Új Néplap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)
1991-07-19 / 167. szám
1991. JÚLIUS 19. • Hazai körkép 3 Próbaüzem a japán-magyar lizinüzemben. Évente 500 tonna értékes és nagy hatású takarmányadalfltot - lizint - gyárt majd az Agroterm Kaba határában felépült üzeme. A japán csúcstechnológiával felszerelt üzemben alapanyagként a kábái Hajdúsági Cukorgyár egyik melléktermékét, a melaszt hasznosítják. Képünkön a mikrobiológiai laboratóriumban a táptalajt készítik. MTI Fotó : Oláh Tibor „Volt olyan vezető is, akitől hiába kérezkedtek. Aztán, egyszer neki kellett műtéthez vér. Viccből azt mondtam, hogy nem szervezek véradást, mert sose engedte el beosztottait véradásra. Azt üzente: ne csináljak már ilyet. Azóta mindenkit elenged. ” Ha fizetnének érte, el se mennének Manapság, amikor a munkahelyeken egyre nehezebb megszervezni a véradást, ritkaságszámba megy, ha valahol a vezetők támogatják. Márpedig a túrke vei termelőszövetkezet a hagyományosan jó véradók közétartozik. Persze a fent részletezett eset is előfordult, de azért nem jellemző. Simon Sándor megbízott vöröskereszt-titkár, véradó szervező maga is véradó: 49-szer jelent már meg. Simon József és Gőz László ötvenszeres véradók. Bár ez a szám bárkinek becsületére válna; úgy látszik, ők nem elégedettek vele. Simon József.- Hetvenet terveztem, de az ötvenedik óta beteg vagyok... Góz László:- Januárban voltam utoljára. Most megint megkérdeztem, hogy adhatok-e, de sajnos a betegségem miatt nem... A véradásban talán az a legnehezebb, ami általában az egészségügyi beavatkozásoknál: elkezdeni, rászánni magát az embernek. Simon Sándor:- Azt mondta egyszer a főag- ronómus egy vezetői értekezleten a vezetőségi tagoknak, brigádvezetőknek: „Szeretném, ha holnap reggel bejönnétek. De egy kicsit öltözzetek fel, mert valami küldöttség jön.” Másnap meg azt mondja: „Nem küldöttségjön, hanem véradás lesz.” Ő kapott egy csokor virágot, tőlünk meg levették a vért. Azóta rendszeresen adok én is. Simon József.- Még 1968-ban történt. A vöröskeresztes titkár megkeresett, hogy véradás lesz. Összeverbuválódtunk hatan-nyolcan. A második alkalommal már többen jöttek el. Aztán éri lettem a vöröskereszt-titkár, és nekem kellett szervezni. Sokan azt mondták, ha én megyek, ők is jönnek. Hát hogyne mennék! - válaszoltam. így lettem ötvenszeres véradó. Gőz László:- Én is 1968-ban tettem meg az első lépést. Egyszer behívtak, utána meg katona voltam; ha tetszett, ha nem, menni kellett. Aztán a téeszben is beszerveztek, végül én is szervező lettem. A téeszben több mint 350 - ebből 250 rendszeres - véradó van. Az idén 272 dolgozó jelentkezett. A véradók közül tízen ritka vércsoporttal rendelkeznek. Simon Sándor:- Hogy rá kell-e beszélni az embereket? Ezután jobban szükség lesz a rábeszélésre, mint eddig volt. Fásultabbak az emberek, ingerültebbek, nagyobb a nemtörődömség. Nálunk lényegében nem csökkent a véradók száma, de ennek az is az oka, hogy a szövetkezet támogatja a segítő szándékot. A véradóknak egy napi átlag- keresetet kifizetnek (+TB-járu- lékot) és aznap nem kell dolgozniuk. A Vöröskereszt városi szervezetének évente 50 ezer forint támogatást ad a szövetkezet, hogy megszervezzék a véradók napját. A téeszben dolgozó véradók jutalmat kapnak a téesztől - nettó 500-2500 forintot -, és évente egyszer birkavacsorával összekötött ünnepséget rendeznek számukra. Úgy érzem, a jelenlegi vezetés nem is kíván ezen változtatni... Hogy azok az emberek, akik nem adnak vért, miért teszik, arról már sokat hallottunk: fásultság, fáradtság, hajsza, anyagi okok, munkahelyi gondok. De vajon, akik évröl-évre adnak, miért teszik? Gőz László:- így segítek az embereken. Engem háromszor operáltak, és láttam, hogy mi van a kórházakban. Láttam sok beteget, aki vért kapott, és az segített rajta. Én adok, amíg tudok, és nem érdekel, más hogy vélekedik erről, mit mond a hátam mögött. Simon Sándor:- Legtöbbször a segítő szándék a döntő. Nem pedig az, hogy esetleg kitüntetést kap meg egy szabadnapot. Hallottam arról is, hogy mi volna, ha fizetnének a véradásért. Szerintem ez nem jó megoldás. A mi háromszázötven véradónkból sok el se menne, ha fizetnének érte... Paulina Éva Európában is megérezhetjük Környezeti katasztrófa fenyegeti a Földet a vulkáni kitörések miatt Klímakatasztrófa fenyeget bennünket - aggódik jónéhány tudós a Fülöp-szigeteki Pinatuba vulkán szűnni nem akaró kitörései kapcsán. Miért veszélyeztetik a félelmetes, de mégiscsak - hála Istennek elég távoli - vulkánkitörések a Föld éghajlatát? A tudósok megdöbbentő válaszokkal szolgálnak. Ezek szerint egyedül a Pinatubóban 100 millió köbméter izzó magma gyűlt össze, amely adandó esetben az egész hegyet felrobbanthatná. Ennek hatásához képest eltörpülnek az égő kuvaiti olajkutak okozta fekete füstfelhők is. Már most is észleltek a 2500 km-rel távolabbi Kambodzsa felett lávahamut, figyelmeztetnek a tudósok. Minél tovább tartanak a Pina- tubó kitörései, annál roszabb lesz az időjárás. Akár hat fokkal is csökkenhet a hőmérséklet, mely esetleg 3-4 évig is eltarthat, mondja az egyik pesszimista szakember, a hamburgi Max Planck Intézet munkatársa, dr.Mojib Latif. Sőt kedvezőtlen szélviszonyok esetében akár két hét múlva is érezhetjük Európában ennek a hatását, véli a berlini Sztratoszféra Intézet munkatár-' sa, Karim Lasbitzke professzorasszony. Optimistább kollégái Európában csak néhány tized fokos hőmérséklet-csökkenést tartanak valószínűnek. Ez már egyszer megtörtént, emlékeztetnek. A feljegyzésk szerint a jávai Tambara vulkán 1815-ben bekövetkezett kitörésekor jószerint Európa és Észak-Amerika egész területén elmaradt nyáron a napsütés, sőt júliusban havazott. Mi az esélye annak, hogy a mostani pesszimista jóslatok beigazolódnak? A vulkanológusok - kevéssé megnyugtatóan - csak a vállukat vonogatják. Az viszont tény, hogy az idei csillagászati nyár beköszöntésével Angliában ötcentis hó esett, vihar és jégeső pusztított. Vakáció? Nézem a statisztikai kimutatásokat: az idén mintegy 160 ezer végzős diák kerül ki az általános és középiskolákból. Eszembe jut a néhány évvel ezelőtt készített interjú egyik vissza-visszatérő gondolata, amelyben a borúlátó szociológus nemzethalált jósolt. „Elvész a magyar, ha nem leszünk többen, ha nem áll meg a születési statisztika görbéjének meredek zuhanása”, állította. És sorra születtek „a hatvanezerforintos OTP-gyerekek”. Ha akarták őket, ha nem. Ok a hatvanas-hetvenes évek - korábbi kifejezéssel élve - „Ratkó-gyerekei”, akik születésük óta sorban álltak mindenért, mindenütt: helyért a bölcsődében, az óvodában, az iskolában... Szeretném tudni: mivé lesznek, merre tartanak? Érzik-e felelősségüket azok, akik egykor szerződésekkel avatkoztak be szüleik és az ő életükbe? Vajon lesz-e erejük ahhoz, hogy az eddig folytonos küzdelmük után végre a kiharcolt létbiztonság és érvényesülés nemzedéke legyenek? S.P. (Ferenczy Europress) Látlelet Ha hiányzik a középosztály A hatvanas években elinduló felemás társadalmi modernizáció alig kedvezett a középrétegek megjelenésének. Ha a jövedelmi viszonyok differenciálódása Hozzájárult is növekvő számú társadalmi csoportok vagyonosodásáhöz, életformában, szociális és kulturális presztízsben mégsem jött létre új közép- osztály. Nyilván az államszocializmus osztogató és fosztogató természete miatt sem, s ugyanígy azért sem, mert a középosztályhoz való tartozás olyan életformát jelent, mely nem csupán egzisztenciális biztonságra épül, hanem a kulturális tőke birtoklásán is alapul. Ha az állampolgárok minduntalan - nagyrészt a hatalmi érdekeknek megfelelő - kicsinyes alkalmazkodásra kényszerülnek, s ha azt érzékelik, hogy a meglévő értékek és erények készletéből hol az egyiket, hol a másikat emelik ki, óhatatlanul a bizonytalanság lesz úrrá rajtuk. Inkább felhalmozni akarnak, vagy erőn felül költekezni, ahelyett, hogy olyan életvitelt alakítanának ki a maguk számára, melyet nem az önkizsákmányolás szabályoz. Még kevésbé a lélekölő hajsza a pótlólagos jövedelemszerzésért. Mert a középosztály tagjának lenni nem egyenlő azzal, hogy például valaki fogyasztási viszonyaiban eléri a felső gazdag réteghez tartozók életstílusát, hanem sokkal inkább polgárosult- ságot jelent. Értékszemléletben, életvezetésben, művelődési igényekben és emberi viszonyokban egyaránt. Hiszen csak afféle félbelátás hitetheti el, hogy a materiális javak birtoklása mindent helyettesíthet. Más kérdés, hogy a gazdasági süllyedés nem a középosztályosodás folyamatát segíti, hanem éppen ellenkezőleg az elszegényedést gyorsítja. A tartalékok felélését, mely azért veszélyes, mert megfosztja az állampolgárokat attól, hogy kulturális tőkéjüket növeljék. Ha viszont a tudásra, a mind nagyobb képzettség megszerzésére irányuló magatartás háttérbe szorul, következményei a társadalom gazdasági és kulturális elszegényedésében is megjelennek. Mint napjainkban, mikor a civilizálatlanság és műveletlenség feltartóztathatatlanul tör előre. Hiába hódolnak egyre többen a piacgazdaságnak (mely egyelőre valóban felülmúlhatatlan módszer), ha a működéséhez az intellektuális feltételek is hiányoznak. A vállalkozók és újgazdagok szűk rétege ezért nem pótolhatja a középosztályt, melynek tagjai sorából kerülnek ki azok, akik új gondolkodási és életvezetési mintát hordoznak, illetve tesznek követendővé. Kerékgyártó T. István Hol a biztonság? Vajon mi indította kormányunkat arra, hogy foglalkozzon a magyar biztonságpolitika alapelveivel, és több miniszternek azt a feladatot adja, hogy alakítsák ki elképzeléseiket, terveiket egy új magyar biztonságpolitika megvalósítására? A Varsói Szerződés feloszlatása? Valamiféle biztonságpolitikai vákuum Európában? A jugoszláviai belső konfliktus? Bizonyos, hogy mindez együtt és kü- lön-külön is szerepet játszhat a téma napirendre tűzésében. Mi garantálhatja ma egy ország biztonságát? Először talán arról, hogy mi nem jelent garanciát: önmagában az erősebb hadsereg vagy az atomeszközök birtoklása. Ezekkel szemben igazi garanciát jelentenek a kétoldalú politikai, gazdasági és katonai szerződések - mindenekelőtt a szomszédokkal, de a távolabbi országokkal is. Fontos feltétel - s ez nem pusztán „védemyő”-kere- sés - az európai integrációs szervezetekkel a tagsági, vagy ennél lazább kapcsolatok kialakítása. A magunk biztonságát tehát mi és mások együtt teremthetjük meg. ✓ Uj állatgyógyászati vakcinagyártó Budapesten Új, állatgyógyászati vakcinákat és diag- nosztikumokat előállító üzemet létesítettek Budapesten, Bábolna Bio-Labor néven. A teljes egészében bábolnai tulajdonban lévő üzem mintegy 300 millió forintba került, és évente 400-500 millió adag különféle liofílizált vakcinát és mintegy 20 millió adag inaktivált oltóanyagot gyárt majd a lehető legkorszerűbb körülmények között. A gyártók először a baromfi- diagnosztiku- mokkal lépnek piacra, és évente ezekből 4-5 új készítmény előállítását tervezik. A termeléshez a gépeket és berendezéseket Olaszországból, Németországból és Ausztriából szerezték be. Az előállított készítményeket elsősorban Algériában, Jemenben, a Szovjetunióban, Albániában, Romániában, Lengyelországban, Ausztriában, Csehszlovákiában és Svájcban kívánják értékesíteni. Szőlészeti és borászati múzeum Nagyrédén. A nagyrédei Szőlőskert Mezőgazdasági Termelőszövetkezet szőlészeti, borászati múzeumoilétesített az egykori borház helyén. Képünkön a borászat eszközei a 150 éves préssel. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
