Új Néplap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)

1991-05-11 / 108. szám

1991. MÁJUS 11. Hazai körkép T urul-strázsán Vendégségben Sólyomországban Vándorló nomád őseink ,jzent’ ’ totemállata, a mondabe­li turulmadár egyes mai vélemé­nyek szerint megegyezik azzal a kerecsensólyommal, amely akár ezer évvel ezelőtt, ma is honos hazánkban, csak éppen már szi­gorú védelemre szorul. Az utóbbi években ennek a szervezett véde­lemnek köszönhetően mintha új­ból szaporodóban lenne a vil­lámgyors röptű ragadozó, bár rejtett, tágas vadászterületeket követelő életmódja miatt ez alig­ha tűnhetfel a beavatatlanoknak. Néhányon minden kora ta­vasszal bejárják a hegyvidékek erdeit, sziklaperemeit, s ottfelke­resik az ősi fészkelöhelyeket, ahol fejük fölött nászrepülő .fia­tal házasokat” látnak, ott meg­próbálnak újakat is találni. Az­tán mérlegelik, elbírálják, mely fészkeknél szükséges a folyama­tos védelem - általában látoga­tott kirándulóhelyek, forgalmas turistaútvonalak közelében -, s ezekre a pontokra őrhelyet állíta­nak, hetes turnusokra lelkes ma­darászokat toboroznak. Sajnos egyre kevesebben ajánlják fel szolgálataikat, így egyre keve­sebbfészket lehet védelem alá he­lyezni. 1990-ben az országban már csak öt költőhely őrzését tud­ták megszervezni, holott negyven fészket találtak meg. Persze a legtöbb esetben oltal­mazásra nincs szükség, anélkül is kirepülnek a fiókák észrevétle­nül. Tavaly például 35 fészekben sikerült a madarak költése, s 84 fiatal kerecsen vágott neki a leve­gőégnek. Három esetben vált szükségessé a rendőrségi felje­lentés, olyanok ellen, akik a többszöri felszólítás ellenére sem tágítottak. S hogy mi minden meghiúsíthatja a fészekalj sike­res felcseperedését? A már elő­fordult eseteket tekintve: lesza­kadhat a fészkes ág, ki is vághat­ják a kotló madár alól a fát, el­pusztulhat az öreg tojó, megdézs­málhatja a tojásokat a nyest, ki­foszthatják falusi gyerekek is, és lehetne még sorolni a leselkedő veszedelmeket. Sőt, nemrég még voltak olyan agyafúrt szakik, akik jól megéltek abból, hogy is­merve a régi fészkeket, évről év­re kiszedték, s valamilyen úton- módon külföldre juttatták belő­lük a tojásokat. Állítólag nem jár­tak rosszul... A Magyar Madártani Egyesü­let 34-es számú „Bükki” helyi csoportja, azon belül is Szitta Ta­más, zoológiái felügyelő meghí­vására nemrég egy megyénkbéli „expedíció” is látogatóba indult Sólyomországba. Akárcsak tavaly, idén is három fészeknél szerveztek megfigye­léssel egybekötött, éjjel-nappali őrzést. Bár a reánk bízott fészek­nél erre alig hiszem, hogy szük­ség lett volna, ugyanis a bolon­dos április tíz centi hóval viccelte meg a Bükk-fennsíkot, s valósá­gos ítéletidővel készült bekö­szöntem a május is. Ott-tartózko- dásunk idején felváltva hullott nyakunkba az eső, a dara és a tréfálkozó kedvű hó. Hogy még hangulatosabb legyen a dolog, a szél is rázendített gyakran, nyög- décseltek az ébredező bükkök, nyikorgott az erdő. Egyébként is, odafenn a he­gyekben egy-két héttel mindig lemarad a tavasz, s míg alattunk a völgyek már rég átöltöztek, mi egyre csak dideregtünk a csupasz ágak alatt. Úgyhogy emlegettük is gyakran: a medve - ha lenne arrafelé - bizonyára gondolkodás nélkül összepakolna, és vissza- vackolna a barlangjába. Apropó! Barlang. A sátortábpr alatti szik­lafalban, egy „kettétörött” hegy oldalában megbúvó üreget ren­deztek be lakásuknak a„hangse­bességű” sólymok. Óvatos, fé­lénk madarak ők, minden háborí- tásra, zaklatásra érzékenyen rea­gálnak. Látásuk abszolút téved­hetetlen, már messziről kiszúrják a veszélyt jelentő, illetéktelen be­tolakodót, aki a gyerekszoba után kíváncsiskodik. Még akkor is, ha az meg sem moccan. Ha légte­rükbe, azaz felségterületükre té­ved egy-egy kóborló égi lovag; sólyom, holló vagy ölyv, abból gyakran csúnya verekedés kere­kedik. Olyankor hull a toll alá rendesen, csak úgy szikrázik az ég a kis testben megférni képte­len indulattól. Ott, a felhők alatt nincs pardon és tekintély, a büsz­ke sast is megtépázza a kis toll- csomó. A feladatul kapott megfigyelé­seket egy kiugró sziklaoromról folytattuk, lejegyezve a madarak viselkedését; a ki- és berepülések idejét, ha sikerült meghatározni a zsákmányállatokat, családi inti­mitásokat, s a szokásostól eltérő, gyanús mozzanatokat. A közel­ben ugyancsak szigorú védelem alatt álló parlagi saspár alapított családot, s valahol nem messze vert tanyát két hollófekete holló is. Gyanakvó, érces korrogásuk nélkül nem telt el óra. Egy jó kis asztalközösségre is szert tettünk telekszomszédainkban, ugyanis egy csuszka- és cinkepár szere- tetre méltó pimaszsággal foszto­gatta éléskamránkat. A tolvaj gé­zengúzok nemsokára összes fel­menőikkel, egész pereputtyukkal jártak a potyaszalonnára. A párhetes muflonbébik tele- bégették a völgyeket, akár ha egy merő birkanyáj lett volna az egész végtelen erdőség. Ilyenkor kisebbfajta óvodákat „nyitnak”, több család összeverődik, s ma­mástól, gyerekestől együtt csör­getik az avart. A sólymok persze rájuk sem hederítenek, érdekli is őket ilyen földhözragadt birka­népség, mikor a levegőn uralkod­hatnak. Vijjogásuktól elcsende­sül a rigók, pintyek, vörösbegyek hangzavara, még a patak is csen­desebben csörgedez. Ók csak ül­tek felváltva az öt tojáson, me­lengetve benne öt új, szélsebes életet. De mi már nem vártuk meg ennek a történetnek a végét, fel- szedelőzködtünk' egy ködös és hűvös reggelen, s visszatértünk az emberek közé... técsi Kungyalui emberek Ez a falu olyan messze van mindentől, hogy ide a madár is csak véletlenül száll. Kunszent- márton előtt balra műút kanyaro­dik le, amelyik pár kilométer után keskeny betonpántlikává szelídül. Egy darabig kézenfog­va halad a vasúti sínnél, majd kilencvenfokos jobbra átot csi­nál. Itt éppen nagy munka folyik, két ember szenet lapátol egy lo­vaskocsira. A jármű a 64 éves Borsós Istváné, aki nem éppen szívderítő dolgokat mond.- Nincs itt semmi különös a faluban, csak a drágaság. Nehe­zen kell, vagy egyáltalán nem a hízó, a tej, a bárány, így azután miből bírna fizetni a magunkfaj­ta? Szökik az ember a jószágtól, ha csak teheti. Majd meglátja, visszaüt az országra, a kínálatra. A nyugdíj jó, jó, de hát az deré­kig ha ér.- Hová viszik a szenet?- Akinek kell. Három­száznyolcvanba kerül, és kinek tíz, kinek valamivel több jut. Igény lenne rá, de hogy lesz-e pok meglátszanak a forgalmon is.- Mit visznek a betérők?- Kenyeret, tejet, cukrot, mo­sóport.- Töltelékárut, tőkehúst nem látok.- Egy hónap óta nincs szárazá­runk, noha egyébként hetente kétszer szállítanak. Tőkehúst pe­dig nem tartunk, hiszen alig van rá igény, mert még errefelé divat a hízóvágás. Cseh Szilvia 16 éves másodi­kos kereskedelmi szakmunkás- tanulóval is váltunk pár szót.- Ha tehetik, innen elvándorol­nak a fiatalok, hiszen se munka- lehetőség, de még egy olyan he­lyiség sincs, ahová leülhetnénk zenét hallgatni, beszélgetni. Ko­rábban volt egy klubszobánk a téesz irodáján, de azt elvették.- így hová jártok szórakozni?- Hétvégén vonattal Martfűre, a diszkóba. Hétközben esetleg a presszóba, vagy kijövünk ide a pályára beszélgetni, focizni. Azért élnek a faluban fiatalok. Borsós Istvánék már a következő télre lapátolják a 380 forintos tatai szenet Húsz-huszonöt iskolás és ennél valamivel kevesebb 14-20 év közötti. A diákok bejárnak Kun- szentmártonba, pedig valamikor a hajdan álomszép Almássy-kas- télyban tantermek voltak, de még a tanító úr is ott lakott. Most Orvost keres Tiszaigar Riasztó hír érkezett a Tiszafüred melletti 1056 lelkes településről, amely szerint a községnek annyi pénze sincsen, hogy fenntartsa az öregek napközijét. Szerencsére a szelek szárnyán útra kelt szenzáció kacsának bizonyult, ugyanakkor viszont igaz, hogy a 19,7 milliós költségvetés meglehetősen szűk mozgásteret biztosít a helyi veze­tésnél?. Ez az összeg legfeljebb arra elég, hogy szaknyelven fogalmaz­va a megelőző év szintjén biztosít­sa az intézmények működtetését. Az összegből 9,3 millió jut az isko­lára, az óvodára, a kultúrházra, a könyvtárra, a napközis csoportok­ra. Egymillió-háromszázezret for­dítanak az időskorúak klubjára, a szociális étkeztetésre. A klubba já­róknak több mint a harmada egye­dülálló nyugdíjas, és az itt napjait töltő 24-26 személyen kívül továb­bi húszán kapnak kedvezményes ebédet. Szociális segélyezett jelen­leg tizenhét van, akiket háromezer­négy és félezer közötti összegekkel támogatnak. Tény, korosodik a la­kosság, és mindez azt is jelenti, hogy hetven-nyolcvan idős férfi, nő fokozottabb figyelmet, törődést kíván. Fejlesztésre 1,6 milliót, felújítá­sokra 700 ezret fordíthatnak ebben az esztendőben. Az utóbbi tételnél maradva ebből 400 ezerért korsze­rűsítik az óvodát, azután befejezik az orvosi rendelő építkezést. A mű­velődési ház kazáncseréje is két­százezerbe került. Ami a fejlesztéseket illeti, az or­vosi lakás kialakítása további 400 ezret követel. Az itteni önkor­mányzat pályázatot adott be a me­gyéhez a költségek támogatása ér­dekében. Az elképzelések szerint ez az épület szeptemberre elkészül. Elgondolkoztató az is, hogy a faluban* jelenleg nincs magántele­fon, holott igény lenne rá. Ha min­den igaz, május végére a régi dug- dosós kapcsolást felváltja a cross­bar rendszerű. Útépítést is végez­nek, a Feszty Árpád út háromszáz méteres szakasza kohósalakot kap. Ez közel félmillióba kerül. Á ka­matadó sem marad ki a sorból: ott- jártunkig tizenkilenc kérelem érke­zett. Valamennyi jogos, és őket tá­mogatja az önkormányzat. Az első lakáshoz jutók, vagy építők pedig legfeljebb százezer forint segítsé­get kapnak, amely részben vissza­térítendő, részben pedig elengedett kölcsönből áll. Nagyon takarékosan, szolid mó­don gazdálkodva a tartalékalapon 350 ezer forint marad. A lényeg viszont az, hogy az új orvosi lakás­hoz, rendelőhöz saját doktort keres a falu, és remélhetőleg őszre talál is. D.Sz.M. üres az épület, málladozik, lesza­kadóban a padlása, mint amely­nek nincs gazdája. A környékén orgonabokrok zöldellnek, és va­laki azt mondja a kísérőink kö­zül: ha megnyerné a százegyné- hány milliós nyereményt, rend- betetetné az egykoron mutatós kastélyt. Távolabb magtár magasodik, ez is az uradalom idejéből való, akár az az épület, ahol a boltot kialakították. Új viszont a pará­nyi katolikus templom, amelyik az itteniek elmondása szerint tíz esztendeje épült. Havonta egy­szer tartanak itt misét, és a hónap utolsó vasárnapján Kunszent- mártonból jár ki a pap. Az innen nem messze lakó Borsós József éket azért nem ke­rüljük ki, mivel ő a 380 lélek egyetlen helyi önkormányzati képviselője Kunszentmárton- ban. Nincs itthon, helyette a fe­lesége válaszol.- Ha minden igaz, az utat is rendbeteszik, és azután új kút is készül, mert most a téesz köz­pontjából kannázzák a vizet az emberek, hiszen az ásott kutak nem jók.- Hallottam, városról került ide.- Szolnoki vagyok, és a jövő hónapban lesz húsz éve, hogy leköltöztem. Három lányunk született, és nem tudom, hány marad itt közöttünk. Úgy tűnik, a legnagyobb városlakó lesz.- Háztartással foglalkozik?- Azzal is, meg gazdálkodom. Tavaly 42 ezer liter tejet vittem be, és bizony nekem reggelente korán csörög a vekker. Azután földdel is bíbelődünk.- Maszek gazdálkodók akad­nak?- Vagy tízen. Ugyanis itt a té- eszen kívül máshová nem lehet .elhelyezkedni. Aki dolgozni akar, vagy a saját földjét műveli, esetleg jószágokat tart, vagy na­ponta ingázik Martfű, Kunszent- márton valamelyik üzemébe, így azután azzal is számolni kell, ha elbocsátások lesznek, ezek bi­zonyára érintik a gyaluiakat is. Szerencsére ma még ez ijede­lem, félelem, mint rideg valóság. De ki tudja, mit hoz a jövő? Az viszont minden bizonnyal ma­gyar csúcs, hogy a csodaszép, modem óvodába ezen a napon írd és mondd: öt apróságot vit­tek. Igaz, ha teljes a létszám, ak­kor hét lenne, bár korábban arra is volt példa, hogy 38 kisgyerek töltötte napjait az 1960-ban ké­szült létesítményben. Szeretnék, ha a fiatalok ismét itt ragadná­nak, éppen ezért felmerült a fa­luban, hogy jó lennevisszahozni az alsó tagozat első három osz­tályát. Hely adódna nekik az óvoda másik termében, és a ki­csiknek így nem kellene naponta sárban, vízben, esőben várakoz­ni, buszozni Kunszentmártonba és vissza. Egyébként az óvónő is ebből a városból jár ki: reggel busszal érkezik, és délután vo­nattal jut haza. Míg a posta jelen­legi alkalmazottja, ha úgy tetszik vezetője - aki ezekben a napok­ban helyettesítőként dolgozik - Kunszentről az utat reggel és es­te versenykerékpárral teszi meg. A szőke, ifjú hölgy az istennek se adta a nevét az íráshoz, arról viszont készségesen szólt, hogy 30 Néplap jár a kungyalui embe­reknek. Azoknak, akik valaha ötszáznál is többen voltak, de a számuk 380-ra apadt. Szeretik ezt a csöpp falut, hiszen ez a szülőföldjük, a mindenük. Ra­gaszkodnak hozzá jóban-rossz- ban, és a döntő többségük, ha lehet, nem akar máshová költöz­ni. Feltéve, ha kéréseikhez meg­felelő segítséget, támogatást kapnak attól a várostól, ahová tartoznak. És napjainkban ez Kunszentmárton... D. Szabó Miklós Fotó: K.É. Összezavarodott perspektívák, törpítő méretek, idomtalan kővilág, tágas terek. Itt van igazán otthon a levegő vágtázó ura! (Fotó: Illyés) még belőle, erre ne tőlem várja a feleletet.- Hogyan élnek mostanság a gyaluiak?- Szegényebben, bizonytala­nabbul, mint pár éve. De hát ezt sokkal jobban elmesélik magá­nak a kis ábécében, hiszen ott megfordul mindenki. A központig hajtunk, és jobbra egy olyan mellékutcába térünk, ahol kis híján lefogja a kocsit a sár. Az utolsó ötven métert így is gyalog tesszük meg, mert nem szeretnének zetort kémi ä kivon- szoláshoz. Odabenn a két eladón és az egyszem tanulólányon kí­vül az égvilágon senki sincs. Molnár Józsefné boltvezető ezt így indokolja:- Általánosságban szegényed­nek az emberek, és ennek a falu is része. Most éppen rosszkor ér­keztek, mert a fizetés előtti na­- y w Az "óvó néni"l

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents