Új Néplap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1991-05-04 / 102. szám
1991. MÁJUS 4. Megyei körkép Állattartás nosztalgiából és reménnyel Közel két éve jártam először Jászapátin Urbán Béla portáján. Megcsodáltam az akkor harminc esztendős, de már tíz éve egyéni gazdálkodó gyönyörű állatait, rácsodálkoztam arra a szeretetre is, ahogyan az állományával bánik, és már-már irigyeltem, amikor panaszkodni kezdett: hiába az igyekezet, a kedv és egyebek, úgy néz ki, nem sok hasznot hoz az állattartás - mondta két éve ... Azóta nem találkoztunk, és most azért kerestem fel, hogy lássam, bevált-e a jóslata, és halljam, miként értékeli a nemrég elfogadott kárpótlási törvényt, mit jelenthet ez számára.- Üresen áll a libaház - kezd Béla a helyzet felvázolásába -, a libatömés annyira gazdaságtalan, hogy nem szabad vele foglal- ' kozni, januártól szüneteltetjük. Tehát nem örök időkre hagytuk abba, hanem csak addig, míg megváltozik ez az abszurd helyzet, hogy egy sovány liba nekem harminc forinttal többe kerül, mint amennyiért a kövéret elviszik tőlem (mert közben ki kell fizetnem a takarmányt, egy csomó gyógyszert...). Pedig nyolcvanháromban libatömésben országos második helyezést értünk el édesanyámmal és édes- Te miért nem „importálsz" egy sertéspestist?- Hát biztosan van, aki megteszi, de én már ilyen állatszerető típus vagyok, nem tehetem. És bízom abban, hogy átvészelem ezt a hullámvölgyet, ha most kiirtanám az egész állományt, egy kedvező helyzetben nem lenne mivel indulni.- Amikor a legjobban ment az állattartás, mi volt a portádon?- Állandó jelleggel száz liba (háromhetes turnusokban hozták), száz darab sertés, száz baromfi, száz húsgalamb ..., lehet, véletlen, hogy minden százas apámmal együtt (hárman csináltuk, a feleségem pedagógus), tehát ezüstérmes tömők vagyunk ... A sertésállományt is jelentősen csökkentettem, mert ez az ágazat is válságban van (országos jelenség, ugye). Nem hizlalok, mert egyszerűen nem éri meg: hat hónapig kell ideális körülmények között tartanom egy hízót ahhoz, hogy 300 forint haszonra tegyek szert. És ezért naponta (szombat-vasárnap is!) kétszer meg kell etetnem, és naponta kitrágyáznom alóla. Többe kerül a mosópor a szaros ruháim mosására, mint amennyit egy hízóval keresek fél év alatt. A múlt évben a takarmány árát fokozatosan emelték, miközben a hízó átvételi árát annak „arányában” fokozatosan csökkentették. A feldolgozóipar kétnapos munkával a tízszeresét vágta zsebre az én félévi munkával szerzett hasznomnak. Népámítás volt, hogy ezzel meg azzal segítik a kistermelőt. Nem segítettek semmivel. A takarmányt is mindig a maximális áron kaptuk. A dinnyeföldeken például, ha már úgy látták, kezd megszűnni az értékesítés, a több száz mázsa dinnyét beszántották, nem engedték, hogy a sertéstartó összeszedje és értékesítse. Ha kimegyek egy utánfutónyi szalmát hazahozni a határból, rögtön felírtak volna, holott a fölöslegessé vált szalmát, kazlakat ott, a helyszínen felgyújtották. Az is előfordul, hogy több hónap telik el, amíg a leadott sertés után valaki megkapja a pénzét, bezzeg ha a termelő nem adja le időre, azonnal kötbérezik. Furcsa, de most a gazdálkodó akkor jár jól, ha valami sertésvész miatt kiirtják az állományát, mert akkor egyben megkapja az állományért járó pénzt. volt, de ennyi fér el ezen a négyszáz négyszögölön. Meg a birkák. Ebből most is van egy pár darab, de inkább csak nosztalgiából, mert nincs rajta semmi haszon; a gyapjúért annyit nem kapok, mint amennyiben az üzemanyagköltség van, amikor az átvevőhelyre viszem. Egy darab libám is van nosztalgiából, ő a Márton, a fehér gúnár, a gyerekek kedvence. A sertésállomány egyharmadával kevesebb, csak azért nem csökkentettem jobban, mert egy főállású kistermelő nem vághat egy újrakezdésbe két malaccal, főleg az anyakocákat féltem.-Mit vártál a kárpótlási törvényt ól, és most miben bízol?- A családunk annak idején egy olyan 40-50 holdas területet „adott le önkéntesen” a szövetkezetnek. Én mindig is abban bíztam, hogy ebből valamennyi valamilyen formában visszakerül saját tulajdonba, nekem az ott termelt takarmányra lenne nagy szükségem. Ezzel a törvénnyel egy kicsit komplikált a dolog, mert még mindig nem lehet azt csinálni, hogy az ember fogja magát, és szánt-vet-boronál-arat, ehhez még idő kell. Bár nehéz szülés volt ez a kormány és a parlament részéről, de már ez is eredmény, hogy eddig eljutottunk. A hosszú várakozás miatt sokaknál csüggedés tapasztalható, és vannak olyanok, akik máris problémákat vetítenek előre a törvény alkalmazásával kapcsolatban. Én egy kicsit optimistább vagyok, a tavaszi vetésről már lekéstünk, de remélem, az őszit már a saját földemen végezhetem.- Némelyek kétségbe vonják a kisgazdaságok hatékonyságát eszközök, töke, tudás, energia és egyebek hiányára hivatkozva. Te hogyan ítéled meg ezt?- Én a majdan visszakerülő birtokon távlatilag szeretnék egy vízzel-villannyal-gépekkel ellátott minifarmot, egy önellátásra berendezkedő termelő kisgazdaságot kialakítani. Persze, csak lépésről lépésre, mert jelenleg anyagi bázisom nincs, a 35 százalékos kamattal-járó kölésönbe pedig öngyilkosság lenne bele- ugrani. De bízom az erőmben. A gazdálkodáshoz megvan a szakértelem a parasztemberben attól függetlenül, hogy nincs három diplomája. Tudja, mikor kell vetni, aratni és mi az, hogy jó termés. Nekem is vártnak szakkönyveim, például a sertéstenyésztéssel kapcsolatosak, melyeket olvasgattam is a saját magam képzésére, de többéves gyakorlat is kell az állattenyésztéshez. A parasztembernek a fejében van a számítógép meg a szövetkezeti irodahálózat is, és nem kozmetikázza meg az eredményeket, ami ugye, a téesznél mindig visszaütött. Egy néhány fős magángazdálkodásban az emberek nagyobb felelősséggel dolgoznak, és nincs inproduktiv dolgozó. A magángazdálkodó egyben főnök is, alkalmazott is, brigádvezető is, a trágyát is pakolja, a pénzt is kasszírozza, amikor van ... Azt hiszem, Bélának lesz pénze is, haszna is, gyarapodása is. Mert ahogy a dolgok „hivatalos részén” átestünk, kedvenc állatairól mesélt hosszasan és élvezettel: a tömésre boldogan előtipegő libáról, a malacainak fészket rakó kocáról ... Az állatok szere tétéről. M. H. L. EXPO 95 Az érem két oldala, az ország két fele Ki tudja, merre viszi a kíváncsiság az utazókat, akik az 1995- ös Budapest-Bécs Világkiállítást akarják megtekinteni. Megelégszenek a főváros szépségeivel, vagy tovább jönnek a Tisza, az ország keleti része felé? Egyáltalán, lesz-e kiállítás? Mást szinte nem is hallani az Expóval kapcsolatban, minthogy rengeteg a kérdőjel. A parlamenti többség bizalmát élvező kormány állás- foglalása után úgy néz ki, eggyel csökken számuk. A közelmúltban született döntés sokat nyom a latban. Eszerint úgy tetszik, az igennel szavazók felé mozdul a mérleg nyelve. A másik tábor érvei is meggyőzőek. Mitévő legyen az állampolgár, a vállalkozó, ha vidéki? Csak rajtunk múlik A Társaság a Világkiállításért Egyesület Jász-Nagykun-Szol- nok megyei szervezete az Országgyűlés igenlő döntésében bízik. Márciusi alakuló ülésükön több nagy megyei cég vezetője, képviselője, önkormányzatok támogatták a társadalmi szervezet céljait. A koordinátori szerep az UNIVEX Kft.-é volt, melyet a SZOLNOKTERV. a Szolnok Megyei ÁÉV és a Közép-tiszavi- déki Vízügyi Igazgatóság alapított. A társaság kereskedelmi, vállalkozói és szolgáltatói tevékenységével párhuzamosan még a múlt évben egy olyan fejlesztési programot dolgozott ki, melyet ’95-ig szeretnének megvalósítani. Számolva az ország Buda- pest-központúságával, s azzal a gyakorlattal, mely gazdaságilag az egyébként is fejlettebb Dunántúlt részesíti előnyben, abból az alapgondolatból indultak ki, mely szerint az, hogy a megye miként kapcsolódik négy év múlva az országos rendezvényekhez, jobbára az itt működő vállalatokon és vállalkozókon múlik. Terveik kialakításánál figyelembe vették, hogy a hazánkba látogató turisták mindegyike nem érkezhet gépkocsival. Amennyiben ez igaz - márpedig az -, akkor egy részük vasúton utazik. A megye, pontosabban a megyeszékhely helyzetét ebből a szempontból előnyösnek ítélik meg, nem «zólva a kunmadarasi és a szolnoki repülőtér kínálta napló Néhány napja francia szót hallani Karcagon. A Kálvin u. 9. szám alatti általános iskolába érkezett egy szép csapat francia gyerek, foglalkozásukra nézva énekkarosok. Énekelni nagyon szépen tudnak, erről meggyőződhettem, de emellett még igen kedvesek és lelkesek is. Karvezetőjük épp tegnap ünnepelte születésnapját, s a gyerekek a nemzetközileg ismert énekkel köszöntötték őt a karcagi városházán. Franciaország északi részéből érkeztek, egy hatezres kisvárosból, ahol ugyanúgy a mezőgazdaságból él az emberek többsége, mint Karcagon, ezenkívül van egy híres fajanszgyáruk, s e tevékenység némileg rokonítható a nem kevésbé híres karcagi fazekassággal. Ami mostanában növelte településük jelentőségét, az a csatorna alatti alagút, melynek bejárata közel van e szép kisvároshoz. Anglia sincs messze, mindössze harminc kilométer. Hideg volt még Franciaország északi részén, amikor eljöttek, érthető hát, hogy igen jól érzik magukat a jó karcagi napsütésben. De a vendéglátó iskola és a francia gyerekeket átmenetileg befogadó családok is mindent megtesznek, hogy a vendégek kellemes élményeket szerezve térjenek haza. A gyerekek egymás nyelvét ugyan nem értik, de leleményességük határtalan. Áz egyik francia tanuló még azt is el tudta magyarázni karcagi kis barátjának, hogy az ő szüleinek cipőüzlete van, s ha majd kimegy Franciaországba, kap egy^ cipőt. Mert várják a karcagiak látogatását. Úgy hírlik, ősszel megy a Kálvin u. 9. szám alatti iskola énekkara, s a frissen szerzett barátságok talán arra is ösztönöznek majd több karcagi tanulót, hogy néhány nagyon fontos mondatot megtanuljanak franciául. E napokban tehát a karcagiak úgy tesznek, mint eleink a felvilágosodás korában, azaz vigyázó szemüket Párizsra vetik. Ki tudja, mi minden alakul ki még ebből a mostani látogatásból? Talán még egy testvérvárosi kapcsolat is. S hogy nem lesz formális ez a kapcsolat, arra azok jelenthetnek garanciát, akik összehozták: a gyerekek! Körmendi Lajos lehetőségekről. A gondolatmenet folytatása, hogy az érkezőknek szállás, turisztikai, kulturális program kell. Főként természeti adottságaik miatt megkülönböztetett figyelmet szentelnek Tiszafürednek, Abádszalóknak, Nagykörűnek, Szolnoknak, Jászberénynek és a gyógyvizéről ismert Cserkeszőlőnek. E településeken kívül számítanak a többi város és község kezdeményezéseire, programajánlataira is. A beérkező ötletek gazdaságosságát beruházási, infrastrukturális, kereskedelmi, jogi és reklám oldalról vizsgálnák meg. A Társaság a Világkiállításért Egyesület helyi szervezete koordinátori szerepet vállalt. A kisebb tőkével rendelkező hazai és főként külföldi befektetőket is is szeretnék megynyemi maguknak. A szervezet országos központjával és a Magyar Program- irodával folyamatos kapcsolatot alakítottak ki. Lényegében ezt ajánlják fel a vállalkozásoknak, a településeknek.- Csak akkor lehet megrendezni a világkiállítást, ha az nem jelent az országnak aránytalanul nagy terhet - hangsúlyozza Pet- ronyák László, országgyűlési képviselő. - Az a kényszerű helyzet alakult ki, hogy a külföldi tőkések szándéknyilatkozatainál biztosabbat szeretnének tudni a pénzügyi háttérről a döntés előkészítésében részt vevő szakemberek és a képviselők, ám amíg nem foglal állást a parlament, csak szándéknyilatkozatok érkeznek. Ez nem politikai ügy A Magyar Demokrata Fórum képviselője e dilemma dacára kiállításpárti. Meggyőződése szerint az Expóra kiírt pályázatokra érkezőajánlatokban szereplőösz- szegek önmagukban is kellő garanciát jelentenek arra, hogy az ország nem fizethet rá.- Az a tőke, amely minden valószínűség szerint hazánkba áramlik majd - jegyzi meg - egyéb esetben nem jönne be. - Nem mondhatunk le ezekről az összegekről. Ismeretes, hogy a gazdaság szinte mindegyik ágazatában égető szükség van a fejlesztésekre. Ezeket úgy kell tekintenünk, mint lehetséges munkahelyeket, melyek a megyében élőknek is jövedelmet biztosítanak. A beruházásokon legalább 50-80 ezer embert lehetne foglalkoztatni. Szolnok részt vállalhatna a turisták elhelyezésében. Az ideális az lenne a mi szempontunkból, ha a világkiállításnak lennének vidéki látnivalói is. Felvetődött, hogy Tokajban borkiállítás, Debrecenben vagy Nyíregyházán vadászati kiállítást, Mezőkövesden folklórbemutatót tartanának. *- Akár az utóbbi módon, akár a fővárosba koncentrálva kerül sor a több hónapig tartó rendezvényre - emeli ki Petronyák László -, a nemzetet ismét egyesítené egy közös cél. Hiszem, hogy az emberek többsége támogatja ezt az ügyet. Az SZDSZ és a Fidesz gazdasági okokra hivatkozik, amikor az Expo ellen foglal állást. Közben azért nem helyeslik részvételünket, mert ez véleményük szerint a kormánynak lenne jó. Veszélyes dolog ez, mert az ország jövőjét hosszú távon meghatározó kérdést politikai üggyé degradálná. Sajnos az állampolgárok többsége nem veszi észre a közvetlen politikai, taktikai szándékot. Semmi sem biztos- Az SZDSZ tanácsa május 4-én, a főváros közgyűlése május 9-én alakítja ki a világkiállítással kapcsolatos állásfoglalását. A parlamenti döntésig sincs már sok idő hátra. Milyen adatokra támaszkodnak a képviselők?- Híján vagyunk a hitelt érdemlő információknak - szögezi le Fodor Tamás, a Szabad Demokraták Szövetségének országgyűlési képviselője. - Aki igent mond, az érzelmi alapon választ a lehetőségek közül, vágyait vetíti a döntésbe. Az ország modernizációjának, az infrastruktúra kiépítésének nem a „világkiállításba menekülés” az egyetlen lehetséges útja. A kormány már eddig is-jelentős összegeket ítélt meg e célokra. Ha behajtunk ebbe az utcába, akkor nincs visszaút, megyünk a pénzünk után, meg kell valósítanunk elképzeléseinket, kerül, amibe kerül. Úgy, mint a bősnagymarosi vagy ajamburgi beruházásoknál történt. A folyamatot kézben tartó programiroda pedig egyfajta tervhivatallá lépne elő, ahol mindent a világkiállítás érdekeinek rendelnének alá. A hazai vállalkozók biztos megrendeléseket kapnának, miért is ne állnának ki az ügy mellett? Csakhogy ez a módszer pazarló. Az SZDSZ nem egy terv körül kialakuló és megint csak felülről irányított gazdasági folyamatot képzel el, hanem olyat, ahol spontán módon, legalábbis kevésbé irányítottan vállalkozók, tőkések között születnek a kapcsolatok. Másrészt, ha a költség- vetésből támogatják a kiállítást, akkor ismét csak a kulturális, oktatási ágazatoktól vesznek el pénzt, kevesebb jut az önkormányzatoknak is. Eddig még nem születtek Szolnok megyét érintő elképzelések. Felelőtlenek, akik az ország keleti részéből valók és igent mondanak. A munkahelyteremtés pedig nem helytálló érv, mert nem azokra a szakmákra lesz szükség, amelyekből túlkínálat van. Még jobban elmélyül az ellentét a főváros és a vidék között. Felépül egy kirakatváros, és az Alföldön minden marad a régiben.- Mintha erősebbek lennének azok a hangok, melyek támogatják a kiállítást.- A programiroda manipulálja a véleményeket. Azokat szólaltatja meg, akik a csodákban bíznak. Vajon úgy tették-e föl az igenlőknek a kérdést, támogatja- e akkor is a megrendezést, ha Ön fizeti? Kevesebb volna az „igen”. Politikai döntést hozni, amikor még hiányoznak a szakmai alternatívák, politikai felelőtlenség! Az SZDSZ több tucat kérdést nyújtott át az illetékes kormánybizottságnak. Eddig még nem kaptunk választ. Szurmay Z.
