Új Néplap, 1991. március (2. évfolyam, 51-74. szám)

1991-03-08 / 57. szám

II. évf. 57. szám 1991. március 8., péntek Ülést tartott a kormány Jóváhagyták a négyéves gazdaságpolitikai programot A kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta a Kupa Mihály pénz­ügyminiszter által beterjesztett négyéves gazdaságpolitikai programot, - tájékoztatta a sajtó képviselőit László Balázs kor­mányszóvivő. Elmondotta, hogy kisebb szövegmódosítások után a testület tájékoztatásként meg­küldi a programot az Ország­­gyűlés elnökének, valamint a parlamenti bizottságoknak is. Az elmúlt héten a program bizonyos mértékben változott, sikerült a korábban mutatkozó feszültsé­geket feloldani. Kádár Béla, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok minisz­tere úgy vélekedett, hogy a mó­dosított változatban jól tükröződ­nek az észrevételei, és kedvező elmozdulás történt a külgazdasá­gi orientáció felé. László Balázs arról nem szólt, miként alakul a jövőben az álla­mi, illetve a kormányzati szerep­vállalás a kelet-európai kereske­delemben jelentkező növekvő fe­szültségek következtében. Erről, várhatóan, Kupa Mihály pénz­ügyminiszter ad majd részletes információt a pénteki kormány­­szóvivői sajtótájékoztatón. A kormány foglalkozott a külgazdasági programmal is. A kiinduló pont: az idén a külkeres­kedelmi feltételek lényegesen rosszabbak a múlt évinél. Tavaly a dollárelszámolású külkereske­delemben mintegy 1 milliárd dolláros aktívum keletkezett. Ezt az idén semmiképpen sem sike­rült megismételni. A szovjet gaz­daság válsága mélyebb a vártnál, s ez igen kedvezőtlenül hat a ke­reskedelmi kapcsolatokra. A for­galom a feltételezettnél is gyor­sabban csökken, 1990-hez ké­pest 30-50 százalékos visszaesés is várható. Éppen ezért igen fon­tos, hogy meggyorsuljon a kelet­európai piacra termelő iparválla­latoknál az átállás, a piacváltás. A kormány jóváhagyta a Nemzetközi Valutaalap állandó magyarországi képviselője, Sza­­páry György megbízatásának egy évvel történő meghosszabbí­tását. A testület döntött arról is, hogy ad hoc bizottságot hoz létre a Budapest-Bécs Világkiállítás előkészítő munkáinak lezárásá­ra. A bizottság feladata, hogy részletes vizsgálatot végezzen a világkiállítás finanszírozásával kapcsolatban. A hónap végéig jelentést kell készítenie arról, milyen mértékben finanszíroz­ható a rendezvény vállalkozói alapon, s mekkora teher neheze­dik majd a költségvetésre. A bi­zottságban részt vésznek az érin­tett tárcák, a Magyar Nemzeti Bank, valamint a fővárosi önkor­mányzat képviselői. MDF-egység A Magyar Demokrata Fó­rum parlamenti csoportja ré­gen volt olyan egységes, mint most - hangoztatta Hor­váth Balázs, a párt ügyvezető alelnöke az MDF csütörtöki sajtótájékoztatóján. Ezt az egységet erősítendő, a frak­ció március közepén kidol­gozza működésének szabá­lyait és megtervezi munká­ját. Erre nem a frakcióvezető személye körül kialakult „ügy” miatt kerül sor, ha­nem azért, mert elkészült a -kormány jogalkotási terve, ami a négyéves gazdasági programmal együtt lehetővé teszi a hosszútávú tervezést. Kisgazda elégedetlenség A Kisgazdapárt sajnálat­tal vette tudomásul, hogy ko­alíciós partnerei a kárpótlási törvényjavaslat ügyében nem tartják magukat az el­múlt hetek egyeztető tárgya­lásain létrejött gentlemen’s agreement-hez, s számos, a kisgazdák számára kulcsfon­­tosságú kérdésben szinte provokatív módon vissza­koztak - hangoztatta Oláh Sándor országos főtitkár csü­törtökön a párt központjában megtartott sajtókonferenci­án. Állami V agyon ügynökség: minden eladó!-A hazánkban folyamat­ban lévő privatizáció üteme a nemzetközi összehasonlítá­sok tükrében is jónak mond­ható, a privatizációt már vé­gigjárt országokban sem ha­ladt lényegesen gyorsabban a folyamat. Ami pedig a be­fektetői kezdeményezésű új privatizációs utat illeti, némi túlzással állítható, hogy min­den eladó az országban. Jó a privatizáció, de... Nem is gondolnak a cukorrépa-termesztőkre A múlt év decemberének köze­pén alakult meg a Cukorrépa-ter­mesztők Országos Egyesülete, amely az egy év alatt végzett mun­kát tegnap délelőtt értékelte Szol­nokon, a Vállalkozók Házában tar­tott igazgatótanácsi ülésén. Az ese­mény után Lovász Dániel, az egye­sülés ügyvezető igazgatója az Új Néplapnak az ágazatban működő gazdaságokat leginkább foglal­koztató problémákról nyilatkozott.- A répatermelő gazdaságok képviselői természetesen minde­nekelőtt egy tisztességes ármegál­lapodást szeretnének kötni a fel­dolgozókkal. Ilyenre példa már van: a petőházi cukorgyár már megegyezett a körzetében dolgozó termesztőkkel, hogy az alapanyag­ból kinyerhető fehércukor 65 szá­zalékát fizeti természetben (tehát cukorban) vagy pénzben a földmű­velő üzemnek. Egyesülésünk el kí­vánja érni, hogy az országban min­den szerződést hasonló alapon kössenek. Kezdetben a fehércuk­­(Folytatás a 2. oldalon) Elszabadult rönkök a Tisza-tlldon. Szerencsés kimenetelű baleset történt tegnap kora délután Szolnokon a Tisza-hídon. Kati István balmazújvárosi lakos tehergépkocsijával a városközpont felé tartott, amikor pótkocsija leakadt és felborult. Rakománya (rönkfa) szétgurult a hídon, több órára lelassította a forgalmat. Szerencsére a közelben senki sem tartózkodott, így nem történt személyi sérülés. A baleset okának megállapítása műszaki szakértők segítségével folyamatban van. Fotó: Mészáros w <</ Meglepő terv Villamos erőmű földgázzal A hazai villamosenergia-ter­­melést forradalmasíthatja az a terv, amely a Nagyalföldi Kőolaj és Földgáztermelő Vállalatnál született. A legnagyobb hazai szénhidrogénipari cég szerint a rendelkezésre álló hazai és im­port földgázkészlet elegendő le­het ahhoz, hogy földgázenergiára alapozott kiserőmű hálózatot építsen ki külföldi tőke bevoná­sával A szolnoki nagyvállalat kez­deményezése máris felkeltette a külföldiek érdeklődését. Kana­dai, amerikai cégek már jelent­keztek azzal a szándékkal, hogy részt vennének a program meg­valósításában, ugyanakkor kül­földön is hasznosítanák a Ma­gyarországon szerzett tapasz­talataikat. A Szolnok és Vidéke Áfész tisztelettel és szeretettel köszönti a mai napon nővásárlóit. Csak nővásárlóinknak ma valamennyi áruházunkban, szaküzletünkben, egyszeri 1000 Ft feletti vásárlásnál 100 Ft engedményt ajándékozunk. HA! (Elolvasta, vásárláshoz kivágja és magával hozza ezt a nőnapi hirdetést). „A NŐNAPON IS LEGYEN SZERENCSÉJE, LEGYEN SZERENCSÉNK!” *49007/1* Rendőrfőkapitány-csere A váltásnak nem politikai okai vannak Tegnap délután a megyei rendőr-főkapitányságon ünne­pélyes állomány gyűlést tartot­tak, amelyen többek között meg­jelent dr. Szabó Győző, az Or­szágos Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Tóta Aronné, a köz­­társasági megbízott területi hi­vatalának vezetője, Boros Lajos, a megyei önkormányzatok elnö­ke, König László, Szolnok pol­gármestere, Zsemberi István honvéd vezérőrnagy, helyőr­ségparancsnok. Kovács Sándor rendőr alez­redes, megyei rendőrfőkapi­tány-helyettes köszöntötte a résztvevőket, majd pedig ismer­tették a belügyminiszter és az országos rendőrfőkapitány pa­rancsát. Ezek szerint a Magyar Köztársaság belügyminisztere a rendőrség kötelékében végzett eredményes munkája elismerése mellett, kérelmére 1991. febru­ár 28-i hatállyal nyugállomány­ba helyezte Jankovics Zoltán rendőr ezredest, a Jász-Nagy­­kun-Szolnok Megyei Rendőr­főkapitányság vezetőjét. Ugyan­akkor az országos rendőrfőkapi­tány a nyilvános pályázat ered­ményeként 1991. március 16-tól öt évre kinevezte dr. Fazekas At­tila rendőr századost, a megyei rendőr-főkapitányság vezetőjé­vé, s egyben magasabb beosztás­ba helyezése alkalmából soron kívül rendőr alezredessé léptette elő. A parancsok ismertetése után dr. Szabó Győző kért szót. Mint elmondta, 1990. november 12- én a Parlament törvényt alkotott, s abban megfogalmazódott, hogy a rendőrfőkapitányok és rendőrkapitányok esetében meg kell nézni, hogy hol indokolt a személycsere. Mint ismeretes, ennek alapiján a rendőrség törté­netében először pályázatokat ír­tak ki, s az azokat elbíráló bizott­ság javaslatával egyetértve eb­ben a megyében az országos rendőrfőkapitány dr. Fazekas Attilát jelölte erre a tisztségre. Ez a döntés egyben azt is je­lenti, hogy az eddigi főkapitány, Jankovics Zoltán rendőr ezredes felmentésre került, de nem poli­tikai okokból - tette hozzá nyo­matékosan dr. Szabó Győző. Ez a döntés Jankovics Zoltán (Folytatás a 2. oldalon) Gábriel-tarifa Szolnokon Lassabban ketyeg a taxióra mint Budapesten Tegnap több országos napi­lapban megjelent és a rádió is beszámolt arról, hogy a Gábriel Taxi Egyesület március 1-től alaposan megemelte szolgáltatá­sának díjait. Ezek szerint alapdí­jukat 40, továbbítási díjukat 30, várakozási díjukat pedig 8 fo­rintra növelték. Igen ám, csak­hogy a különböző tudósítások­ból az nem derült ki, hogy orszá­gosan egységes intézkedésről van-e szó - a Gábriel Taxi Egye­sületnek ugyanis legalább tizen­öt nagyvárosban dolgoznak ko­csijai -, vagy pedig az élőbb fel­sorolt tarifák csupán a főváros­ban érvényesek? Nos, úgy tűnik, hogy az utób­bi dolog az igaz, mivel tegnap délelőtt fölkereste szerkesztősé­günket Budai János, a Gábriel Taxi Egyesület Szolnoki Szerve­zetének vezetője, aki arról szá­molt be, hogy jóllehet ők is rá­kényszerültek március 1-jétől bizonyos tarifa emelésre, de az korántsem olyan nagy mértékű, mint amilyen a fővárosban tör­tént. Hisz a szolnoki Gábriel ta­xisok alapdíjukat 15-ről 20 fo­­• rintra, továbbítási díjukat 20 fo­rintról 26-ra, várakozási díjukat pedig 5 forintról 7 forintra emel­ték. Az eltérő mértékű áremelés­re - mint hallottuk - minden szer­vezetnek joga van, ugyanis a gábrieleseknél az már bevett gyakorlat, hogy a különböző szervezetek helyileg határozzák meg a tarifájukat. Bizonyára úgy, ahogy azt a piac diktálja... Újra CÓKMÓK-vásár a Széchenyi-lakótelepen! 1991. március 9-én és 10-én, a zöld iskolában. Nyitva: szombat 8-18-ig, vasárnap 8-14-ig. JOVO DIVATJA - TAVALYI ÁRON!!.o ________________ 18 1 Jókai u. 3. Tel.:(56) 34-455,34-743 Fax: (56) 34-743|i^""^^ rwsi

Next

/
Thumbnails
Contents