Új Néplap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1991-06-01 / 126. szám
1991. JÚNIUS 1. Megyei körkép 3 Látogatás az ország legidősebb asszonyánál A108. esztendejét tapossa Száznyolc évesen, az emlékek között kutatva (Folytatás az 1. oldalról) Vannak jó napjai, meg rosz- szabbak, súgja gondozója, egyetlen életben maradt gyereke, Klára asszony, aki nyolcvanöt éves. Isten éltesse, Zsuzsa néni, köszöntjük - mire szabadkozni kezd: Jaj, ne tessék már ilyet mondani, mindegyre kérem a jó Istent, hogy töröljön ki az élők közül, de nem hallja. Pedig ezt az elöregedett testet már a lélek is megunta, hiszen semmihez sincs tehetségem - panaszkodik. Kibuggyan belőle a keserűség, amely láncát akarva-akarat- lanul magával húzza. Ráadásul a szeme világa is szökik tőle, holott valamikor nagyon szeretett olvasni, kézimunkázni. Lassan oldódik a nyelve, és akkor lesz derűsebb, amikor a tovatűnt évtizedek emlékeiről faggatom. Gazdálkodó, szántóvető emberek gyerekeként látta meg a világot. Hat elemit járt, akkor még délelőtt, délután menni kellett az iskolába. Noha szépen haladt, szakmáról, továbbtanulásról szó sem lehetett: nem volt az divat, kedves, 1893-ban még, summázza tömören élete elejét. Három évvel a századforduló után egy lagziban ismerkedett meg leendő férjével, a kovácsmester úrral. A délceg legény megkérte a szép barna lányt, elmehet-e hozzá. Igent mondtam neki, emlékezik visz- sza, azután nem udvarolt sokáig, esztendő teltével egybekeltünk. Nagy lagzit csaptak: cigányzenészek húzták a talpalávalót, néhány birka erőszakos halállal múlt ki - így indult a közös életük, és lett belőle 61 esztendő. Az édesapja egy fejőstehenet adott neki, a férje pedig az új házba vezette asszonyát. Három gyermekük született: az egyik fia kéthetesen halt meg, a másikat 17 esztendősen temette. A harmadik Klára lánya, most is ő ápolja. Unoka, dédunoka nincsen. Jól éltünk, sütő-főző-varró asszony vótam, az uram meg mesterember - foglalta egyetlen mondatba ezt a hat évtizedet. Gyarapodtak, szépen éltek, de hát a két háború megdézsmálta javaikat. Ráadásul errefelé az volt a szokás, hogy a kovácsnak egyszer az esztendőben, újév után fizettek. Addig a tehén, a föld, Zsuzsa néni élelmessége, szorgalma tartotta el őket. Meséli, hajdanában, lánykorában fürge lába volt, és nagyon szeretett táncolni - most meg örül, ha bot nélkül kijut a folyosóra. Mert a kertet, szemben a régi, bezárt műhelyt, ha teheti, megnézi. Az elmúlt esztendőben még kapált is, bár mostanra nehéz lett neki már ez a szerszám is. Televíziót nem néz, a rádiót néha hallgatja, de annyi szörnyűséget mond, hogy inkább elcsavarja. Legtöbbször csendben tanyázik: kel, fekszik, várja az ebédet. Mindent megeszik még most is, nincs kedvenc étele, ami megfő, mind jöhet. Olykor egy icike pálinkával megbizsergeti a nyelvét, a torkát, de csak annyival, amennyi egy gyűszűbe befér, hogy éppen csak érezze az ízét. Korán ébred, rossz alvó, még most is sokszor dolgozni akar. Éjjel többször felébred, odamegy Klára lánya ágyához, megcirógatja az arcát és felkelti. Ilyenkor azután felöltöznek, az ágy szélére ülnek, és várják a pirkadatot. Az jó, ha ismerősök jönnek, mert színt visznek a mindennapok szürkeségébe. Sokan kihallgattak már engem az utóbbi időben, súgja bizalmasan felém. Olykor az emlékei között már keveredik a valóság a képzelettel. Tetszik tudni - keresi a szavakat -, jó szüleim voltak, és olykor még most is meglátogatnak. Bejönnek ide a konyhába, és megkérdik, hogy vagy kislányom, jössz-e már ... Ránézek, egy szót se szólok, csak némán bólintok. Elmenőfélben a kert- kapuig kísér. ígérjük neki, küldünk a cikkből meg a felvételekből. Siessenek, mert a múltkor is lefotografáltak, oszt alig győztem kivárni, hogy kép legyen a kezembe - figyelmeztet. Bizonygatjuk, mi ennél gyorsabbak leszünk, és néhány nap múlva írás lesz belőle, mert szorít az idő. Elvégre a száznyolc év még leírva is sok, nem megérve... D. Szabó Miklós Fotó: T. Z. A vendégeket Zsuzsa néni lánya és gondviselőjük társaságában a kapuig kíséri Kórházigazgatók és az Aerocaritas Gondot hozó helikopter? (Folytatás az 1. oldalról) Közben - ellenőrizhetetlen híresztelések szerint - nem egy esetben elmaradt az életmentés azért, mert egyszerűen nem értesítették az Aerocaritast. A szolnoki mentőállomás vezetőjét nem hívták meg az említett tanácskozásra (hisz kettejük dolgát egymás között kell tisztáznia az Aerocaritasnak és az OMSZ helyi igazgatójának), a jelen lévő orvosok mégis felvetették: mi menjen egy baleset színhelyére, a mentő vagy a helikopter, hogyan történik, hogyan történjen az értesítés? Várkonyi Géza nem lát problémát abban, ha egy súlyos baleset színhelyére mindkettő kimegy. De munkájuk alapfeltétele - szerinte - a két mentőszolgálat közötti egészséges kapcsolat, a konkurenciaszempontok mellőzése. Az együttműködés személyi okok miatt nem mindenhol alakult ki, Szolnokon még csak reménykednek az olyan jó partneri kapcsolat kialakulásában, amely már Miskolcon például megvan. Nem akarják függetleníteni magukat a mentőszolgálattól abban az értelemben, hogy a hívást, a bejelentést tőlük is várják, mint mondta, nagy segítség lenne már az is, ha a mentős a helyszínre érkezésekor rádión hívná a helikopter segítségét olyan esetekben, amikor egy bizonyos beavatkozást nem tud elvégezni. Ezek nagyjából a helikopteres mentés elkezdésének nehézségei. Gondok vannak azonban a befejezéssel (folytatással) is, ezekről beszélgettek viszonylag békésen az eszmecsere nagyobb részében. Nyolcvan kilométeres körzetben kerül bevetésre a helikopter, nem mellékes, hogy bizonyos esetekben a helyszínhez legközelebb eső kórházba vigye a beteget, a sérültet. Tisztázni lehetett, hogy leszállópályát építeni sehol nem kell (Szolnokon csak azért kellett, mert itt van a légikikötő, itt hosszabb ideig „parkol” a gép), egy körülbelül harminc négyzetméteres szabad, sík területen bárhol le tud szállni a helikopter. A fogadóképességnek komolyabb összetevője, hogy hol, milyen betegek vagy sérültek ellátására képesek, a különböző kórházak lehetőségeit feltérképezték és rögzítették. Maradtak viszont megoldatlan problémák is. Elhangzott például, hogy a kórházak nincsenek felkészülve a politraumatizált betegek fogadására, hisz a többórás műtét megkövetelhet egy legalább öt trau- matológusból és még több műtős személyből álló teamet, miközben Szolnokon összesen négy traumatológus van, még a „ba- gatell” sérültek ellátása is gond. Az Aerocaritas belépésével számítani lehet arra, hogy több élve érkező sérült kerül a kórházakba, ezek a legsúlyosabban sérült betegek. (Nyilván, némelyeknek kényelmesebb az a szituáció, ha a beteget be sem viszik . . .) A kezdeti időszak nehézségeiről Várkonyi Géza a németeknél szerzett tapasztalatait emlegeti (ők húsz éve estek át ezen), mint elkerülendőt: akik a légi mentő- szolgálat beindulása előtt az országúton haltak meg, azok a gyors légi mentés után a kórházak folyosóin. Mert hiába gyors a beszállítás, ha a kórházi struktúra nincs meg a fogadásukra. A kórházak vezetői a társadalombiztosítástól várják a segítséget a feltételek megteremtéséhez. Az Aerocaritas regionális vezetője „különértékelőjén” így vélekedett a tanácskozásról:- Úgy vélem, a megjelent kórházigazgatók messzemenően támogatják a betegek érdekeit szolgáló mentőtevékenységet. Házuk táján óriási gondot jelent a szűkre szabott gyógyászati eszközök, gyógyszerek és anyagok helyzete, valamint a szakemberhiány. Jogosan félnek a mentőhelikoptereken beszállított sérültektől, hisz az ő vállukra nehezedik a felelősség, a személyi és tárgyi feltételek pedig végesek. Nagy gond ez a traumatoló- gusoknak... Elhiszem. És miután mindenki gondját elismerem, megemlíteném a legnagyobbat: mi, civilek, sajnos élni szeretnénk. Szeretnénk, ha megmentenének minket, amikor baj, baleset ér. Továbbra is „abnormálisán” hiszem, hogy az S.O.S. gépmadár hathatós segítséget nyújthat. Ezért is közlöm mindenkivel, hogy az Aerocaritas mentőhelikoptere riasztható újraélesztésnél, tömeges balesetnél vagy megbetegedésnél (például mérgezés), bármely balesetnél, ahol egyértelműen nem könnyű sérülésről van szó (például késelés), beszorult sérültek kimentésénél, bármely hirtelen kialakult belgyógyászati betegségnél, ahol a beteg állapota szemmel láthatóan rohamosan romlik, bármely eszméletlen betegnél, jelentős vérzéssel járó nőgyógyászati betegségeknél, fulladással, magas lázzal, görcsökkel járó gyermekgyógyászati betegségeknél, egyéb katasztrófahelyzeteknél. A riasztás legegyszerűbb módja a megyei kórház városi telefonszámán: 56/42-111 (622-es mellék). M. H. L. Villára hányt rokonság A kunmadarasi Simon László Újszentgyörgyön a Vágó lányt vette feleségül. Ebből a házasságból lehetett volna egyre terebélyesedő rokoni kapcsolat, só- gorság-komaság, életre szóló cimboraság - lehetett volna, de nem lett. Az egyébként nehéz természetű Simon Lászlót nehezen fogadta be Újszentgyörgy közössége, és különösen nehezen barátkozott meg vele a Vágó család. Természetesen mindehhez a nehéz természetű Simon is hozzájárult, hiszen nem egy kocsmai duhajkodásnak volt főszereplője, és ezek következményeit olykor ártatlan emberek is viselték. A feleségének az első házasságából egy fiúgyermeke volt, akit kitüntető figyelemmel nevelt Simon László. Úgy vélte, nevelt fia lassú, ezért időnként elverte, de az is előfordult, hogy merő pedagógiai célzattal tehéntrágyát tett a szájába, hogy gyorsabb legyen. Ilyen előzmények után érkezett el tavaly ősszel a Vágó családnál a disznóvágás. Simon szerint ők hivatalosak voltak oda a családjával együtt, Vágóék állítása alapján viszont hívatlan vendégként érkeztek. Az indulatok a nevelt fiú körül sűrűsödtek: ő kötött sapkáját mélyen a szemébe húzta, hogy a homlokán lévő sérüléseket eltakarja. Ez szúrt szemet az egyik sógornak, Suszter Józsefinek, aki megkérdezte a gyereket, ugyan mi baja? A fiú azt válaszolta, hogy elesett a biciklivel, ám ez a felelet nem elégítette ki a rokonságot. „Persze, megint apád vert meg, mint már annyiszor ...” Aztán azzal folytatódott a dolog, hogy Suszter József, a keresztapa, akár magához is veszi a fiút. Ebben a hangulatban érkezett meg Simon László a feleségével. A perpatvar folytatódott, aztán Vágóék variációja szerint Simon László a sógorával, Suszter Józseffel kiment az udvarra, ahonnan már csak Simon jött be élve. Suszter az udvaron feküdt, vas- villaszúrások érték, amibe fél órán belül - legalábbis így állítja az igazságügyi orvosszakértő - belehalt. Simon ezután még megszúrta a szobában lévő ifjú Vágót is, aztán ő is kapott sebet, miközben osztott is. Simon László viszont azt állítja, hogy odakint az udvaron egy adok-kapok családi háború ütött ki, melyben ő vitézül védekezett, jobbára kicsavarta a fegyvert ellenfelei kezéből, és eldobálta azokat. Ami pedig az emberhalált illeti, ez úgy történt, hogy amikor az ifjú Vágó meg akarta őt szúrni, ő elhajolt, és a szúrás a szerencsétlenül járt Susztert érte. A rendőrség persze minden szálat igyekezett elvarmi. A nyomozást nehezítette, hogy az ügyben érintett családtagok nem kötelesek terhelő vallomást tenni, de hogy a dolog még bonyolultabb legyen, a sebesültek közül többnek is azonos a vércsoportja. Szükség volt egy pszichológusra és egy elmeorvosi szakértőre is, akinek az ítélete alighanem meghatározó súllyal esik majd a latba. Egyébként a rendőröket Simon hívta ki, ám az is egy újabb fordulat, hogy az após is betelefonált az eset után úgy negyven perccel, hogy az isten szerelmére, jöjjenek már, mert családi ütközet volt, sok sebesülttel, ám Vágó a halottról nem beszélt, sőt: négy-öt szomszédba be is kopogott a házigazda ugyanazzal a hévvel, ám ott sem említette, hogy emberhalál lett volna a portáján. Hát persze, hogy a vizsgálatot vezető dr. Váczi István rendőr őrnagy nincs könnyű helyzetben. A nyomozati anyag összeállt, ám az ügyet mérlegre teszi még az igazságszolgáltatás is, s az utolsó szót a bíróság mondja ki. Az ügy ismerői pedig kíváncsian várják a döntést.- pb • 5001 Szolnok, Kombájn u. 1 .Telefon: 56/32-805, telex: 23-314, telefax: 56/41-843 Mezőgazdasági erő- és munkagépek, ipari berendezések, járművek javításához:- hidraulikus és pneumatikus tömítések- ékszíjak- csapágyak- szimmeringek SZÉLES VÁLASZTÉKÁT ___________KÍNÁLJUK! TÖ MÍTÉSEK elkészítését egyedi igények SZERINT, RÖVID HATÁRIDŐRE VÁLLALJUK! IImíNÖSÉG * SZERVIZ * FINANSZÍROZÁSI SEGÍTSÉG ! J