Új Néplap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1991-05-11 / 108. szám
1991. MÁJUS 11. Hazai körkép T urul-strázsán Vendégségben Sólyomországban Vándorló nomád őseink ,jzent’ ’ totemállata, a mondabeli turulmadár egyes mai vélemények szerint megegyezik azzal a kerecsensólyommal, amely akár ezer évvel ezelőtt, ma is honos hazánkban, csak éppen már szigorú védelemre szorul. Az utóbbi években ennek a szervezett védelemnek köszönhetően mintha újból szaporodóban lenne a villámgyors röptű ragadozó, bár rejtett, tágas vadászterületeket követelő életmódja miatt ez aligha tűnhetfel a beavatatlanoknak. Néhányon minden kora tavasszal bejárják a hegyvidékek erdeit, sziklaperemeit, s ottfelkeresik az ősi fészkelöhelyeket, ahol fejük fölött nászrepülő .fiatal házasokat” látnak, ott megpróbálnak újakat is találni. Aztán mérlegelik, elbírálják, mely fészkeknél szükséges a folyamatos védelem - általában látogatott kirándulóhelyek, forgalmas turistaútvonalak közelében -, s ezekre a pontokra őrhelyet állítanak, hetes turnusokra lelkes madarászokat toboroznak. Sajnos egyre kevesebben ajánlják fel szolgálataikat, így egyre kevesebbfészket lehet védelem alá helyezni. 1990-ben az országban már csak öt költőhely őrzését tudták megszervezni, holott negyven fészket találtak meg. Persze a legtöbb esetben oltalmazásra nincs szükség, anélkül is kirepülnek a fiókák észrevétlenül. Tavaly például 35 fészekben sikerült a madarak költése, s 84 fiatal kerecsen vágott neki a levegőégnek. Három esetben vált szükségessé a rendőrségi feljelentés, olyanok ellen, akik a többszöri felszólítás ellenére sem tágítottak. S hogy mi minden meghiúsíthatja a fészekalj sikeres felcseperedését? A már előfordult eseteket tekintve: leszakadhat a fészkes ág, ki is vághatják a kotló madár alól a fát, elpusztulhat az öreg tojó, megdézsmálhatja a tojásokat a nyest, kifoszthatják falusi gyerekek is, és lehetne még sorolni a leselkedő veszedelmeket. Sőt, nemrég még voltak olyan agyafúrt szakik, akik jól megéltek abból, hogy ismerve a régi fészkeket, évről évre kiszedték, s valamilyen úton- módon külföldre juttatták belőlük a tojásokat. Állítólag nem jártak rosszul... A Magyar Madártani Egyesület 34-es számú „Bükki” helyi csoportja, azon belül is Szitta Tamás, zoológiái felügyelő meghívására nemrég egy megyénkbéli „expedíció” is látogatóba indult Sólyomországba. Akárcsak tavaly, idén is három fészeknél szerveztek megfigyeléssel egybekötött, éjjel-nappali őrzést. Bár a reánk bízott fészeknél erre alig hiszem, hogy szükség lett volna, ugyanis a bolondos április tíz centi hóval viccelte meg a Bükk-fennsíkot, s valóságos ítéletidővel készült beköszöntem a május is. Ott-tartózko- dásunk idején felváltva hullott nyakunkba az eső, a dara és a tréfálkozó kedvű hó. Hogy még hangulatosabb legyen a dolog, a szél is rázendített gyakran, nyög- décseltek az ébredező bükkök, nyikorgott az erdő. Egyébként is, odafenn a hegyekben egy-két héttel mindig lemarad a tavasz, s míg alattunk a völgyek már rég átöltöztek, mi egyre csak dideregtünk a csupasz ágak alatt. Úgyhogy emlegettük is gyakran: a medve - ha lenne arrafelé - bizonyára gondolkodás nélkül összepakolna, és vissza- vackolna a barlangjába. Apropó! Barlang. A sátortábpr alatti sziklafalban, egy „kettétörött” hegy oldalában megbúvó üreget rendeztek be lakásuknak a„hangsebességű” sólymok. Óvatos, félénk madarak ők, minden háborí- tásra, zaklatásra érzékenyen reagálnak. Látásuk abszolút tévedhetetlen, már messziről kiszúrják a veszélyt jelentő, illetéktelen betolakodót, aki a gyerekszoba után kíváncsiskodik. Még akkor is, ha az meg sem moccan. Ha légterükbe, azaz felségterületükre téved egy-egy kóborló égi lovag; sólyom, holló vagy ölyv, abból gyakran csúnya verekedés kerekedik. Olyankor hull a toll alá rendesen, csak úgy szikrázik az ég a kis testben megférni képtelen indulattól. Ott, a felhők alatt nincs pardon és tekintély, a büszke sast is megtépázza a kis toll- csomó. A feladatul kapott megfigyeléseket egy kiugró sziklaoromról folytattuk, lejegyezve a madarak viselkedését; a ki- és berepülések idejét, ha sikerült meghatározni a zsákmányállatokat, családi intimitásokat, s a szokásostól eltérő, gyanús mozzanatokat. A közelben ugyancsak szigorú védelem alatt álló parlagi saspár alapított családot, s valahol nem messze vert tanyát két hollófekete holló is. Gyanakvó, érces korrogásuk nélkül nem telt el óra. Egy jó kis asztalközösségre is szert tettünk telekszomszédainkban, ugyanis egy csuszka- és cinkepár szere- tetre méltó pimaszsággal fosztogatta éléskamránkat. A tolvaj gézengúzok nemsokára összes felmenőikkel, egész pereputtyukkal jártak a potyaszalonnára. A párhetes muflonbébik tele- bégették a völgyeket, akár ha egy merő birkanyáj lett volna az egész végtelen erdőség. Ilyenkor kisebbfajta óvodákat „nyitnak”, több család összeverődik, s mamástól, gyerekestől együtt csörgetik az avart. A sólymok persze rájuk sem hederítenek, érdekli is őket ilyen földhözragadt birkanépség, mikor a levegőn uralkodhatnak. Vijjogásuktól elcsendesül a rigók, pintyek, vörösbegyek hangzavara, még a patak is csendesebben csörgedez. Ók csak ültek felváltva az öt tojáson, melengetve benne öt új, szélsebes életet. De mi már nem vártuk meg ennek a történetnek a végét, fel- szedelőzködtünk' egy ködös és hűvös reggelen, s visszatértünk az emberek közé... técsi Kungyalui emberek Ez a falu olyan messze van mindentől, hogy ide a madár is csak véletlenül száll. Kunszent- márton előtt balra műút kanyarodik le, amelyik pár kilométer után keskeny betonpántlikává szelídül. Egy darabig kézenfogva halad a vasúti sínnél, majd kilencvenfokos jobbra átot csinál. Itt éppen nagy munka folyik, két ember szenet lapátol egy lovaskocsira. A jármű a 64 éves Borsós Istváné, aki nem éppen szívderítő dolgokat mond.- Nincs itt semmi különös a faluban, csak a drágaság. Nehezen kell, vagy egyáltalán nem a hízó, a tej, a bárány, így azután miből bírna fizetni a magunkfajta? Szökik az ember a jószágtól, ha csak teheti. Majd meglátja, visszaüt az országra, a kínálatra. A nyugdíj jó, jó, de hát az derékig ha ér.- Hová viszik a szenet?- Akinek kell. Háromszáznyolcvanba kerül, és kinek tíz, kinek valamivel több jut. Igény lenne rá, de hogy lesz-e pok meglátszanak a forgalmon is.- Mit visznek a betérők?- Kenyeret, tejet, cukrot, mosóport.- Töltelékárut, tőkehúst nem látok.- Egy hónap óta nincs szárazárunk, noha egyébként hetente kétszer szállítanak. Tőkehúst pedig nem tartunk, hiszen alig van rá igény, mert még errefelé divat a hízóvágás. Cseh Szilvia 16 éves másodikos kereskedelmi szakmunkás- tanulóval is váltunk pár szót.- Ha tehetik, innen elvándorolnak a fiatalok, hiszen se munka- lehetőség, de még egy olyan helyiség sincs, ahová leülhetnénk zenét hallgatni, beszélgetni. Korábban volt egy klubszobánk a téesz irodáján, de azt elvették.- így hová jártok szórakozni?- Hétvégén vonattal Martfűre, a diszkóba. Hétközben esetleg a presszóba, vagy kijövünk ide a pályára beszélgetni, focizni. Azért élnek a faluban fiatalok. Borsós Istvánék már a következő télre lapátolják a 380 forintos tatai szenet Húsz-huszonöt iskolás és ennél valamivel kevesebb 14-20 év közötti. A diákok bejárnak Kun- szentmártonba, pedig valamikor a hajdan álomszép Almássy-kas- télyban tantermek voltak, de még a tanító úr is ott lakott. Most Orvost keres Tiszaigar Riasztó hír érkezett a Tiszafüred melletti 1056 lelkes településről, amely szerint a községnek annyi pénze sincsen, hogy fenntartsa az öregek napközijét. Szerencsére a szelek szárnyán útra kelt szenzáció kacsának bizonyult, ugyanakkor viszont igaz, hogy a 19,7 milliós költségvetés meglehetősen szűk mozgásteret biztosít a helyi vezetésnél?. Ez az összeg legfeljebb arra elég, hogy szaknyelven fogalmazva a megelőző év szintjén biztosítsa az intézmények működtetését. Az összegből 9,3 millió jut az iskolára, az óvodára, a kultúrházra, a könyvtárra, a napközis csoportokra. Egymillió-háromszázezret fordítanak az időskorúak klubjára, a szociális étkeztetésre. A klubba járóknak több mint a harmada egyedülálló nyugdíjas, és az itt napjait töltő 24-26 személyen kívül további húszán kapnak kedvezményes ebédet. Szociális segélyezett jelenleg tizenhét van, akiket háromezernégy és félezer közötti összegekkel támogatnak. Tény, korosodik a lakosság, és mindez azt is jelenti, hogy hetven-nyolcvan idős férfi, nő fokozottabb figyelmet, törődést kíván. Fejlesztésre 1,6 milliót, felújításokra 700 ezret fordíthatnak ebben az esztendőben. Az utóbbi tételnél maradva ebből 400 ezerért korszerűsítik az óvodát, azután befejezik az orvosi rendelő építkezést. A művelődési ház kazáncseréje is kétszázezerbe került. Ami a fejlesztéseket illeti, az orvosi lakás kialakítása további 400 ezret követel. Az itteni önkormányzat pályázatot adott be a megyéhez a költségek támogatása érdekében. Az elképzelések szerint ez az épület szeptemberre elkészül. Elgondolkoztató az is, hogy a faluban* jelenleg nincs magántelefon, holott igény lenne rá. Ha minden igaz, május végére a régi dug- dosós kapcsolást felváltja a crossbar rendszerű. Útépítést is végeznek, a Feszty Árpád út háromszáz méteres szakasza kohósalakot kap. Ez közel félmillióba kerül. Á kamatadó sem marad ki a sorból: ott- jártunkig tizenkilenc kérelem érkezett. Valamennyi jogos, és őket támogatja az önkormányzat. Az első lakáshoz jutók, vagy építők pedig legfeljebb százezer forint segítséget kapnak, amely részben visszatérítendő, részben pedig elengedett kölcsönből áll. Nagyon takarékosan, szolid módon gazdálkodva a tartalékalapon 350 ezer forint marad. A lényeg viszont az, hogy az új orvosi lakáshoz, rendelőhöz saját doktort keres a falu, és remélhetőleg őszre talál is. D.Sz.M. üres az épület, málladozik, leszakadóban a padlása, mint amelynek nincs gazdája. A környékén orgonabokrok zöldellnek, és valaki azt mondja a kísérőink közül: ha megnyerné a százegyné- hány milliós nyereményt, rend- betetetné az egykoron mutatós kastélyt. Távolabb magtár magasodik, ez is az uradalom idejéből való, akár az az épület, ahol a boltot kialakították. Új viszont a parányi katolikus templom, amelyik az itteniek elmondása szerint tíz esztendeje épült. Havonta egyszer tartanak itt misét, és a hónap utolsó vasárnapján Kunszent- mártonból jár ki a pap. Az innen nem messze lakó Borsós József éket azért nem kerüljük ki, mivel ő a 380 lélek egyetlen helyi önkormányzati képviselője Kunszentmárton- ban. Nincs itthon, helyette a felesége válaszol.- Ha minden igaz, az utat is rendbeteszik, és azután új kút is készül, mert most a téesz központjából kannázzák a vizet az emberek, hiszen az ásott kutak nem jók.- Hallottam, városról került ide.- Szolnoki vagyok, és a jövő hónapban lesz húsz éve, hogy leköltöztem. Három lányunk született, és nem tudom, hány marad itt közöttünk. Úgy tűnik, a legnagyobb városlakó lesz.- Háztartással foglalkozik?- Azzal is, meg gazdálkodom. Tavaly 42 ezer liter tejet vittem be, és bizony nekem reggelente korán csörög a vekker. Azután földdel is bíbelődünk.- Maszek gazdálkodók akadnak?- Vagy tízen. Ugyanis itt a té- eszen kívül máshová nem lehet .elhelyezkedni. Aki dolgozni akar, vagy a saját földjét műveli, esetleg jószágokat tart, vagy naponta ingázik Martfű, Kunszent- márton valamelyik üzemébe, így azután azzal is számolni kell, ha elbocsátások lesznek, ezek bizonyára érintik a gyaluiakat is. Szerencsére ma még ez ijedelem, félelem, mint rideg valóság. De ki tudja, mit hoz a jövő? Az viszont minden bizonnyal magyar csúcs, hogy a csodaszép, modem óvodába ezen a napon írd és mondd: öt apróságot vittek. Igaz, ha teljes a létszám, akkor hét lenne, bár korábban arra is volt példa, hogy 38 kisgyerek töltötte napjait az 1960-ban készült létesítményben. Szeretnék, ha a fiatalok ismét itt ragadnának, éppen ezért felmerült a faluban, hogy jó lennevisszahozni az alsó tagozat első három osztályát. Hely adódna nekik az óvoda másik termében, és a kicsiknek így nem kellene naponta sárban, vízben, esőben várakozni, buszozni Kunszentmártonba és vissza. Egyébként az óvónő is ebből a városból jár ki: reggel busszal érkezik, és délután vonattal jut haza. Míg a posta jelenlegi alkalmazottja, ha úgy tetszik vezetője - aki ezekben a napokban helyettesítőként dolgozik - Kunszentről az utat reggel és este versenykerékpárral teszi meg. A szőke, ifjú hölgy az istennek se adta a nevét az íráshoz, arról viszont készségesen szólt, hogy 30 Néplap jár a kungyalui embereknek. Azoknak, akik valaha ötszáznál is többen voltak, de a számuk 380-ra apadt. Szeretik ezt a csöpp falut, hiszen ez a szülőföldjük, a mindenük. Ragaszkodnak hozzá jóban-rossz- ban, és a döntő többségük, ha lehet, nem akar máshová költözni. Feltéve, ha kéréseikhez megfelelő segítséget, támogatást kapnak attól a várostól, ahová tartoznak. És napjainkban ez Kunszentmárton... D. Szabó Miklós Fotó: K.É. Összezavarodott perspektívák, törpítő méretek, idomtalan kővilág, tágas terek. Itt van igazán otthon a levegő vágtázó ura! (Fotó: Illyés) még belőle, erre ne tőlem várja a feleletet.- Hogyan élnek mostanság a gyaluiak?- Szegényebben, bizonytalanabbul, mint pár éve. De hát ezt sokkal jobban elmesélik magának a kis ábécében, hiszen ott megfordul mindenki. A központig hajtunk, és jobbra egy olyan mellékutcába térünk, ahol kis híján lefogja a kocsit a sár. Az utolsó ötven métert így is gyalog tesszük meg, mert nem szeretnének zetort kémi ä kivon- szoláshoz. Odabenn a két eladón és az egyszem tanulólányon kívül az égvilágon senki sincs. Molnár Józsefné boltvezető ezt így indokolja:- Általánosságban szegényednek az emberek, és ennek a falu is része. Most éppen rosszkor érkeztek, mert a fizetés előtti na- y w Az "óvó néni"l