Új Néplap, 1991. március (2. évfolyam, 51-74. szám)
1991-03-23 / 69. szám
8 Irodalom—művészet 1991. MÁRCIUS 23. Zalán Tibor Szolnokon született 1954-ben. Költö, író, József Attila-díjas. A Kortárs rovatvezetője. Hét könyve jelent meg. Több hangjátékot és drámát is írt. Budapesten él. Szigliget 1987 - nyár Papírvirágokat zörget kinn az éjszaka- a csillagokat odafent helyükre tolja Isten derengő keze. A parkban árnyak járnak átmennek a házon és tüzet gyújtanak a locsogó víz fölött. Milyen rend van most ott kint! és milyen nyugalom bennem béke bennem - bennem az éj konok és hűvös rendje. Szeretkezés után tiszta ennyire a fej sugárzó a megnyugodott szervek harmóniája: kibontja ruhájából a halál a szerelmet valahol. Valahol az ujját szájába kapja a gyermek A szobában hol nem régen Nagy László festett Szent György-oltárt Zalán-zsoltárt készülök írni -fölöttem izzó plafon mennydörög hajnalig Ma lettem harminchárom éves. A lét örök és létezésem véges (egy közhelybe miért kell majd egyszer belehalnom?)... A romos vár felől - hallom - valaki ismert régen hallott hang szólít. Valaki énekel Párnámon sötét pók alszik - édes a mérge és megöl tudom befon százezer hűvös szállal és fölropít magával a tündöklő nyári égbe augusztus 27-én Serfözö Simon költö 1942-ben született Zagyvarékason. Tíz könyve jelent meg eddig. A Holnap c. folyóirat főszerkesztője. Miskolcon él. Delelő mező A rét, gyep teheneket legel, körömcipős kecskéket, bodor bárányokat. S azután kérődzik jóízűen a napon delelő mező, csontjukat böffentve vissza, a meszes, kemény bordákat, csorba csigolyákat, mielőtt végleg megemésztené, és nem maradna semmi, csak a hűlt nyomuk, elpotyogtatva trágyaként. Szélein A kéményektől, tornyoktól mély benyomódások a magasságon. A legelőn kiterjedt horpadások, bemélyedések a domboktól, tág hohosok, szakadékok rajta a házaktól, házsoroktól, s a szélein mi, fordított életű, magunkból is kiforgatott lelkek e feje tetejére állt világon. V______________________________________ Kiss Tamás 1912-ben született Kisújszálláson. Költö, író, műfordító. Számtalan könyvben olvashattuk verseit, esszéit, regényeit, meséit. József Attila-díjas. Debrecenben él. Hárfaszóló Ifjan nem bántam én a vért, magam harcoltam magamért. Védtem ügyedet, a hazát, a más és a magam igazát, De fogytán már erőm, igazam, én most már rád bízom magam. Tudom, nem nézel érdemet, lábadhoz ejtem vértemet, törődjél már te énvelem, körülvett lásd a félelem. Perlőmmel Uram te perelj, ellenségemnek te felelj, ha hálót vet ki rám éjszaka, essék csak bele ő maga, ha nappal vicsorgat rám fogat, tartsd elébem a pajzsodat, miként a polyvát verdesd el, angyalaiddal kergesd el. v__________________I________________ Makra Sándor 1915-ben született Túrkevén. író, néprajztudós. Több kötete jelent meg, legutóbb nagy feltűnést keltett A mágia című könyve. Budapesten él. Apámnak Kevibe! Nem tudom, hogy a rosszmájú kisújszállásiak találták-e ki ezt a történetet a keviekről, vagy valóban megtörtént. Annyi biztos, a két nagykun város vetélkedése nagy múltú. Legyen hát tanúbizonyság most ez a történet a kisújszállásiak diadaláról. így is kezdhetném a mondókámat: bolond embernek bolond a fia! Merthogy ez a birkanyúzó április is bolond. Úgy hiszem, a tél egyebet sem tesz: csak szívja magába a tavaszi szelet, hogy bolond módra mind áprilisban eressze ki! így hát tavasz kezdetén nem csak az ember bolond, hanem az egész világ. Mert okosnak okos a világa, bolondnak meg bolond, igaznak meg igaz. Az is megesik, hogy megfordul: minthogy sokszor a bolondok igazak, az igazak meg bolondok. Onnan tudódott meg, hogy bolond ember ez a Fodor Bálint, mert a nagy csapat birkát, amelyik az ő füvét ette: mindig április elején ny íratta meg. Ha osztán hűvös-szelesre fordult április - hullott az istenadta bárány, de még a birka is. Egyszer valaki igazítani próbált Fodor Bálint bolondériáján, emígyen okítva:-Hallja kend?! Van kendnek esze? Mír nem májusba’ nyíratja a birkákat?!- Mer nagyapám is mindig áprilisba nyíratta. Ha neki jó vót, nekem is jó! - védte igazát Bálint gazda.- Csakhogy azúta nagyot haladt a világ!- Haladt néked, nékem nem.- Akkor minek ül fel a gőzösre? Erre már nem tudott Fodor Bálint szólni semmit. Megindult köszönés nélkül a dolgára. A másik utána kiáltott:- Kendnek az se baj, ha fele elhull?!- Ott hull, ahun van! - így rá Bálint gazda. Ezt is a nagyapjától hallotta, „kegyeletsértés” lenne rajta változtatni. A fia, Balkó meg lesi minden szavát, merthogy: „Nem esik messzi az alma a fájátúl!” Aminek az az értelme: kitől tanulná mástól a „kegyeletet” meg a paraszti módit, ha nem a tulajdon apjától?! így volt ez rendjén ... akkor. Ha már másképp van: nem a fiú tanul az apjától, hanem az apja a fiától! Egyszer aztán úgy fordult a sora, hogy Balkót besorozták. Büszkén hordta az árvalányhajat kalapja mellett, minthogy ez csak soralattvalónak dukált. Este nagy lármát csaptak a „Bagóban”, kidagadt erekkel ordították: Zsindelyezik a kaszárnya tetejit, Mind elvittík a legínyek elejit. Maradt itthon kettő-három nyomorult, Rátok jányok még az ég is béborult! Ez is fordítva igazolódott, mert a lányoknak bizony megtették a „nyomorultak” is, minthogy azok is szakasztott ugyanúgy tették a szépet, mint a „legények eleje! ’’ Még baj is lett, mert Zsandár Terka megesett Pap Miskától, a kisebbik Pap gyerektől, aki ugyancsak nem a legények elejéből valónak bizonyult. A baj abból adódott, hogy Balkó akarta Terkát elvenni, de, hogy így járt, nem engedte az apja. Azon a röhögős őszi napon, mikor Balkót kikísérte az anyja a kevi lebbencshordó gőzöshöz, alig bírt a könnyével Balkó. Meg is fogadta, hogy hamarosan levelet küld a dolgok mibenállásáról. Ebben maradtak. A vonat füttyentett, kiköpött egy pofa gőzt, aztán nehézkesen megindult Túr felé. Zsófi asszony meg ríva, hazafelé. Szónokba vitték Balkót, beöltöztették az angyalbőrbe, ezzel nyomban meg is szűnt a maga ura lenni. Nem volt ember többé. Eddig az apja keze-lába volt, hanem most már a feje sem az övé, mert bizony ez a híres legények eleje, még hazagondolni is alig ért rá - annyi volt a jobbraát! meg a balraát! Hát még mikor a mérges: FeküdjlFell Feküdj!Fel! Feküdj .'Fel! - is elkapta; akkor bánta meg igazán, hogy a legények elejének született. Itthon a szülék nem tudták mire vélni a hosszú hallgatást! Először azt gondolták: tán beteg?! Később már - szörnyűség - arra is gondoltak: - hátha meghalt a lelkem?! Szegíny gyerek! Mijen keserű lehet az a komisz kény ír?! - Zsófi asszony a kötője csücskével törölgette a könnyeit, az ura meg emígyen vigasztalta:- Küldjünk neki egy kis szalonnát ... ki tudja, hátha még enni se kap?!- Kűdenék én még ódalast is lelkem szegíny inek. De hát hun van?! Hová kűdjem?! Ez olyan igazság volt, amire id. Fodor Bálint semmit sem tudott mondani. Megigazította a kalapját, megindult a kathólikus templom irányába. Mikor az asszony észrevette, utána kiáltott:- Apjok! Hová min?! Apja-Bálint mégcsak hátra sem nézett, ennyire becsülte asszonyát. Nem a templomba ment, merthiszen hétköznap volt, na meg a pap kálvinistának keresztelte, a református templom meg fenn volt a gáton; de oda is csak nagy ünnepen nyitott be, mert mások is így tettek. - Meg aztán nem is a templommal volt neki most baja, hanem Balkóval - a nyű egye meg a taknyosát! Egy hónapja is elmúlt, hogy elment, még egy sort se írt! - A szomszíd Imréje se, hogy legalább onnét tudnának rúla valamit! A kathólikus templommal szemben, az Antóni házában volt a posta. Arrafelé kanyarodott Apja-Bálint. - Odabent a rács megett éppen nagy okoskodás folyt: egy levél felett tanácskoztak értelmesek, értelmetlenek. A címzés adta fel a fejtörőt; csak ennyi állt a boríték közepén: .Apámnak Kevibe’ ’- Kié lehet? - kérdezi a postamester. Kelemen levélhordó éppen válaszolni akart, amikor nyílott az ajtó, belépett rajta: id. Fodor Bálint. Köszönés helyett azt kérdezte mérgesen:- Nem írt a fiam?! Nagybajuszú Kelemen a hang irányába fordult; gondolkozott egy pillanatig, aztán megcsillant a szeme:- Dehogynem! Ehen, ni! - nyújtotta a levelet Bálintnak. A boldog apa zsebregyűrte: rohant haza. Most meg az öröm miatt felejtett el köszönni.- Otthon mind a ketten feltették az ókulárét, az ember olvasta hangosan: „Kedves apám! Tudatom, hogy jó egészségben vagyok, amit magoknak is kívánok. Anyám halála nagyon bánkódóvá tett. Tudatom, hogy szabadságot kírtem. Adtak is három napot. így a temetísre haza tudok menni. A bomyú megvan-i még? Hát az ökrök?...” - eddig olvasta az ember. Mérgesen sarokba vágta a levelet:- Ez a köjök égiszén megbolondult! Temetís! Ökör! Hat ökör!!! Na de csak gyöjjík haza, majd ellátom a baját! - Eltette a pápaszemet, újra elviharzott. Majdnem elkésett a vonattól. Éppen akkor szusszantott utoljára, mikor odaért. Farral állt előre, mint mikor a gyermekek hátramenősdit játszanak. Bánta is Bálint gazda. Leste a fiát, Balkót- tán csak közte van a többieknek?! Már mindenki elhagyta a kijáratot, Balkó sehol! Az apja horgasztott orral indult hazafelé. Egyszercsak ráköszön valaki:- Jó estét! Bálint bátyám! - Téli időbe hamar esteledik. Fodor hátravillantott:- Hát te? - kérdezte Fazekas Bertitől. (Ez is a fiával vonult be.)- Szegíny idesanyám - Isten nyugosztolja -, hogy meghótt, hazajöttem. Fodor Bálint megütődött:- Meghótt? - ismételte a legény szavát.- Meg, veszkős. - Ennyit mondott rá a félárva. Fodor Bálint úgy folytatta, mint aki ráébredt valamire:- Akkor te ... - azt akarta mondani:... - te írtad a levelet - de beszéd közben elszégyellte magát, még jó, hogy sötét volt, így elfordította a szót:... - te is Balkóval vágyói, ügyi?- Én is.- Értem - motyogta az ember, aztán, hogy a részvétnek eleget tegyen, így folytatta:- Szegíny idesanyádat jól esmértem. Áldott jó asszony vót.- Azt csak én tudom - sóhajtott a legény.- Oszt mikor temetik? - Hónap tízkor.- Háztúl?- Háztúl. Eddig álltak. Most megindultak. Sokáig nem szóltak. A Koós-vendéglő utcájában elhaladtak vagy tíz ház hosszat, akkor tartotta illendőnek Apja-Bálint, hogy megkérdezze Bertitől a fiát:- Hát Balkó?- Tisztelteti kendteket. Meg azt kérdezteti: tán haragszanak? Mán két levelet íratott az őrvezetővel, de egyikre se kűdtek választ! Fodor nem értette. Jó sokáig gondolkozott felette, aztán megkérdezte:- Hogy van?- Megvan. Kutya baja, ha jóllakik! Csak az van ritkán, mer’ még egyszer se vót! - A legény búcsúzéra nyújtotta a kezét. A Balkó apja elköszönt, elébb ugyan még azt mondja Berlinek:- Mielőtt visszamennél, elgyere mán.- Jó - hangzott a kurta válasz. El is ment a temetés után. így kapott másfél hónap után hazait Balkó! A Néplap Galériája Bőd László Karcagon született 1920-ban. Festőművész. Számos hazai tárlata mellett kiállítása volt egyebek között Finnországban, az NSZK-ban, Svájcban, az Egyesület Államokban. Budapesten él. Az oldalt szerkesztette: Körmendi Lajos
