Új Néplap, 1991. március (2. évfolyam, 51-74. szám)
1991-03-21 / 67. szám
Hírek—információk—érdekességek 1991.MÁRCIUS 21. 1991. március 21., csütörtök, Benedek napja. A Nap kél 5.47-kor, nyugszik 17.57 órakor. A Hold kél 7.57-kor, nyugszik —. Több-kevesebb napsütés Keleten is felszakadozik a zártfel házét, és egyre kevesebb helyen várható eső, záporeső. Csütörtökön változóan felhős lesz az ég, hosszahb-rövidebb időre csaknem mindenütt kisüt a nap. Éjszakától többfelé köd képződik, főként észak-keleten tesznek tartósan ködös tájak. Eleinte az északnyugatira, majd csütörtökön a délnyugatira forduló szél lesz többfelé élénk. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet I és 6 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet ma általában 14 és 19 fok körül alakul. Képes eseménynaptár der Glazunov (képünk) orosz zeneszerző, aki 1928-tól Párizsban élt. Műveiben beillesztette a szláv zenei elemeket a nyugateurópai keretekbe. Zenekari műveket (kilenc szimfónia, szvitek, a-moll hegedűverseny) és kamarazenét (zongoraszonáták, vonósnégyesek) írt. Ezek közül kiemelkedik a Rajmonda c. balett, a Tenger és az Erdő zenekari szimfóniák és a Sztyenyka Rezin szimfonikus költemény. 90 éve, 1901-ben született Odesszában Mark Donszkoj orosz fdmrendező (Dal a boldogságról - 1924, Grokij-trilógia- 1938/40, Foma Gorgyejev - 1959). 1944-ben Oscar-díjjal tüntették ki. 55 évvel ezelőtt, 1936. március 21-én halt meg Alekszan-Színház A Szobaszínházban órakor A vadkacsa. Mozi 19 Szolnokon a Nemzetiben fél 5-kor, fél 7-korés fél 9-kor Ovizsaru. A Tallinnban 5-kor, 7- kor és 9-kor Keresztanya. A Koktél mozi átalakítás miatt zárva. A Tisza mozi A-termében fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor Fél lábbal a paradicsomban, a videomoziban fél 5-kor Sasszámyakon I., fél 7-kor és fél 9-kor Liebesnacht (18). Jászberényben a Lehelben 4-kor, 6-kor Tűz, jég, dinamit, 8- kor A Saint Tropez-i leánykereskedők (18). Mezőtúron a Szabadságban 4-kor, 6-kor és 8-kor Palimadár. Törökszentmiklóson a Dózsában Nőfaló férfiak (16). Kunszentmártonban a Körösben Kétségbeesve keresem Su-Benedek Az összes nyugat-európai nyelvekben előfordul a mai Benedek, melynek a latin ,,Benedictus” eredetije után ,,áldott" a jelentése. Egyik korai viselője a VI. században a Nápoly melletti Monte Casino kolostort alapította meg, melyet 1937-ben a kalandozó magyarok megostromoltak, 1815-ben itt verték meg az osztrákok Mura-t, Napóleon tábornokát, végül a II. világháborúban teljesen lerombolódott a fasisztákkal vívott harcok során, s csak napjainkban állították helyre. Nálunk a múlt században vált népszerűvé, sok beceneve (Bende, Bence, Benkő, Bedö) is erre utal. Arany János Toldi-jában az öreg és a fiatal Bencét szerepelteti, míg Bende vitéz az „Éjféli párbaj” hőse. Ben€dek-TlCLp. Előfordult egyes vidékeken, hogy Benedek-napkor a nép fokhagymát és zsírt szentelt, hogy betegség esetén tudja mivel kenegetni fájós tagjait. Pl.: fokhagymával „kerítették” a fekélyes testrészt, és ezt mondták: „Pokolbú gyütté, pokolba küldelek!” A fokhagymát utána elásták az „ereszcsurgásba”. Mégis leginkább abban rejlett „jelességek”, hogy a nép az első meleghozó napként tartotta számon, a napéjegyenlőség napjaként. Bár ezután még „rossz időt hozhat a húsvét, mert ekkor fújnak a nagyheti szelek”, de húsvét után végleg melegebbre fordul az idő. sant. Tiszafüreden a Tiszá- | ban Cadillac man. Karcagon a Dérynében Selyemgubó. Martfűn a Tiszában Havanna. Szünnapos a túrkevei Korda Sándor mozi, a jászapáti Táncsics, a kunmadarasi Petőfi, a tiszaföldvári Táncsics mozi. Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ Az előadóteremben Sharp fénymásológépek vására. A fotógalérián Szamódy Zsolt fotókiállítása. A foyerban A finn-magyar barátság dokumentumai. Az előtérben Turza Ferenc festő kiállítáa. Helyőrségi klub (reptér) 18 órakor Próbababák - a Hold Színháza előadása. Jegyek válthatók a városi és a repülőtéri klubban. .. SZUPEREXPRESSZ ÜZLETKÖTŐI tanfolyamra még lehet jelentkezni az 56/43-391 -es telefonon, munkanapokon. *49640/2* A SZÍNHÁZ közelében 3 szobás, IV. emeleti, tehermentes, erkélyes, gázfűtéses lakás eladó. Irányár: 1.600.000.- Ft. Telefon: 56/31-417. *49914/2* FORD autóbemutató Szolnokon, a Megyei Művelődési Házban 22r23- án. Mindenkit szerettei várunk! *49960/1* 8 EVES, heréit szamár eladó. Jánoshida, Vörösmarty u. 18. *49998/ 2* SZOLNOKI társasházban reprezentatív, négyszobás lakás igényesnek eladó. Tel.: 56/41-592. 1* 50111/ 2,5 éves Dacia, extrákkal, valamint tízéves Wartburg gépkocsi olcsón eladó. Érdeklődni: Szolnok, Rigó J. út 1., baromfiboltban. KUNHEGYESEN eladó háromszobás ház, fásított kerttel. Berzsenyi 4., J. Kissné. *50124/1* SHARP az MMK-ban . SHARP fénymásológépekből kiállítást és vásárt rendeztek Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. A hordozható fénymásolótól kezdve a nagy teljesítményű multifunkciósig teljes skálából péntekig válogathatnak az érdeklődők. (Fotó: Mészáros) ____ ___ Önkormányzati képviselő-testületek nyilvános ülése- T úrkevén ma 13 órakor. T ájékoztatók hangzanak el a testület két ülése közötti eseményekről, az 1991. évre áthúzódott beruházások helyzetéről, a város közműfejlesztési céljairól és lehetőségeiről, továbbá egyéb előterjesztések mellett jelentést hallgatnak meg a nyolcosztályos gimnázium lehetőségeiről.- Szajolban ma 14 órai kezdettel, a községháza tanácskozótermében. Megvitatják az 1991. évi költségvetést és az ezzel összefüggő rendelettervezeteket.- Törökszentmiklóson ma 16 órakor a polgármesteri hivatal III. emeleti tanácskozótermében. Szervezeti kérdéseket tárgyal a képviselő-testület, megállapítja éves munkatervét, előterjesztések alapján tárgyalja a hatályos tanácsrendeletek felülvizsgálatát, az önkormányzati intézményekben alkalmazandó élelmezési nyersanyagköltség megállapítását, tájékoztatót hallgat meg a város közrendjének és közbiztonságának helyzetéről, továbbá rendeletet alkot a lakáscélú kamatok törlesztésének támogatásáról. Jubileumi gálaműsor Tízéves a Tallinnka Szolnok. Immár tizedik születésnapját ünnepli a Tallinnka Gyermek Néptáncegyüttes, és erre az eseményre - együtt ünneplésre - díszes meghívó invitálja a vendégeket. A jubileumi műsorban közreműködnek a volt tallinnkások, a Tisza Táncegyüttes és Boda János, a Táncművészeti Főiskola hallgatója is. Az MMIK-ban péntek este 6 órakor kezdődő eseményen ünnepi köszöntőt Deák Lászlóné mond, az együttest nevelő Tallinn Általános Iskola igazgatója. Ezt követően a műsorszámokat két csokorba kötve nyújtják át a megjelenteknek. Az első részben Tavaszvárás címmel, a Gergely-járáshoz és a pünkösdölőhöz fűződő hagyományok elevenednek meg, majd a Születésnapomra című összeállításban az együttes legsikeresebb számai és a vendégek produkciói láthatók, hallhatók, a Sodrás Népzenei Kisegyüttes kíséretében. Művészeti vezető: Benkéné Speck Julianna, zenei vezető: Juhászné Antal Gabriella. TAVASZI FACSEMETE-ÁRUSÍTÁSI AKCIÓ! A Szolnoki Erdészet kedvezményes áron facsemete-árusítást rendez a szolnoki nagypiacon. Parkfák, díszcserjék, örökzöldek kerülnek eladásra (például gömbakác, hárs, csavartfűz). Időpont: 1991. március 23-án és 24-én, 07-13 óráig. Várjuk kedves vásárlóinkat, amíg a készlet tart! *.«906/ 1* OLCSÓT még OLCSÓBBAN! Húsvétra (márc. 30-ig) SERTÉSHÚST a legalacsonyabb áron a SZÖVETSÉG ABC-tol! Sertéshúsáraink: comb cs.nélkül 165 Ft lapocka cs.nélkül 150 Ft lágyékos 136 Ft r.karaj 165 Ft, csont nélkül 220 Ft h.karaj 150 Ft, csont nélkül 200 Ft tarja 130 Ft, csont nélkül 170 Ft oldalas 110 Ft Lehúzott félsertés, fejjel-lábbal 115 Ft/kg áron, közületeknek is. Szövetség ABC a takarékos vásárlók áruháza Szolnok, Ady E. út 7. tel: (56) 31-901. *50030/1* Programajánlat Jászberény. Beethoven-est szerepel a Magyar Filharmónia 3. bérleti hangversenyének programjában. A Déryné Művelődési Központban március 25-én, este 7 órától a Szolnoki Szimfonikus Zenekart Báli József vezényli, közreműködik Gulyás István zongoraművész. A műsorban az Egmont-nyitány, a C-dúr zongoraverseny és a VII. szimfónia hangzik el. Szolnok. A Jókai úti Demokrata Klubban péntek este 6 órától Furmann Imre költő (az MDF alelnöke) írói estjére várják az érdeklődőket.- A Lomb úti iskola adott otthont a Cigányfiatalok Klubjának, ahová minden pénteken délután 4-6 óra között mindazokat várják, akik dalolni, táncolni szeretnek. A dalokat Németh Krisztina, a táncokat Kozák István és Dani Ferenc tanítják be, mindhárman a Loli Jag együttes tagjai.- Utazási ajánlatok: Bécs március 29. 750,- Ft, Párizs május 16-19. 7200,- Ft, Tarvisio április 26-28., május 17-19. 1650,Ft, München április 18-20., május 23-25.2550,- Ft, London augusztus 10-17. 8500,- Ft + 90 font, Jesolo, Rimini autóbuszos társasút 6000,- Ft-tól. Jelentkezés: HOLIDAY TOURS Utazási Iroda Kft., 5000 Szolnok, Mészáros L. u. 2., tel.: 56/33096. (x) Karcag. Új termékeit mutatja be ma kiállítás keretében a Népművészeti és Háziipari Szövetkezet a Győrffy István Általános Iskola „nyílt napján” a szülők és tanulók előtt. Áz iskolaszövetkezeti csoport délelőtt húsvéti kirakodóvásárt és árusítást tart. Rákóczifalva. Szülők fórumára várják ma este fél 6-kor az általános iskolában az első osztályba lépő gyerekek szüleit. A nyelvi irodalmi kommunikációs tanítási program és a hagyományos olvasás-írás tanítás módszerét ismerteti László Irén, a Pedagógiai Intézet munkatársa. HÍREK — HÍREK — HÍREK Tiszaföldvár. Huszonnégy órás non-stop vetélkedőt szervez a művelődési ház a hét végén öt helyi csapat részvételével. Szombat délelőtt 11 órától „mérkőznek” a minimum 15 tagú csapatok az elsőbbségért szellemi, sport- és játékos ügyességi feladatok megoldásában. A rendező intézményt sok vállalkozó, helyi szövetkezet és egyéb cég támogatja ajándékokkal és pénzzel, a versenyzők jutalmazása érdekében. Törökszentmiklós. Rendkívüli könyvvásár lesz a Művelődési Központ pincehelyiségében pénteken 10-16 óráig, szombaton 9-13 óráig, hétfőn pedig 10 órától. Csaknem 20 ezer könyvet lehet 100 forintnál olcsóbban megvásárolni. Szolnok. A SZÉT A városi szervezete használtruha-árusítást szervez a Széchenyi-lakótelep zöld iskolájában szombaton, március 23-án 9-től 16 óráig.- FORD-bemutatót láthatnak Közéleti információ Tiszapüspöki. Dr. Szabó Lajos országgyűlési képviselő fórumot tart holnap 18 órakor a művelődési ház nagytermében, melyre a környező települések érdeklődő állampolgárait is várja. Tulajdonrendezés és érdekvédelem a mezőgazdaság területén címmel dr. Körösi Imre, a Magyar Gazdakörök elnöke, országgyűlési képviselő tart előadást. A képviselők bármilyen jellegű, közérdekű kérdésre, felvetésre válaszolnak a fórumon. A 07 jelenti Féktelen ösztönök, elszabadult indulatok A jászberényi rendőrkapitányság megrontás bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt indított eljárást Kállai Tibor 30 éves, Jászapáti lakos ellen, akit őrizetbe is vettek. Súlyos testi sértés miatt indult büntetőeljárás Vígh István 31 éves, portelki lakos ellen, aki kedden délután egy szomszédos tanyán két személyt bántalmazott, s egyikük, V. Pálné 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A törökszentmiklósi rendőrkapitányság bűnügyi osztálya erőszakos közösülés elkövetésének alapos gyanúja miatt vette őrizetbe Molnár András 40 éves helyi lakost. az érdeklődők március 22-23-án a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ előterében. A kiállított kocsik közül három megvásárolható a helyszínen. FORD EUROSZERVIZ!- Tavaszi kirándulásra hívja tagjait a Pedagógusok Szakszervezetének Körzeti Bizottsága. Április 5-én Kecskemétre látogatnak autóbusszal, amely reggel 7 órakor a Pelikán parkolójából indul. Helyi idegenvezető segítségével ismerkednek a város nevezetességeivel. A jelentkezőket március 26-27-én, 9-12 óra között várják a Szapáry u. 23. I. emelet 28-as szobában. Jászladány. Kétszer járt betörő a közelmúltban a ktsz rádiótelevízió javítóműhelyében. Előbb 25 ezer, majd 43 ezer forint értékben tulajdonított el különféle műszaki cikkeket. Mai lapszámunkat szerkesztette: Berki Imre és Budai Mátyás Tipográfia: Zsoldos György és Majnár József A híroldal összeállításában közreműködött Rónai Erzsébet, akivel információk a 33- 104-es telefonszámon közölhetók. Uj Néplap JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: Hajnal József Kiadja: az AS-B Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája Felelős kiadó: Nánai Tibor irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105., Tel: 42-211, tx: 23-357, tfax: 42-853 Verseghy Nyomda Szolnok 5001 Szolnok, Városmajor út 28. telefon: 35-433 Felelős vezető: Gombkötő Béla Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp, XIB. Lehel u. 10/a. 1900 - közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre 2388 Ft, fél évre 1194 Ft, negyedévre 597 Ft, egy hónapra 199 Ft. Példányszámonkénti ára 7,90 Ft. ISSN 0865-915X