Új Néplap, 1991. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1991-04-26 / 96. szám

1991. ÁPRILIS 26. Megyei körkép 3 Lovat adtak alá • A faluhelyeken is egyre elszaporpdó bűncselekmények, a közbizton­ság megóvása egyre nagyobb feladatokat ró a rendőrségre. A Heves megyei Átány községben a helyi Búzakalász Termelőszövetkezet szó szerint lovat adott a település rendőre alá, hogy a nehezen megközelíthető helyeket, a tanyákat is meglátogathassa. A Vidra névre hallgató magyar félvér kancát a közös gazdaság tartja el, így járulnak hozzá Gulyás Jenő rendőrtörzsőrmester szolgálatának jobb ellátáshoz. MTI Fotó: H. Szabó Sándor Szövetségben az anyanyelvért Az anyanyelv ápolása, erejé­nek, tisztaságának megőrzése - valamennyiünk kötelessége. Nemcsak azoké, akiknek min­dennapi munkája szorosan kötő­dik az anyanyelvhez, hanem - mindenkié. Nehéz, s talán lehe­tetlen dolog is eldönteni, hogy kinek a felelőssége nagyobb - azoké-e, akik munkaeszközként használják a nyelvet, akik kisebb vagy nagyobb emberi közösség előtt szóban vagy írásban rend­szeresen megnyilatkoznak (pe­dagógusok, újságírók, politiku­sok és mások), vagy azoké, akik „csak” a napi emberi érintkezés magától értetődő eszközeként él­nek vele - családban, utcán, mun­kahelyen. Az anyanyelvért érzett fele­lősség, aggodalom hozta létre 1989 tavaszán az Anyanyelvá­polók Szövetségét. Alapítói így jellemezték a helyzetet: „Be­széd- és magatartáskultúránk... megromlott... az emberi érint­kezési formák eltorzultak ... a társadalmi egyetértés is válságba jutott.” A szervezet azzal a céllal jött létre, hogy „soraiba tömörítse mindazokat, akik felelősséget éreznek anyanyelvűnk jelen álla­potáért, helyes és kulturált hasz­nálatáért, közéleti szerepének és jogának visszaállításáért. A szö­vetség kinyilvánítja azt a meg­győződést, hogy az anyanyelv kellő ismerete és igényes haszná­lata mindenfajta tudás megszer­zésének és a társadalmi-szellemi megújulásnak nélkülözhetetlen feltétele.” A szövetség a megalakulása óta eltelt rövid idő alatt is sokat tett már céljainak megvalósulá­sáért. Mindenekelőtt igyekszik összefogni - ahogyan ez a nevé­ben is kifejeződik - az anyanyelv ápolásáért kifejtett erőfeszítése­ket. Tudományos intézmények­kel és más szervezetekkel együttműködve, a lehető legszé­lesebb társadalmi összefogásra törekedve azon munkálkodik, Nélkülözhetetlen feltétel hogy anyanyelvűnk elfoglalja a fontosságának megfelelő helyet a köztudatban. Ezt a célt szolgál­ják többek között a szövetségnek a magyar társadalomhoz intézett felhívásai. Három felhívás jelent meg már eddig a sajtóban - a megszólításokkal, az idegen sza­vak használatával és a külföldről behozott árucikkek magyar nyel­vű ismertetőivel kapcsolatban. Anyanyelvűnk értékeinek meg­őrzésére buzdított egy tavaly meghirdetett pályázat is, amely szép sikerrel zárult. Az iskolai anyanyelvi oktatás hiányossága­inak feltárása, a nyelvi nevelés hatékonyabbá tétele a szövetség legfontosabb céljai között szere­pel. Első lépésként az elnökség összegyűjtötte a szövetséghez tartozó pedagógusok vélemé­nyét az anyanyelvi nevelés hely­zetéről, s a legsürgetőbb teen­dőkről megbeszélést kezdemé­nyezett a minisztérium illeték­eseivel. Rendkívül szerény anya­gi lehetőségeihez képest a szö­vetség támogatja az anyanyelvi rendezvényeket, táborokat, mi­közben maga is segítőket keres az áldozatkész szervezetek, in­tézmények és egyének között. Az Anyanyelvápolók Szövetsé­ge akkor „él” igazán, ha sok-sok helyi kezdeményezés, ötlet összefogója, továbbadója lehet. Ezért szükséges, hogy minél több anyanyelvápoló csoport alakuljon az országban (munka­helyeken, falvakban, városok­ban, megyeszékhelyeken). Hi­szen az anyanyelvért akkor lehet tenni a legtöbbet, ha egy közös­ség „kézzelfogható” feladatokat tűz ki maga elé. Ennek a felismerésnek a nyo­mán jött létre egy évvel ezelőtt a szövetség megyei szervezete. Néhány kisebb (munkahelyi) csoport is alakult már, de ezek száma megyénkben és az ország­ban is még nagyon kevés. Az országos taglétszám meghaladta már ugyan az ezret (s megyénk­ben is a száz felé közelít), de bármennyire is tiszteletre méltó az egyéni elkötelezettség anya­nyelvűnk iránt, a helyhez, közös­séghez kötődő közös gondolko­dás és cselekvés nyilvánvalóan többre képes. Ahol akár csak né­hány ember is összefog azért, hogy tegyen valamit környezeté­ben az anyanyelvi vétségek tuda­tosításáért, a nyelvi közömbös­ség, slamposság vagy durvaság ellen, ott egy idő után a „levegő” is megváltozik, tisztább szellemi légkör alakul ki. Az Anyanyelvápolók Szövet­sége országos és megyei szerve­zete várja azok jelentkezését, akik tenni akarnak - az eddiginél többet akarnak tenni - anyanyel­vűnkért. Pintér István napló Eltemettük Karcag díszpolgárát, Varga József ta­nár urat. Március 15-én kapta meg a kitüntető címet. Az ünnepi önkormányzati ülésre már nem tudott eljönni súlyos betegsége miatt, ezért egy küldöttség a betegágyához vitte az oklevelet és a szép érmet. Mélyen meg volt hatva. Tudta, mi vár reá. Orvosi könyveket fordított magyarra, tisztában volt beteg­ségének természetével. Megrendítő volt látni a be­teg, leromlott testet, amelyben azonban egy kivéte­les elme működött hibátlanul, csillogó okossággal fogalmazva meg a saját kilátásait és a világ egyes jelenségeit. Nem hazudott önmagának és környeze­tének most sem, átlátta és megfogalmazta remény­telen helyzetét, nem áltatta magát a gyógyulás ha­mis reményével, keményen szembenézett a halállal, mint életében mindennel és mindenkivel. Ő például, ahogy tisztelőitől hallom, sohasem mondta ki azt a szót, hogy elvtárs. Nem lehetett könnyű, hiszen a karcagi gimnázium igazgatójaként sokszor kerülhe­tett olyan helyzetbe, amelyben e szó kiejtése elke­rülhetetlennek látszott. Ötven éven át tanított nyel­veket Karcagon és Debrecenben, de amikor ez utób­bi helyen, az orvosi egyetemen oktatott, akkor is karcagi maradt, naponta hazajárt. Hűséges maradt szülőföldjéhez. Ez a hűség az, ami engem leginkább megfogott Varga József tanár úr életútjából, amit szerdai temetésén Nagy Kálmán esperes úr oly szé­pen megidézett. Egy kivételes képességű ember, pedagógus, akit az országban bárhol tárt karokkal fogadtak volna, maradt Karcagon, még akkor is, amikor itt méltatlan támadások érték. A másik érték ami még megfogott Varga József tanár úr életútjá­ból, az igényesség önmaga és mások iránt, a minő­ség szigorú képviselete. Nem nekrológot akarok én most írni, méltót úgysem tudnék, csupán visszaidé­zem a temetés alatti csapongó gondolataimat, s mindazt, amit ott láttam, az áldott napsütést, a vir­gonc szellőt, amely meg-megcibálta a diáklányok haját, sok orvos és tanár állta körül a koporsót, sok-sok karcagi ember, akik tisztelték és szerették őt. Amikor nagy a veszteség, a fájdalom, akkor tulajdonképpen semmit sem lehet mondani. Marad­nak a rideg, kíméletlen tények: eltemettük Karcag díszpolgárát, Varga József tanár urat. Élt 74 évet. Generációkat tanított meg angolul. Körmendi Lajos Látlelet Az erőszak fenyegető réme Politikai életünk irányát nemcsak azért nehéz meghatározni, mert szinte napról napra változnak a korábban teljes bizonyossággal vállalt nézetek, hanem azért is, mert egyre inkább radikalizálódnak a politikai indulatok és szándékok. A pártok képviselői közül is többen a politikai konfliktusokat akarják élezni, s félreérthetetlenül igyekeznek túltenni magukat az érdekegyeztető mechanizmusok alkalmazásán. Nem enyhí­tésük vagy kiegyensúlyozásuk áll az előtérben, hanem egyszer s minden­korra történő megoldásuk. Csakhogy ezzel a demokrácia lassú sorvadása indul meg. Az érthető depresszió, a magyarázható kiábrándultság, a lappangó társadalmi elégedetlenség közepette ez a folyamat minden szempontból veszélyes. Mert cselekvésképtelenséget szül, illetve az értékek folyamatos, csaknem megállíthatatlan pusztulását idézi elő. S míg a politikai hatalom képviselői a demokráciát csupán eszköznek tartják arra, hogy a politikai konfliktusokat nyíltan végig lehessen vinni, fel lehessen végleg oldani úgy, hogy az egyik vagy másik félnek el kell buknia, az erőszakos eszközök sem tűnnek el. De éppen azért, mert egyetlen politikai erő sem mondhat le a konflik­tuskezelés demokratikus formáiról, a hatalmon kívül levő társadalmi csoportok bizalmát csak úgy lehet erősíteni, ha a javak és a terhek közel igazságos elosztása érvényesül. Ez egyrészt jelenthet növekvő mértékű szociálpolitikát, a hárommillió szegény helyzetén javító intézkedéseket, másrészt azt, hogy a hatalmon levő pártok eleven kapcsolatrendszert alakítanak ki a civil társadalommal. A szaporodó igazságtalanságok, a nélkülözés, szemmel látható terjedése ugyanis egyre ingerültebbé teszi az embereket. Egyre fogy az állampolgárok önuralma, s ha - valamiféle önkorlátozásból adódóan - tömegesen még nem vonulnak az utcára, ebben a reménykedés is szerepet játszik. Jelszavakkal azonban - akár­honnan jöjjenek is - semmit sem lehet megoldani. Az állampolgárok számára a jelen pillanatban ugyanis minden azon múlik, felismerik-e a rájuk szabott lehetőségeket az erőszak terjedésének feltartóztatásában. Vagyis a szélsőséges, radikális programokkal fellépő erőket mennyire veszik komolyan, illetve képesek-e önmérsékletet tanúsítani. Nem azért, hogy az új hatalmi elit végleg megszilárdíthassa uralmát. Hanem a teljes elszegényedés, a morális értékvesztés megakadályozása és az anarchia elkerülése érdekében. Azért, hogy semmilyen diktatúra ne kelhessen újra életre. Kerékgyártó T.István Mentő az égből Az Aerocaritas-szal Fertődi hangverseny A Széchenyi Gimnázium és a Honvéd Kollégium NON-ROCK Diákköre har­madik éve működik Kissné Farkas Jolán vezetésével. A helyi és megyei diák- rendezvények mellett leg­utóbb a balassagyarmati or­szágos kollégiumi diákfesz­tiválon nyertek arany minő­sítést és a legjobb együttes­nek járó különdíjat. Önálló egyházi hangversenyen, külföldi hangver­senykörutakon is képvisel­ték már a szolnoki diákokat. Vasárnap (április 28-án) es­te a fertődi Katolikus Euró­pa Templomban adnak szakrális hangversenyt. Műsorukon: Bach, Pa­lestrina, Kodály, Esterházy, Praetorius és egyéb művek szerepelnek. A 60 perces kórushang­versenyt énekes és hangsze­res szóló produkciókkal szí­nesítik. csökkenhet a halálesetek száma Szolnokon a Hetényi Géza Kórházban betonozzák a leszállópályát az Aerocaritas helikopterének Az Aerocaritas hamarosan bein­dítja az országban négy helikopte­rét, amelyek egyike Szolnokon és 80 kilométeres vonzáskörzetében teljesít majd szolgálatot. Működé­sükhöz Németországból kapott in­formációk és tanácsok is segítsé­get adnak, amelyeket Várkonyi Géza mentötiszt, az Aerocaritas kelet-magyarországi vezető mentőtisztje közreműködésével ismertetünk meg az olvasókkal. Hogyan is működik a szolgálat Németországban húsz éve? A bal­esetek, vagy a betegek sürgős or­vosi ellátásának rendszerében ki­emelt helyet nyert Németország­ban a speciálisan felszerelt heli­kopteres mentőszolgálat. Ez egy hálózatot képez 35 légi mentőállo­másával és ezzel az ország terüle­tének 90 százalékát kiszolgálja. A helikopter-bázisokat kiemelt kór­házi centrumokba telepítették. A légi mentés a földhöz kötött men­tőszolgálatot hatásosan kiegészíti. Az orvosi ellátás akciósugara megnő, a szállítási idő rövidebb lesz, a szállítást zavaró körülmé­nyek csökkennek. A helikopter be­vetése azonban nem jelenti a már meglevő berendezések nélkülözé­sét. Miért is kell a helikopteres men­tés? Németországban a balesetek ugrásszerű növekedése adta az in­dítást - és a mentőorvosok is meg­erősítették -, hogy az elhunytak 20 százalékát meg lehetett volna menteni, ha a páciens minél gyor­sabban kórházba került volna. Ki­számították, hogy az átlagos évi bevetés 860 volt, tehát naponta kétszer, háromszor hívták a heli­koptert. A kihívások 32 százaléka közlekedési balesethez, 6 százalé­ka üzemi balesethez, 28 százaléka belgyógyászati betegséghez, 18 százaléka más kórházba való to­vábbszállításhoz, 15 százaléka egyéb tevékenységhez történt. A helikopter átlagban 8 perc alatt éri el célját. Közlekedési balesetnél minden perc a halálesetek egy szá­zalékos csökkenését jelenti! A leszállás szinte mindig a sé­rült mellett volt. Orvosok jelentése szerint a helikopter gyors bevethe­tősége 10-15 százalékban élet­mentőnek bizonyult, ennél maga­sabb a szövődmények csökkené­sének aránya. A kórházi ellátás lé­nyegesen rövidebb volt a megfele­lő helyszíni ellátás után. A gyors légi segítség ma már nem luxus Németországban. Alap­vetően mindenkinek rendelkezé­sére áll. Természetesen nem min­den balesethez kell helikoptert hívni. Német földön például mi­niszteri rendelettel utasították a rendőrséget helikoptert kérni, ha a baleseteknél nem egyértelműen kis sérülésről van szó. Ugyanis ki­zárólag csak intenzív ellátásra szo­ruló beteget szállít a helikopter, a vitálisán nem indokolt beteget a gép orvosa ellátás után átadja a mentőkocsi személyzetének. Né­met tapasztalatok alapján minden második mentés esetén szállítják a pácienst helikopterrel. A légimentés beiktatását a men­tőszolgálatba a biztosítókkal kö­tött szerződés tette lehetővé, a költségeket az úgynevezett beteg­kassza fedezi. A felszerelést, a he­likoptert adományokból vásárol­ják, csak a további üzemeltetési költségek nem terhelik a légimen­tőket. A légi mentőeszköz üzem­ben tartásához több intézmény, szervezet betársul. A belügymi­nisztérium a nem fedezett költsé­geket állja, a város az állomást fi­nanszírozza (hangár, tankolás, személyzet) a Vöröskereszthez, és a különböző hasonló segítő szer­vezetekhez tartozik sokszor a ve­zető központ, míg a kórház gon­doskodik a mindenkori mentőor­vosjelenlétéről. Németországban az orvossal re­pülő helikopter - más közleke­désbiztonsági intézkedésekkel együtt - nagyban hozzájárult, hogy a közlekedési balesetekben meg­haltak száma lényegesen csök­kent. Például 14 év alatt 50 száza­lékkal, ami idő alatt pedig az autók száma megnyolcszorozódott! A légimentés tehát nélkülözhetetlen része lett a lakosság egészségügyi ellátásának.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents