Új Néplap, 1991. március (2. évfolyam, 51-74. szám)
1991-03-02 / 52. szám
8 ' * IRODALOM—MŰVÉSZET, AZ Lengyel Péter: A színe és a visszája Orgonák kertben Odze György: Lift Az ember legyen tájékozott. Olvasson el mindent, amit csak lehet. Mindig ez volt a meggyőződésem. Még a konzervdobozokat is. Abból is lehet tanulni. A liftet, azt meg pláne. Az ember így elkerülhet bizonyos kellemetlenségeket. A tudatlanságból eredő kellemetlenségeket. Ráadásul én valahogy nem is tudtam elképzelni az életemet lift nélkül. És mindig valami különleges hatással is volt rám. Mármint a lift. Ezért aztán sohase bírtam volna földszintes lakásban lakni. Lehet, hogy őrültség, de hát mit érne az élet őrültségek nélkül? Szóval, a lift. Pontosabban: a felvonó. Mert a lift ugyebár angol szó, és annyit tesz, mint EMELNI vagy EMELKEDNI. Sőt. LIFT POTATOES, az azt jelenti, hogy krumplit szedni. De mi, magyarok, nem használjuk a FELVONÓ szót. Mi csak a LIFT szót használjuk. Miért? Mert szeretünk idegen szavakat használni. Miért szeretünk idegen szavakat használni? Mert ilyenek vagyunk. Még pontosabban: ilyenek szeretünk lenni. Vagy a liftet nem szeretjük. Ez is lehet. Mert, hogy gyakran elromlik. Ezt kézzel írt (ritkábban előre nyomtatott) táblával jelzik a földszinti (de valamilyen oknál fogva csakis a földszinti) állomás ajtaján, így, egyszerűen. A LIFT NEM MŰKÖDIK. Miért nem működik? Ezt sohasem közlik. Persze ennek több oka is lehet. Mármint és elsősorban Magyarországon. Magyarországon ugyanis megszoktuk, hogy a dolgok elromlanák, és nem firtatjuk az okokat. A HOGYANOKAT ÉS A MIÉRTEKET. Pedig a lift igazán egyszerű szerkezet. Látszólag, legalábbis. Ez is jellemző ránk. Ez a két szó. Ha lenne olyan nemzetközi konferencia, ahol két szóval kellene jellemezni Magyarországot, akkor én ezeket választanám. LÁTSZÓLAG és LEGALÁBBIS. De hát ilyen konferenciákat persze nem rendeznek. A lift egyébként már gyerekkoromban nagy hatással volt rám. Abban a négyemeletes bérházban, ahol laktunk, a járószéknek még nagy, csiszolt szegélyű ablakai voltak. És ahogy a csikorgó sínek között emelkedett, lehetett látni, kik utaznak benne. És milyen méla arcot vágnak az emberek liftutazás közben, amikor azt hiszik, hogy senki se látja őket! A nők a frizurájukat igazgatják, a férfiak megcsippentik a nyakkendőjüket. A kapuban volt a liftcsengő, azt kellett megnyomni, ha az ember liften szándékozott utazni. Persze, csak felnőttek. Gyerekek akkoriban nem utazhattak liften. Még csak az hiányzott volna. Szóval a felnőttek már a kapuban megnyomták a csengőt, ezzel jelezve, hogy liften szándékoznak majd utazni. Akkor aztán Paulik úr, a házmesterjött a kulccsal. Dohogva, amiért neki egész életében liftajtókat kell nyitogatnia. A szája sarkában örökké ott lógott a cigaretta. De engem akkor ez nem érdekelt. Pedig apám arra tanított, hogy mindig a társadalmi összefüggéseket kell keresni. (MANHATTAN FELETT AZ ÉG) Egy szép téli napon, éjjel tizenkettő előtt egy perccel a New York-i Hatos Sugárút sarkán bámészkodtunk: rádiómagnót vásárolt egy fekete bőrű fiú. Éjfélkor, a zöldségesnél. És nem szakadt le Manhattan felett az ég. Nyolcvankettőben történt, amikor huszonöt év sóvárgása után eljutottam Amerikába. Már ma is, hálistennek, magyaráznom kell, hogy a két magyar utazó miért nézi leesett állal, boldog révületben a jelenetet. Egyetemesnek tudott tilalmakat, a létünket meghatározó tabukat tör meg ugyanis egy csapásra. Magyarországon harminc-egynéhány éve még csak az sem fordulhatott elő, hogy valahol, valaki zöldséget áruljon éjszaka. Fagylaltot sem, virágot sem. S nem fordulhatott elő, hogy a zöldségesnél, a leghivatalosabb nyitvatartási időben akár, bármi mást, mint zöldséget áruljon. Gyümölcs, zöldség, gyümölcs, zöldség. (A SZÓ ÉS A FEGYVER) Léptennyomon az elmúlt negyven évvel küszködünk, és ebből még sokái nem fogunk tudni kikecmeregni. A ma és a holnap miatt. A szavak, például, a mindennap használatos szavak. Az első göcsörtös bunkó óta minden eszköznek, amelyet az ember valaha feltalált, kétféle természete van. Lehet szerszám, mely az életet építi-gazdagítja, és fegyver, mely gyilkol. Hogy a kettőből melyik, az a mögötte álló emberen múlik. Eszköz az anyanyelv is. A lélek szabadságának szerszáma - s egyben a totális rendszerek, hazug világok gyilkos fegyvere. Csak meg kell rontani. Csak odáig zülleszteni, hogy lényeges dolgok ne azt jelentsék, amit az egészséges nyelvérzékű ember élő nyelvében jelentenek. Az elmúlt negyven év legfontosabb jelszava nem úgy szólt, hogy Világ proletárjai, nem is úgy, hogy aki velünk meg aki ellenünk, hanem, hogy „Cipőt a cipőboltból”. Magánvélemény, oka van. jelszó kabarétréfák tárgya A lett. Nos, nem ott a helye: nem ártalmatlan butaság. Áradt a fülünkbe-szemünkbe évtizedeken át. Ne legyintsünk: hülyék ezek, alkalmatlanok. Az még nem magyárazza, hogy miért épp ezt öntötték neonba, hangszalagra, ólomba. Hiszen a lehetséges bárgyúságok száma végtelen. A liftutazás szabályait és az arra vonatkozó utasításokat a földszinti aknaajtóra és a járószék belső falára is felerősítik, kis fémtáblán, jól látható helyen, én azonban még senkit sem ismertem, aki ezeket elolvasta volna. Az emberek nálunk csak úgy, szó nélkül beszállnak a felvonóba. Mintha ennél mi sem lenne természetesebb. Egyszerűen figyelembe se veszik az óvintézkedéseket. Vennék persze, ha már aztán megtörtént a baj, de hát nálunk ez mindennel így van. Előbb a baj, aztán a figyelembevétel. A felvonó ajtajának nyitását követően például meg kell arról győződni, hogy a járószék az ajtó mögött áll-e. Hány baleset történt már abból, hogy a belépők elfelejtettek erről meggyőződni! De hány! Én magam is ismertem valakit, aki így járt, ráadásul a családban, és történetesen Ernő, a második nagybátyám volt az illető. Később ugyan még sokáig suttogták a családban, hogy Ernőt a belügy lökte be a liftaknába, mert ellenséges hírszerző szervekkel kollaborált. De hát ez, persze, csak mese. Ha az ember kinyitja a liftajtót, győződjön meg róla, hogy ott áll-e a járószék, vagy sem. Mi sem egyszerűbb ennél. Van aztán még egy felirat. A felvonó csak rendeltetési céljára és megfelelő módon használható. Úgy látszik, ezért mondta nekem Zitácska, amikor tizenhét évesen éppen nekiálltam a Pozsonyi úti bérházban, a nyekeregve emelkedő Haverland Antal felvonóban, két emelet között a melleit markolás zni, hogy GYURIKÁM, ITT NE! (LA LA!) Kemény, könyörtelen üzenet rejlett a jelszóban: egy helyre mehetsz cipőt vásárolni és eladni, és azt a helyet én szabom meg. Vagy ruhát vagy élelmet vagy rádiót. Hogy mikor, tíztől ötig, hattól hatig, majd azt meg eldöntőm, la-la, ahogy az elvtársi kedvem tartja. Hogy mely tárgyat vehetsz meg mely más tárggyal egy helyen. Egy számít: mindennek megvan a helye-módjaideje. Amit szabad - és egyben kötelező. jelszó tartalma a hatalmak Amegfogalmazaatlan félelme volt. Az életet kilencszázötvenegyre-kettőre kegyetlenséggel és leleménnyel agyonregulázták, barna skatulyákba szorították. Rettegtek, hogy megint egyszer elszabadul, és akkor már nem sikerül viszszagyömöszölni. Az álreklám az legőszintébb vallomása volt a gamizonnal, gázzal és baktériummal rendelkező erőnek, amelynek árnyékában itt az életünket leéltük. A bizonytalanságuk tudat alatt fogant jajkiáltása köszöntött ránk minden utcasarokról. (ITTHON A VERESÉGBEN) Tegyük fel, hogy szerencséd van, úgy döntöttél a forradalom után, tizenhét évesen, hogy itthon élsz, a szülőföldeden, a vereségben, mely megszabja még az unokád unokájának az életét is. Kialakítottad a viszonyodat a megszállóval és a honi helytartókkal - semmiféle viszony. Élsz megtorlás utáni országos engedéllyel, és magánember vagy. Már szakmát és megélhetést is úgy keresel, hogy a lehető legkevesebbet találkozz a hivatallal. Tegyük fel, hogy berendezted lakhatóra a hétköznapjaidat. Megtaláltad a dolgodat, valamit tehetsz, egymagádban is, azért, hogy a saját kultúránkat karban tartsd. Mert egy nemzet kultúrája különös jószág, egészében mégis megmaradt, nem azért, mintha átsiklott volna rajta a figyelmük. Nem, csak nem olyan egyszerű szétrobbantani-szétrohasztani. Nos, ha mindezt megoldottad, akkor is, többnyire még a legbensőbb vágyaidban sem gondolsz arra, hogy éjfélkor a Széna téren magnókazettát vegyél a zöldségesnél. Éjszaka? Még zöldséget sem. Hát azt nem lehet. Nem is kérdezed, miért. Talán létfontosságú volna pedig, hogy eszedbe jusson a kérdés. De hát - itt? Minthogyha valamely államvallássá emelt sátánhit Belzebubját sértené egy halom zöldpaprika a sötétben, mondjuk mindjárt itt kint, a budapesti Nagykörúton. (A DOLGOK EGYENLETE) A Bűnös Nyugat fertőzött meg csak, kit előtt, kit utóbb, a kérdéssel is. Később, a magyar puha diktatúrában fokozatosan elszabadult egynémely apróság, lassanlassan kicsúsztak a szálak a kezükből. Nem véletlen, hogy épp nálunk: mi fizettük a legnagyobb árat. (És a lengyelek, az ő történelmükön is látszik.) Lassacskán, szigorúan rendszerben maradva, nyilvánosan is elhangzott egy-egy félénk kérdés: nem lehetséges-e, hogy szociológia, lélektan, genetika, kibernetika mégis létezik, s nem csak úgy egyszerűen burzsoá áltudományok. Nos, pontosan le lehet mérni: ezeknek az eretnek nézeteknek a kinyomtatásával egyenes arányban tűnnek el az ikszel az iksz boltból szerkesztő jelszavak. (AMI VAN ÉS AMI NINCS) Van az emberi természet, melyből következik, hogy az egyén akkor fog a társaság hasznára működni, ha az önmagának is hasznos. Ebből persze szörnyűségek is fakadnak, ama természet fonákja miatt. Ez ellen azonban már megvannak a jólrosszul működő egyensúlyi tényezők, fékek, jogok, adók és alkuk. Közhely. Mert hát színe is van az emberi természetnek: nem tűrhetjük, emberek, hogy más emberek kimaradjanak a közös jóból. Szociális munka, önkéntes ápolónők, világ orvosai, szeretetszolgálat és békehadtest. S vannak, hogyne, ésszerű korlátozások. Nem olyan könnyű megtalálni, hogy melyek azok, de miként a működő országok példázzák: nem is lehetetlen. Erre valók az ügyes-bajos dolgaink elintézésére alkalmazott miniszterek. S talán a szükséges és a fölösleges tilalmak közötti különbségtétel a kormányzás szakmája. (Nem mondom, hogy művészete vagy tudománya, e két szót fenntartanám Bartóknak, a C-vitamin és a DNS molekula felfedezőinek, meg a kibernetika feltalálóinak.) Amellett nem sokat lehet felhozni, hogy ha a hangfelvevő szerkezetet a magad munkabéréért a zöldségesnél éjfélkor vásárlód, az valaki másnak a szabadságát korlátozná, vagy a kárára válna. A természetes emberi cselekedeteket a hatalom vagy akadályozza, vagy nem. A ma és a holnap miatt: ügyelj. Amikor a természete dolgokat tiltják. Amikor fölöslegesen. A kísérő szövegre, ideológiára ne figyelj: ott hátsó gondolatok működnek, ember és nemzet kárára. agnó, zöldséges, New M York-i Hatos Sugárút. A létező világ közepén, hat héttel azután, hogy otthonról útnak indultunk, már nem lehet ép ésszel felfogni a tilalmat. A szervezet immunrendszere működésbe lépett. Életem társa rám bocsátja aranycsillámos zöld-szürke tekintetét: ,Miért is nem szabad ezt otthon?” S ez a pillanat a régi meggyőződésemről szól: olyan, hogy kapitalizmus, olyan nincsen. A dolgoknak azt az állapotát bélyegezte meg így a propagandaminisztérium - pardon, az Goebbels doktor, nálunk agit-prop. bizottságnak hívják -, amely kívül esett a hatalmán. Melyben az emberi természet is benne van a dolgok egyenletében, a színe és a visszája. S amelyben a munkát ellenértékéért vagy a rulettnyereményedért zöldpaprikát és kazettás magnórádiót vásárolsz, amikor és ahol eszedbe jut.-----------------------------------------------------------------------------------------Donkó László: Sír a bohóc Láttál már bohócot röhögni? sír, amíg jelenésre vár, küzdés az élet, randa rögbi, győzelemnek ott a halál. Van egy szakasz a Nagy Egészből, mit magadénak mondhatol, a mohácsi és az egyéb vészből épül benned minden atom... Bohóckodsz a cirkuszporondon, te sírsz, röhög a publikum, nem éri meg, öreg, ha mondom, ki néz, nem szeret, halálig un. Kapaszkodj fel hát a trapézra, halálugrásra vár a nép, tapsol, csak zuhanj a manézsra, cirkusz és halál kell ma még! \__________________________________________________________ Sárguló őszi levelek G e c s e Árpád alkotásai
