Új Néplap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1991-05-23 / 118. szám
1991. MÁJUS 23. Megyei körkép 3 Szép tegnap Battyhányné Bánffy Katalin a XVI. század egyik legkiválóbb nagyasszonya volt - olvashatjuk a Varga Katalin Gimnázium folyosóján az egyik, múltra emlékező vitrinben. Azt is megtudjuk, hogy a ’20-as években patrónu- sokat kellett választaniuk az iskoláknak, és a szolnoki leány- gimnáziumban Bánffy Katalint választották. Több mint hatvan év telt el azóta. Nemrégiben olyan találkozót szerveztek, amelyen azok is részt vettek, akik az első, itt érettségiző osztályba jártak. Öten jöttéknél közülük, és meghatódva emlékeztek a régi posta épületébe való beköltözésre, Bérezés Ilonka, Gál Mária tanárnőkre. Három nyelvet - angolt, franciát, latint - tanultak akkoriban, és énekeltek a templomi kórusban is. Mint mondták, más volt az erkölcsi felfogásuk az embereknek akkoriban, de a mai gyerekek éppúgy szerethetik iskolájukat, mint ők annak idején. Nem tudni pontosan, mennyire mélyen él a közelmúltban érettségizettekben ez a jelzett szeretet, de az tény, hogy közülük sokkal kevesebben voltak kíváncsiak társaikra, mint a régiek közül. Talán féltucatan jelentek meg a rendezvényen. Az is igaz azonban, hogy őket még az köti le leginkább, hogy egzisztenciájukat megteremtsék, elfáradnak ebben, nehezen mozdulnak hasonló dolgokra. Mint hozzáértők mondják, az idősek hosszú távú emlékezete kerül előtérbe az évek múlásával. Könnyebben eszükbe jutnak azok a felejthetetlen emlékek, amikor „az egyik osztálytársnőm figyelmeztetőt kapott, mert beszélt egy fiúval az utcán”. Azok a régi szép idők! A maiak viszont már nemcsak egymás kezét fogják meg nyilvános helyen, és higgyük el, hogy évtizedek múltán ezek a „megbotránkoztató” jelenetek is kellemes emlékké szelídülnek majd. A fővárosból, de még Belgiumból is érkeztek egykori diákok az alma materbe. De itt voltak a mostani elsősök közül hárman, akik köszöntötték elődeiket, és riportokat készítettek a Vargánya című diákújság számára. A hagyományteremtő rendezvényen talákozott a múlt és a jelen. Az igazgatónő pedig felvázolta a jövőre vonatkozó elképzeléseket, melyek között távlati célként talán a nyolc osztály visszaállítása is szerepel. És szeretnék elérni azt is, hogy a következő hatvan év végzősei közül mind többen emlékezzenek szívesen és meghatottan iskolájukra.-b— napló Mexikóból kaptam egy katalógust, kiállítási meghívót. A rendezvény címe: „III. Biennal de Poesia Visual, Experimental y Alternativa”. A vizuális költeményeket, kísérleti és alternatív műveket felvonultató kiállításon a legfiatalabb alkotó alighanem a karcagi Hangyási Attila. Magyarországról kilencen állítanak ki, többnyire nemzetközileg is ismert művészek, közülük két alkotó műve szerepel a katalógusban - az egyik a Hangyási Attiláé. A húszéves karcagi fiatalember vonzódása a képző- művészethez nem újkeletű. Már gimnazista korában is sokat rajzolt, persze nem a szokványos rajzfeladatokat oldotta meg, nem kockát és birsalmát igyekezett lemásolni, hanem megörökítette az ifjú kora ellenére rendkívül érett és komoly ifjú énjét, belső küzdelmeit, látomásait. Még a karcagi gimnázium diákja volt, amikor kiállíthatta képeit szülővárosában, Szolnokon és Jászberényben. ígéretes tehetségét a Vorick KHT (diák alkotóközösség) tagjaként is bizonyította. Érettségije után az MDF karcagi szervezetétől kapott egy 10 ezer forintos ösztöndíjat, hogy tanulmányutat tehessen Jugoszláviában, felkereshessen ottani művészeket, folyóiratokat, könyvkiadókat és egyéb szellemi műhelyeket. A nemzetközileg is rangos újvidéki Új Symposion című folyóirat közölte isJ^FíPvási Attila munkáit látogatása után. Művei már Japánig is eljutottak, s most, íme, Mexikóban kerülnek közönség elé. Eme fiatalon elért sikerek ellenére Hangyási Attila szerény, csendes, inkább befelé figyel mint a zajos és hívságos külső világra. A kiváló képességű ifjút nem kísértették meg az ezredvég édes bűnei, a mámorító szenny, sem szellemi, sem fizikai értelemben. Megy az utcán, s aki látja, még ha nem ismeri is, tudja, ez egy tiszta ember. Sugárzik róla a szellem és az erkölcs. Konokul és letéríthetetlenül járja a maga útját. Az ilyen mexikói kiállításhoz hasonló siker alig érinti meg, csendben tudomásul veszi. Ennyi. Teendőit nem velem és nem másokkal beszéli meg: nekem úgy tűnik, folyton Istennel társalog. Körmendi Lajos A megye szakközépiskoláiban megkezdődtek a gyakorlati érettségik. Felvételünk a szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola vendéglátós osztályának érettségijén készült, ahol 31 leány és fiú ad számot főzési, terítési tudásáról a vizsgabizottság előtt, melynek elnöke Csípés Ferenc, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Vendéglátó Vállalat vezérigazgatója. Emlékülés Félszáz éves a hortobágy- berettyói árvízkapu A hortobágy-berettyói árvízkapu megépítésének fél évszázados évfordulója alkalmából tegnap előadói ülést tartott Mezőtúron a Magyar Hidrológiai Társaság ár- és belvízvédelmi szakosztálya, történeti bizottsága, továbbá Hajdú-Bihar. Békés és Jász-Nagykun- Szolnok megyei szervezete, a városi önkormányzattal karöltve. Mint az ülésen elmondották, elődeink az árvíikaput azért építették meg ötven évvel ezelőtt, hogy megakadályozzák a Hármas-Körös árvizeinek bejutását a Horto- bágy-Berettyó főcsatornába, és ezzel elhárítsák a Mezőtúrt közvetlenül fenyegető árvízveszélyt. A zsiliprendszer eddig betöltötte szerepét. A részt vevő vízügyi szakemberek áttekintették a Hortobágy-Berettyó vízgyűjtőjének történetét, helyzetét és felvázolták a főcsatorna jövőjét a térségben. Pénz, money, das Geld Uj j'egy banktör vény a monetarizmus j'egyében A gazdaságot érintő törvények sorában immár parlamenti vitára érett a jegybanktörvény is. A törvény megalkotása azoknak a munkálatoknak a sorába illeszkedik, amelyek célja a költségvetés és a monetáris irányítás helyének, szerepének kijelölése a gazdaságpolitika kialakításában és végrehajtásában. Mint ismeretes, Magyarországon ma kétszintű bankrendszer működik. A jegybankot az a jellegzetessége emeli ki az egyéb bankok, pénzintézetek közül, hogy monopóliuma van a törvényes fizetőeszköz kibocsátására. A Magyar Nemzeti Bank alapfunkciója a nemzeti valuta belső és külső vásárlóerejének védelme. Mindezekről és a további kérdésekről lapunkat Bálint Ferencné dr., az MNB megyei igazgatója tájékoztatta. A nemzeti valuta vásárlóerejének védelme megköveteli azt, hogy a jegybank rendelkezzen a pénzügyi egyensúly megőrzésére szolgáló eszközökkel, s az ezek alkalmazására vonatkozó önálló döntési jogkörrel. Az egyensúlyról akkor beszélhetünk, ha a nemzeti valuta külső és belső értéke nagyjából stabil és ezt pénzoldalról nem fenyegeti veszély. A jegybank ezt a célját a pénzmennyiség szabályozásával, a kamatszínvonal és az árfolyam alakításával érheti el. Természetesen a jegybank önmagában nem lehet felelőse az egyensúly megtartásának. Ebben a kormánynak is meghatározott szerepe lehet. Az együttműködés az egyensúly érdekében akkor lehet hatékony, ha ehhez a jegybank megfelelő jogosítványokkal, önállósággal rendelkezik. Ennek megteremtését is szolgálja az új törvény. A tervezet szerint az MNB jogi státusát az fejezi ki, hogy elnöke az Országgyűlésnek beszámolási kötelezettséggel tartozik. Ezt évente köteles megtenni, melynek során bemutatja az MNB monetáris politikai irányelveit. Az Országggyű- lés és az MNB kapcsolatát hivatott biztosítani továbbá az a tény is, hogy az MNB felügyelő bizottságának tagjai az Országgyűlés két illetékes bizottsága által választott két-két tag. Az MNB köteles támogatni az Országgyűlés elfogadott gazdaságpolitikai kormányprogramját. Az Országgyűlés szerepet játszik az MNB elnökének, alelnö- kének kinevezésében is, bár ezt végül is a köztársaság elnöke teszi meg. Az MNB természetesen szorosan kötődik a kormány tevékenységéhez is. Részt vesz a kormány gazdaságpolitikai programjának kialakításában, megvalósításában. A kormány állást foglal az MNB éves monetáris politikai irányelveiről, a pénzügyminiszter részt vesz az MNB igazgatósági ülésén, ha az érinti a kormány gaz- daságpolitikáját. Az árfolyam megállapítását, befolyásolását a kormány az MNB-vel egyetértésben végezheti. Az MNB önállóságát a készülő törvény a kormánynyal szemben úgy szeretné védeni, hogy kimondja, az MNB-t a törvényben meghatározott feladatkörében a kormány nem utasíthatja. Az MNB a kormány, illetőleg a minisztériumok gazdaságpolitikai döntéseiről véleményét jogosult nyilvánosságra hozni. Émellett más eszközök is biztosítják az MNB védelmét. A monetáris politika eszközei közül kiemelést érdemel az árfolyampolitika és a kamatpolitika. Az árfolyammegállapítás jelenlegi rendjében az MNB 5 százalékig dönthet a forint fel- vagy leértékeléséről, ezt követően a kormány dönt. Figyelembe véve a belföldi devizapiac beindulását, a forint várható konvertibilitása kapcsán a törvényjavaslat szerint az árfolyamok megállapításának, illetőleg befolyásolásának rendjét a kormány az MNB-vel egyetértésben állapítja meg. A jegybanki kamat- politikát illetően az MNB autonóm módon cselekszik. Az MNB a tervezet szerint a devizagazdálkodás központi szerve lesz, továbbra is betöltve devizahatósági jogköröket. A jövőben is kapcsolatban ál 1 majd az ál lamház- tartással a központi költségvetésen keresztül. Egy átmeneti időszak után 1995-től a központi költség- vetésnek nyújtott hitelek állománya egy adott évben viszont nem haladhatja meg a tervezett központi költségvetési bevétel 3 százalékát. Természetesen ez nem érinti a máshonnan megszerezhető költségvetési forrásokat. A törvénytervezet szerint az MNB stratégiai kérdésekben egy új intézményen, a jegybanktanácson keresztül dönt. A döntések testületi jellegét kombinálja a napi, operatív kérdésekben meglévő elnöki vezetéssel. Az új szervezet az MNB legfőbb pénzügypolitikai irányító szerve. A belső tagok mellett (MNB elnökei, az MNB alelnökei) három külső vesz részt benne, akiket a miniszterelnökjavaslatára a köztársaság elnöke nevez ki. A funkció fokozatos tisztulását jelenti az, hogy a belföldi gazdasági társaságokból kivonul a jegybank. így várhatóan azzal fog foglalkozni, amivel a fejlett országokban meglévő társai. Füle István A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás is lehet kényelmes! A PROVIDENCIA Osztrák-Magyar Biztosító Rt. szeretné megkímélni Önt az utánjárástól. Ezért a postai levélkézbesítők és a PROVIDENCIA üzletkötői M a lakásán keresik fel Ont, de természetesen rendelkezésére áll az ország 3200 postahivatala is. Ha minket választ - a napi postával pT a PROVIDENCIA OSZTRÁK-MAGYAR BIZTOSÍTÓ RT.