Új Néplap, 1991. március (2. évfolyam, 51-74. szám)

1991-03-15 / 63. szám

I KS s 1991. MÁRCIUS 15. Az Uj Néplap Mezőtúron 7 Miért van az, hogy az em­bernek tavasszal mehet­­nékje támad? Talán a pezs­gő életerő sarkallja a této­va napfényben az andal­­gásra. Esetleg a télen be­rozsdásodott izmokat ,fé­nyesítjük” a türelmetlen helyváltoztatással. De az is lehet, hogy egyszerűen csak látni akarjuk, mi tör­tént a világgal, amíg a hó jótékony leple alatt szunnyadta téli álmát. Mezőtúron azért szeretek csatangolni, mert ott egy­szerre jár az ember a jelen valóságban és a történe­lemben. íme a város jelen­­időben: úgy iskola végezté­vel az utcák virágba borul­nak. Villogó szemű frus­kák, mutáló hangú kama­szok, meglett főiskolás eg­zisztenciák emlékeztetik az arra járót, hogy egy iskola­városba tévedt. Milyen jó tudni, hogy Túr azért szel­lemi központ is! És más is: jeles történelmi pillanatok őrzője. A mai nap aktuali­tásaként szinte kínálta ma­gát az élmény, hogy bejár­juk az emlékezet útját, me­lyet jó másfél évszázaddal ezelőtt Kossuth Lajos és Petőfi Sándor testi valósá­gában megtett. Aligha tiszteleghetünk méltóbban előttük mással, mint azzal, hogy a korhű dokumentumok segítségé­vel megidézzük személyisé­güket. Petőfi elakadván Petőfi Sándor 1847. június 10- én indult el Nagyszalontáról Pestre. Arany Jánosnéknál él­vezte a költőtárs vendégszerete­tét, s kocsisával, Illyés Jankó urammal szakadó esőben széké - reztek a járhatatlanná ázott uta­kon. Estig Kőrösladányig tudtak elvergődni, ahol éjszakázni vol­tak kénytelenek. Másnap az al­konyati órákban értek el Mező­túrra, és a kompon átkelve halad­tak Pest felé. A mai Rákóczi és Dózsa György út kereszteződé­sében történt, hogy a kocsi el­akadt a sárban. Nem messze vol­tak a céltól, a Zsindelyes ven­gó-kocsmába, ahol az ivó közön­ségéből egy segélycsapatot to­borzott, akik kiemelték az el­akadt szekeret. Az országos hírű költőnek a borozgatók szívesen siettek segítségére. Petőfi az est beálltával érte el a Zsindelyest, ahol június 11-ről 12-re forduló éjszaka szobát bé­relt. Megérkezett hát szállására összéázva, összefázva, senkivel nem beszélt, pedig volt ismerőse is e fedél alatt, ám útközben annyi sár ragadt a kerekekre, hogy a szó legszentebb értelmé­ben minden száz lépésnél meg kellett állni, s levasvillázni a kül-Az egykori Zsindelyes a mai Vállalkozók Háza ♦ t dégfogadótól, ahol az éjszakát tölteni szándékoztak. (Az egy­kori vendégfogadó helyén ma a Vállalkozók Háza áll.) Özvegy Mészáros Andrásné a Péteri-ház ablakán kihajolva szemtanúja volt a költő balesetének. Az asszony elmondta, hogy egy fe­hér ponyvásszekér érkezett, mely elé három, a kimerültségtől gebévé vált ló volt fogva. A fogat megfeneklett a sárban, Petőfi a szekérről haragosan ugrott le, diákos sietséggel a városházára ment, ahol új fuvarost kért, mert­hogy elcsapta Illyés uramat, aki­vel egész úton nem fértek össze. A városházáról átment a Dobo­lőkről a gáncsoskodó, fekete írós vajat - írta később. Ám minden­nek ellenére képes volt arra, csapzottan és kimerültén is, test­ben fáradtan, de lélekben frissen, hogy a túri fogadóban megírja az Utazás az Alföldön című költe­ményét. Fogadójának ablaka a Vásártérre nézett, oda, ahol ma a főiskola áll. A látvány indította arra, hogy úgy emlékezzék Túr­ról, mint a híres betyárok által látogatott nagy vásárok és az ól­­mosbotokkal verekedő legények városáról. Hajnalban aztán előállt a túri sátoros szekér, és Szolnok irá­nyában eldöcögtek, majd 13-án éjfél tájban szerencsésen meg is érkeztek Pestre. Néhány hónap múlva, mint ifjú házasember, feleségével ismét keresztüluta­zott Mezőtúron - talán augusztus 31-én -, amikor a költői boldog hetek után Pestre igyekeztek. „Szép tőled kedves Alföldem, szép, hogy engem ennyire sze­retsz Hogy távozásom így megindít, hogy ilyen bánatot szerez Örülök rajta, hogy irántam ily érzékeny szíved vagyon De szó ami szó, jobb szeret­ném, ha nem szeretnél ily na­gyon." Mezőtúr, 1847. június 11. Kossuth apánk toborzó körúton Az 1848. március 15-i esemé­nyek hírét Mezőtúr lakossága hatalmas lelkesedéssel fogadta. A polgárok a piactéren nagygyű­lést tartottak, ujjongott mindenki az örömtől, hiszen a jobbágy me­zőváros azon lakói is, akik nem kötötték meg az örökválsági szerződésüket, felszabadultak a földesúri függőség alól. Mindez némi magyarázatul szolgál, mi­ért is volt olyan elementáris ová­ció, amikor Kossuth Lajos a vá­rosba érkezett. Ez 1848 szeptem­berében volt, amikoris a piacté­ren (a város mai főterén) az ékes beszédű szónok a város színe elé lépett. Mondandójának és a sze­mélyéből áradó szuggesztív erő­nek a hatása leírhatatlan volt. És az eredmény sem maradt el: 1848. december 18-án a mezőtú­ri negyedik nemzetközi század - ami mintegy 260 lovasból állott - Kassa felé indult. A századot Ugotsa Mihály kapitány, pesthi­degkúti tanító vezette. Az egy­ség január 4-én délután három órakor meg is ütközött Schlick osztrák tábornok csapatával. Az ütközetben a mezőtúriak sorai­ból Szabó József megsebesült, Szécsi István súlyos sebeibe Me­zőtúron belehalt, Bán István pe­dig „a csatatéren maradván ott megholt”. 1849. július 9-én Kossuth La­jos Budapestről Cegléd, Szol­nok, Mezőtúr és Kunszentmár­ton érintésével Szegedre utazott. Ez alkalommal Mezőtúron Te­­leky Lajosnak, a város főbírójá­nak házában szállt meg. Teleky személyes ismerőse volt Kos­suthnak, és mint nemzetőr száza­­dos vett részt a szabad­ságharcban. A házat e látogatás emlékeze­tére táblával jelölték meg, és nem kis erőfeszítéssel visszape­relték a múlandóságtól. Képünkön a Kassát is megjárt egykori honvédek sorakoznak a Kossuth-ház előtt. Végre egy bizakodó vállalkozó A napokban Mezőtúron ven­dégeskedett a Mesterfelszolgá­lók Klubja. A házigazda szerepet Rácz Tamás, a Bella Italia tulaj­donosa látta el, s az ország min­den tájáról összesereglett ven­déglátó szakemberek jó érzések­kel távoztak a városból. De ha már itt jártak, nem lehetett ki­hagyni az alkalmat, hogy szót ne váltsunk honi viszonyainkról s a szakma mai állapotáról. Siket Miklós, a klub elnöke olyan prognózist vázolt fel, ami­nek ha csak a fele igaz lesz, már érdemes lesz vendégnek lenni Magyarországon.- Higgyen nekem. Olyan idé­nyünk lesz ebben az esztendő­ben, amilyen még soha nem volt. Az Öböl-háború idehajtja az egész világot, és ha élni tudunk ezzel a lehetőséggel, a szakmánk többet profitálhat, mint bárme­lyik ipari ágazat.- Ön mérhetetlenül bizakodó, de hát mire alapozza ezt?- Nézze, én dolgoztam állami vállalatnál. Tartottam el sok száz embert, akik megmondták, hogy kell dolgoznom, jóllehet én sok­kal jobban tudtam tőlük. Most a privatizáció korát éljük, és ez az, ami az igazi tartalék a szakmá­ban. Átvettem egy boltot Pesten a Mártírok útján. Amikor állami volt, évi 7 millió forintot „tu­dott”. Egyetlen év alatt meg­négyszereztem a bevételt.- Hogy sikerült elérnie?- Nem tudok olyat mondani, amit bárki ne tudna. Olcsón, so­kat nyújtani a vendégnek. Tiszte­lettel bánni vele, az ajtóban fo­gadni, az asztalhoz kísérni és a tizenhat éves gyereket is urazni. Én a La Prímában - ami a boltom, és svéd-magyar kft. - a diákokat, a fiatalokat próbálom megfogni. Nem vagyok szerződéses, nem kell kaszálnom, hogy ki tudjam fizetni a bérleti díjat, olyat ven­déglőt akarok, amit a fiam fog majd tovább vinni, s ahol a mai diákok lesznek majd a felnőtt vendégek. Nálam a srác száz fo­rintból eszik-iszik, s mondha­tom, hogy jóllakik.- Ön nem is bukott életében soha?- Hajaj, dehogynem! Engem Csernobil teljesen lenullázott. Balatonfüreden vettem ki a Pa­noráma panziót, beálltunk a készlettel, a személyzettel, vár­tuk a vendéget, és nem jött. Más­fél milliót fizettem rá, akkor fo­gadtam meg, hogy soha többé szerződéses és szezonális boltot! A jelszó: sok kicsi sokra megy. Örülök, hogy ennek a szemlélet­nek az érvényesítését látom már Mezőtúron is. Ahogy az ember aztán a ven­dégek szemével végigtekintett a Berettyó, a Diófa, a Bella Italia, meg a többi vendéglátóhely kí­nálatán - egy pillanatra úgy tűnt, nem is olyan siralmas valóban a helyzet. Programajánlat Március 17-ig tekinthetik meg az érdeklődők azt a népi díszítőművészeti kiállítást, amelyet Balogh Ferenc, az MMIK csoportvezetője nyi­tott meg a Mezőtúri Szabad­idő Központban, bensőséges hangulatú ünnepség kereté­ben. A megnyitón Csidemé Csáki Magdolna előadásában gyönyörű népdalokat hallhat­tak a résztvevők. A martfűi és a mezőtúri népi díszítőművé­szeti kör által bemutatott hím­zések csodálatos, változatos világot tárnak elénk. Az alkotók igen sok gondot fordítanak a hagyományok­hoz hű motívum- és színhasz­nálatra, ugyanakkor hibátlan ízléssel mindig újat és újat te­remtenek. A szakkörök tagjai nyugdíjas asszonyok, akik számára a közös munka, a szeretetteljes együttlét, az egymás sikerének való örülni tudás, a másoknak segítés, az összetartozás érzése legalább olyan fontos, mint az alkotó­munka.- Halmágvi -A templom a kor tanúja Bár ne lenne igazam! Nagy a riadalom a megye egyik legjobban szervezett könyvtárában. A város központ­jában lévő szellemi bázis sorsá­ról éppen a napokban dönt az lepítenék át: az egykori pártbi­zottság épületébe, ahol a műve­lődés egyéb intézményeivel len­ne társbérletben. Amint az egyik könyvtáros Talán az utolsó kép készült a mai helyén lévő mezőtúri könyv­tárban önkormányzat. Nem titok, hogy az előterjesztésben az áll, hogy a könyvtárat jelenlegi helyéről egy szűkösebb létesítménybe te­ironikusan megjegyezte: „Egy kis kocsma, egy kis citera, egy kis művelődés, egy kis könyvtár Aki pedig gyakorta megfordul a könyvek birodalmában, az most aggódik. Vajon a művelő­dés ügyére rájáró rossz idő nem fogja-e meglegyinteni a könyv­tárat is? Mert soha ennyi elkese­redett népművelő, hitevesztett művelődésiház-igazgató nem volt ebben az országban, mint napjainkban. De hát a könyvtár azért más volt, a polcok nem vál­tak üressé, s ha olvasási kedv is támadt, a betűhöz még hozzá le­hetett jutni. De mi lesz, ha a mű­velődés sanyarú helyzetéhez hozzájelentéktelenedik a könyv­tár is? Azt mondják, amit a tanács nem tudott megcsinálni - már hogy e központi helyről kipate­­rolja a könyvtárat -, azt megteszi az önkormányzat. És a könyvek helyett üzletpolcok állnak majd talán, s a szellem helyett a pénz dominál. Aggódom a mezőtúri könyvtárért - és titokban re­ménykedem, hogy nem lesz iga­zam. Az oldalt összeállította: Palágyi Béla Fotó: Tarpai Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents