Új Néplap, 1991. március (2. évfolyam, 51-74. szám)
1991-03-09 / 58. szám
1991.MÁRCIUS 9 fgéplap 5 Gondoljátok meg... Egy szaktanácsadó hattyúdalai) „Sic itur ad astra’ ’ - ezen szavakkal bocsátott szárnyamra annak idején nagytudású módszertan tanárom. En pedig jöttem, és a tévedhetetlenségembe vetett rendíthetetlen hitem birtokában ifjonti hévvel elkezdtem tanítani. Aztán eltelt egy év és Tanár Úr szakfelügyelőként Szolnokra látogatott. Meghallgatott néhány szolfézsórámat, majd a maga csendes, finom stílusában, de könyörtelenül megfogalmazta: bizony, van jó pár dolog, amit alaposan át kell gondolnom, ha jó tanárrá akarok válni. Önérzetemben sértve érezvén magam, telesírtam néhány zsebkendőt - aztán rájöttem, hogy Tanár Urat a szeretet és a segíteni akarás vezette abban, hogy felhívta figyelmemet baklövéseimre. A sértett hiúság hamar meggyógyult - s ma már úgy értékelem: pedagógus pályám azon a bizonyos napon kezdődött el igazán. Igen: kell a jókor elhangzó, jószándékú kritika mindenkor - és mindenkinek. Kell a pedagógusoknak, ha bevallják, ha nem, és főleg és elsősorban kell a társadalomnak, mert egyáltalán nem mindegy, hogy gyermekek millióit milyen felkészültségű tanítók és tanárok nevelik. Úgy kell, mint például az élelmiszeriparban dolgozók egészségügyi kontrollja - ezt ugyebár senkinek nem jut eszébe kétségbe vonni. Az esetenként elkerülhetetlen bírálat megfogalmazását pedig olyan szakemberre kell bízni, aki indifferens, s akinek nem kell attól tartania, hogy a következő igazgatóválasztáskor a hiúságában megbántott tanár netalántán nem szavaz majd rá. Ki vonhatja kétségbe, hogy a kezdő nevelőnek nincs szüksége támaszra? Ki az, aki megkérdőjelezi, hogy egy gyereket még alig látott hegedűtanárnak - hogy saját területemről vegyem a példát - megmutatja, hogyan adja növendéke kezébe a hangszert, hogy abból mielőbb épkézláb hangokat tudjon előcsalogatni? Ki az, aki megkérdőjelezi az olyan pedagógusok tanácsainak létjogosultságát, akik fáradhatatlanul tanulmányozzák és szertesugározni készek szakterületük legújabb kutatási eredményeit? Külföldön jártamkor volt alkalmam tapasztalni, milyen mértékű igénytelenséghez vezet az az oktatási rendszer, mely teljesen szabad, mondhatnám: szabados. Miért kell nekünk pont ebben a vonatkozásban „nyugati” példákat követnünk? Ma még együtt van - vagy inkáb egyre keserűbb szájízzel együtt vegetál - a szaktanácsadói testület az anyagi gondokkal küszködő Megyei Pedagógiai Intézet keretén belül. A megbízások határideje: 1991. május 31. A döntéshozók figyelmébe ajánlom ezt a kis csapatot, mielőtt a szaktekintélyekből álló gárda sorsára végérvényesen pecsét kerül. Gondoljátok meg... Szathmáry Judit új házasságkötő terem Tegnap délután 16 órakor Jászberényben dr. Magyar Levente polgármester átadta a felújított házasságkötő termet, melyet Sisa József iparművész tervei alapján alakítottak át (világítás, bútorok, színdinamika). A terembe 8 négyzetméteres rekeszzománc faliképet készített a művész. Szokatlan, hogy ekkora felületet díszítsenek ezzel a technológiával. Sisa József művét azonban nem a méret, hanem a leleményes, ötletgazdag motívumkezelés jellemzi.-nzs-A rendszer változott, a módszer maradt? Simonná esete az alapos gyanúval Váratlan látogató(k) Simon Istvánné viszonylag békésen éldegélt, amíg ez év január 20-án, egy szép vasárnap délelőtt - szándékom ellenére - beletenyereltem az életébe. Simonná a Zagyvaparti sétány 4-es és 5-ös számú két panelházának közel négy éve a házfelügyelője. Egy nemrég odaköltözött fiatal párt kerestem, ő. mellékesen elmondta, hogy házanként 4-5 lakás mindig üresen áll, ezt - némelyek sajnálatára - meg is írtam (Új Néplap, 1991. január 3.). A napokban felkeresett Simonné, mint mondta, nem akar felelősségre vonni, csak szeremé, ha tudnám, mi történt vele a cikk megjelenése óta. Nem lehetett nem észrevenni, hogy erre a megkeresésre végső elkeseredése késztette, mint mondta „az az ocsmányság, hogy 27 esztendős folyamatos munkaviszony után egy fegyelmit akarnak a váltamra sózni, egy nehéz batyut ebben a nagy munkanélküliségben”. Az idő rendjét tartva kezdett mesélni:- Még el sem olvastam a lapot, előbb a munkámat akartam elvégezni, már 11-kor jött a házkezelőségtől két kolléganő, hogy „magához jöttünk, drága”. Mondom, előbb befejezném a munkám, aztán bemehetünk, nem volt még beágyazva sem. Nekik nem számított, mentek be egyenesen. És ha ott van egy férfi? Nekem is lehetne magánéletem... Egyébként nincs, egyedül nevelem a tizennégy éves fiam. Szépen bezúdultak, leültek, keresztbe tett lábbal olvasták az újságot, kérdi az egyik: olvasta-e, drága? Mondom, nem. Az orrom elé nyomták az „összesen nyolc-tíz üres lakást”. Azóta próbáltam igazolni saját magam, hát nem jól mondtam önnek, mert csak abban az egy épületben van tíz üres lakás. Nem tudtam, hogy nem szabad elmondani. Ez a két lépcsőház éjjel-nappal nyitott, van is lakásfeltörés világos happal. Ha valaki betér az utcáról, és megnézi a lakók névsorának táblázatát, nyilván’ rájön, hogy amelyik le van ragasztva, az üres. Ha a nyugdíjas lakókat megkérdi, azok még el is viszik az üres lakások ajtóihoz, mert segíteni akarnak a lakásra várakozókon. Én is 11 éve várok lakáskiutalásra... Tehát ezek ketten jegyzőkönyvet készítettek, amelynek ez a címe: bérleményellenőrzés. És így szól: „Simon Istvánné (...) nyilatkozta, hogy vasárnap délelőtt kereste meg egy újságíró. ...Az újságírónak 1 lakásról nyilatkozott, amely üresen áll, erről az IKV is tud. A cikkben szereplő 8-10 lakásról nem nyilatkozott a váratlan látogatónak. Az újságíró váratlan látogató volt, így Simon Istvánné nem kért engedélyt a központunktól a nyilatkozat megtételére. Kijelenti (...), hogy az újságíró nem jegyzetelt, és az újságban szereplő cikket emlékezetből írta le...”- Miért írta ezt alá - kérdem Simonnét -, hiszen nem felel meg a valóságnak, ön épületenként akkor 4-5 üres lakásról szólt?- Egy kicsit összehúztam magam... Ha a szomszédokat megkérdi, ők többről is tudnak, és azok mernek mondani, nem úgy, mint én... „Ugye, meglepődöl” Simonné csak remélte, hogy megúszta ezzel az „ejnye-bejnyével”, mert nemsokára folytatódott kalandja:- Egyik vasárnap reggel hétkor kopogtatnak, ott áll az ajtómban az IKV-s főnökasszonyom, Bartucz Istvánné: de Simonné, nincs letakarítva a hó a járdáról! Ja, mondom, elnézést, csak a fiamnak elkészítem a reggelit, és egész nap kint takarítok, különben tegnap este fél nyolcig a fiammal csináltuk a hóeltakarítást, úgy elfáradtunk, alig bírtunk felkelni. Azt mondja: rendben van, de most nincs eltakarítva, egyébként a fia is takaríthat... Erre nem szóltam semmit, nem vitatkoztam, de nehogy azért a hatezer forintért a fiamat is beállítsa a munkába. Egész nap csináltam a járdát, a városban a jeges és mocskos járdákon nem lehetett közlekedni, az enyém ragyogott... Utána való vasárnap délben kijön egy küldönc a házkezelőségtől, és azt mondja: ugye, meglepődöl, ugye, tudod, hogy bajban vagy, ha kijövök hozzád? Miért gondolnám, tudtommal nekem is szabad a szombatom, a vasárnap meg pihenőnap... Azt mondja: Bartuczné üzeni, hogy a területed reggel hat óra harminc perckor nem volt letakarítva, és légy szíves söpörd le... És még átküldött két utcával arrébb két lépcsőház elé takarítani és még egy utcába három lécpsőház elé sepregetni... Hát ez mi? - kérdem. Azt mondja: nem tudom, engem is kiküldtek, már idáig van egy 860 forintos taxiszámlám... Éppen névnapozni készülődtünk, de megmondom őszintén, félek Bartuczné bosszújától, elmentünk a fiammal utcáról utcára, mintha köztisztasági alkalmazottak lennénk, ha az aluljáróhoz küld, oda is lejöttem volna seprűvel a vállamon... „Mint egy bűnöző” Másnap fél kettőkor megint kopogtat nálam két nő a házkezelőségtől: Bartuczné küldött, mert tegnap hat óra harminc perckor nem volt felsöpörve a járda, és küldött egy írásbeli figyelmeztetőt... Megnéztem és azt mondtam, nem veszem át, és nem veszem tudomásul. Egyébként félcentis hó esett, én alatta mindig sózom, a félcentis hót a só megöli. Azt mondja a kolléganő, akkor újam alá a jegy zőkönyvet, melyben többek között az áll, hogy afigyelmeztetést Simon Istvánné „nem vette át és nem is hajlandó átvenni”. Ezt aláírtam, és átvettem.- Ebből dörgedelem lett - meséli tovább Simonné -, mert jött egy levél tértivevénnyel, a postás hozta, és így szól: „Tárgy: fegyelmi eljárás indítása. (...) Értesítem, hogy munkaköri kötelezettsége megszegésének alapos gyanúja miatt” (te jó Isten! - Simonné megjegyzése) „Ön ellen fegyelmi eljárást indítok. Fegyelmi meghallgatás céljából 1991. március 4-én 11 órai kezdettel szíveskedjék megjelenni... A fegyelmi eljárás megindítására az adott okot, hogy On 1991. február 13-án reggel 6,30 és 7,30 között tartott ellenőrzés során 7 órakor még az Ön munkaterülete nem volt rendben (...), valamint az ezért adott írásbeli figyelmeztetés átvételét megtagadta. A fegyelmi eljárás lefolytatásával Bartucz Istvánné házkezelési osztályvezető helyettest bízom meg. Felhívom figyelmét, hogy a meghallgatás időpontjáig védekezését írásban is benyújthatja. Tájékoztatom, hogy a fegyelmi eljárás lefolytatását és a határozat meghoztalát” (ez egy új szó lehet, de sejtem, mit jelent - Simonné megjegyzése) „távolmaradása nem akadályozza meg.” Aláírja: Ondi Gábor házkez. o.v.- Még van valami? - kérdem, mert kezdem sokallani.- Van - mondja Simonné töretlen remegéssel a hangjában. - A héten bementem a házkezelőségre az óraelszámoló lapért. Találkoztam a közvetlen felettesemmel, azt mondja: tessék várni, mert gond van! Igen, mondom, mi a gond? Hát az, feleli, hogy többen betelefonáltak, hogy nem takarítja a folyosót, nem mossa fel, és hogy borzasztó ez az állapot, rendkívüli állapot van. Mondom, nagyon sajnálom, én a dolgomat elvégzem, de hiába, kint vannak a vízvezeték-szerelők, lebontották a menynyezetet, leszedték a vizes csöveket, állandóan hull az ajtók elé a szemét, a szennyes, rozsdás víz az én lakásomba is befolyt... Kiírattam magam betegállományba, mindenképp rászorultam néhány nap pihenésre. Be is szóltam a munkahelyemre telefonon, hogy táppénzen vagyok. Aztán csak jöttek a házkezelőségtől, kopogtattak, nem nyitottam ajtót, betegállományban vagyok. Mentek másokhoz is, később az egyik bérlő mesélte, hogy képzeljem el, mennek ajtóról ajtóra, és kérdik, hogy valóban nem takarítok... Idáig ennyi. Hétfőre be vagyok idézve, mint egy bűnöző. Mit csináljak? Pontot kellene tenni a végére ... és nem kérdő- vagy felkiáltójelet. Megkérdezem Simonnét, volt-e vele valami bajuk a házkezelőknek a közel négy év alatt, az újságcikk megjelenése előtt Azt mondta, soha semmi, ezért érthetetlen számára a dolog, hogy január vége óta ennyire rosszul végzi a dolgát. Számomra érthető, de elfogadhatatlan ez a bosszúállás az „elszólás” miatt. Hiszen az összefüggés nyilvánvaló, még akkor is, ha az IKV nem rögtön azzal kezdte volna Simonné zaklatását, hogy a cikkre vonatkozó jegyzőkönyvet aláíratták vele. Azt tanácsoltam, menjen el a „fegyelmi eljárásra”, hátha végre tisztázódik az ügy, hátha kiderül, hogy nem a félcentis hó zavarta Bartucznét, hanem a lakásra várók ostroma. Nem vallottak színt...- Na, voltam ma a fegyelmin - meséli Simonné hétfő délután -, én pontosan érkeztem, de azt mondták, ők nem készültek, mert nem gondolták, hogy betegen elmegyek. Mondtam, ettől még nem zárkózom el az ilyesmi elől, essünk túl rajta. Jó ideig húzták az időt, aztán végre elkezdődött. Erősen az volt a vád, hogy én 13-án reggel hét órakor még nem sepertem le a járdát. Ezen aztán másfél órán keresztül rágódtak: hogy én bent voltam a lakásban, és egy idős asszony ott bukdácsolt a járdán, hogy keserves volt nézni, ezen sopánkodtak nagyon. És mi az, hogy nem veszem tudomásul az írásbeli figyelmeztetést?! Mondtam, én azt nem tartottam jogosnak. Védekeztem a magam módján... Azt mondták, borzasztó az az állapot, ami ott van! Hát most tényleg borzasztó, most volna érdemes megnézni. Én már csütörtökön betegállományban voltam, egy takarítónő volt kint ma délelőtt, ott takarította fel a folyosót, ahol a papok táncolnak: középen két csík... Szóval, nagyon-nagyon meg lettem fegyelmezve, de az újságcikk nem jött szóba, pedig nekem olyan kitálalhatnékom volt, hogy ugyan már, mit fáradnak azzal az egyetlen reggeli hét órás nyamvadt hóval, hiszen ez az egész a cikk miatt van. Végül készült egy másfél oldalas jegyzőkönyv, aláírtuk, és megkérdeztem, ez azt jelenti, hogy fegyelmit kaptam? Azt mondta Bartuczné, ez még nem azt jelenti, majd meglátják, hogy a központban mit fognak szólni, és lehet fellebbezni a munkaügyi döntőbizottságnál. De ha legközelebb a munkámmal kapcsolatban hasonló probléma lesz, akkor nem úszom meg, azt mondta. Felhívta a figyelmem, hogy ez nagyon kemény év, és még sokkal roszszabb is lehet, és többet fognak ellenőrizni... Nem akartam elhinni, hogy nincs ítélet a „fegyelmi eljárás lefolytatása” után. Elolvastam a jegyzőkönyvet, abban semmi újdonság nincs, a vádak ugyanazok, amiket Simonné ugyanúgy nem ismer el okként A jegyzőkönyv végét is csak azért idézném, mert megtetszett a stílusa: „Egyebet az üggyel kapcsolatban előadni nem kívánok. A jegyzőkönyv hangos diktálással készült, melyet helybenhagyólag aláírok.” Nos, azt hiszem az IKV-nak is sokkal több és fontosabb dolga van annál, mint hogy ilyen ügyekre pocsékoljon időt pénzt energiát, arról nem is beszélve, hogy észre kellene venni: kezdi bosszantani a békés polgárt, ha még mindig visszaélnek némelyek hatalmi pozícióikkal, hogy a felesleges zaklatások, „tetemrehívások” és bosszúskodások idejét már túl kellene haladni. Az üggyel kapcsolatban egyebet előadni nem kívánok. A cikk hangtalan diktálással készült, bár ezúttal - okulva az előzőekből - hangfelvétel és a házkezelőség dokumentumainak fénymásolatai alapján, valamint több lakó Simonnét elismerő nyilatkozatára támaszkodva. Saját véleményemet és a Simonnéét helybenhagyólag aláírom. Molnár H. Lajos
