Új Néplap, 1991. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1991-04-10 / 82. szám

1991. ÁPRILIS 10. Művelődés—műsorok 5 A tévé képernyője előtt Nincs nyugalom a televízió háza táján Híven ígéretemhez, miszerint jeleztem, hogy a május 6-tól meg­jelenő, új szellemiségű és szerke­zetű televíziózásról szólni kívá­nok, ezúttal az egyes csatorna né­hány, már tervbe vett, tehát várha­tó újítását szeretném megemlíteni. ✓ Uj programok a látóhatáron Vegyük például a bemondókat! A mi televíziózásunkban az hono- sult meg - koránt sincs ez minde­nütt így -, hogy állandóan ott ül, „éberkedik” valaki a képernyőn, s szinte mindent jelez, ami követke­zik. Olykor néhány keresetlen szó­val kedvet is próbál csinálni, étvá­gyat kelteni a feltálalandó televízi­ós eledelhez. Sajnos, tapasz­talhattuk, ez a tevékenység egy­két felszínes megjegyzésben, sete­suta mondatban, feleslegesnek mi­nősülő szószaporításban merül ki - többnyire. Nos, Bányai Gábor igazgató csak ennek kíván véget vetni, a megmerevedő, üres szo­kássá vált bemondói gyakorlatnak. Megnyugtatásul: kedvenceink azonban egyáltalán nem tűnnek el, csupán szerepük változik meg a műsor folyamatában, jobban kötő­dik majd egy-egy alkalomhoz, s jobban épül be egy-egy program egészébe. Ide kívánkozik, hogy megjegyezzem: az egyes csatorna kivételes joggal köti magához a jövőben a televízió néhány jeles személyiségét, azaz májustól End­rei Judit, Vágó István, Déri János, Antal Imre, Baló György, hogy csak a legismertebbeket említsem, kizárólag az egyes műsorában sze­repelnek majd, közülük többen is a versenyző kettesnek fordítva há­tat. Igen, a versenyző második csa­tornának, mert a megújulás talán legfontosabb jellemzője, hogy ki tud jobbat alapon a két program egymástól teljesen függetlenül szervezi, alkotja, sugározza, kínál­ja műsorát. Olyannyira függetle­nül, hogy például jelenleg sem tudja az egyik, hogy mire is készül a másik. (Hogy ez az önállóság számunkra, nézők számára mi jót hoz, vagy ellenkezőleg milyen ke­serűséggel jár -jó műsorok üthetik például kegyetlenül egymást -, az a jövő titka egyelőre). Az egyéb­ként már közismert, hogy a Nap­zártát más politikai magazin váltja majd fel, továbbá az is, hogy a közkedvelt Stúdió ’91 átköltözik a kettesre, viszont az egyesen új mű­vészeti magazinok jelentkeznek. S ami bizonyára sokak számára ked­vező hír: televíziós „képeslapot” kap a magánélet is a maga ezernyi problémájával, az élet intimebb szféráiba is elvezetve a nézőt. A fokozottabb tartalmi és formai szí­nességet szolgálja egyébként nem televíziós egyéniségek csatasorba állása is, mint például Almási Éváé, aki színésznőként kifejezet­ten közéleti témájú programmal szeretne a nézők elé állni, saját képére formálva az illető progra­mot. Ugyanígy kész a rajtra Janko- vics Marcell, Lengyel László, Dar­vas Iván is. És lesz majd az egyes­nek Munkásakadémiája, sőt a sza­porodó kábeltévék is külön helyet kapnak a számukra szervezett ma­gazinban, így is erősítvén azt a tö­rekvést, hogy a magyar vidék is minél markánsabban jelenhessen meg minden magyar televízióján. Televíziónk - örvendetes mó­don - a nemzet televíziója akar ma­radni, s ennek jele többek között, hogy a nemzeti kultúra ápolásáról semmiképpen nem kíván lemon­dani. Ezért például még a szűkös anyagiak ellenére is méltó módon emlékezik majd meg Katona Jó­zsefről, születésének 200. évfor­dulóján. S új magyar drámák be­mutatásáról sem mond le, ezért kü­lönös frigyre lép a Katona nevét viselő budapesti színházzal, hogy a létrehozott közös műhelyben. stúdiószínházban előadások szü­lethessenek honi szerzők új drá­máiból, ekként gyarapítva a televí­ziós bemutatók számát. S hogy a dokumentumfilm se haljon ki a képernyőről (hány, jelentős sike­reket elérő remekmű került már ki e műfajban a televízió alkotómű­helyéből!), hasonló vállalkozásba fogott a televízió, akár a színház, esetében, és megteremtik az ani­mációs filmek műhelyét is. íme néhány újdonság a tervekből, a május hónaptól reánk köszöntő programokból. (Bár az igazságot megvallva, a szép álomnak is beil­lő premiert illetően nem mindenki derülátó még a televízió háza táján sem.) Mindenesetre tény, hogy megnövekedik majd a műsoridő is alaposan, mintegy 40 százalékkal lesz több, mint a jelenlegi, és ez is növelheti a tartalmi gazdagodás le­hetőségeit. Persze ma se elsősor­ban a mennyiséggel van a baj, ki­fogásaink a minőséggel kapcsola­tosak, azaz most se több, hanem a jobb, az a fő kérdés. Hát ennyit a jövőről, egyelőre. És most arról is valamit, ami már mögöttünk van. Méghozzá egy kellemes szombat esti show-ról, a Happy Koós Day című születésnapi „ünnepségről”. Koósék Mondhatnánk, így ünnepel egy énekes, meghívja közönségét, amely színültig meg is tölti a szín­házat, meginvitálja legkedvesebb barátait, és dalol velük. Meg bo­londozik, önfeledten. Mintha nem is harminc éve kezdte volna, csak most vágna bele a dalba, humorba, táncba - mindenbe: friss, erős, fia­talos. És családját sem hagyja ki az örömből, édesanyja is ott ül a pá­holyban, a családtagok pedig vele együtt a színpadon. Egy kitűnően nótázó énekes villogtatja egyéni­ségének színeit; egy sokoldalú művész, igen, művész, akinek azonban van egy tulajdonsága, amelyik ezen az estén talán a többit is bearanyozta: emberi melegsége. Meglehet, akad, aki soknak érez­hette ezt a családi felvonulást (mintha csak Vitray Apád, anyád idejöjjön című műsorából érkez­tek volna Koósék), és helyenként túlságosan érzelmesnek is, csak azt nentállíthatja senki, hogy Koós János mindezzel egyetemben is ne lenne vonzó s rendkívül rokon­szenves egyéniség. De volt ennek az estének még egy rendkívüli pil­lanata: Tábori Nóra színrelépése; az ő tánciskolájába alighanem va­lamennyien szívesen beiratkoz­nánk, ha egyszer ilyet nyitná. El­bűvölt ez a kitűnő művész, korát feledtetve adta át magát a bravúros mozgásnak, az önfeledt játéknak; igen, ilyen az igazi komédiás, ezt is tudja, mindent. Röviden És ne feledkezzünk meg egy be­mutatóról, Nyíri János írta, Szőnyi G. Sándor rendezte azt a tévéjáté­kot - Ha már itt a tél -, amely az ötvenes években játszódik, és az osztályharcos időket idézi, amikor dúlt atiarc az osztályidegenek el­len, amikor divat volt a feljelentés, s egyben kötelesség az „ellenség leleplezése”. Főiskolások köré­ben játszódik, egy darab próbáihoz kapcsolódik az esemény, amikor is a szereplők nemcsak eljátsszák, de egyben értékelik is a drámabeli helyzetek igazságát. Érdekes vál­lalkozás, s végső kicsengése is igen tanulságos: a végletes elfo­gultság ellen szól, az olyanfajta megszállottság ellen, mely elva­kítja az embert, mely megöli a jó­zanságot, s végül is kiöli az ember­ből az embert. Hogy nem maradt száraz eszmefuttatás e különös formájú dráma, az a főiskolások rendkívüli erőtől duzzadó játéká­nak is köszönhető, no meg Szőnyi G. Sándor gondos rendezői mun­kájának. Valkó Mihály Uj úton a tehetségéit Loránd Ferenc: Oázis lehet a tizenkét osztályos iskola Pofon Minek egy pofonra szót vesz­tegetni, hiszen naponta ezer po­fon csattan el - fizikailag is, lelki­leg is. Elidegenedtünk egymástól, kit érdekel már, ha például a szomszéd veri a feleségét? Kit ér­dekel most ez a pofon is? Legfel­jebb csak azt, aki kapta. A pofon hatalmas volt és meg­alázó. Megalázták, azután még meg is kérdezték tőle: ugye tu­dod, miért kaptad? A kisfiú nem tudta, azóta sem tudja. Merthogy ezt a pofont egy hétéves kisfiú kapta az igazgató bácsitól - szü­netben. Azért, mert szaladgált („ész nélkül rohangált” - mondta az igazgató úr), és véletlenül a szeretett igazgató bácsinak ro­hant. Ő meg nem volt rest ott helyben megtorolni: a vékonyka, hétéves! kisfiú akkora pofont ka­pott, hogy még akkor is meglát­szott a helye, amikor a gyerek délután hazament az iskolából. Amikor a gyermek szülei - akik szintén nem akarják visszaadni a pofont - bementek az igazgató úr­hoz, így fogadta őket: „Hallga­tom Önöket!” Hm . . . akié a pofon, azé a hatalom? Ezután a szülők a művelődési osztályra mentek, hogy a felet­tesek is tudják meg a pofont. Az üggyel foglalkozó hölgy első kér­dése így hangzott: „Mi az Önök foglalkozása?” Ez elgondolkodtató. Ezek sze­rint nem a tény számít, az elbírá­lás a szülők foglalkozásától függ majd. Más elbírálást nyer az ügy, ha a szülő utcaseprő, megint mást, ha orvos, villanyszerelő vagy ne­tán befolyásos „nagy ember”? Ennyire elfelejtették volna, hogy minden ember egyenlő, és egy hatalmas pofon éppúgy fáj a cipész fiának, mint az orvosénak? (iksz) Rádió Szolnoki Stúdió 15.00- 17.00: Kereskedelmi adás. Zene, hír. reklám. Szerkesztő: Tamási László (tel.: 44-618) 17.00- 18.30: Alföldi Magazin. Szerkesztő: Varga Ferenc (tel.: 41- 133) 17.00: Hírek - 17.15: Muzsikáló tájak - 17.30: Alföldi Krónika. Hírek, tudósítások, riportok (A tartalomból: A színház sajtóbemutatója - Dolgozói részvények a martfűi Tisza Cipőgyár­ban - Varjú Róza gobelinszövő kiállí­tása - Sport - Jászkun arcképcsarnok) - 18.00: Szóváltás, aktuális párbeszéd. Önkormányzattá válik-e az önkor­mányzat - beszélgetés Boros Lajossal - Henkel-tervek Kossuth Óránként: Hírek. Időjárás. Útköz­ben 4.30: Reggeli Krónika - 8.05: Hangszemle - 8.20: Eco-mix (ism.) - 8.45: Levelekre röviden - 8.50: Külpo­litikai figyelő - 9.05: Napközben - 11.05: Tipp - 11.10: Népdalkörök és citerazenekarok -11.35: Széchenyi Ist­ván naplójából XII/3. - 12.00: Déli Krónika - 12.30: Ki nyer ma? - 12.45: Törvénykönyv - 13.05: Klasszikusok délidőben - 14.05: Betiltott könyvek, kihúzott mondatok - III/2. -14.35: Ma­gyar fúvósindulók -15.05: Metronóm - 16.00: Délutáni Krónika - 16.15: Ma­gatartásformák - 17.05: „Hangver- senykörút a békéért" - 18.00: Esti Kró­nika- 18.30: Ráadás-19.05: Sportvilág - 19.15: Láttuk, hallottuk 49.30: Hol volt, hol nem volt... - 19.40: öreges Mária és Frey Erika délszláv népdalo­kat énekel -19.50: Gong - 20.05: József Attila-versek Latinovits Zoltán előadá­sában - 21.25: Lajtha László és Maros Rudolf népzenei feldolgozásaiból - 22.00: Késő Esti Krónika - 22.30: Val­lások világhíradója - 23.05: Lemezmú­zeum - 23.30: Barangolás régi hangle­mezek között - 24.00: Hírek. Időjárás Petőfi 4.30: Reggeli zenés műsor - 6.03: Reggeli csúcs - 7.37: Mellényzseb slá­gerekkel - 8.00: Hírek. Időjárás - 8.05: Rivaldafényben: a countryzene - 9.00: Tavaly szeptemberben adtunk hírt először a szolnoki Újvárosi Általános Iskola tizenkét évfo­lyamos iskolakísérletéről. A nyugatnémet Gesamtschule mintájára szerveződő közös fej­lesztőmunkára öt általános isko­la szerveződött, mára négyen - ebből kettő megyénkbeli: a már említett szolnoki és a tiszafüredi Széchenyi István Általános Is­kola - maradtak a társulásban. Az országosan egyedülálló isko­Loránd Ferenc, az Országos Közoktatási Intézet tudományos tanácsadója, a modell „szülőaty­ja” tájékoztatójában elmondta, hogy ez a típusú iskola a gyere­kek részére a lehető legtöbb pá­lyamódosítási lehetőséget fogja biztosítani, igazi differenciált bánásmódot tesz lehetővé. Ug­rani lehet - innen a trambulin elnevezés - különböző irányok­ba, akár többszöri útmódosítás- sal is, megszégyenülés, külön­bözeti vizsga, helyváltoztatási trauma nélkül. Az egyik képzési útról a másikra való átlépést a közös törzsanyag lehetővé fogja Hírek. Időjárás - 9.03: Szórakoztató an­tikvárium - 10.00: Egy énekes - több szerep - 10.50: Hajszálgyökerek (ism.)- 11.00: Hírek. Időjárás - 11.03: Sárga tengeralattjáró - 11.40: Ki kopog? - 12.00: Nótaarchívumukból -13.00: Hí­rek. Időjárás -13.03: A tegnap slágere­iből -13.45: Időjárás- és vízállásjelen­tés - 14.00: „Fények a Fészekben” - 15.00: Hírek. Időjárás - 15.05: Popla­bor - 16.00: Tartóshullám - 17.00- 19.00: RádióMa - benne: 17.00: Hírek. Időjárás - 17.30: Visszajátszás - 17.50: A-B/CD- 18.20: Tört/rész-19.00: Hí­rek. Időjárás - 19.03: Kölyökrádió - 19.30: Pop-regiszter - 20.00: Hatodik érzék - 21.00: Hírek. Időjárás - 21.03: Közkívánatra! - 22.00: „A mosoly ha­talma” n/1. - 23.00: Hírek. Időjárás - 23.03: Sporthíradó - 23.10: A Dire Straits együttes összes felvétele - VI- 11/5. Bartók 6.00: Muzsikáló reggel - 9.10: Itz­hak Perlman hegedül, Daniel Baren­boim zongorázik. Mozart-szonáták - 10.05: Magyar írás (ism.) ■. 10.50: Ze­nekari muzsika -12.00: Hírek. Időjárás- 12.05: Brahms: Esz-dúrtrió - 12.33: De Falla: Pedro mester bábszínháza (egyfelv. opera) -13.00: Állj be közénk tizenkettedik apostolnak -13.36: Dave McKenna dzsessztriója játszik - 14.00: Új Poulenc-lemezeinkbő! - 14.30: Ba­rokk zene - 16.00: Hírek. Időjárás - 16.05: Magyar kórusmuzsika - 16.34: Eteri Andzsaparidze Chopin-zongora- hangversenye - 18.00: V materinskom jaziku - 18.20: In limba materna - 18.40: Na matemjem jeziku - 19.00: Hírek. Időjárás - 19.05: In der Mut­tersprache - 19.25: Réti József operaá­riákat énekel - 20.00: A Strasbourgi Filharmonikus Zenekar hangversenye Richard Strauss műveiből - 21.30: Ma­gyar zeneszerzők - 22.04: Az eladott menyasszony - 22.54: A Rádiószínház bemutatója. Találkozás Valladolidban (hangjáték) - 24.00: Hírek. Időjárás - 0.10: Századunk zenéjéből -1.22-2.00: Mendelssohn-művek Éjfél után (Kossuth KH, Petőfi URH) 0.15-4.20: A trombita kedvelői­nek, dzsessz, éjszakai slágermúzeum, klasszikus zongoramuzsika, nóták. lafejlesztés célja az iskolai esély- egyenlőség megvalósítása, szemben az elitképzéssel, illetve a közoktatás szintjeiben a teljes átjárhatóság biztosítása. Az ere­deti tervek szerint 1992-től lép­csőzetesen indulna az új prog­ram alapján történő tanítás. E nem is olyan távlati cél érdeké­ben került sor nemrég az „Újvá­rosi ’ ’-ban a négy iskola tanterví­ró munkacsoportjainak soros ta­nácskozásaira. tenni. A társulás munkamódsze­réről beszélve hangsúlyozta, hogy a tanterveket maguk a pe­dagógusok írják meg, nem felül­ről kapják kézhez, így sajátjuk­nak érzik. Ez keservesen nehéz, de valóságos innovatív folyamat (azok számára, akik ezt önként vállalták), melynek során felfe­dezik magukban a feladatok ki­hívásával egy időben saját fej­lesztő, irányító képességeiket. Idén nyárra egyhetes továbbkép- zést, majd egy négynapos együttlétet terveznek. A nyár vé­gére az eddigi tantárgycentri­kusról, egyfajta iskolacentrikus Televízió TV 1 8.58: Műsorismertetés - 9.00: Kép­újság - 9.05: Tévétoma nyugdíjasok­nak -9.10: Hármas csatorna - Városok, országok IV/1. - 9.55: Hősök (ausztrál sor.) IV/2. (ism.) - 10.45: Stúdió ’91 (ism.) - 11.45: Képújság 16.25: Képújság - 16.33: Műsoris­mertetés - 16.35: Déli videoújság - 16.45: Správy - 16.50: Kamera: Moz­gókép. VII/2. Georges Mellés (ang. sor.) - 17.15: Mesterdallamok - 17.35: Szám-adás - 17.50: A CPB bemutatja: Ne q,dü meg a képeket! -18.50: Műsor­ajánlat-19.00: Esti mese - 19.10: Cim- bória - 19.25: Közlemények. Műsor­ajánlat - 19.30: Híradó - 20.05: Társas- utazás (dók.-film.) -21.20: Van ötper­ce? - 21.15: Új Világ - 22,10: A CPB bemutatja: A cápák - 23.05: Sister Su- zie Cinema - 23.25: Híradó 3. - 23.50: ZDF-híradó TV 2 17.00: Képújság - 17.15: TV 2 - 17.45: Dominó - 18.00: Telesport - 18.25: Gyerekeknek - 18.51: TV 2 - 19.00: Az állóóra (NSZK film) -19.46: TV 2 - 20.10: Mit hoz a tegnap? - 21.00: Híradó 2. - 21.20: TV 2 - 21.30: Nap­zárta - kb. 22.15: Sztárok a sztrádán (ism.) - kb. 22.40: Felkínálom. - kb. 23.25: TV 2 Újvidék 15.30: Műsorismertetés- 15.35:Tv- napló - szlovákul - 15.30: Tv-napló - ruszinul - 16.0: Zenés műsor - ruszinul- 16.15:Top Ten film-16.45: Tv-napló- magyarul - 16.55: Reklám - 17.00: Tv-napló-17.20: Kremenko - sor. gye­rekeknek - 17.45: Az angol nyelv - iskolatévé -18.15: Objektív Tv - romá­nul - 18.45: Kaleidoszkóp - román nyelvű műsor-19.15: Rajzfilm-19.25: Reklám - 19.30: Tv-napló - magyarul - 19.55: Reklám - 20.00: Sportszerda - közv. magyar nyelvű kommentárral - 22.30: Tv-napló - 22.50: Hírek angolul- 22.55: Az éjszaka színei - sor. - 0.55: Hírek, műsorzárás Eurosport 8.30: Eurobic - 9.00: Biliárd -11.00: Sí -11.30: Eurobic -12.00: Jégkorong- vb- 14.00: Tenisz - 16.30: Karate-vb- 17.00: Jégkorong - 18.00: Dzsúdó-vb - 18.30: A világ legerősebh emberei - 19.00: Artista-vb - 19.30: Eurospoit­gondolkodásra szeretnének áttér­ni. Szép, emberszabású iskolát ál­modnak meg, amit aztán a gya­korlatban jövőre már be is vezet­nének. Mérettessék meg Égető társadalmi szükség van a modell mielőbbi bevezetésére, hiszen ez évben robbanásszerűen jelentkeznek a fiatalkorúak to­vábbtanulásával, pályakezdésé­vel kapcsolatos problémák. A munka és iskola nélkül maradó gyerekeknek igazi oázis lehet ez az intézmény a jövőben! Ugyan­akkor a helyi önkormányzat is szembetalálja magát egy új isko­latípussal, amit el kell helyezni az oktatás palettáján, illetve valós társadalmi és iskolakömyezeté- ben kell megítélni. Korrekt szak­mai vitákkal kell fogadni a kezde­ményezést. Egy innovatív iskola a pedagógust is átlendíti a hiva­talnoki létből az értelmiségi létbe - emelte ki Loránd Ferenc. A je­lenlévők többek között még meg­vitatták a szülők ősszel kezdődő alapos és részletes tájékoz­tatásának fontosságát is. Cs. J. A Guernica Barcelonában Barcelona főpolgármestere, Pas- qual Maragall, aki egyben az 1992. évi nyári olimpiai játékok szerve­zőbizottságának elnöke, bejelentet­te: a katalán főváros az ötkarikás versenyek alatt szeremé kiállítani Pablo Picasso mesterművét, a Guernicát. A főpolgármester sze­rint a Guernica a művészettörténet remeke, jelkép nemcsak Picasso, hanem a spanyol kultúra törté­netében is, egyszóval mindenkép­pen érdemes arra, hogy a jövő évi olimpiai játékok vendégei Barcelo­nában csodálhassák meg. hírek - 20.00: Nemzetközi sport - 22.00: Ökölvívás - 23.00: Biliárd Super 9.00: Egyveleg - 12.30: Turisztikai magazin - 13.00: Japán üzleti élete - 16.00: Forró drót - 17.00: Élő video- show - 19.00: Honey West (sor.) - 19.30: Richard Diamond (sor.) - 20.00: Dokumentumfilm - 20.30: Ázsia - 21.00: Dzsessz - 22.00: Nemzetközi hírek - 22.20: Üzleti hét.- 22.50: Doku­mentumfilm SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! - 8.35: Szomszédok - 9.05: Teleüzlet - 10.10: A hegyi ember - 12.00: Műsor- ismertetés - 12.05: Szerencsekerék - 12.45: Telebörze - 13.35: Bingo - 14.00: Ollie (am. rajzfilmsor.) - 14.25: Közkórház (am. sor.) Kihallgatás - 15.10: Szomszédok (ausztrál sor.) Fé­lelem és féltékenység - 15.35: Teleüz­let - 15.50: Őrült Vadnyugat (westem- sor.) Dr. Loveless halála - 16.45: Kali­forniai nap alatt (sor.) Nyomok -17.45: Műsorismertetés - 17.50: Teddy Z. (am. sor.) Bob - 18.15: Bingo - 18.45: Híradó, időjárás - 19.15: Szerencseke­rék - 20.00: Booker (am. krimisor) Tony és a nők - 21.00: A Poseidon-ka- land (am. krimi) - 23.05: Hírek - 23.20: Az átok örökösei (am. krimisor.) Jobb a halál - 0.10: Filmkészítők órája - 0.25: Booker (ism.) -1.15: Műsorismertetés RTL Plus 6.00: Halló, Európa - jó reggelt, Né­metország - 8.35: Telebutik - 9.20: Bölcs vér (am. film) - 11.00: Rizikó - 11.30: Telebutik - 12.00: Forró nyere­mény - 12.35: Rendőrségi beszámoló (sor.) Hitelcsalás -13.00: Játék -13.10: Hammer (am. krimisor.) Rock ’n’ Roll- 13.35: Kalifornia klán (am. sor.) - 14.25: A Springfíeld-sztori (sor.) - 15.10: A vad Rózsa (am. sor.) -15.55: CHIPS (am. krimisor.) Gocart rémület- 16.45: Rizikó - 17.10: Forró nyere­mény -17.45: Játssz velünk! - 18.00 A hatmillió dolláros férfi (am. akciófilm- sor.) Hajthatatlan -18.45: Híradó, idő­járás - 19.15: Az angyal visszatér (am. sor.) Hitkényszer - 20.15: Gottschalk- show - 21.15: Ház' államok-22.10: Tévétükör - 22.50: Asszonyok - 23.20: Dr. Westphal főorvos (sor.) Komoly problémák - 0.05: Hírek -0.15: Harc a maffia ellen (am. sor.) Új hangok - 1.05: New York védőangyala (sor.) Melinda pokoljárása - 1.50: Műsorzá­rás Trambulintanterv és útmódosítás (-------------------------------------------------------------------------^ Magyar filmek Cannes-ban Három magyar játékfilm - Kamondi Zoltán: Halálutak, angya­lok; Kézdi-Kovács Zsolt: És mégis, valamint a Gyöngyössy Imre-Kabay Barna-Petényi Katalin alkotóhármas által magyar- német-grúz koprodukcióban készült Száműzöttek - című játékfil­met találta méltónak a Cannes-i Filmfesztivál előzsűrije a május 9-20-ig tartó rangos seregszemlén való részvételre - tájékoztatta az MTI-t Kézdi-Kovács Zsolt filmrendező. A továbbiakban hang­súlyozta: ez már azért is kiemelkedő eredmény, mert az utóbbi években legfeljebb egy-két magyar film jutott el a Cannes-i Filmfesztiválra. MŰSOROK

Next

/
Thumbnails
Contents