Új Néplap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1991-06-13 / 136. szám

Meplap JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP II. évfolyam 136. szám 1991. június 13., csütörtök Ára: 7,90 Ft Sokan választották a figyelmeztető sztrájkot Ahol nem szüntetik be a munkát, ott is sokfelé egyetértenek az MSZOSZ felhívásával Vargások a szökőkútban. Hagyomány már a szolnoki Varga Katalin Gimnáziumban, hogy a sikeres érettségit kővetően a diákok megfürödnek a Kossuth téri szökőkútban. Ezúttal az időjárás is kegyes volt a 4/ásokhoz. Fotó: Mészáros Több lesz a pénz Népszavazás Berekfürdő önállósítására A megyében valamennyi szak- szervezeti bizottság, tanács meg­kapta az MSZOSZ felhívását a mai kétórás figyelmeztető sztrájkra, il­letve demonstrációra. Ezzel együtt aláírásgyűjtésre alkalmas íveket is eljuttattak hozzájuk. így a dolgo­zók kézírásukkal is megerősíthe­tik, hogy támogatják a Magyar Szakszervezetek Országos Szövet­sége követeléseit. Mint azt Tóth Istvánná, az MSZOSZ megyei képviseletének vezetője tegnap délelőtt elmondta, a legutóbbi adatok szerint a me­gyében 59 szakszervezeti szerve­zet a sztrájkban való részvételt vá­lasztotta, "57 pedig demonstráció­val, aláírásgyűjtéssel erősíti meg a követeléseket. Tóth Istvánná hangsúlyozta, hogy az MSZOSZ lépéséig nagyon hosszú út vezetett. Az elmúlt egy évben a kormánynál, illetve a par­lamenti pártok vezetőinél tett kez­deményezéseinek nem sok ered­ménye volt. Idén május 2-án az Lapzártakor érkezett: Nem lesz sztrájk! Tegnap délelőtt tárgyalá­sok kezdődtek a kormány és az MSZOSZ képviselői kö­zött a Munkaügyi Miniszté­riumban. Délutánra a tár­gyalások eredményesnek bi­zonyultak, a felek a főbb kér­désekben megegyeztek. Bá­lint Attila, az MSZOSZ szó­vivője tegnap este a tárgya­lások helyszínén bejelentet­te: az MSZOSZ sztrájkbi­zottsága visszavonta a csü­törtöki sztrájkfelhívást. Telelottó­nyeremények A Szerencsejáték Rt.-től ka­pott tájékoztatás szerint a júni­usi telelottó-sorsolán 5 talála- tos szelvény nem volt, a 24. játékhétre átvitt 5 találatos nyereményalap 225.617.510 forint. A nyeremények: a 4 talála- tosokra 234.831, a hármasok­ra 1944, a kettesekre 88 forin­tot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek. Nagy heroinfogás Ferihegyen Jelentős mennyiségű hero­int találtak a vámosok egy ni­gériai állampolg'ámál. Ibeh Vincent június 10-én a bolgár légitársaság járatával Lagos- ból. szófiai átszállással érke­zett Ferihegyre. A vámosok az ellenőrzés során az utasnál 900 gramm heroint találtak. MSZOSZ 9 pontos követelést nyújtott be a miniszterelnöknek, gyors megegyezést kérve. A kor­mány még az egyeztető tárgyalá­sok előtt bejelentette az energiaár­emelést. Ezt a szakszervezetek az érdekegyeztetés durva megsérté­sének tartják. Május 27-én az MSZOSZ levelet írt a miniszterel­nöknek, amelyben a tárgyalások időpontját sürgette. A válasz konk­rét időpont megjelölése nélkül ér­kezett meg. Amikor június 3-án a kormány és az MSZOSZ képvise­lői tárgyaltak egymással, bebizo­nyosodott, hogy a kormány kö­zömbös a munkavállalók gondjai iránt. Június 6-án az MSZOSZ is­mét felhívta a kormány figyelmét, hogy 6 fontos kérdésben kezdjék meg a tárgyalásokat. Schamschula György államtitkár kompromisz- szumos javaslatát azonban a kor­mány nem erősítette meg. Másnap a MSZOSZ - értékelve a tagság véleményét - meghirdette a figyel­meztető sztrájkot. A szolnoki MÁV Járműjavító­ban a demonstráció mellett döntöt­tek, ezzel azt akarják kifejezni, hogy szolidárisak a sztrájkkal. A Járműjavítóban ma reggel nyolc órakor munkásgyűlést tartanak. A Tiszamenti Vegyiművekben csak a dolgozók egy része sztráj­kol. A szakszervezeti bizottság közreadta a felhívást, a szervezés önkéntes alapon történt - vallja Ba­uer István szb-titkár. Ma délelőtt több mint ötszáz ember dolgozik, közülük száz vállalta a figyelmez­tető sztrájkot 8 órától 10-ig. Az szb-titkár szerint azért ilyen ala­csony a munkabeszüntetők száma, mert az emberek kimondatlanul is félnek a munkanélküliségtől. A sztrájk mellett aláírásgyűjtést is in­dítanak. A Vegyiművek 140 taggal ren­delkező munkástanácsa nem csat­lakozott a felhíváshoz. Szerintük a sztrájkot csak legutolsó eszköz­ként lehet használni a társadalmi­gazdasági problémák megoldásá­ban. Sóúton a Tisza- tóhoz (3. oldal) Vizsgálat a Zwack- tüzügyben Az ORFK vizsgálati főosztálya közveszély okozás bűntettének ala­pos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el a Zwack-lakásban április 19-én tör­tént tűzeset miatt. Suha György rendőrségi szóvivő az MTI kérdésére elmondta: a ve­gyész szakértő vizsgálata egyértel­műen kimutatta, hogy petróleum vagy gázolaj égett a lakásban. A vizsgálatok során felmerült kérdések tisztázására Zwack Péter volt washingtoni nagykövetet nem tudta a rendőrség kihallgatni, mi­után ő április 21-én eltávozott Ma­gyarországról, s azóta nem tért vissza. Az eddig összegyűlt adatok al­kalmasak a közveszélyokozás bűn­tette alapos gyanújának megállapí­tására, ezért kellett a nyomozást el­rendelni - mondta a szóvivő. Önállósodni kíván a jelenleg Karcaghoz tartozó híres alföldi gyógyfürdőhely, Berekfürdő - ezt az óhaját fogalmazta meg leg­utóbbi falugyűlésén a település társadalma. A kezdeményezés eldöntésére a közeljövőben nép­szavazást írnak ki, törvényes ke­reteket biztosítanak a nagykorú- sításhoz. Berekfürdő mindig része volt a nagykun városnak, ám a jelenlegi helyzetben úgy ítélik meg, az önállóságnak több lesz az előnye, mint a hátránya. Az alig több mint ezer lakost számláló fürdő­hely viszonylag jól közművesí­tett, területén számos közületi és A szovjetek által több évtize­dig használt és a közelmúltban kiürített magyarországi repülő­tereken, közöttük Kunmadara­son nagymértékű kerozin-, repü- lőgéphajtóanyag-szennyezést észleltek a talajban és a talajvíz­ben végzett mérések. A szolnoki magyar-amerikai kft., az Anpe- rox szakembereinek véleménye szerint e speciális szénhidrogén­származék semlegesítésére is al­kalmas lehet az a talajbaktériu­mos technológiai eljárás, amely­nek magyarországi felhasználá­sára és forgalmazására az ameri­kai Ecosys Vállalattól nemrégi­ben kizárólagos jogot kapott az Anperox Kft. Az Egyesült Államokban az Ecosys cég, a környezetvédelmi hivatal, az EPA támogatásával nyolc évig tartó kísérletek, fej­lesztések eredményeként olyan, a szennyeződéshez igazodó ta­lajbaktérium kitenyésztését si­magánüdülő működik, kitűnő gyógyfürdője mellett van szállo­dája, üvegipara, kertészkedő me­zőgazdasága. Előzetes számítá­sok szerint a település önkor­mányzata - ha önálló lesz - a je­lenlegi tizenhét helyett évi 22 millió forint bevételre számíthat. Ez annyit jelent, hogy ötmillió forintot fordíthatnak elsősorban a gáz- és telefonhálózat fejleszté­sére, a környezeti kultúra megte­remtésére, egymillió forinttal többet, mint eddig. Az önálló rangot 1992. január 1-től szeret­nék elnyerni, ezt a célt kétszáz aláírás már a falugyűlésen szen­tesítette. került laboratóriumi úton elérni, illetve olyan technológiát kidol­gozni, amely olaj, zsír, benzin, etilén és több más szénhidrogén- származék semlegesítésére al­kalmas. Lényege, hogy a lebon­tandó anyag, ez esetben a kero­zin koncentrált módszerrel, ada­golással szén-dioxidra és vízre bontható. A lebontást végző baktériumkultúra nem toxikus, emberre, állatra egyaránt ártal­matlan. A hatékonysága a bio- booster aktivitást növelő, erősítő folyadék adagolásával tovább fokozható. Mivel a megfelelő összetételben adagolt tápanyag a szennyeződést szén-dioxidra és vízre bontja le, szükségtelenné válik a hulladékok elhelyezése, illetve más ártalmatlanítási módszerek alkalmazása. Ami a költségeket illeti, az eddigi eljá­rásokhoz viszonyítva 50-70 szá­zalékkal kevesebb, a hatékony­ság ugyanakkor a háromszoros. Elfogadták a fővárosi és a fővárosi kerületi önkormányzatokról szóló törvényt Az Országgyűlés szerdai munkanapja Az Országgyűlés tegnapi plenáris ülésén először arról hoztak határozatot, hogy még a rendkívüli ülésszakban megtárgyalják a képviselők politikai feddhetetlenségének megállapításáról szóló ország- gyűlési határozati javaslatot. Az ezt indítványozó Pásztor Gyula és Ómolnár Miklós (FKgP) benyújtotta a szükséges számú aláírást. Ezután döntöttek arról, hogy részletes vitára bocsátják a volt egyházi ingat­lanok tulajdoni helyzetéről szóló törvényjavaslatot. Az elnöklő Szabad György bejelentette, hogy a kor­mány benyújtotta a Magyar Köztársaság 1990. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló jelentést. A T. Ház ezt követően megkezdte a határozathoza­talt a fővárosi és a fővárosi kerületi önkormányzatok­ról szóló törvényjavaslatról. A szavazási procedúra a tervezettnél rövidebb ideig, mintegy négy órán át tar­tott. Megkezdése előtt az alkotmányügyi bizottság elnöke tájékoztatta a plenáris ülést arról, hogy a testü­let délelőtt megvizsgálta: az SZDSZ és a Fidesz indít­ványa szerinti 32, illetve 3 törvényhelyen szükség van-e kétharmados szavazattöbbségre. A bizottság ülésén szótöbbséggel valamennyi erre irányuló javas­latot elutasítottak. (Számos képviselői indítványt ez­után visszavontak.) A határozathozatal végén az Or­szággyűlés 173 igen szavazattal, 77 nem ellenében, egy tartózkodás mellett elfogadta a fővárosi és a fővá­rosi kerületi önkormányzatokról szóló törvényt, amely kihirdetése napján lép hatályba. Magyarországon az izraeli elnök Ünnepélyes külsőségek között katonai tiszteletadással fogadták szerda délelőtt Hájim Herzogot, Iz­rael állam hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó elnö­két. Ezután Hájim Herzog vendéglá­tójával, Göncz Árpáddal folytatott megbeszélést a Parlamentben. Az újságírók érdeklődtek a kö­zel-keleti helyzet rendezéséről val­lott vélemények iránt is. Szóba került az ENSZ-nek a ci­onizmust, mint a rasszizmus egyik formáját elítélő egykori határozata is. A magyar köztársasági elnök ezzel kapcsolatban megerősítette: ha e határozat ismét napirendre ke­rülne, Magyarország immár ellene szavazna. Hájim Herzog - aki az említett határozat megszavazása­kor éppen Izrael állam ENSZ nagy­követi posztját töltötte be - köszö­netét mondott ezért az átértékelő magyar álláspontért. Az izraeli államfő a délutáni órákban kegyeletes megemlékezé­seken vett részt. Elsőként ünnepé­lyes külsőségek közepette, katonai tiszteletadás mellett megkoszorúz­ta a Magyar Hősök Emlékművét a Hősök terén, majd vendéglátója, Göncz Árpád jelenlétében a meg­emlékezés világait helyezte el a Magyar Zsidó Mártírok emlékmű­vénél. A koszorúzást követően Hájim Herzog márványtáblát leplezett le a Zsidó Múzeum homlokzatán, azon a helyen, ahol egykor Herzl Tivadarnak, az izraeli államalapító eszme, a politikai cionizmus atyjá­nak szülőháza állott. A fekete már­ványtábla az izraeli államfő első magyarországi látogatásának em­lékét örökíti meg. A magas rangú izraeli vendég ezután megtekintette a Zsidó Mú­zeum kincseit. Kerozinszennyezés ellen talaj baktériumok

Next

/
Thumbnails
Contents