Új Néplap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)

1991-05-09 / 106. szám

Meplap JÁSZ-N AG Y KUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP II. évfolyam 106. szám 1991. május 9., csütörtök Ára: 7.90 Ft Városkörnyéki községek összefonódása Tegnap Tószegen a polgár- mesteri hivatalban Szolnok és a környező települések elöljárói találkoztak. Az új alapokon nyugvó kap­csolatfelvételt a terület sajátos­ságai, gazdaságföldrajzi adott­ságai indokolják. Ezek pedig nem igazodnak a megyehatá­rokhoz. Ezt támasztja alá töb­bek között, hogy két Pest me­gyei község, Abony és Jászka- rajenő polgármestere is részt vett a szerdai tanácskozáson. Szinte nem akadt olyan részt­vevő, aki ne mondott volna rossz véleményt a közbiztonság helyzetéről. A községekben ne­hezíti a helyzetet az önkéntes rendőrök és a polgárőrség sok tekintetben tisztázatlan feladata. König László Szolnok pol­gármestere a városi televízió tervezett kapacitásnöveléséről szólt. Amennyiben a törvényi feltételek megszületnek, olyan adót helyeznének üzembe, me­lyet 30 kilométeres sugarú kör­zetben lehetne fogni. Magyar—amerikai I vámmegállapodás A magyar és az amerikai vámszolgálat közötti köl­csönös adminisztratív segít­ségnyújtásról szóló kor­mányközi megállapodást írt alá szerdán Budapesten Ca­rol Harlett asszony, az Ame­rikai Egyesült Államok vám- szolgálatának vezetője és Balogh György vezérőrnagy, a Vám- és Pénzügyőrség or­szágos parancsnoka. Az egyezmény alapján a két szolgálat együttműködik töb­bek között az illegális kábí­tószer-kereskedelem, a vám­csalások, valamint a vámjog- szabályok kijátszása elleni küzdelemben. Az egymás­nak kölcsönösen adott infor­mációk és Ijizonyítékok jog­sértő cselekmények esetén a büntetőeljárásban is felhasz­nálhatók. Délszláv belharc A jugoszláv államelnök­ség a Borba című tekintélyes belgrádi napilap értesülése szerint egyre inkább hajlik arra, hogy felhatalmazást ad­jon a szövetségi hadseregnek a horvátországi horvát-szerb etnikai villongás elfojtására. A hadsereg közben, az ál­lamtanácsi döntést be sem várva, már készül „horvátor­szági teendőire”. Miután kedden ismeretessé vált, hogy jelentős páncélos csa­patmozgások vannak a bosz- nia-hercegovinai Mostarban, a környék lakossága szerdán barikádokkal és keresztbe fordított gépjárművekkel le­zárta a horvátországi tenger­partvidék felé tartó harcko­csizó dandár útját. Jászsági esélyek mia megszerzésére. Ehhez - a polgármester szerint - a Jászság­nak szerencsés adottságai van­nak, hiszen viszonylag fejlett mezőgazdasággal rendelkezik, ugyanakkor a nagyipar repre­zentánsai is megtalálhatók a ré­gióban. Az Aprítógépgyárral már évtizedes kapcsolata van az iráni gazdaságnak. A jövő útja dr. Magyar Levente szerint az lehet, hogy száz-kétszáz fős kis­üzemek létesülnének a meglévő és jól képzett munkaerő foglal­koztatására, a mezőgazdaságot illetően pedig a termékek fel­dolgozására kell törekedni, ami így jobban fizet a világpiacon. Mindenki kíváncsian várta, miként reagál a nagykövet úr a szolid ajánlkozásra, nos, el­mondta, hogy a forradalom óta eltelt tíz év utolsó egy esztende­je volt a nyitás éve. Immár az ország alapvető törekvése a más nemzetek meg- és elismerése. Mint megtudtuk, számukra el­sősorban a mezőgazdasági ter­mékek érdekesek, és ezen a té­ren két lehetőséget lát az együtt­működésre: egyik az import, a másik pedig a módszerek és munkatapasztalatok cseréje. Nemrég Teheránban nyílt meg egy közvetítőiroda, ahol Ma­gyarországra nyílik egy ablak, egyszóval a jövőbeni együttmű­ködés nagyon is reális alapokon nyugszik. A kötetlen beszélgetés során dr. Kis Zoltán elmondta, hogy jelenleg a Jászságban 7-8 száza­lékot tesz ki a magángazdasá­gok aránya, ezt két-három éven belül meg kell fordítani. Termé­szetesen nem a téeszek meg­szüntetésével, sokkal inkább a valódi tulajdon szövetkezeti (Folytatás a 2^oldalon) KIHANTOUÁK A SZOVJET KATONÁKAT Sírrendezés kunszenti módon Hallottuk, hogy javában folyik a kunszent­mártoni templomkertben azoknak a síroknak a kihantolása, amelyek szovjet katonák földi maradványait rejtik. Ezzel kapcsolatban teg­nap fölhívtuk telefonon Réz Lászlót, a város polgármesterét és megkérdeztük tőle, hogy igaz-e-a hír.- Valóban erről van szó - válaszolta -, de ez nem egyik napról a másikra történt, hanem egy hosszabb folyamat utolsó állomásához ér­keztünk el. Ugyanis mi már tavaly kértük a szovjet nagykövetség hozzájárulását ahhoz, hogy megfelelő körülményék között újra elte­methessük azokat a szovjet katonákat, akik a második világháború harcaiban a városban es­tek el. A nagykövetség végül is engedélyezte az újratemetést, s így május 9-én délután 3 órakor ez meg is történik.- Hány sírról van szó?- Tulajdonképpen egy tömegsírról, amely­ben az írásos dokumentumok szerint tizenhat katona holttestét helyezték el.- Megtalálták mindegyikük földi maradvá­nyait?- Pillanatnyilag még nem tudom megmon­dani, mivel az exhumálás jelenleg is folyik.- Elárulná, hogy miért van szükség az újra­temetésre?- Egy biztos: nem politikai okok miatt. Nézze, ezeket a katonákat nem is az emlékmű mellé vagy alá temették, hanem attól függetle­nül a templomkertbe, nem tudni miért. De mi úgy gondoljuk, hogy nem oda valók.- A megtalált csontvázak hová kerülnek? ~ - Annak rendje-módja szerint egy ökume­nikus temetési szertartás keretében a városi al­sótemetőben, abban a parcellában helyezzük el az elesett szovjet katonák földi maradvá­nyait, ahol a világháború helybéli áldozatai is pihennek.-nt­Tegnap délelőtt Jászberénybe érkezett Keyman Imani, az. iráni Iszlám Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. A dolog előzménye az volt, hogy dr. Kis Zoltán és dr. Mi- zsei Béla képviselők keresték meg, s a közös eredetre apellál­va invitálták a Jászság fővárosá­ba. A városházán dr. Magyar Le­vente polgármester fogadta a vendéget és „megrajzolta” szá­mára a Jászság gazdasági és po­litikai térképét. Természetesen szó esett a közös múltról is: amikor a mongolok hódításuk során maguk alá gyűrték Perzsi­át, a jászok előlük menekülve - Oszétiában nemzetségük egy ré­szét elhagyva - az 1200-as évek közepén érkeztek a Kárpát-me­dencébe. Történelmük során mindig az önállóságra való tö­rekvés jellemezte őket - így van ez napjainkban is -, amikor reá­lis lehetőség nyílik az autonó­A vöröskeresztes világnap alkalmából május 8-án a budapesti székházban gyertyát gyújtottak, és a gyermekrajzpályázat alkotásaiból rendeztek kiállítást. MTI Fotó: Denecs Zsolt Iráni nagykövet Berényben Energiaimport Magyarország a jövőben arra törekszik, hogy diverzifikálja energiaimportját, vagyis csök­kentse a kőolaj-, földgáz- és villa- mosenergia-importjában a Szov­jetunióval szembeni függőségét. Ez azonban általában költséges megoldás, hiszen az egyes energi­ahordozóknál új távvezetékek. Csőhálózatok kiépítésére van szükség. Egyedül a kőolajellátás oldható meg biztonságosan több forrásból is. Ugyanis az Adria-kőolajveze- ték révén hazánk a Közel-Kelet­ről, a mediterrán térségből, és más tengerentúli országból akadálytalanul vásárolhat olajat. IRODATECHNIKAI SZAKÜZLET SZOLNOKON Nyitva: 9-17 (H-P) CÍMÜNK: Ady Endre út 22. Telefon: 36-473 Vadaspark Rákócziújfaluban . Jól megfér egymással a mocsári teknős és a tőkésréce a rakócziujfalui általános iskola vadasparkjában. Fotó: Mészáros

Next

/
Thumbnails
Contents