Új Néplap, 1991. március (2. évfolyam, 51-74. szám)

1991-03-18 / 64. szám

1991. MÁRCIUS 18. Sportextra 13 Márciusi nosztalgia Nem is olyan régen még edzőként koptattam a szerelést a megyében, a hétvégeken pedig a stabil ülőalkalmatosságnak egyáltalán nem nevezhető kispadot. Felelősséggel végzett munkám során mindig szem előtt tartottam a fogékony fiatalok komplex nevelését, bár bipoláris kapcsolatunk milyenségét általában a pályán elért sikerek és kudarcok alapján ítélte meg a felületes szemlélő. Aki csupán gólokban, pontokban gondolkodott, és nem abban, hogy voltak úgymond másodlagos céljaim is rám bízott játékosaimmal. Ha egyálta­lán annak lehet nevezni a kitartó, kemény munkát, az önbecsülést, bátorságot, leleményességet, szolidaritást, az ellenfelek tiszteletét és a hazafiasságot feléb­resztő törekvéseket. Ez utóbbival kapcsolatban március 15-e közelsége egy számomra kedves emléket idéz fel bennem évről-évre. Történt egyszer, hogy a most már piros betűs napra esett a második tavaszi mérkőzésünk. Mielőtt a szertárosnő behozta volna az ellenfél mezétől elütő garnitúrát az öltözőbe, megkértem némi külön­munkára. Apró trikolórt varrattam Erzsikével a fiúk hófehér dresszére, amit ketten-hárman első látásra csak amolyan jópofaságnak tartottak, és egyáltalán nem voltak benne biztosak, hogy az öltözék nem fog közfelháborodást kivál­tani. - Na és mit fog szólni ajátákvezető? - tamáskodott a beállós. Akik vették a lapot, csak mosolyogtak gyávaságán vagy inkább tudatlanságán, mert töké­letesen ráéreztek szándékomra, s váratlan figyelmességemet igyekeztek meg­hálálni. Az egyébként szorosnak ígérkező találkozón - futballista nyelven szólva - lesöpörték ellenfelüket a pályáról, egymást felülmúlva akkorát alakí­tottak, amire remélem ők is szívesen emlékeznek vissza e sorok olvasása közben. A középpályás lerongyolódott sportszárban, izzadsággal átitatott me­zében csapzottan rogyott le mellém a meccs után és a szíve fölött fityegő kokárdát simogatva lihegve tagolta. - Mester, mintha a magyar válogatottban játszottam volna, olyan erőbedobással hajtottam. Megnyugtattam hasonlóan érző és vélekedő társaival együtt, hogy NB III-as bajnoki mérkőzést nyertek, méghozzá a Tisza-csoportban, válogatott magyar szívvel. (ni) Szolnokon járt a Cousteau-legénység Azt már régóta tudom, hogy Cous­teau kapitány mítosz a búvárok világá­ban. Azt is sejtem, hogy fantasztikusan elfoglalt ember, nemrégiben pedig az is a tudomásomra jutott, hogy rövidnek találja életét tervei megvalósításához, s kézfogásnál rámosolyog a másikra. Utóbbi információt a szolnoki búvá­roktól kaptam, akik ha hiszik, ha nem, közös merülésen vettek részt a Magyar­­országon tartózkodó francia „mester” csapatával. De álljunk csak meg néhány szóra! Hogyan kerül tengerektől, óceánoktól mentes picinyke országunkba a világ legelismertebb búvárlegénysége? Nos, a francia, svájci és német kutatókból álló gárda a Duna-medence ökológiájának vizsgálata céljából érkezett Budapestre. A fővárosi rang természetesen nem el­hanyagolható, s úgy ahogy, félúton a Fekete-tenger és a Fekete-erdő között, nálunk vertek tanyát. Innen kiindulva hajóznak lefelé-felfelé egyaránt, s a Du­nától számított 100-200 kilométeres körzetben tanulmányozzák a víz- és ma­dárvilágot, az ipari létesítmények okoz­ta károsodást. Lassacskán az már tisztázódik, ho­gyan kerülnek ők Magyarországra, de hogy vetődtek közéjük a szolnoki búvá­rok? Történt, hogy a rádió egyik reggeli műsorában az egész ország tudtára adta, kit lát vendégül egy pesti jégtörő hajó. Több se kellett a mieinknek, gyorsan kapcsolatba léptek az idegenekkel, fel­ajánlva segítségüket. Másnap már csör­gött a telefon, s irány a fővárostól 27 km-re lévő Ocsai-tó, amely a múltban még kavicsbányaként szolgált, a fejtés leálltával azonban élni kezdett a tökéle­tesen letisztult víz. Ennek következté­ben Európában egyedülálló növények honosodtak meg. A tizennégy centimé­teresjég alatt, két fokos vízben 28 percig tartott az első merülés, ahol amit csak lehetett, rögzített a „nemzetközi” fil­mes- és fotósgárda. Hamarosan követ­kezhetett az egyik nyékládházi bányató, ahol már a magyarokkal párban merül­tek a nulla fokos vízbe, a huszonnyolc centis jég alá. S ha már együtt dolgoz­tak, a szolnoki meghívás sem maradha­tott el. Szulimán Istvánékkal együtt a megyeszékhely felé vették útjukat, s a Tisza Szállóban ők látták vendégül meghívóikat. A terített asztal mellett sor került egy kis tapasztalatcserére, s terv­be vettek egy újabb „randevút” - csalá­diasabb körülmények között. Azóta már délebben lévő vizeken eveznek az elit csapat tagjai, de néhány hetes program után visszakanyarodva még betérnek Tisza-parti városunkba. (kocsis) Damjanich nyomdokain Történelmi emléktúra árkon-bokron át lométemek nekiveselkedett kicsik és nagyok. Én - biztos ami biztos -, alapo­sabban rápillantottam volna a térképre, mielőtt egy vastag vonallal meghúztam volna a túra útvonalát. A megrendezés körül akadtak más, kisebb technikai hi­bák is. Eleve kicsit később indítottam volna a versenyt, egyrészt, hogy a környékbeli falvakból is ké­nyelmesen megérkezzenek a vállalkozó szelleműek, más­részt a fogvacogtató reggel el­kerülése végett. Az sem lett vol­na felesleges nagyvonalúság, ha az események köré kisebb szel­lemi „mérkőzéseket” szervez­tek volna. S jóllehet, képzett tú­ravezetők is akadtak a mezőny­ben, a lemaradók kijelöletlen úton, találomra haladtak, to­ronyiránt. Jó lett volna egy af­féle túrazáró bandérium, amely összeszedhette volna az elté­­velygőket. No, de mindegy! A Damjanich-emléktúra betöltöt­te küldetését, megmozgatott minden résztvevőt, s azok is jól jártak, akik a fordulópontokon rendezett sorsolásokon nem nyertek semmit. Egy nagy-nagy szippantás a szirombontó, jó le­vegőből mindennél többet ért... técsi Fotó: Illyés Damjanich terve szerint Vécsey se­rege Szanda felől színlelt támadással magára vonja a védők figyelmét, s eza­latt Damjanich hadosztálya Cibakháza tájékán átkel a Tiszán, majd Vezsenyen, Várkonyon és Tószegen keresztül, csendben megközelíti Szolnokot.” A túra forgatókönyvéül szolgáló dicsőséges tavaszi hadjáratot idéző, korabeli le­írás alapján a régvolt nap em­lékére és a csatanyerő, diadal­mas sereg nyomaiba lépve, szombaton reggel indult útnak az a nagyszabású gyalogtúra, amely történelem leckén túl egy kis tavaszi testmozgásnak is meg kívánt felelni. A martfűi sporttelepről reggel 7 órától út­ra bocsátott majd’kétszáz ne­vező immár harmadik éve ru­gaszkodott neki az 5, 10 és- 27 kilométeres távoknak. A Tisza Cipő Rt. által szervezett és bo­nyolított portya végcélja most is - akár csak 142 esztendeje - Szolnok „bevétele” volt. Az akkori erőltetett menet azon­ban most csak egy kis kellemes sétát jelentett a tavaszra készü­lődő tájban. Akik nem fordultak vissza 5 kilométer után, azok a vezsenyi kompon átkelve a tiszavárko­nyi művésztelepen szusszanhat­tak egyet, kortyolva egy kis teát is, majd haladhattak tovább, Tószegen ke­resztül a Vegyiművek autóbusz-fordu­lójáig (??). Azt csak sajnálni lehet, hogy a dicső sereg útvonalán ma már gátak kanya­rognak, a parti, keskenyke erdőszegély és a végeláthatatlan szántóföldek kö­zött, valamint aszfaltutak futnak, sze­métlerakók, holdbéli gyártelep felé. Várkonyig még nem is volt semmi baj, de aztán nagyrészt „emberlakta” vidé­keken, úton-útszélen lépdeltek a 27 ki­Nem adta fel, (öt)tusázott tovább (2.) Felnőttkor és sikerek A háború után a család anyagi hely­zete nem tette lehetővé a ftúk további taníttatását. Finoman fogalmazva az sem jelentett előnyt akkoriban, ha valaki egy vitézi címet viselő huszártiszt le­származottjának vallhatta magát. A bal­oldali blokk erősödésével pedig egy tra­fik birtoklása egyenesen égbekiáltó bűn­nek számított. Munkát kellett keresni, ami szintén nem volt könnyű feladat. A véletlen segített, szomszédjuk a Weiss Manfréd-művek főkönyvelője volt. így lett Ferenc és Gábor hivatalnok a gyár könyvelésén. A máitogatós tollak, map­pák, stemplik és főkönyvek mellett ju­tott idő az öttusára is. Benedek Ferenc már '46-ban ott serénykedett az első or­szágos bajnokság szervezői között. Ha már megszervezte, el is indult rajta. Csa­patban első helyezést ért el, amit '47-ben és '48-an megismételt. Három a magyar igazság! A bajnoki címeket a Csepeli Munkás Testedző Kör (CSMTK) színe­iben szerezte. Neve szerepel a CSMTK hivatalos alapító okmányán, mint szer­táros. Gábor egyéniben mutatta meg oroszlánkörmeit. A kisebbik fiú első bajnoki címét 1949-ben szerezte, mint a CSMTK csapatának tagja. A sors finto­ra, hogy egyéniben ez sosem sikerült neki. 1950-ben megszűnt a CSMTK - igaz, ebben az időben változott a gyár neve is Rákosi Művekre. (Nem biztos, hogy a két dolog között nincs összefüg­gés.) Feri bácsi egy időre hátat fordított az öttusának, és a „csepeli fakóban” kergette a focilabdát. Gábor tehetségére felfigyelt a Bp. Honvéd, a nagy központi klub. Következő bajnoki címeit már pi­ros-fehér színekben szerezte. 1952-ben a helsinki olimpiára nem a legsimábban jutott ki az öttusa-válogatott. Az akkori politikai vezetés nem na­gyon szimpatizált a sportággal. Ebben közrejátszott az 1948-as londoni kudarc és az, hogy dolgozó népünk vezetői ezt a sportot a múlt rendszer tisztjeinek úri passziójaként tartották számon. Szeren­csére azonban a szovjet „elvtársak” eb­ben az időben határozták el, hogy komo­lyan veszik az öttusát. A magyar meste­rek és versenyzők igen jó tanítók voltak. Egy közös szovjet-magyar edzőtáboro­zás után vezetőink szíve is meglágyult, áldásukat adták a részvételre. De jól tet­ték! Jólesik felidézni az eredményt: csa­patban 1. Magyarország (Benedek G„ Szondy 1„ Kovácsi A.); egyéniben 1. Hall (Svédország), 2. Benedek G. (Ma­gyarország), 3. Szondy I. (Magyaror­szág). „A magyar tisztviselők meglec­kéztették a világot” - röpítették szét az ismert mondatot a hírügynökségek. Ti­szafüreden a fodrászműhelyben ünne­pelték meg az eseményt. Barna Gyula fordrászmester ma sem felejtette el azt a napot. Büszke a híres földire. Hazaérkezés után a Csepel Művek Benedek Gábornak egy motorbiciklit ajándékozott az olimpiai címért. Ezután futószalagon jöttek a sikerek: 1953. Chile: egyéniben 1. Benedek Gábor, 2. Szondy István. 1954. Budapest: csapat­ban 1. Magyarország (Benedek, Szondy, Tasnádi). Benedek Gábor jutalma ekkor egy ló volt, azt már a Honvéd adta. 1955 a sérülések és a pihenések éve, de az '56- os szezonra már újra teljes erőbedobásra készült. Formája fokozatosan javult, be­válogatták a melboume-i olimpiai csa­patba. Az a megtiszteltetés érte, hogy ő mondhatta el az olimpiai eskü szövegét. Sportmúltja, eredményei, életkora pre­desztinálta erre. Közben ne feledkez­zünk el Feri bácsiról. 1953-ban vissza­tért nagy szerelméhez, az öttusához. Fiatalokkal kezdett foglalkozni, Csepe­len. Hogy kik dolgoztak a keze alatt? Ízelítőül a névsor: Németh, Balczó, Fö­di, Fáklya, Hermann, Sárfalvi, Bodnár, Maracskó, Villányi, Déri, Dobi, Ku­­rucz, Pajor. Percze Miklós (Folytatjuk) Nagykőrösön B-kategóriás tomaver­­senyt rendeztek, amelyen megyénk diákjait a szolnoki Varga Katalin Gim­názium és a karcagi Gábor Áron Gim­názium tanulói képviselték. A tízcsapa­tos mezőnyben a szolnoki lányok az előkelő harmadik helyen végeztek, kar­cagi társaik a hatodikat szerezték meg. Az összesített eredmények alapján: 1. Szeged 184,4,2. Kecskemét 184,1 , 3. Szolnok (Gyurgyák, Rigó, Kővári, Sáf­rány, B. Nagy, Kaskó) 181,2 ponttal. Tatabányán utánpótláskorú versenyzők részvételével került megrendezésre a Generál SC asz­talitenisz-versenye. A Börzsei, Varró, Romhányi összetételű szol­noki együttes tagjai közül Börzsei és Varró az éremért folyó küzde­lemben kapott ki. Börzsei Gom­bostól (Győri Elektromos), Varró pedig a szintén győri Béres ellen szenvedett vereséget. A Karcagi SE szabadfogású birkó­zói Nyíregyházán vendégszerepeitek. Eredményeik: A-csoport, 35 kg: Tarjá­nyi 3., 38 kg: Hime 2., Zsombok 3., 45 kg: Gyöngy 1. B-csoport: 35 kg: Kapi­tány 1., 38 kg: Németh Z. 2., 41 kg: Szarka 1., Nagy S. 2., 50 kg: Németh I. 73 kg: Nagy V. 3. Az összesített pontszám 32. A Tiszazugi Diáksport Bizott­ság a kunszentmártoni Deák Fe­renc Úti Általános Iskolát kérte fel a Toldi-kondi körzeti egyéni csa­patverseny megrendezésére. A mostoha körülmények ellenére vé­gig kiélezett versenyt vívtak a hat­tagú csapatok, a feladatok elvég­zése után néhány pontos különb­séggel ugyan, de megvédte bajnoki címét a hazai gárda. Végered­mény: 1. Deák DSK 4018,2. Csépa 4003,3. Cibakháza 3879 ponttal. A megyei vívósport felkarolása érde­kében a szövetség elnöksége alapítványt hozott létre „Vidéki Vívósportért” cím­mel és félmillió forint értékű vagyonnal. Az alapítvány székhelye: 1143 Buda­pest, Dózsa Gy. u. 1-3., elnöke: dr. Ka­mun Jenő, a Magyar Vívó Szövetség elnöke. A kuratórium tagjaivá válnak azok a tagok, akik az alapítvány vagyo­nához legalább 50 ezer forinttal járul­nak. A tőkehozadék évente kerül fel­­használásra, és abból évente egyszer egyösszegű támogatás nyerhető el. A Jászberényi Lehel SC női röp­labdacsapatának utánpótlásbázi­sa a tél során mini úttörő és serdülő korosztályos csapatai részvételével Nyíregyházán, Debrecenben, Sze­geden és a fővárosban szerepelt. A serdülő leányok két második és egy első, az úttörők két első és egy má­sodik helyezést értek el. A sikerek hozzájárultak a sportág további népszerűsítéséhez, és ahhoz, hogy az április 20-21-én Jászberényben rendezendő Fóka Kupa küzdelem­­sorozaton minél többen versenyez­zenek. NB Il-es férfi röplabdamérközésen a Kunhegyesi SE 3-0 (7,9,9)-ra legyőzte a Borsodi Építők együttesét, magabiztosjá­tékkal. A szerény játékerőt képviselő ven­dégek ellen az ifjúságiak is győztek 3-1 arányban. Befejeződött Jászberény ez évi nyílt sakkbajnoksága. A 9 forduló­ban húsz versenyző ült asztalhoz, a bajnokságot Sinka István szerezte meg, Bujdosó János és Sápi János előtt A Gyermekek Házában gyer­mekversenyre került sor, ahol össze­sen 46 sakkpalánta tologatta a bábu­kat, s akik közül az első, második helyezettek jutottak a megyei döntő­be. ök: leányok, I. kxsop.: 1. Lukács E, (J.jákóhalma), 2. Nagy G. (Jb.). II. k.csop.: I. Dudás D. (Jb.),X Berente Á.(Jásztelek).Fiúk,I.k.csop.: l.Kiss G. (J.jákóhalma), 2. Muhari I. (J.já­kóhalma), II. k.csop.: 1. Dudás D. (Jászberény), 2. Stuchlich L. (Jász­­szentandrás), III. korcsoport 1. Szá­raz R. (J.berény), 2. Major S. (Jász­­ladány). "'*• ■■ ; - __-aÉMl

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents