Új Néplap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1991-05-24 / 119. szám
16 Hírek—információk—érdekességek 1991. MÁJUS 24, 1991. MÁJUS 24., PÉNTEK ESZTER, ELIZA NAPJA A NAP KÉL 4.S8-KOR, NYUGSZIK 20.24 ÓRAKOR. A HOLD KÉL 16.34-KOR, NYUGSZIK 2.32 ÓRAKOR. Viharos szél várható Változóan felhős lesz az ég, több-kevesebb napsütés mindenütt valószínű. Elszórtan alakul ki eső, záporeső. Az északi szél gyakran erős, néhol időnként viharos lesz. A hőmérséklet hajnalban 2 és 7 fok között, kora délután 12-16 fok között alakul. (MTI) Képes eseménynaptár 310 évvel ezelőtt, 1681. május 24-én hunyt el Pedro Calderon de la Barca (képünk) spanyol drámaíró, a spanyol királyi udvar színházi életének fő irányítója. Színműveire az jellemző, hogy a cselekményt többnyire a becsületért küzdő alak köré csoportosította. Mintegy 120 világi és 80 vallásos drámája közül a legismertebbek: Az élet álom, Két szék közt a pad alatt, A csodatévő mágus, A zalameai bíró. * 115 évvel ezelőtt, 1776-ban született Johann Herbart német idealista filozófus és pedagógus. Az oktatás alapjának az erényességre való nevelést tartotta. A tananyagnak túlzott rendszerezése ugyan formalizmusra vezetett, de ennek ellenére az elemi iskolai oktatási rendszerét egészen a múlt század végéig Európában igen el- terjedten alkalmazták. • Ma 50 éves Bob Dylan (Robert Zimmermann) amerikai énekes és zeneszerző, aki a szociál-kritikus dalai révén a hatvanas években az amerikai ifjúság bálványa volt. * 50 éve, 1941 -ben Drezdában Rudolf Har big az 1000 méteres síkfutás világrekordját 2,1 másodperccel 2 perc 21,5 másodpercre javította. 1939 óta ő tartotta a 400 méteres 46,0 és a 800 méteres síkfutás 1 perc 46,6 másodperces világrekordját. Emlékére a Német Könnyűatlétikai Szövetség Harbig-emlékérmet alapított, amelyet minden évben a legeredményesebb könnyűatlétának adnak át. Eszter, Eliza Rendkívül érdekes az Eszter név keletkezésének története. A „stareh” perzsa nyelvben „csillag”-ot jelent, míg azt a fogalmat a görög nyelvben az ,,aster’ ’ jelöli. De származtatható a név a héber nyelvből is, ahol „mirtusz'' a jelentése. A mondabeli Eszter Perzsiában élő zsidó leány volt. Abban az időben az volt a szokás, hogy a zsidók rituális nevük mellett annak az országnak a nyelvéből is választottak maguknak nevet, ahol laktak. így aztán Eszternek perzsa neve a Hadassza lett. Ez a gyönyörű lány 1. Xerxes perzsa király udvarába került, s a király koronát helyezett a fejére. Eszter befolyását arra használta fel, hogy népét megmentse: sikerült keresztülvinnie Adám perzsa nagyvezír megbuktatását, aki ki akarta irtani a perzsa birodalomban élő zsidókat. Nátha gyógyítása Ha valakinek egy náthás ember náthája felől panaszkodik, ezt kell felelnie, nehogy megkapja: „A mi kemencénk is attól repedezett meg!” A náthás ember - hogy másra menjen át a nátha - a falra kell, hogy úja: „Nátha van eladó, ingyen kapható! ” Otvar gyógyítása A vizet, amiben a sebeket lemosták, napkelte előtt kellett kiönteni, miközben így szóltak: „Ahogy jön a nap felfelé, úgy múljék az ótvar lefelé.” Színház A Szigligeti Színház színháztermében 19 órakor Liliomfiék. Mozi Szolnokon a Nemzetiben fél 5- kor, fél 7-kor és fél 9-kor Bizánci tűz. A Tallinnban 5-kor és 7-kor Heves jeges, 9-kor Revans. A Koktél mozi átalakítás miatt zárva. A Tisza mmozi A-termében fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor Természet lágy ölén. A Tisza mozi videoter- mében fél 5-kor Vörös Szonja, fél 7-kor és fél 9-kor Reggeli érintések (18). Jászberényben a Lehelben 4- kor, 6-kor és 8-kor Három férfi és egy kis hölgy. Mezőtúron a Szabadságban Farkasokkal táncoló. Torökszentmiklóson a Dózsában 5-kor és 7-kor Kötözz meg és ölelj! Túrkevén a a Korda Sándor moziban Tini nindzsa teknőcök. Kun- szentmártonban a Körösben Müncchausen báró kalandjai. Jászapátin a Táncsicsban Reszkessetek, betörők! Kunmadarason a Petőfiben Halálra jelölve (18). Tisza- földváron a Táncsicsban Lőtávol- ban (16). Tiszafüreden a Tiszában Jakob lajtorjája. Karcagon a Dérynében A bal lábam. Martfűn a Tisza mozi szünnapos. Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ A galérián Kondrák Károly nagybányai festő- és szobrászművész kiállítása. A fotógalérián Michel Hunot francia fotóművész Az évszakok vibrálása c. fotó- kiállítása. A Heuréka bemutatóterem nyitva 14-től 18 óráig; 16 órától videofilm-vetítés. Reptéri helyőrségi klub Dr. Poczkodi Sándor képzőművész kiállítása megtekinthető 10- től 18 óráig. Innen - Onnan Emléktábla az iskolán Szolnok. A Constantin Általános Iskola falán holnap 10 órakor emléktáblát helyeznek el az alapító tiszteletére. Az eseményre várják a korábbi diákokat, pedagógusokat. Programajánlat Jászberény. A Palotásy János Zeneiskola vegyes kara lép fel holnap 18 órától a Déryné Művelődési Központban. A kórus azt az anyagot mutatja be, amelyet nemsokára a finnországi Tamperében, a nemzetközi fesztiválon adnak elő. BELFÖLDRŐL Törökszentmiklós. Ma délután a művelődési központban működő mozgássérültek klubjában vendégül látják dr. Laczkó Béla prépostot, a helyi plébánia vezetőjét. A klub tagjai egyébként holnap a Fővárosi Operettszínházba látogatnak, ahol megtekintik a Viktória című operettet. Kuncsorba. Az önkormányzati képviselő-testület legutóbbi ülésén megalkotta a közterület-használati díjakról szóló, ez évi 4. számú rendeletet, amely a könyvtárban és a polgármesteri hivatalban megtekinthető. Szolnok. A közlekedésbiztonsági napok keretén belül holnap 8-tól 12 óráig a Magyar Autóklub műszaki állomásán ingyenes fényszóró- és CO-beállí- tást végeznek. Ezenkívül igénybe vehető a kőtelki Ady Tsz jóvoltából a Carbon Clean-es motortisztítás is. KÜLFÖLDRŐL Hanoi. Egy szovjet kereskedelmi képviselő nemrég életét vesztette, mert egy vietnami a város egyik utcáján leöntötte őt benzinnel és felgyújtotta. A 34 éves, kétgyermekes férfi hat hónappal ezelőtt érkezett Hanoiba. A merénylettel gyanúsított személyt letartóztatták. Tettét mindössze azzal indokolta, hogy nem szereti a szovjeteket. Hét végi ügyeletek Orvosi ügyelet Az ügyelet ideje: 1991. május 25- én (szombaton) 07 órától 1991. május 27-én (hétfőn) 07 óráig tart. Szolnokon szombaton az alábbi szakrendelések fogadnak betegeket a kórházi telephelyen: Baleseti-általános sebészet a sürgősségi osztályon. Nőgyógyászat a nőgyógyászati ambulancián. Belgyógyászat: sürgős esetekben a központi körzetí orvosi ügyeletén, illetve táppénzes felülvéleményezés a kórház sürgősségi osztály belgyógyászati rendelőjében. Központi körzeti ügyelet: Hősök tere 2-4., tel.: 33-373. Ellátási területe: Szolnok város, Tószeg, Tisza- várkony, Tiszavárkonyszőlő, Tiszaje- nő, Zagyvarékas, Szászberek, Szajol, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Vezseny. Gyermekorvosi ügyelet: Móra F. u. 9., tel.: 36-215. Fogorvosi ügyelet: Hubay úti rendelőben szombaton és vasárnap 08-tól 17 óráig; 17 órától másnap reggel 08 óráig a kórház szájsebészeti osztályán (Vörös H. u. 39-41.) történik a betegek ellátása sürgős esetekben. Szolnoki terület: Martfű: Tisza Cipőgyár üzemorvosi rendelője, Lenin u. 1. Tiszaföldvár: dr. Nagy M., Kossuth u. 141. Besenyszög: dr. Elbakour Afif, Damjanich u.4. Nagykörű, Kőtelek, Ti- szasüly: dr. Zsótér Gy., Kőtelek, Szent István tér. Újszász: dr. Szóró M„ Kossuth u. 1. Jászberényben szombaton működő szakrendelések 07-től 12 óráig a kórház-rendelőintézetben: sebészet, fogászat, röntgen, laboratórium. Központi körzeti ügyelet: Thököly u. 13., tel.: 12-226. Ellátási területe: Jászberény, Jásztelek, Jászjákóhalma, Jászfénysza- ru, Jászfelsőszentgyörgy, Pusztamonostor. Gyermekgyógyászati ügyelet: szombaton és vasárnap 09-12 valamint 15-18 óráig. Jászberényi terület: Jánoshida: Központi ügyelet: Fő u. 4L Ellátási területe: Jánoshida, Alattyán, Jászbol- dogháza, Jászalsószentgyörgy. Jászapáti: Központi körzeti ügyelet: Beloiannisz u. 6., tel.: 57. Ellátási területe: Jászapáti, Jászivány, Jászkisér, Jászdó- zsa, Jászszentandrás. Jászladány: Körzeti ügyelet: Petőfi S. u. 1. Ellátási területe: Jászladány. Jászárokszállás: Körzeti ügyelet: Engels tér 7. Ellátási területe: Jászárokszállás, Jászágó. Karcagon a szakrendelés megszűnt! Körzeti ügyelet: Széchenyi sugárút 27., tel.: 11-233. Ellátási területe: Karcag, Berekfürdő, Kunmadaras, Bucsa. Kisújszállás: Központi körzeti ügyelet: Nyár u. 7., tel.: 21 -721. Ellátási területe: Kisújszállás, Kenderes, Bánhalma, Csorbái ÁG., Márialaka. Mezőtúron szombaton működő szakrendelések: Fogászat: 08-tól 11 óráig (Kossuth u. 7-1L); Gyermekgyógyászat: 08-tól 10 óráig (Dózsa Gy. u. 19.). Központi körzeti ügyelet: Kossuth u. 7-11. Ellátási területe: Mezőtúr, Kétpó, Mezőhék, Mesterszállás. Törökszentmiklós: Központi körzeti ügyelet: Kossuth u. 126. Ellátási területe: Törökszentmiklós, Tiszapüspö- ki, Tiszatenyő. Fegyvernek: Központi körzeti ügyelet: Felszabadulás u. 128/a. Ellátási területe: Fegyvernek, Örményes, Kuncsorba, Tiszabő. Törökszentmiklósi terület: Kengyel: dr. Mikó Z., Kossuth u. 141. Kunszentmárton: Központi körzeti ügyelet: Mátyás kir. u. 21/a. Ellátási területe: Kunszentmárton, Tiszaug, Cserkeszőlő, Tiszasas, Csépa, Szele- vény, Öcsöd, Tiszakürt, Nagyrév, Ti- szainoka. Kunszentmártoni terület: Cibakháza: dr. Litkei T., Hősök tere 10/a. Tiszafüred: Központi körzeti ügyelet: Nefelejcs u. 4., tel.: 11-463. Ellátási területe: Tiszafüred, Tiszaszentimre, Tiszaörs, Tiszaderzs, Nagyiván, Kócs, Tiszaigar. Kunhegyes: Központi körzeti ügyelet: Dózsa Gy. u. 4.; tel.: 26-800. Ellátási területe: Kunhegyes, Tiszagyen- da, Tiszaroff, Tiszabura, Abádszalók, Tomajmonostora. Túrkeve: Központi rendelő: Kálvin tér 4. / Állatorvosi ügyelet Jászberényi terület: Alattyán, Jásztelek, Jánoshida, Jászboldogháza, Jászalsószentgyörgy: dr. Maczkó S., Jászalsószentgyörgy, Fő u. 51. Jászapáti, Jászivány, Jászszentandrás: dr. Kriston K., Jászapáti, Rákóczi u. 9. Jászárok- szállás, Jászágó, Jászdózsa: dr. Kovács P„ Jászárokszállás, Deák F. u. 1. Jászkisér, Jászladány, Újszász: dr. Nagy B., Jászladány, Kossuth u. Jászberény, Jászfelsőszentgyörgy, Pusztamonostor, Jászjákóhalma, Jászfényszaru: dr. Zilahi J., Jászfény- szaru, Somogyi 9. Jászsági Állami Gazdaság, Jászberény: dr. Batki I., Jászkisér, Szellőhát. Karcagi kerület: I. körzet: Tiszafüred, Tiszaszőlős: dr. Koska G., Tiszafüred, Úttörő u. 2. II. körzet: Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszabura, Tiszaroff: dr. Baranyi G., Tiszaroff, Dózsa Gy. u. 58. 111. körzet: Kunhegyes, Kenderes, Ti- szagyenda: dr. Horváth L., Kunhegyes, Kossuth u. 55. IV. körzet: Kunmadaras, Tiszaörs, Tiszaigar, Nagyiván, Tiszaszentimre, Tomajmonostora: dr. Tóth I., Kunmadaras, Kunhegyesi u. 4L Karcag város: nagyüzemben: dr. Magyar Gy., Karcag, Hajnal u. 22.; városban: dr. Fűzfői B., Karcag, Eötvös u. 3. Szolnoki kerület: Besenyszög, Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly: dr. Balogh P., Besenyszög, Hunyadi u. 1. Kengyel, Tiszatenyő, Rákócziújfalu: dr. Rucz I., Kengyel, Kossuth 137. Fegyvernek, Kuncsorba, Örményes, Tiszabő: dr. Péter I., Fegyvernek, Kossuth u. 28/a. Zagyvarékas: dr. László D., Zagyvarékas, Szabadság tér 8/3., tel.: 66-242. Szolnok város: Szolnok, Szajol: dr. Major A., Szolnok, Áchim u. 28., tel.: 44-457. Rákóczifalva, Rákócziújfalu: dr. Balogh J., Rákóczifalva, Déryné u. 28. Tószeg, Tiszavárkony, Tiszajenő, Vezseny: dr. Bóné L., Szolnok, Dózsa Gy. u. 18. Törökszentmiklós, Tiszapüspöki: városi körzet: dr. Körösi G., Törökszentmiklós, Kazinczy u. 6.; üzemi körzet: dr. Tóth B., Törökszentmiklós, Bocskai u. 37. 3.- lh. 1/6. Kunszentmártoni kerület: I. körzet: Cibakháza, Tiszaföldvár, Martfű: dr. Tátrai J„ Tiszaföldvár Ó Nagy B. 33/a. II. körzet: Nagyrév, Tiszainoka, Tiszakürt, Tiszaug, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Cserkeszőlő, Kungyalu: dr. Boross G., Tiszakürt, Rózsa F. u. 10/b. III. körzet: Kunszentmárton, Mester- szállás, Öcsöd, Mezőhék: dr. Terhes V., Öcsöd, Kossuth tér 6. Kisújszállás: dr. Bemáth I., Kisújszállás, Lenin u. 18. Túrkeve: dr. Lakatos J., Túrkeve, Mátyás kir. u. 9. Mezőtúr, Kétpó: dr. Matuska L., Mezőtúr, Szabadság 9., tel.: 435. Gyógyszertárak Szolnokon szombaton a Fehérkereszt gyógyszertár tart nyitva 8-tól 14 óráig; ugyanott hétfő reggelig tartanak ügyeletet. Karcagon május 25-én 18 órától a Horváth F. u. 1. szám alatti, 26-án a Kórház u. 4-ben lévő, Kisújszálláson a Kossuth u. 12-ben lévő, Tiszaföldváron a belterületi, Tiszafüreden a Somogyi B. u. 27. szám alatti, Tórökszentmiklóson a Felszabadulás u. 2-ben lévő, Túrkevén a Kenyérmező u. 18. szám alatti gyógyszertár tart ügyeletet szombaton és vasárnap. Mezőtúron május 24-től 30-ig az Újváros VII. úti gyógyszertár tart nyitva munkanapokon 8-tól 16,45-ig; ügyeletkor, szombaton 12-ig. Állandó ügyelet éjjel-nappal, a hét minden napján: Jászárokszállás, Rákóczi u. 1., Jászberény, Lenin tér 2., Kunszentmárton, Kossuth u. 4., Martfű, Lenin u. 3., Szolnok, Beloiannisz u. 5. Hét közben éjszakai ügyelet - hét végén nappali ügyelet (8.00-18.00): Jászapáti, Petőfi u. 6. Szombaton és vasárnap 18-22 óráig hívható (díjtalanul) az 56/33-633- as telefonszámon a lelkisegély-szol- gálat. SZUPEREXPRESSZ SZOLNOK, Kalász u. 1. sz. alatti négy lakásos társasházban 130 négyzetméteres, földszinti + I. emeleti lakás garázzsal eladó. Érdeklődni: 16 órától a helyszínen, Csete La- jos. *54946/ 2* ___________ S ZOLNOK, Kalász u. 1. sz. alatti négylakásos társasházban 160 négyzetméteres, II. emelet + tetőtéri lakás garázzsal eladó. Érdeklődni: 16 órától a helyszínen, Lugosi Ti- bor.*54947/ 2* STANDARD nyelvstúdió várja Önt június 17-től folyamatosan induló tanfolyamaira! Érdeklődését az 56/42-513 9-12, illetve az 56/34-583 telefonszámon 16-20-ig várjuk. *55043/ 1* . A FÚZIÓ Tours Utazási ajánlata: Isztambul június 4-8- ig 6200 Ft /reggelivel/, Trieszt június 13-15-ig június 21-23- ig 2200 Ft, Firenze június 14- 16-ig, június 21-23-ig 3600 Ft, Isztambul június 24-29-ig 8400 Ft /3 éjszaka reggeli + vacsora/, Velence május 31- júnnius 2-ig 2200 Ft. Címünk: Szolnok, Kossuth út 3. Tel/fax: 56/43-010. *55098/ 2* BELVÁROSI, 1,5 szobás, étkezős, garázsos lakás eladó. Érdeklődni: 56/41-739-es telefonon este és hétvégén. *5 5329/2* KISVÁLLALKOZÓ, közreműködő tőkéstársat keres. 'Millió” jeligére a kiadó- ba.*55330/ 1* EA-AS DÁCIA TLX eladó. Telefon: 50-403 *55347/ 1* 700 kg teherbírású utánfutó eladó. Szajol, Tisza Antal 20. *55350/ 1*___________ Z SIGULI 2 év műszakival eladó. Beszámítok birkát, sertést. Molnár, Öcsöd, Bajcsy 13. szám.*55356/ 1* 4 ÉVES platós Aro eladó. Jászkisér, Hunyadi út 9. Sza- bados. *55359/ 1*________ P RESSZÓBA sürgős munkafeltétellel lehetőleg szakképzett felszolgálót felveszünk. Telefon: 50- 759,*55376/1* VÁROSKÖZPONTI nagy másfeles, felújított lakás eladó. Érdeklődni: Szolnok, Móra 13. m/6.*55374/ 1* 13 ÉVES, 1300-as Lada és 4 éves 1500-as Polski Fiat, mindkettő friss műszakival eladó. Érdeklődni: a 56/42-716- os telefonon.*55379/1 * 70 NÉGYZETMÉTERES 1 + 2 félszobás második emeleti, összkomfortos, tehermentes lakás eladó. Garázs van. Érdeklődni: Jászberény, Gács László u. 7. H/4.*55388/ 1* OLCSÓN akar divatos ruhát vásárolni? A Skálában, a Fruska butikban végkiárusítást tartunk! Hiheteüenül olcsó árak május 24-től, amíg a készlet tart! *55395/ 1* Hatszáz éves település Jubileumi rendezvények Jászkisér. A település nevét Kysir alakban 1391-ben említik, tehát pontosan 600 évvel ezelőtt. E jeles évforduló alkalmából jubileumi rendezvényeket tartanak a nagyközségben. Ennek keretében holnap 17 órakor emléktáblát lepleznek le a polgármesteri hivatal falán, majd 17.30 órakor a református templom kertjében kopjafát avatnak fel. Este 6 órától lesz az ünnepi megemlékezés a művelődési házban, ahol dr. Skultéty Sándor címzetes államtitkár, köztársasági megbízott mond beszédet. Utána a Jászsági Népi Együttes műsora tekinthető meg. Vasárnap 18 órától koncertet tart a Nemzeti Filharmónia rendezésében a katolikus templomban Kovács Endre orgonaművész és a Debreceni Kodály Kórus. A Vöröskereszt háza tájáról Örömteli híreket kaptunk a Vöröskereszt megyei szervezetétől. Az egyik: a Vöröskeresztvilágnap és a nemzetközi tejnap alkalmából a megyében 4 ezer csomag vajat és ezer, félkilós zsírt osztottak szét, elsősorban nagycsaládosok között. A vaj a Tejipari Vállalat ajándéka volt. A másik: a csépai Vöröskereszt társadalmi alapú családsegítő közössége az elmúlt napokban a területén kifejtett jó munkájáért, és főként az idősek patroná- lásáért a Vöröskereszt-munkáért arany fokozat kitüntetést kapta az országos vezetőségtől. Ebből az alkalomból ma este a községi könyvtárban ünnepséget rendeznek. Mai lapszámunkat szerkesztette: Budai Mátyás és Bistey András Tipográfia: T. Katona László, Majnár József A híroldal összeállításában közreműködött:Tóth András, akivel a 33-104-es telefonszámon közölhetők újabb információk. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer- Magyarország Kft. lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: Hajnal József Kiadja: az AS-M KFT. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája Felelős kiadó: Nánai Tibor irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. irodaház, Pf.: 105., tel.: 42-211, tx.: 23-357, tfax: 42-853 Verseghy Nyomda, Szolnok 5001 Szolnok, Városmajor u. 28., telefon: 35-433 Felelős vezető: Gombkötő Béla Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR) Bp., XIII. Lehel u. 10/a. 1900 - közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre 2388 Ft, fél évre 1194 Ft., negyedévre 597 Ft, egy hónapra 199 Ft. Példányonkénti ára 7,90 Ft.