filmrendező, mint Ön, aki képes volt a Tízezer nappal, a Küldetéssel, a Hószakadással szinte az egész országot megrendíteni, beéri azzal, az egyetlen gombbal, amit nyomkodnia kell? .- Ha mentségül szolgál - már ha kell mentség - van száztíz órányi anyagom, amit az erdélyi határnál vettem fel 1989- ben, és ennek a vágásával is foglalkozom. Ebből akár több film is készülhet. Egyébként én nemcsak az egyetlen gombhoz kötődöm, hiszen a kulturális bizottságban és annak két albizottságában is dolgozom. De ha már itt vagyok a képviselőházban, olykor-olykor más bizottsági ülésekre is ellátogatok, hogy tájékozódjak az ország gazdasági helyzetéről.- Mivégből „stréberkedik! ’ ?- Meg kell, hogy mondjam, semmiféle politikusi szándék nincs bennem. Maradtam alkotó értelmiség, aki az ország helyzetét annyira bonyolultnak és tragikusnak látja, hogy véteknek tartaná elfordulni a közélettől. Az a véleményem, hogy az ország átalakulása nem ment végbe olyan kedvezően, ahogyan végbe mehetett volna. Én mindhárom ellenzéki műhelyben tevékenykedtem: a monori erdőben, Lakitelken és a baloldal reformműhelyében, s néhány évvel ezelőtt komoly reményt láttam arra, hogy nemzeti összefogással sikerül végrehajtani a világ csodálatára egy olyan átalakulást, ami vér nélküli, igazságos, tisztességes és jó ennek az országnak. Eddig a vémélküliség az egyetlen, amit sikerült megcsinálni. Ez engem aggaszt, és ha lesz időm leülni a füzetem mellé, ezeket a gondolatokat fogom kiírni magamból.- Mikor látunk egy új Kósa- filmet, amelyben ez a nyomasztó balsejtelem megfogalmazódik? Mert hát ez így inkább egy privát szorongás.- Értem én a kérdést, de van egy sorrend: az ember először ember, aztán magyar, utána pedig művész. És hogyha a mértékegység a haza sorsa, akkor ezt a sorrendet nem szabad felcserélni. Nagyon szeretek filmezni, nagyon fontosnak is tartom a filmkészítést, de nem tartom a világon a legfontosabbnak. Az ország sorsa sokkal fontosabb számomra. Ha tűz üt ki, többféle cselekvés között választhatunk: van, aki elkezd oltani, egy művész esetleg lefesti a tüzet, és van, aki hátat fordít az egésznek. Én a tűzoltást választottam.- Azért szerintem van egy fontosabb beosztás: tűzoltóparancsnoknak lenni egy tűzvésznél. Még ha a parancsnok nem is szaladgál a vödörrel.- Ez igaz, ez egy komoly dilemma a számomra is. Térjünk vissza a hetvenes évek közepéhez, a Küldetés című filmemhez. Akkor Balczó Bandival kimondtuk az igazságot, és a társadalom beleborzongott. Most ha valaki ugyanezt tenné, aligha lenne hasonló foganatja. A megtévesztettség kevésbé visszhangozna, mint az igazság. A hetvenes években volt egy magát túlélt diktatórikus berendezkedés, amelyikkel szemben egyértelmű, világos állításokat lehetett fogalmazni. Most nem az a helyzet, hogy van egy elidegenedett diktatúra, és vele szemben a társadalom, nem. Összezavarodtak a frontok, összetöredezett minden. A diktatórikus kísérletek most sokkal ravaszabbul rejtőznek. Félreértés ne essen, nem kívánom vissza a hetvenes-nyolcvanas évek Magyar- országát, azt viszont állítom, hogy ezt az országot egy másfajta értéktisztelettel kellett volna átsegíteni arra a túlsó partra, amelyről Nagy László olyan szépen írt a versében. Aggaszt, hogy a hatalomért csak jobboldali erők versengenek, és ez veszélyezteti az ország valódi érdekeit. A demokráciához elengedhetetlen politikai egyensúly helyett a kontraszelekciót, az erőszakot, a ravaszságot, a félrevezetés szándékát látom. Ha a demagógiának, a handabandázásnak nagyobb esélye van, mint a józan emberi szónak, akkor én levonom a következtetést, hogy noha itt lett volna a nagy lehetőség, hogy a magyarság talpra álljon, ehelyett még mindig egymás ellen tékozoljuk az energiát. Még nem érkezett el tehát az a pillanat, amikor az ember abbahagyhatná a közvetlen tűzoltást.- Én azért csak mondom a magamét: Kosa Ferenc szerintem nincs hatékonyan foglalkoztatva a haza javára. Egy do- log figyelni, de Öntől már szavakat várnak, éppen azok, akiket Ón szerint megtévesztettek.- Jólesik ez a bizalom, de Balczó Bandi a Küldetésben azt mondta: számára nem a győzelem a legfontosabb, hanem annak a biztos tudata, hogy a győzelemért ő megtett minden tőle telhetőt. Ez egy közös fogalmazványunk volt. Én is úgy gondolom, hogy végig kellett járnom azt az utat, amit a képviselőséggel vállaltam. Ha valahol egy árnyas szobában ülnék, és forgató- könyvet írnék, nem látnám az ország sorsának alakulását. Az ország diagnózisát innen a Parlamentből nagyon pontosan meg lehet állapítani. Olyan tapasztalatokat szereztem, amelyek elkerültek volna, ha nem vállalom el a képviselői megbízatást. Most olyan törvények születnek, melyek hosszú évtizedekre meghatározzák az ország sorsát. Itt van a kultúra: egyáltalán nem mindegy, hogy kap-e biztosítékot az életben maradásra, vagy odadobják a szabadpiacnak, s ezzel elveszik ennek a népnek a lelkét is. Ha már itt vagyok, az első vonalban védelmezem a kultúra érdekét. És nemcsak az üléseken, hiszen itt működik egy hatalmas hátország: bizottsági üléseken érvelni órákon át, amíg egy törvényjavaslat összeáll, folyosón gombonragadni fontos embereket, és győzködni őket a kultúra mellett - aztán igen, végül egyetlen gombot nyomni, de addig talán több más gomb megnyomásában is közreműködtem. De nem akarok mentegetőzni, én magam is a határán vagyok annak, hogy maradjak, vagy ne maradjak? Úgy gondolom, míg a Média- törvény, a filmtörvény, az oktatási törvény kialakítása folyik, addig maradok, és valószínű, hogyha ezek a törvények megszületnek, másnap megköszönöm a választóimnak a bizalmat, és átadom valakinek a helyem a parlamentben. Meg hát azért a filmjeim járják a világot: tavaly a forradalom évfordulóján volt Tokióban A másik ember bemutatója. Az idén valamelyik műholdas televízióadóról sugározták a Guernicát. Van olyan filmem, amelyiknek a vetítési joga ötven országban van eladva.- Folyamatosan készül a Béres-film. Most hol tart?- Tavaly a képviselői munka szünetében készítettem Béres doktorról egy új, másfél órás filmet. Kéthete voltam Csernobil környékén, ott is elkezdtem forgatni a Béres-ügyről és Csernobil összefüggéséről. Megismerkedtem néhány orvossal, klinikavezetővel Kijev- ben, és tudom, hogy több tízezer beteg van, akin segíteni kellene. Ami a Béres-ügyet illeti, azt lehet mondani, hogy a politikai akadályok elhárultak, a cseppek gyártása stabil, a készítményhez hozzá lehet jutni.- Tehát happy end?- Ezt a kifejezést hallani sem szeretem: könnyű és felszínes, és természetében amerikai. Én az igazság győzelmét látom a Béres-filmekben. Azt hiszem, hogy egy-két éven belül az igazság kiderül, és az én dolgom véget ér Béres-ügyben. Aztán kell találni valami mást. Megyek Csernobil környékére újra és újra, mert tudni szeretném, mi történt ott? Az az érzésem, hogy a magyar társadalmat ebben is félretájékoztatták. A magyarságnak nem mindegy, hogy a Dnyeper vize fertőzött, vagy nem fertőzött. És hogy az ukrajnai mezőkön van- e stroncium vagy nincs. Nem mindegy, hogy keletről mit hoz hozzánk a szél. Palágvi Béla
