Új Néplap, 1991. április (2. évfolyam, 75-99. szám)
1991-04-27 / 97. szám
1991. ÁPRILIS 27. Arcok—sorsok ii A bitófa alól megmenekült - most emberöléssel gyanúsítják Beszélgetés Magda Jánossal A Magda Jánossal való találkozás azért volt felkavaró élmény, mert ott voltam a tárgyalásán, amikor halálra ítélték. Márpedig nem mindennapi eset, hogy valaki a bitófa árnyékából újra beszélgetőpartnerként üljön az emberrel szemben. Ráadásul most sincs könnyű helyzetben. A szolnoki Büntetésvégrehajtási Intézetben találkoztunk, és ha nem törlik el a halálbüntetést, rossz álmaiban megjelenhetne éjjelente a hóhér. Az elmúlt hét év alatt öregebb lett - nem hét évvel, annál jóval többel -, de hajában egyetlen ősz hajszál sincs, pedig hat hónapot és kilenc napot töltött a halálraítéltek fogdájában. Egyedül egy cellában, éjjel-nappal kivilágítva és két fegyőr vigyázott rá tizenkét órás váltásban. Aztán kellő bizonyítékok híján felmentették a gyermekgyilkosság vádja alól. Most újabb emberhalál történt a közvetlen környezetében: élettársa hunyt el eddig nem tisztázott körülmények között. Magda Jánost emberölés alapos gyanújával fogták le, és ő ezúttal is ártatlannak tartja magát.- Hallottam a rendőrségi verziót. Szerintük Ön megfojtotta az élettársát. Mi az Ön változata az ügyben?- Én eddig nem tudtam életet adni, nem is veszem el senkiét. Január 12-én élettársamnak, Makkai Kálmánnénak a húga, Marika kijött hozzánk Szanda- szőlősre, a Veress Péter utcába, úgy tizenkettő-negyed egy között. Ittas volt egy kissé, mi Rózsikéval akkor még józanok voltunk. Mondtam is a páromnak, ne engedjük be a testvérét, mert megint összevesznek, mint azelőtt már két alkalommal volt rá példa. Akkor a hajuknál fogva cibálták egymást. A házon folyt a vita, ahová engem Rózsika visszafogadott, így Marikáék- nak menni kellett. Rózsika azt mondta: én tizenhárom éve élek Jancsival, szeretem, kivártam, míg kiszabadult a börtönből, jártam hozzá a beszélőre, attól függetlenül, hogy veszekedünk - bár az utóbbi időben nemigen bánt engem - persze, hogy visszafogadtam. Aztán elfogyott három vagy négy liter bor, két deci pálinka meg két deci vodka, és a két nő összeugrott, ismét cibálták egymást, én szedtem őket széjjel. Tudni kell, hogy a sógorasszony olyan, ha megkóstolja az italt, nem lehet kitenni a lakásból. Azt mondtam az élettársamnak: ha nem küldöd el, én megteszem azt a csúfot, hogy lefekszem vele. Azt mondta a párom, hogy ő nem bánja. Rózsika ledőlt az egyik szobában, én a sógorasszonnyal a másikban. Vasárnapra ébredtünk, józan volt mindenki, de Rózsika nem bocsátotta meg a szombati éjszakát, és a húga hajába kapaszkodott. Széjjelszedtem őket. Aztán jött hét deci pálinka, majd én hoztam egy helyről hat liter bort. Délután fél öt felé ismét elmentem borért, de az asszony, akitől venni szoktam, már nem adott: „Jancsi, eleget ittak mindannyian.” Mikor visszaértem, újabb dulakodás volt odabenn.- Maga az utóbbi időben nem bántotta az élettársát? Merthogy az ellene elkövetett súlyos testi sértés miatt szabadult pár héttel korábban.- Én már nem ütöttem. Pár kisebb pofont kapott tőlem, amikor a tyúkokat eladta a tudtom nélkül, de amúgy békességben megvoltunk. Nem volt szívem őt bántani, hiszen 26-27-féle gyógyszert szedett: cukorbeteg volt, a mája annyira össze volt zsugorodva a sok italtól, akár egy tyúknak, asztmás volt nagy mértékben, ráadásul sok cigarettát szívott.- Közeledünk a tragédia pillanatához. ■ - Mikor hazajöttem üres kézzel, úgy öt óra felé Rózsika ment el borért. Körülbelül ötven perce már, hogy odavolt, aggódtam, hát elébe mentem. És ott találtam rábukva a kerítésre. Láttam az álián a csikarást, de a félmagas nyakú pulóverben nem vettem észre, hogy a nyakán is lenne valami. (Az orvosszakértő szerint az elhunyt nyakán fojtoga- tásra utaló nyomokat találtak.) Hazavezettem. A sógorasszony megkérdezte tőle: mit csináltál az álladdal? Ő azt válaszolta: nem a Jancsi bántott, hanem elestem. Ittunk tovább. Én vasárnap este hétkor lefeküdtem, és amikor felébredtem, láttam, hogy Rózsika nappali ruhájában fekszik az ágyon és falfehér. Odaugrottam hozzá, megnéztem a pulzusát, nagyon picikét vert. Marikával nyomkodtattam a szívét, én pedig mesterséges légzést adtam neki. Aztán elmentem a mentőkért, majd visszamentem, ráborultam Rózsikára, úgy zokogtam. A mentők a halált állapították meg, engem pedig negyed tizenkettőkor elhoztak a rendőrök. Ott voltam azóta is előzetesben, tegnap (április 24-én szerdán) hoztak át a börtönbe.-Hát ez a vallomás semmiképp nem egyezik a rendőrség nyomozati anyagával. ítélkezni nem a mi dolgunk, az ügyészség nyilván hozzáteszi a maga véleményét, és a bíróságon megszületik az igazságos döntés. Ön mit tud mindabból bizonyítani, amit most elmondott?- Ami perdöntő dolgot tudok, azt nem itt fogom Szolnokon elmondani, mert velem szemben már elfogultak. Pesten viszont majd kitálalok, és az igazságnak győzni kell. Itt a lakásra megy ki a játék, Rózsi már nincsen, és úgy lenne jó, ha én se lennék. Marika nem közölte velem, hogy Rózsi egy fél marék gyógyszert bevett. Ha tudom, bevitettem volna a mentővel gyomormosásra. (A rendőrségi orvosszakértő szerint az elhunyt gyomrában csak elenyésző mennyiségben találtak gyógyszemyomokat,) Marika már 1983-ban koronatanú volt ellenem, amikor engem halálra ítéltek. Akkor is hamisan tanúskodott ellenem, most is azt teszi.- Önnek a halálos ítéletekor sem volt saját ügyvédje. Hivatalból kirendelt védő képviselte az ügyét, úgy ahogy. Most felkért védőnek valakit?- Akkor sem volt pénzem ügyvédre, most sincs.- Önt a bíróság akár fel is mentheti, de azzal is számolni kell, hogy a legsúlyosabb bűncselekményért ítélik el. Hogy vélekedik ebben a helyzetben a halálbüntetés eltörléséről?- Én úgy gondolom, és ezt olvastam könyvekben is, hogy egy életfogytiglani ítélet rosszabb, minregy halálbüntetés. Természetesen biztos vagyok benne, hogy az ártatlanságom ezúttal is kiderül. Akkor azért nem őszültem meg, amikor az akasztófa árnyékában voltam, mert a pesti ügyvéd. Orosz Balázs azt mondta, nincs félnivalóm. Úgy érzem, most sincs.- Ha elölről kezdené az életét, nem tudná szolidabb, nyugalmasabbfolyását elképzelni ? Gyerekekkel, tenyeres-talpas feleséggel, autóval, a kőműves ember viszonylagos jómódjával? * - Én, amikor megismerkedtem Makkai Kálmánnéval, 26 éves volt. Elhatároztam, hogy nem bűnözök többé. Sok házat felépítettem a két kezemmel Szanda- szőlősön, de 1982 óta rokkant- nyugdíjas vagyok. Hiába akartam megfordítani a sorsomat, belegázoltak az életembe. Halálra ítéltek, most itt a gyilkosság gyanúja. Magda János nem könnyű ellenfél az igazságszolgáltatás számára. Lehetne szerencsésebb csillagzat alatt jogász - és jó jogász lenne. Lehetne sakkozó - és akkor most nagymester. Logikája kikezdhetetlen, tartása meg nem billen. Konok, kemény, akaratos. Kártyáiba belelátni nem lehet. A börtön csendjében védekezésül hibátlan stratégiát készít. Hogy mi az igazság, ezt egyedül ő tudja. És a társadalom nevében merem remélni, hogy talán majd a bíróság is tudni fogja. Palágyi Béta Foglalkozása: harangozó Amikor még siheder legénynek számítottam, félre is verték a harangot, de 1944-től a régebbi, most már úgy mondom, bukott rendszer ezt megtiltotta. A félreverés nem más, mint amikor a harang egyik oldalát egy háromkilós kalapáccsal gyorsan püfölte a harangozó. Erre akkor került sor, ha a vörös kakas valamelyik nádfedeles ház tetejébe kóstolt, esetleg ha az asztag lángra kapott a ,Noha eredetileg a kolhozból kerültem nyugdíjba, ahol ács-kőművesmunkát végeztem, a harangozás mindig érdekelt. Idestova összesen kilenc és fél esztendeje lesz, hogy ezt a posztot én látom el Kunhegyesen a református egyháznál. Tudtommal a környéken nincs sok harangozó, úgyhogy mondhatnám azt is, fontos állás volt ez, meg lesz is, kérem. A kettős toronyban három harang leng. A Bánhalma felőli részen, azaz a déliben a két kisebb. A nagyobbik 6 mázsa 72 kilóra hízott, és ezt csak Bics-. kásnak hívják, mivel Bicskás Nagy uram öntette, vette a községnek. Ezt delenként, ünnepségek, istentiszteletek alkalmával kondítom meg. Tizenkettőkor három-négy percig, a többi alkalmakkor tízig. Mellette a kicsi csak négy mázsa, de azért temetések, ünnepségek idején ő is hallatja a hangját. Korábban volt egy huszonnégy mázsás, de 1957-ben tűz keletkezett a toronyban. A vaskályhából kihullott a parázs, így kiégett a toronyszoba, a lángok belekaptak a csigalépcsőbe, és a hatalmas hőségtől megrepedt a nagy harang. Erre leengedték, jobban mondva lelökték őkéimét a földre. Elszállították, új- raöntötték és lett belőle ez a négymázsás kicsi, meg a 18 mázsás nagy, ami azután magában az északi toronyba került. Neki van a legérdesebb hangja, és> ha a szelek ura is úgy akarja, Tiszagyendán, Bánhalmán, vagy a szalóki határban is hallható. Ha kérik, a nagyharangot a temetésre is megszólaltatom. Itt az a szokás, hogy előtte is harangoznak, úgy mondják ezt a kunok: „nyugovóra húzzák a megboldogultnak”. Ez a temetés előtt esedékes, amikor már a ravatalozóiban fekszik az elhunyt, mégpedig akkor kezdem a kondítást,, amikor a messzeségben a gyendai erdő mögé bújik a nap. Tehát naplementekor, tíz percig búcsúzik tőle ez a harang. határban, vagy felbukkant a Tisza. A kézi kötélhúzás lassan a múlté, mert ha minden igaz, elektromos vezérlésűvé szerelik át a rendszert. Futólag hallottam valami olyasmit is, hogy az önkormányzat az idei évre 150 ezer forintot ígért az órák rendbetételére. Szépek ezek a szerkezetek, hiszen a nagymutató 185 centi, a kicsi 160, és valamikor a negyedet, felet, háromnegyedet, meg az egészet is ütötte. A kon- gatások 1942-től szépen, lassan elmaradtak, és a javítás utáni pontosságba szerintem a csókák is beleszólnak: mert szeretnek a mutató hegyén illegni-bil- legni. Tudom, még arról is kellene szólnom, miért lettem harangozó. Először is azért, mert az egész család református, én is az vagyok, így önérzetből álltam a szolgálatba. Azt se tagadom, ne szépítsük: megiszom a sört is, meg a bort is. Ezenkívül lett egy kis pál inkám, bár szegénynek rövid lesz a földi léte, mert aligha éri meg az újat. Örömmel veszem észre: egyre több az egyházi esküvő is. Nekik is harangozok derekasan, hiszen ilyen alkalomkor egy liter bor, meg egy fonott kalács is dukál, ha már ilyen szépen megszólaltatom valamelyiket a három közül. Mindezeken túl 45 évig önkéntes tűzoltó is voltam, ahonnan főtörzsőrmesterként kerültem nyugdíjba. Ez alatt az idő alatt vagy tizenöt veszélyes tűzhöz riasztottak. Szóval mozgalmas volt az én életem régebben is. A minap is megállított egy ismerősféle, hogy maga még ugyanott harangozik, ahol két, négy, meg hat éve? Erre azt feleltem: nemcsak ugyanott, de ugyanúgy is. Mert kérem a szöveg, a politika változhat, de a harangozás a régi. Ezt nekem, Karmazsin Mártonnak elhiheti, hiszen 67 esztendeje- figyelem a világ folyását.” Lejegyezte: D. Szabó Miklós
