Új Néplap, 1991. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1991-04-11 / 83. szám

A szerkesztőség postájából A sertések értékesítése országos gond A fajszi „disznó-ügy” margójára Március 21-én Fajszon tünte­tő nagygyűlést szerveztek a hely­beli állattenyésztő vállalkozók, azonban hiába küldtek meghívót a Földművelésügyi Minisztéri­umba, onnan csupán egy levelet kaptak, mely szerint nem tudják megoldani a részvételt. Nem okozott nagy csalódást, a hely­beliek erre számítottak! Elvégre van elég dolga a minisztérium­nak, minthogy piszlicsáré ügy­ben , pár 100 ezer túlhízott sertés miatt utazgasson?! Ki ne ismerné a tüntetés okát? Pár mondat emlékeztetőül: a Húsüzemi Vállalat tavaly július­ban 69 Ftlkg áron, decemberi szállítással szerződött a vállal­kozókkal, de megszegve a szer­ződést, 54-ért sem hajlandó az azóta túlhízott állatokat átvenni. A fajszi tüntetést követő har­madik napon Gergátz Elemér földművelésügyi miniszter úr a Falu Tv-ben nyilatkozott. „Én legszívesebben most nem mint a földművelésügyi miniszter, ha­nem mint magánember monda­nám el véleményemet!’ ’ - kezdte, hisz miért is beszélne felelős mi­niszterként felelőtlenül ilyen ké­nyes ügyben? Mint magánem­ber, az más! Kisebb afelelősség! „Szerintem a fajszi tüntetés: eső után köpönyeg!" - folytatta. E közmondás felét nem értem, az esőt igen! Amit a Földművelés- ügyi Minisztérium tehetetlensé­ge, hozzá nem értése a paraszt­ságnak okoz, az nagyobb kár, mint amit a legnagyobb jégeső okozni tud. De senki nem gon­dolta, hogy az ügyre a tüntetés „köpönyegként’ hat. A megol­dás várat magára, hiszen az ille­tékeseknek kártalanítaniuk kell a szerződésszegés által becsa­pott állattenyésztő vállalkozó- kát. Gergátz úr meglepetéssel folytatta nyilatkozatát: nagy mennyiségű, túlhízott sertésre tartana igényt Ausztria, de hiá­ba a pályázat, a kiírás, ha nincs jelentkezés!? Ezek után megint csak értetlenül bambultam a tv előtt. Nap mint nap a disznó-ügy a fő gazdasági téma. A piac igényt tart rá, a vállalkozó mind­erről mit sem tud, pedig volt, aki . elkeseredésében felakasztotta magát. Talán ha tudták volna, hogy az esetleges megoldás, az igény, ott porosodik a miniszté­rium irodáján, netán az egyik asztal fiókjában ... De hát, ha már fajszi utazásra nem is szán­ta rá magát egy minisztériumbe­li, a maguk helyett küldött levél­ben miért nem utaltak a külföldi igényre? Gergátz úr, a riport be­fejezéseképpen, átment jóslás­ba: „Hadd mondjam azt, lehet, hogy fél év múlva nemhogy túl­termelés, de félek, hogy hiány következik be." Tudom, hogy jó pár hónappal ezelőtt híres ame­rikai látnok járt a magyar kor­mánynál, de Gergátz úr akkor még nem volt miniszter, így a mesterséget nem tőle tanulta. Míg a híres látnok - ha kilátás­talan gazdaságunkba belenézett - nem sok jót látott, esetleg csak az ózonlyukat. De hát Gergátz úr látnoksága nem egyedülálló, hisz már mindenki tudja: a ma­lacok nagy részét leölték, az em­berek eladósodtak, sokan abba­hagyják az állattenyésztést. Befejezésül Kádár Béla, a külkapcsolatok miniszterének egyik kijelentése: ,A kormány a Külkapcsolatok Minisztériumá­nak munkájára a legbüszkébb!’' Ha erre büszke a kormány, mi van más területen? Oláh Imre Liberális Polgári Szövetség (Vállalkozók Pártja) mb. országos elnök Hirdetés vagy bolondítás? Nagyra becsült lapjukban borjúhús-akciót hirdet a szolno­ki Gábor Áron téri Diszkont Húsáruház. Az akció kedden kezdődött, és azóta nemcsak az áruházat, hanem a lapot is szid­ják a becsapott vevők a Gábor Áron téren. Kedden délelőtt oly kevéske készlettel nyitottak, hogy kora délután már egy mócsing se akadt a pultokon a borjúból. Ak­kor délután két óra tájt azt ígér­ték, estére lesz bőven. Szerdán a délelőtt 10 órai nyi­tásra odafutó sokaság egy felira­tot látott csak a zárt ajtón: borjú­hús csak délután 14 órakor lesz. A Gábor Áron tér eléggé tá­voli hely sok városlakónak: Két napja autókon, kerékpáron, bu­szon „utaznak” borjúhúsért a szolnokiak. És két napja, napjá­ban akár többször is mindhiába, . . . és bámul, mint borjú az új kapura...-só­(Lapunk hirdetési rovatában többször tájékoztattuk olvasóin­kat arról, hogy a hirdetések szö­vegét a megrendelő írja elő, köz­lését változtatás nélkül kéri, ezért fizet. így a hirdetések szö­vegéért felelősséget vállalni nem tudunk. Ha az nem igaz, a hirdető hitele kérdőjeleződik meg. A szerk.) ____________________ T alálkoztam „A kereskedővel” Jászberényben, a Jászsági Afész Általános Aruház bútor- és méteráruosztályán egy idős em­berre lettem figyelmes, akin lát­szott, hogy kérdezne valakitől valamit. Tanácstalanul nézelő­dött addig, míg a nálánál fiata­labb, korban hozzá közelítő el­adó meg nem kérdezte, miben segíthet. Elpanaszolta, hogy egy hete vette azt a heverőt, amely­nek a betétje az aznapi felnyitás­kor elvált a vasalástól. Odaadta a jótállási jegyet, és megjegyez­te, hogy a bútor színe sem tetszik - a feleségének, másra szeretnék kicserélni. Az eladó udvariasan megnyugtatta, hogy ennek sem­mi akadálya, nézzen szét, de jó lenne, ha a kedves feleségével együtt választanának; nem baj, ha árban is más, a különbözeiét majd rendezik. Előkerült a fele­ség - az áruház előtt várakozha­tott -, majd kiválasztottak egy mutatós rekamiét, s befizették a különbözeiét. Az öreg úr aztán összeszedte a bátorságát, és el- rebegte, hogy már az új fekhe­lyen szeretne aludni, mert az elő­ző rossz, a korábbi ócskát pedig kidobták. Az eladó először elko- morodott, mert a két szállító ép­pen úton volt, de az órájára néz­ve kimondta: rendben, délután otthon lesz a „remekmű' ’, a má­sikat pedig visszahozzák. Valóban megkapták még az­nap a bútort, ahogyan azt a ba­rátságos, szolgálatkész Bobák Árpád - a nevét is megtudtam - megígérte. Ezt meséltem ismerő­sömnek, aki érdeklődéssel hall­gatott, míg ki nem mondtam a nevet. Akkor félbe szakított, hogy ez nem egy nagy dolog, hiszen a Bobák kereskedőcsaládból való, s ha akarna sem tudna más lenni, mert vérében a kereskedelem.- i. a. ­A „műanyag biléta” nem védjegy! gozó Vállalat több éve gyártja a BNV-díjas Ripp-ropp termék­családot - védjeggyel ellátott csomagolásban, vásárlóink meg­elégedésére. Sajnálatos, hogy egyes vállalatok címke nélküli nylonzacskóba hoznak forga­lomba hasonló termékeket - ahogy az a szolnoki vásárló ese­tében is történt - rontva a Ripp- ropp népszerűségét. (Némi nyo­mozással sikerült kiderítenünk, hogy a Kecskeméti Baromfifel­dolgozó vállalat karfiolos csirke- fasírtjában volt az a jókora mű­anyagdarab, amiről olvasónk írt. A szerk.) Vásárlóink figyelmét ezúton is szeretnénk felhívni arra, hogy a Ripp-ropp védjegy változatla­nul a minőség és a korszerű, hi­giénikus csomagolás garanciája. Bihari Imre kereskedelmi osztályvezető Ne fordítsanak hátat a „gombfocinak”! Igen Tisztelt Néder Sporttárs! Mivel pár éve személyes - azt is mondhatom, jó ismerősi kapcso­latban állunk egymással, engedd meg, hogy a „Festik a varrás, szakad a gomb' ’ című írásodhoz (IV. 2.) tegező módban szóljak hozzá. Mindenekelőtt hadd je­gyezzem meg, Pistám, ha jól em­lékszem, az általános iskola 1-2. osztályában volt szokásunk ját­szani valaki családnevével. Er­ről ennyit... Ezen túl „naivan" azt hittem, hogy szereted a „gombfocit’’, még naivabban pedig azt, hogy a „SAV NTE" gombfocicsapatát is. Márpedig azon a megbeszélé­sen, amin Te is részt vettél, éppen ennek a gárdának a megmenté­sére intézkedtünk - olyan embe­rek aktív részvételével, akik szív­ügyüknek tekintik, hogy az az utolsó „cérnaszál", amely a „gombot" tartja, ne szakadjon el. És mit tapasztalhatnak a ,,gombfociért” aggódók, Pis­tám? Mindannyiunk általános megdöbbenésére azt, hogy a me­gye napilapjának sportrovatve­zetője próbálja tolla hegyével ezt az utolsó cérnaszálat elszakíta­ni. _ írásod azt eredményezheti, hogy az a pár tenni akaró ember, nevezetesen „Löszvári, Singer, Rezes, Tarha és Bárófalvi’ ’ urak menekülni fognak még a „gomb- fociasztal’ ’ környékéről is. Nem tudom felmérni ésszel, hogy eh­hez milyen érdeked fűződik? Fel­csillanni látszik egy kis remény arra, hogy legalább a „KB II"- es alapról egy új koncepciót le­het kidolgozni - „Szépföld" mi­nőségi gomblabdarúgásra, erre Te lerombolsz mindenfajta illú­ziót. Hát okos dolog ez? Azért továbbra is kérem a se­gíteni akarókat, hogy a cikk ha­tására sem fordítsanak hátat a „gombfocinak' ’. Remélem, Te is felülvizsgálod állásfoglaláso­dat, és tárgyilagos megítélöje, szerető híve maradsz a „gomb­labdarúgásnak’ ’. Sporttársi üdvözlettel Urbán Attila a polgármesteri hivatal sportreferense Néder István megjegyzése: A viccet nemigen szokták megma­gyarázni. A pamfletnek - mint új­ságírói műfajnak - az a tulajdonsá­ga, hogy humorizál, hogy túloz, leginkább talán egy karikatúrához lehetne hasonlítani. A Feslik a var­rás, szakad a gomb című írás pedig egy pamflet, méghozzá politikai, pontosabban sportpolitikai. Amelyhez csak annyit: aligha von­hatja bárki is kétségbe azt, hogy lapunk támogatja a labdarúgást, s ami engem illet, magam is írtam szép számmal olyan cikket, amely a fociért szól. Amit nem sajátíthat ki magának senki. Sem sportbará- tilag, sem üzletileg. S még valamit: engedtessék meg. hogy Karinthyra hivatkozva azt mondjam: A viccben nem is­merek tréfát. A nő is családfenntartónak számít A 2-es másodrendűt jelent? cí­mű, március 23-i szombati jegy­zet (szerzője Paulina Éva) né­hány. gondolatot ébresztett ben­nem. A felszabadulás után szü­lettem, és iskolás éveim alatt mindig azt hallottam a szüleim­től, tanáraimtól, hogy egy nőnek is szakmát, hivatást kell válasz­tania. Ez a generáció az első, aki kezdettől fogva dolgozni kény­szerült. Édesanyáink, akik ott­hon, a ház körül, a háztartásban dolgoztak, azt szerették volna, ha lányaikból lesz valaki. Mi pedig természetesnek tartottuk, hogy nekünk is dolgoznunk kell. Ami­kor a fiam született, már 3 évig járt a gyes, azonban csak másfél évig vehettem igénybe, mert kel­lett a pénz, szükség volt a kere­setemre is. Az újságírónő minden mon­datával egyetértek, az viszont megdöbbentett, hogy a hangulat egyre nőellenesebb. A konzerva­tív nézet képviselőinek el kellene gondolkodniuk azon, mi történ­ne, ha csak az aktív kereső nők fele visszatérne a főzőkanálhoz? Milyen káosz lenne a társada­lomban? Kik szolgálnának ki bennünket az ABC-ben, kik taní­tanák gyerekeinket, ki intézné ügyeinket az OTP-ben? - és még sorolhatnám. Ha csak a főzőka­nálnál maradnánk, nem biztos, hogy férjeink jobban értékelnék a munkánkat. A mai társadalom is a kétkeresős családmodellre épül, a nő is családfenntartónak számít. Ugyanakkor választott hivatásunkat szeretnénk gyako­rolni. Azt hiszem, e témát vitára lehet bocsátani. Meg kellene kér­dezni azon nőtársainkat is, akik önhibájukon kívül munkanélkü­livé váltak: mennyire boldogok, hogy most főhivatású háziasszo­nyok? Több éven át tanultam, két diplomát szereztem, de annak el­lenére, hogy másodrendűnek te­kintenek bennünket, mindmáig hiszem és vallom: a megszerzett tudást soha senki nem veheti el tőlünk. Váróczi Istvánná Kisújszállás Nincs miért hallgatni Válasz az április 4-i számban megjelent, „Kunság Füszért - A vállalat még hallgat'' című cikk­re. Nincs miért hallgatnia válla­latunknak. Dolgozóinkat - a szervezeti szabályzatunk és a ki­alakult gyakorlat szerint - köz­vetlenül és közvetve április 30-ig bezárólag - folyamatosan tájé­koztattuk és tájékoztatjuk a múlt évi áruforgalmi, gazdálkodási eredményeinkről és 1991. évi célkitűzéseinkről. A hat raktár­ház közül már ötnél a termelési értekezletet megtartották, azo­kon személyesen vettem részt. Központunk négy szervezeti egy­sége közül kettőnél ugyancsak megvolt, a többinél 10 napon be­lül szervezik. (E levél április 4-én kelt.) Egyébként a Kéthetenként tartott vezetői megbeszéléseken és a legutóbbi, márciusi vállalati tanácsülésen valamennyi veze­tőnket többször tájékoztattuk a múlt év értékeléséről s az idei terveinkről. Tehát nem felel meg a valóságnak az az állítás, hogy vállalatunk nem tájékoztatja dol­gozóit. Azt viszont nem zárhatom ki, hogy egy-két osztályvezető ezt elmulasztotta, holott munkaköri kötelessége lenne. Vállalatunk dolgozóinak csupán a töredékét képviselők igényelték a tájékoz­tatást - olyan időszakban, amikor annak szervezésére már rendel­keztem. A vezetők részére azt kö­vetően kerül sor az összevont ta­nácskozásra, miután az egysége­inknél már megtartották. Az ed­digi - a dolgozóink 90 %-át érintő megbeszéléseken - munkatársa­inkat tájékoztattuk a vállalat helyzetéről. A legfőbb jellemző­ket kiemelve, most azért tartom szükségesnek a helyzetünk érzé­keltetését, hogy az olvasóknak is jelezzem, nincs okunk hallgatni. A tavalyi értékesítési tény szá­munk - az előző évhez viszonyítva - 108,6 %-ra alakult, miközben nyereségünket 19 fi %-kal növel­tük. Mindezek által az 1989. évi vagyonarányos nyereségünk szintjét, a 29,68 %-ot 1990-ben 32,10 %-ra tudtuk növelni. Az át­lagbérünket 43,2 %-kal emeltük, kétszeri alkalommal. Első ízben 1990. január 1-től, másodszor július 1-től. Nálunk sem volt feszültség- mentes az 1990. év. Sokkal ked­vezőbb eredményeket érhettünk volna el, ha nem halmozódnak fel a megalapozatlanul magas kész­letek, ha tervszerűbb a beszerzési munkánk. Az indokolatlanul ma­gas készletünk miatt kiegyensú­lyozatlanná vált a pénzgazdálko­dásunk, és főleg emiatt 60-70 millióval kevesebb nyereséget realizáltunk a reméltnél. Forga­lom- és nyereségcsökkentő té­nyezőként hatott az életszínvonal csökkenése és az erőteljesebb konkurencia is. Levontuk a kö­vetkeztetést, és a szükséges szer­vezeti, személyi változtatásokat illetően, folyamatosan intézke­dünk. Nem néztük tétlenül az egész gazdaságunkban tapasztalható - már három éve tartó forgalom (volumen) csökkenését, és a piaci pozíciójának növelésére - a lét­számcsökkenés elkerülésére - mintegy 30 millió forint ráfordí­tással, hat diszkonthaus áruház első félévben való megnyitására intézkedett. Három áruház Szol­nokon, a többi Karcagon, Békés­csabán és Orosházán létesül. Év végéig a konkurencia területén is létrehozzuk a további 4-6 disz­konthaus áruházat. Mindezzel - igen kedvezményes áron - jelen­tősen tudjuk javítani a lakosság ellátását. Erre az évre a szakmai átlag feletti forgalom- és ered­ménynövekedésfeltételeit megte­remtjük, miközben a lehetséges legmagasabb 33 %-os bérfejlesz­tést kívánjuk január 1 -tői megva­lósítani - levonva az elmúlt évi áthúzódás hatását. Megjegyzem, tavaly jelentős létszámleépítés volt a nemzetgaz­daságban. Vállalatunk nem ezt az utat választotta. Újabb és újabb vállalkozásokkal szeret­nénk elkerülni a létszámleépítést, viszont nem elkerülve a létszám­átcsoportosítást. Egyébként vál­lalatunk folyamatba tette a rész­vénytársasággá alakulását, amely remélhetőleg legkésőbb az év végéig bekövetkezik. Meggyőződésem, hogy a vá­laszom tartalmát dolgozóink többsége eddig is ismerte. Dr. Csikós Sándor a KUNSÁG Füszért vezérigazgatója Egy alkalmi „népművész” munkáját örökítettük meg, aki a tiszafü­redi Tanácsköztársaság tér lakóházának falára pingált ábráival csú­fítja a környezetet. (Fotó: K. É.) „A minősítést visszautasítom” A Tiszaugról szóló, március 9-i összeállításunkban „Demokrati­kus vezetésből elégtelen” címmel, szóvá tettük, hogy miért nem vált­hattunk szót a Tiszaalpári Házi'ipaT ri Szövetkezet kihelyezett cipőfel­sőrész-készítő üzemében dolgozó lányokkal, asszonyokkal arról, mit beszélnek a faluban, mi bántja, foglalkoztatja az ott élőket. Ugyanis az elnök megtiltotta, hogy engedélye nélkül nyilatkozzanak. Hiába telefonáltak neki, nem volt benn, és távollétében a főkönyvelő sem merte ezt a tilalmat feloldani. Észrevételünkre Varga Ferenc, a Tisztaalpári Háziipari Szövetkezet elnöke - március 19-én kelt levelé­ben - az alábbiakat válaszolta: „Tiszaugon negyvenkilenc fős létszámmal működik „picike” ci­pőfelsőrész-készítő üzemünk. Ott szorgalmas munka folyik, ameri­kai exportra, megrendelőnk meg­elégedésére. Riporterük jelentke­zésekor üzemvezetőnk - a jogsza­bályon alapuló működési szabály­zatunknak megfelelően - tájékoz­tatást adott arról, hogy a szövetke­zet nevében az elnök nyilatkozhat. Ezt a tagság közgyűlésen demok­ratikusan elfogadta. Munkatársuk ennek nem tett eleget, helyette - megalapozatlanul - írt cikket, amelyben megdöbbenéséről be­szél, pedig - más cégek megkere­sésekor - ismerheti ugyanezt az előírást. Továbbá mindenütt van üzemi titok - nyilván a Lapkiadó­nál is -, de minden dolgozónkat felnőttként kezelünk. Ha az emberi érintkezések álta­lános gyakorlata szerint járt volna el a riporter, és idejében jelzi láto­gatási szándékát, természetesen fogadtam volna az üzemben. Ezt a jövőre nézve is kijelentem. Kény­telen vagyok visszautasítani a cikk minősítését.” Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné vételt a szolnoki Skála Áruház­ban azonnal kivizsgáltuk. A Tö­rökszentmiklósi Baromfifeldol­Az április 2-i számban közöli, „Fehér műanyag biléta a Ripp- ropp-ban?” című olvasói észre­Az újságíró megjegyzése: Itt valami alapvető olvasásbeli, értel­mezési tévedés lehet, hiszen a munkahelyükön felkeresett lányo­kat, asszonyokat még véletlenül sem a szövetkezetről szerettem volnakérdezni, és ezt - fotóriporter kollegánkkal együtt - világosan megmondtuk az ottani vezetőnek is. Arra voltam kíváncsi: mi újság a településen, a boltokban akad-e elegendő áru, milyen napi bosszú­ságok, gondok foglalkoztatják őket? Magyarul: mit beszélnek a faluban. Mivel eddig sehol máshol a megyében nem tapasztaltunk ef­féle tiltást, megdöbbentem azon, hogy bizonyos működési szabály­zat értelmében az itt dolgozók nem • nyilatkozhatnak falujuk gondjai­ról. Levele azt sugallja, hogy Ön szívesen fogadott volna, ha idejé­ben jelezzük jövetelünket. Kö­szönjük, elnök úr a segítőkészsé­gét, de mivel a szövetkezet szék­helye más településen található, ez a lehetőség riportunk során fel sem merült bennünk. D.Szabó Miklós

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents