Új Néplap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)
1991-07-18 / 166. szám
nr Meplap II. évfolyam 166. szám 1991. július 18., csütörtök Ára: 7.90 Ft J Á S Z-N A G Y K U N-S Z O L N O K MEGYEI NAPILAP Londonban Gorbacsové a terep ALÁÍRÁSRA KÉSZ A START EGYEZMÉNY Mihail Gorbacsov és George Bush Londonban az utolsó akadályt is elhárította a stratégiai fegyverzet 50 százalékos csökkentéséről szóló START megállapodás aláírása útjából. A kilenc éve vajúdó egyezményt Genfben öntik végleges formába, s július végén írják alá Moszkvában. Ezt maga Gorbacsov jelentette be szerda délután Londonban, s az amerikai elnök csak annyit fűzött hozzá, hogy örömmel elfogadta a moszkvai meghívást. Volt tehát ünnepelnivalója Gorbacsov- nak és a Heteknek is. A Hetek azt ünnepelték, hogy mindannyiuk megelégedésére sikerült elrendezniük a világ dolgait, miközben passzívak maradtak abban a kérdésben, mely kelet-európai szemmel ebből az összejövetelből a legizgalmasabb volt. Lengyelország, Magyarország és Csehszlovákia (ebben a sorrendben), helyet kapott ugyan a szerda délelőtt kiadott Gazdasági Deklarációban, de jószerivel ez az okmány is csak ismételgeti a már ismert elkötelezettségeket, s amikor a konkrétumokra kerül sor, azt állítja, hogy a 24-ek csoportja, melyet az európai közösségek hoztak létre kifejezetten a keleti régió támogatására, eddig 31 milliárd dollárt „mozgósított” erre acélra. (Folytatás a 2. oldalon) Találkozása miniszterelnökkel: negyedévente Antall József miniszterelnök szerdán a Parlamentben fogadta a hét régió, valamint Budapest köztársasági megbízottját. A megbeszélésen, amelyen részt vett Boross Péter belügyminiszter, a megbízottak tájékoztatták, a kormányfőt eddig végzett tevékenységükről, az álkormányzatokkal kialakított kapcsolataikról. A résztvevők áttekintették a közigazgatással kapcsolatos soronlévő jogalkotási feladatokat, s véleményt cseréltek az egyes kormányzati szervekés a légiók, illetve megbízottaik együttműködésének, munkájuk koordinálásának kérdéseiről. Megállapodtak abban, hogy az időszerű témák megtárgyalására negyedévenkénti rendszerességgel hasonló munkatalálkozót tartanak. l:10Oas keverék A jövő héttől egyelőre két kútnál - Esztergomban és Tatabányán - kísérleti jelleggel különleges adalékkal ellátott 1:100-as olaj-benzinkeveré- ket szolgálnak ki a kétütemű gépjárműveknek. Ha általánossá válna ez a keverék - a tapasztalatok értékelésére néhány hónap múlva térnek .rásza - rendkívül nagy mértékben csökkenne a kétütemű járművek számlájára írható légszennyezés. Kábítószer KéletEuiópában A kábítószer útvonala egyre inkább Kelet-Európán át vezet. A dél-amerikai kokain újabban Varsón keresztül jut el Németországba. Budapest környékén pedig százával alakultak ki kisebb-nagyobb raktárak, lerakatok arab, többnyire egyiptomi kezelők révén, hogy Iránból, Pakisztánból, Afganisztánból származó kábítószerféléket továbbítsanak. Budapestről az áru Ausztrián keresztül, vagy az Adrián, tengeri útvonalon érkezik azután Olaszországba és más nyugateurópai állomásokra. Felvételi körkép a megye főiskoláiról Bűvös ponthatárok - túljelentkezések A felsőoktatási intézményekben a napokban határoztak arról, hogy hány pontnál húzzák meg a felvételi határt. A megye legrégebbi felsőfokú iskolájában, a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán az idén 90 pont jelenti a „belépőt” a szeptemberben kezdődő tanévre. Az átjelent- kezőkkel együtt 165 elsőévest fogad az iskola. Egyébként az idén is két-háromszoros volt a túljelentkezés a főiskolára. Az intézmény nagykőrösi tagozatára, a református tanítóképzőbe 86 ponttal juthattak be a leendő elsőévesek. Ott huszonhárom hallgató kezdi meg felsőfokú tanulmányait. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőtúri Mezőgazdasági Gépészüzemmémöki Főiskolai Karán kevesebb pont is elegendő volt a bejutáshoz. Nappali tagozaton 84 pontnál húzták meg a határt. A jelentkezők közül nyolcvanhármán érték el, illetve szárnyalták túl a bűvös ponthatárt. A kar tavaly újdonságként bevezette az úgynevezett távoktatást. Az új képzési forma nem sok sikerrel járt, a hallgatók 90 százaléka valamilyen oknál fogva abbahagyta tanulmányait. A második évfolyamra mindössze öten maradtak. Ennek ellenére az idén is voltak jelentkezők a távoktatásra, ahova negyvennégy hallgatót vettek fel, azokat, akik 78 vagy annál több pontot értek el. A létszám azonban hét hallgatóval bővül, azokkal a fiatalokkal, akik tavaly sikeresen felvételiztek, de időközben halasztást kértek. A pontszámokat nézve a megyében az idén a legnehezebb volt bejutni a Külkereskedelmi Főiskola Szolnoki Tagozatára, hiszen 103- nál húzták meg a ponthatárt. Az intézményben százkét elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait szeptemberben. Ugyancsak jól kellett szerepelniük azoknak a diákoknak is, akik a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola Szolnoki Tagozatára jelentkeztek. A kereskedelmi szakon 98 pont, a vendéglátó és szálloda szakon pedig 101 pont a határ. Az utóbbi szakra egyébként hatszoros volt a túljelentkezés. Kereskedelmi szakra kilencvennyolc, vendéglátó és szálloda szakra harminckilenc elsőévest vettek fel. Lévelező tagozaton ötvenhármán tettek sikeres felvételi vizsgát, azaz 96 pontot vagy ennél többet értek el. A tagozaton egyébként megnövekszik a tanulmányi idő. Az új kereskedelmi szakos elsősök három és fél évig, a vendéglátó és szálloda szakosok pedig négy évig készülnek választott pályájukra. A diploma feltétele két nyelvvizsga, amelyből az egyik szakmai nyelvismerettel bővített. Kántor Sándor emlékére Alföldi Fazekas Triennálé Karcagon Részlet az emlékkiállításból Fotó: Mészáros Idestova egy évtizede rendezi felváltva Mezőtúr és Karcag a keramikusok seregszemléjét, az Alföldi Fazekas Triennálét. A kétévenkénti kiállítás házigazdája az idén Karcag. A felhívásra negyvenhét alkotó küldte el munkáit Zalától a Nyírségig. A triennálé rangos országos bemutatónak számít. Ennek ellenére a korábbiakhoz képest jóval kevesebb a pályázók száma, legutóbb a negyedik tri- ennálén Mezőtúron hetvenegy fazekas vett részt. A csökkenés okát a rendezők abban látják, hogy az alkotók közül sokan nemigen tudják vállalni a szállítás, az utazás költségeit, ami valljuk meg, Tatáról vagy Mohácstól Karcagig nem kis összeg. így inkább lemondanak a megmérettetéstől. A beérkezett pályamunkákat jelenleg zsűrizik a Déryné Művelődési Központban, majd augusztus 18-án délután fél háromkor ugyanott kiállítás nyílik az alkotásokból, s akkor adják át a- díjakat is. Az idei, immáron ötödik Alföldi Fazekas Triennálét Kántor Sándor emlékének szentelik. A két éve elhunyt karcagi mester - munkásságát többek között a Brüsszeli Világkiállítás Nagydíja, a Népművészet Mestere cím, a Kossuth-díj fémjelzi - forradalmasította elsőként a XX. század hazai népi kerámia művészetét. Kántor Sándor a két világháború közötti időszakban halódó fazekasságot teremtette újjá úgy, hogy a hagyomány tiszteletben tartása mellett a tiszafüredi, a mezőcsáti, a gyöngyösi, a pásztói díszítő és formaelemeket kiegészítette, gazdagította saját ötleteivel, egyéniségével. Példáját sok fazekas követi, erről győztek meg az eddigi mezőtúri, karcagi seregszemlék, s ezt tanúsítják az idei pályázatra beérkezett munkák is. A szerkesztőség postájából (4. oldal) Miért nem közmunkázik a munkanélküli?* Közhelynek számít immár, hogy nő a munkanélküliség, a segélyre szorulók száma. Másrészt viszont érzékelhetően növekszik az igény a közhasznú foglalkoztatásra. Hogyan lehetne ezt a kettőt összehozni? - kérdeztük Szabó Rudolíné dr.-tól, a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ megbízott igazgatónőjétől, aki eképp tájékoztatott:- Közhasznú munkára több éve lehetőség van a megyében, de a minisztérium meghatározta, hogy hány személyt alkalmazhatunk. Ez a keret most már nem előírt, mert a megyékhez decentralizált foglalkoztatási alapból lehet fedezni ezt a fajta foglalkoztatást. A Megyei Munkaügyi Tanács dönt afölött, hogy a rendelkezésre álló pénzt milyen arányokban osztja föl az egyes foglalkoztatási vagy támogatási formák között. Ez a közhasznú munka az egyik fajta. Minden év elején megkérdezzük a településeket, hogy mennyi közhasznú munkára lenne szükség. Ez a szám folyamatosan növekszik év közben, jelenleg a megyében ez 511 embert jelent. Erre a pénzt nagyjából jóvá is hagyták. (Folytatás a 2. oldalon) Védenceikért a legvégsőkig is elmentek volna Feloszlatták a magyar „Cattani-csoportot’ ’ Sajtótájékoztatón jelentette be Bordácska János rendőrezredes, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese, hogy az utóbbi időszak két legemlékezetesebb bűnügyében - a porschés gyilkos, illetve az esztergomi maffia le- kapcsolásában - befejeződött a rendőrségi vizsgálat, az aktákat átadták az ügyekben illetékes bíróságoknak. A sajtótájékoztatón megtudtuk: Reischl Gábor ügyében mintegy 20 rendbeli bűncselekményt sikerült a tettesre bizonyítani, köztük a sokáig ismeretlen elkövető számlájára írt gépkocsi-rablást is, amelynek szenvedő alanya egy váci fiatalasz- szony volt. Reischl segített kicserélni a defektes Audi kerekét, majd amikor a hálás tulajdonos felajánlotta, hogy hazaviszi a fiatalembert, az fegyvert szegezett kisgyerekére és így kényszerítette az asszonyt a kocsi átadására. A Porsche-ügyben a nemzetközi rendőri összefogás segített: a szökésben lévő tettes nyomába eredt a brüsszeli hatóság. Még két érdekes momentum: a korábban büntetlen előéletű gyilkost a fantomkép alapján egy Dl. kerületi nyomozó azonosította, s a nyomaveszett körözött egyént - akaratlanul is - a nagymama árulta el: unokája ugyanis telefonon megnyugtatta az aggódó nagyit, él és egészséges odakint. Az esztergomi maffia-ügy legtöbb részletét már ismeri az ország. Azt azonban eddig nem tudhattuk, hogy az eset után a BRFK speciális kommandót szervezett a mind gyakoribbá váló zsarolások felszámolására. (Folytatás a 2. oldalon) A FEHERHAZBAN AUGUSZTUS 12EN SAMSUNG MÁRKABOLT NYŰIK! BT. Ha tv-t, mikrohullámú sütőt, videót akar venni, várja ki a nyitást! Az első héten 5.000 Ft-os árkedvezményt adunk! Ha előre elküldi nevét, címét és a kiválasztott tv, video, mikrosütő típusát, névreszólóan Ön részére rezerváljuk, és Szolnokon ingyen lakására leszállítjuk!*59498/ 2* )