Új Néplap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1991-05-16 / 112. szám
1991. MÁJUS 16. Megyei körkép 3 Kß dSZDerenyi JdllXßrCS• Mint ismeretes, a jászberényi Hűtőgépgyárat a svéd Elektrolux cég megvásárold A*100 százalékos külföldi tulajdonba került nagyüzemet jelenleg tizenkét munkacsapat világítja át, s a jövőre vonatkozó javaslataik május végén készülnek el. A termelés az üzemekben változatlanul folyik. Az abszorpciós üzemben a T-725 kombinált, 80 literes szekrények német exportra készülnek. - nzs A küzdelem folytatódik Két igazgatója is van a Szolnoki Sportcentrumnak? A szolnoki önkormányzat nemrégiben megszüntette a Sportlétesítmények Igazgatóságát, és több más sportlétesítménnyel együtt - összevonással - létrehozta a Szolnoki Sportcentrumot. Az igazgatói szék betöltésére pályázatot írtak ki, amelyet Balasi Péter nyert el. Csakhogy a döntés ellen Szautner János, a korábbi Sportlétesítmények Igazgatóságának vezetője fellebbezett. Most arról értesültünk, hogy a Szolnok Városi Munkaügyi Bíróság - állítólag - visszahelyezte állásába Szautner Jánost. Ezek szerint most két igazgatója van a Sport- centrumnak? - tettük fel a kérdést. A választ maga König László, Szolnok polgármestere adta meg, miszerint szó sincsen erről. A bíróság ugyanis a munkaviszony megszüntetését helyezte hatályon kívül, arra hivatkozva, hogy az ön- kormányzat, mint munkáltató, nem kérte ki a magasabb szakszervezeti szerv egyetértését, nem pedig igazgatói állását adta vissza Szautner Jánosnak. Ezt nem is tehette volna, hiszen Szautner úr korábbi vállalata, a Sportlétesítmények Igazgatósága megszűnt. Ez az egész ügy rettentően furcsa, felborult ugyanis a munkajog - mondta a polgármester űr. Hiszen léteznek egyfelől a régi jogszabályok, másfelől egy új társadalmi rendben élünk, dolgozunk ma már, amelyben sok, korábbi rendelkezés anakronisztikusán hat. Nem igazán értelmezhető például Szautner úr esetében a „magasabb szakszervezeti szerv”, hiszen a sportszakszervezetnek ő maga a megbízott elnöke. Ilyen alapon egyébként egyetlen megszűnő vállalatnál vagy intézménynél dolgoAz életszínvonal romlásával egyre nagyobb szerepet kapnak életünkben azok a szervezetek, amelyek segítséget kínálnak a rászorulóknak. Hogyan segít a Vöröskereszt a megyében? Idei terveik között több olyan is szerepel, amelynek kifejezetten a szegények támogatása a célja. Erre a célra egyébként elkülönített szociális alap létezik; adományokat gyűjtenek és pénzgyűjtő dobozokat helyeztek el. Már eddig is szerveztek - ezután is szándékoznak - lakossági gyűjtést és csereberét. Itt ruhaneműk, használati tárgyak, bútorok találnak új gazdát. Részt vesznek egy országos kísérletben zsákos ruhagyűjtési akcióval. A zsákokat tavasszal és ősszel helyezik ki. Tervezik adományok és olcsó termékek kedvezményes áron történő vásázó szakszervezeti tisztségviselő munkaviszonyát sem lehetne megszüntetni, következésképpen magának a cégnek a felszámolásához is a szakszervezeti vezetés hozzájárulása lenne szükséges, ami azért mégiscsak furcsa - vélte König László. Változás kellene, de gyorsan, és mielőbb meg kellene alkotni az új Munka Törvénykönyvét - hangsúlyozta végezetül König úr. Természetesen megkerestük Szautner Jánost is, akit Egerben, egy országos sportvezetői tanácskozáson értünk utol. Szautner úr itt mint sportszakszervezeti vezető vett részt, nem pedig mint a Sport- centrum „vezetője”. Elöljáróban megkérdeztük tőle, milyen indokok alapján lebbezett fel. Elmondta, hogy először is szerinte nem átszervezés történt, hanem csak a korábbi SIG feladatkörét bővítették. Azonban ezen feladatok szinte mindegyikét már ellátta előzőleg az intézmény. A névváltoztatás pedig nem jelent egyet az átszervezéssel. Második indokként felhozta, hogy a pályázat elbírálásánál alapvető szabályokat nem tartottak be: az önkormányzati ülésen nem tudta kifejteni - öt perce volt erre - 20 oldalban leírt elképzeléseit, ráadásul előzetesen az egészségügyi és sportbizottság sem hallgatta' meg. Harmadik indok, hogy országos sportszakszervezeti vezetőként nem biztosították számára a megfelelő jogvédelmet, nem kérték ki a szakszervezet egyetértését. (König László nekünk is elismerte, nem tudtak arról, hogy Szautner János efféle tisztséget betölt. Viszont Szautner úr - tudtuk meg tőle - önéletrajzában szerepel ez a titulus, és az önkormányzat személyzeti vezetőjének is felhívta a firát, valamint ingyenes szétosztását a rászorulóknak. A Vöröskereszt nevéhez az emberek tudatában régóta a véradás szervezése kapcsolódik. Az idén a megyében 8 ezer 700 liter vér adását tervezik. Hogy a véradókat jobban ösztönözzék, elkülönített számlán kezelik az őket támogató befizetéseket, és jutalomsorsolást rendeznek számukra. Céljaik között továbbra is szerepel az ifjúság megnyerése. Az idén is megrendezik a csecsemőgondozó, elsősegélynyújtó és komplex vetélkedőket általános és középiskolásoknak. Két nyári táborukkal pedig hagyományt folytatnak: ismét megnyitja kapuit Berekfürdőn az egészségkárosodott gyermekek és fiatalok tábora. A román segélyprogram keretében pedig nyári tábort szerveznek testvérmegyei tanulók részére. gyeimét erre a tényre korábbi igazgató.) Játszott-e szerepet politikai motívum a döntésben? - kérdeztük Szautner Jánost, minthogy köztudomású, ő a Szocialista Párt szolnoki vezetőségének tagja. Erre egyértelmű választ nem kaptunk, de Szautner úr kifejtette, hogy a tavalyi választások során nagyon kemény vitája volt egyes SZDSZ- es tagokkal a tiszaligeti autósmozi ügyében... Most tehát mi van? A volt (?) igazgató jelenleg felmondását tölti, és visszaérkezése után, azaz ma jelentkezik az önkormányzatnál, hogy tisztázza a helyzetet. Tóth András Bemutatkozik az Oltcit Jászberényben Vidéki kőrútjának újabb állomására, Jászberénybe érkezett az Oltcit Klub 11 RL Tranzit kisáruszállító gépkocsi. Legutóbb a szegedi Centrum Áruház előtt volt kiállítva a Magyarországon kapható jelenleg legolcsóbb autó, amelyet a CÉL Leasing Részvénytársaság forgalmaz. A takarékos vállalkozó autójaként meghirdetett Oltcit kiválóan alkalmas többek között szervizgépkoc.sinak, valamint küldemények továbbítására, és ideális közlekedési eszköze lehet a kiskereskedőknek, a kisiparosoknak. Jászberényben a Szabadság téren, a Skála Áruház kirakodóvásárának helyszínén tekinthetik meg az érdeklődők a kedvező árfekvése miatt - az ára 299.000 Ft + áfa, de ez utóbbi a beruházásokra vonatkozó jogszabályok figyelembevételével visszaigényelhető - elsősorban a kezdő és kisvállalkozóknak ajánlott gépkocsi. A biztonsági és kényelmi felszerelésekkel ellátott gépjármű takarékos üzemanyag-fogyasztásával is felkeltheti az érdeklődést, hiszen száz kilométeren 90 kilométeres sebességnél 6,6 liter, 120 kilométeres sebességnél 9,2 liter, míg városi forgalomban 8,8 liter a fogyasztása. Az Oltcit Klub 11 RL Tranzit ezen a héten tekinthető meg Jászberényben, s az érdeklődők a helyszínen akár meg is rendelhetik az autót, amely Budapesten, a XIX. kerület, Vak Bottyán u. 44/c alatti telephelyen azonnal megvásárolható. Az Oltcit Jászberény után folytatja vidéki körútját, és Debrecenben, Pécsen és Nyíregyházán is bemutatkozik.- Szántai Ruhaakciók, nyári táborok Rászorulókon segít a Vöröskereszt A nép döntött: Újszilváson is reccsent a pálca a lerakó sorsa fölött A Rákócziújfaluról, Vezseny- ről, Tiszavárkonyból és Tószegről már kitiltott veszélyeshulla- dék-lerakó létesítését célzó AG- ROMEN-kezdeményezés a „körút” végállomásához, Újszilvás kerítései alá érkezett. Múlt hét péntekén falugyűlésre kongatták össze a helybélieket. A döntésnek immár meg kellett születnie, ha törik, ha szakad, így a két (?) tábor utoljára gyürkő- zött neki a kérdésnek. Az esemény súlyának megfelelően mindenféle média teljes harckészültségében vonult ki a helyszínre, épp aznap az Ablak műsorában is helyett kapott a probléma. Nem csoda, hogya község kultúrháza valóságos arénává vált erre az estére; közel négyszázan zsúfolódtak össze a helyiségben. Miután a polgármester egy tolvajfogó polgárt részesített nyilvános elismerésben, a továbbiakra nézve óva intett a felesleges indulatoktól, érzelmi túlfűtöttségtől és korhely közbevetésektől. Ezután vette kezdetét a nyitó napirendi pont taglalása. Már ez is jócskán felcsigázta a kedélyeket, lévén az önkormányzat első negyedéves költségvetéséről esett szó. Az egyre parttalanabbá dagadó, személyeskedésekkel tarkított szópárbaj helyenként már-már bábeli méreteket öltött. Fehér Tibor polgármesternek egyre nehezebbé vált kezében tartani a fejleményeket, nem csoda, hogy hamar melege támadt, s választói elnézését kérve ingujjra is vetkezett. Miután ezzel kellően ráhangolódott a falu apraja-nagyja, következhetett az ominózus második pont. A lerakó ügye! Hirtelen több atmoszférával megnőtt a teremben a feszültség. (A szomszédos települések - Tápiósző- lős, Tápiógyörgye és Abony - első«mberei is elvegyültek a sorok közt, akik „veszélyes” közelségük folytán legalább olyan várakozással tekintettek a folytatás elébe, mint a leginkább érintett újszilvásiak.) Legelőször is Fehér Tibor lépett a pulpitusra, s kezdett el érvelni a hulladéklerakó létesítése mellett. Hangsúlyozta, az előkészítő munka korrektségét, beszélt a telep befogadásának nyilvánvaló anyagi előnyeiről és a másik oldalon eleddig felmerülő ellenérvekről. Eloszlatott egy-két faluvégen innen és túl felröppent kósza rémhírt és félreértést, kitérve a kampányt kísérő torzhajtásokra és egyéb turpisságokra is. Elhangzott expozéjában: „A környező falvak és városok újkeletű aggódása értünk egy bizonyos határon túl álszentség és képmutatás ...” Végeredményben felemelte hangját, s azzal zárta szavait, hogy a döntés csak és kizárólag a megjelentek kezében van és lehet. Felszólamlását szerény taps fogadta. Miután a falusiak lehetőséget kaptak véleményük kinyilvánítására, több kéz is a levegőbe lendült mintegy varázsütésre. Elsőként „Lajos bácsi”, egy nyugati országbéli veszélyeshul- ladék-lerakót megjárt szilvási rokkantnyugdíjas emelkedett szólásra (... ki hitte volna, hogy ilyen iparos is akad egy ekko- rácska faluban), s foglalt állást ugyancsak a lerakó ügye mellett. ... Pontosabban csak foglalt volna, mivel perceken belül elszabadultak az indulatok, székéből felugrálva egy egyre népesedő ellenkórus intézett keresetlen szavakat a fogadatlan (fogadott?) prókátorhoz. Innentől már nem lehetett medrükben tartani az eseményeket, anarchikus állapotok alakultak ki. Pár perc múlva a falu elöljárója a helyzet nyilvánvaló tarthatatlanságát felismerve sebtiben berekesztette a gyűlést, és közhírré tette: a látottak alapján feleslegesnek tart bármilyen további lépést, tehát testületük eláll a lerakó építését szorgalmazó mindenféle tárgyalásoktól. ... Hát, így nem lett Újszilvásnak (sem) veszélyeshulladék-le- rakója! A történtek margójára: A majdani települések hasonló döntését tiszteletben tartva, úgy érzem, márpedig ilyen intézmények nélkül nem megy. Kimondva, kimondatlanul részeik ezek is az atomkornak. Sőt. Hisz eltitkolni miért is kellene, hogy ahol civilizáció van, ott szemét is. Mégha fölöttébb veszélyes is az! Ugyanúgy, mint ahogy halot- tait el kell nyelnie a nemzet földjének, hulladékát is. Hogy békében átaludhassák a veszedelmes hordók a következő évszázadokat. No persze mindezzel bizonyára Újszilváson, Tószegen és bárhol az isten háta mögött egyetértenek . . . téesi A Kőtelező gépjármű felelősségbiztosítás lehet kényelmes! A PROVIDENCIA Osztrák-Magyar Biztosító Rt. szeretné megkímélni Önt az utánjárástól. Ezért a postai levélkézbesítők és a PROVIDENCIA üzletkötői • • a lakásán keresik fel Ont, de természetesen rendelkezésére áll az ország 3200 postahivatala is. Ha minket választ - a napi postával megérkezik a kötelező biztonság: \ a PROVIDENCIA OSZTRÁK-MAGYAR BIZTOSÍTÓ RT. A demokrácia diszkrét bája