Új Néplap, 1991. március (2. évfolyam, 51-74. szám)
1991-03-15 / 63. szám
4 Nézőpontok 1991. MÁRCIUS 15. Ünnepi jegyzet Több, mint emlék Tudom, egy ünnepi írás nem kezdődhet bocsánatkéréssel azért, mert valakinek nem közli újságunk a beküldött sorait. Most mégis ezt teszem, elnézését kérem annak az idős hölgynek, aki reszkető betűkkel írott levele mellett komoly tanulmányt juttatott el hozzánk azzal a szándékkal, hogy március 15-én hozzuk nyilvánosságra cikkét. Nos, az írás, mely mint említettem, hosszabb tanulmánynak is beillik, szétfeszíti egy napilap terjedelmi kereteit. Van azonban egy általános érvényű gondolata, amely miatt érdemes szólni róla. Petőfiről beszél a tanulmány, amely többféle eset kapcsán szemléli a költőt, milyen egyéniség is volt? Személyiségjegyeinek megannyi lenyomatát lehetne felidézni e munka kapcsán, lényeg az, hogy arról gondolkodik, amiről manapság kevés szó esik. A szellemi hagyatékról. Azt hiszem, az utóbbi hónapokban az ország többet tudott meg a költő fogazatáról, mint az elmúlt száznegyven évben összesen. Tökéletes elemzések láttak napvilágot Petőfi csontozatáról, medencéjének bőségéről..., de a vers! És a márciusi ifjú! Hol van már az a Kosztolányi kép: „Minden fiatalember lírai nábob... Mélység és magasság együtt egy életben, huszonhat esztendő szűk keretében...” Hol? Igen, aláírom, nem éppen felesleges arról tudni, hogy Petőfi Kecskeméten Vargáné asszonynak két heti koszt fejében huszonkét forinttal adós maradt, s cserébe, míg tartozását ki nem egyenlítette, otthagyta két pár fehér ruháját, két lajbiját, trikóját, csizmáját, törölközőjét. Nem árt, mert mi mást is bizonyít egy ilyen kötelezvény, hogy esendő ember volt aláírója. „A nemzet, a magyar történettudomány tisztán akar látni, és tisztán is kell lásson ...” - követelődzik 1925-ben a Napló című lap Széchenyi ügyéről, mármint arról, hogy a nagy magyar anno szerelemre lobbant Pál bátyjának felesége, Caroline Meade iránt. Kétség nem férhet ahhoz, hogy tudni kell, milyen mozzanatok, mennyi keserűség és öröm ösztönözték, sodorták az embert - az esendőt - egy olyan világ, az udvar ellen, amelynek korábban a legkülönbözőbb módon kereste kegyeit. Könyves Tóth Mihály, a debreceni önkéntesek tábori lelkésze arról panaszkodik Kossuth Hírlapjában, hogy „seregeinkből siphilis és részegség következtében több hal meg, mint az ütközetben, s a kórházakban több az inficiált, mint a megsebesített...” Emberek voltak. (Fontos ezt tudni, mert átéltünk olyan éveket - ki többet, jómagam talán kevesebbet -, amikor preparált agyú, sima arcú, feddhetetlen jellemű hősök cipelték a dicsőséges történelem pálmáját.) Csakhogy mindennapjaink reszlije, ezek az apró mozzanatok nem takarhatják el a tengernyi szenvedést, az áldozatokat, a harcokat, a szerelmi álmok, a fogsor, a csontmaradványok, például egy vállalkozás Barguzinban - amelynek szükségességét aligha vonhatja kétségbe bárki is -, nem fedhetik el a legfontosabbat. A nagyok hagyatékát. Mit jelentett az a márciusi demokrácia? Egyfelé haladtak, mindegy volt, hogyan hívták őket, Széchenyinek, Petőfinek, Kossuthnak, Kiss Pál nak, Szabó Farkasnak, Zeyk hadnagynak vagy\ Németh honvéd számvevőnek. Akadt, aki megállt, volt, aki továbbmenetelt, egészen a halálig, az emigrációig, mert nem mindannyian látták egyformán sorsuk jobbra fordításának módját. Céljuk azonban egy: tenni a nemzetért. Mit gondol most róluk a mérnök, a munkás, aki tegnap tudta meg, vagy még ma sem tudja, ki az új gazdája? Mit gondolhat vajon róluk a figyelő parasztember, aki szemléli, amint a nemzetiszínű kalapáccsal nemzetiszínű karót ver a nem nemzetiszínű földbe az ügyeletes földosztó? És ugyanígy látja vajon őket az az ember, aki egy cikk kapcsán kilenc helyen jelentette fel szerkesztőségünket Pesttől Hamburgig? Vagy az az anya, aki azt írja Mezőtúrról levelében, hogy segítsünk, hátha valamilyen vállalat vagy intézmény adna minimális kamattal kétszázezer forintotj hogy az építési kölcsönt visszafizethessék? írja: „. . . így nem kellene egy-két borjút ingyen felnevelni, mert az év végéig igencsak kell annyi a kamatra, mint amit az a bika érne, ugyanis van nekünk jószágunk, de az nem kell senkinek, a tanyára sincs vevő, és voltam már a polgármesternőnél is, de ott sem tudtak segíteni, igaz, az élettársam megjegyezte, hogy nem mondtam meg, hogy nekünk öt gyerekünk van ...” Azt gondolja, vajon amit a feljelentő vagy én, vagy a földosztó, vagy a mérnök meg az ipari munkás? Nem hiszem, mert minden bizonnyal másként látjuk sorsuk jobbra fordulásának módját. Illetve azt hiszem, a márciusról nemigen gondol semmit, csak azt: túl kellene élni azt a ’91-et. Leveléből átsüt, százszor, ezerszer átgondolta helyzetét, mielőtt szégyenkezve papírra vetette a sorokat. Az öt gyerek közül persze már van olyan, akinek kokárdát fog varrni, amiről eszébe juthat, március van. Ami azt jelenti, leróttak egy negyedévi törlesztést. Tudom, ez a kor nem engedi magához az ideálokat, s ugyanúgy nem a hősöket. Mégis azt mondom, ha csak egy percre is, gondolnunk kell rájuk, talajnélküliek lennénk, ha nem tudnánk, mi az, amire érdemes emlékeznünk. Jó lenne, ha egyformának látnánk őket, nem isteneknek, de esendő embereknek, akik tisztában voltak céljaikkal, küldetésük fontosságával is. Olyanok, akiknek példázatából tanulni és okulni lehet. Kell egy perc, hogy megcsodáljuk azt a szépséges mintát, amit ezek az emberek életükkel, halálukkal beleszőttek a káoszba, amit történelemnek hívnak. Volt egy rendelet 1848 végén, mely szerint köteles volt a polgár szállást adni az átutazó hadfinak. Azt írja Kossuth Hírlapjában egy tudósító: „Ott feküdtünk egy kocsma sarkában vagy harmincán, mint szegényember malaczai, mindenféle színezetű emberek...” Várták a reggelt. Most nem kell hadfiaknak szállást adni. Csak az emléküknek. A lelkűnkben. Bemutatjuk Jász-Nagykun-Szolnok megye új rendőrfőkapitányát Tegyünk több lakatot az ajtóra? Beszélgetés dr. Fazekas Attila rendőr alezredessel Magyarországon határozottan emelkedik a bűncselekmények száma, a nyomozók pedig mármár skizofrén állapotba kerültek. Napi 13-14 órát dolgoznak, egyik helyszínről a másikra rohangálnak, és mégsem tudnak túl nagy eredményeket elérni. Egyszerűen tehetetlenek. S miközben azon vitatkozunk, hogy a rendőrség hol, mikor és milyen módon sértette meg az alkotmányt, addig a bűnözők serényen munkálkodnak. A bűnüldöző szerveknek nincs elég autójuk, és ami van, az is siralmasan elavult technikával van felszerelve. Tizenöt-húsz éves konstrukciókkal kínlódnak, nyilvántartásaik többsége kézi vezérlésű, és tán még telefonvonaluk sincs elég. Ráadásul a rendőrök fizetése is - mint hallani- elég alacsony. Ugye ismerősek ezek a mondatok, hisz szinte naponta viszszaköszönnek, ha hazai közbiztonságunk kerül szóba. így aztán nem véletlenül tettem fel dr. Fazekas Attilának, Jász-Nagykun- Szolnok megye újdonsült rendőrfőkapitányának először is azt a kérdést, hogy most akkor gratuláljak, vagy netán részvétemet fejezzem ki kinevezése miatt?- Is-is - kezdte. A gratulációt az indokolhatja, hogy az mindenképpen jó érzés, ha az ember élethivatásául választott pályáján előbbre jut. Ami pedig a részvétnyilvánítást illeti: nézze, én úgy hiszem, hogy ez a kisebbik része a dolognak, mert ha hosszú távon- öt évre szól ugyanis a kinevezésem - abszolút reménytelennek tartottam volna, hogy ezen a területen is előbbre lehet lépni, akkor nyilván nem pályázok erre a posztra, hanem máshol keresném boldogulásomat. Szóval, optimista, bizakodó típus vagyok.- Főkapitány úr! Egy ilyen bemutatkozó interjúban elkerülhetetlen, hogy személyes jellegű kérdéseket ne tegyen föl az ember. Beszélne eddigi életútjáról? Mertz Tibort március 15-e alkalmából Jászai Mari-díjjal tüntették ki Nyugtalan töprengéssel Még most is a fiatal színész, pedig már évek óta itt él közöttünk. - És a szép színész, színházunk legszebb férfiszínésze; vonzó és kellemes, látni is jó: a színpadon akár ebből is meg lehetne élni. Ő azonban egyáltalán nem alakjával, egyéniségével hódított meg bennünket; személyiségével, amelyben van valami bizsergetően, rejtelmesen költői, valami a romantikus poéták fátyolosán finom lírájából, a filozofálásra hajlamos lélek gyöngédségéből. Nem lobogó üstökű színész-poéta, a színpad huszadik századi, mai „lovagja”, akit azonban a könnyed elegancia látszatának ellenére a világban helyét kereső ember nyugtalansága tölt meg; az örök keresőé, aki szeretne a dolgok mélyére látni: a töprengő ember lakik benne. Annak arca - összeráncolt homlok, messzibe vetett tekintet - néz rám, ha megjelenik ő a színen, mindegy, miféle jelmezben, szerepben, drámában; legyen az „viharvert” értelmiségi, mint ä Zsivago doktorban, játékos legény, például a Ludas Matyiban, epedő szerelmes a Kaméliás hölgyből vagy épp a „keresztre feszített Krisztus” egy amerikai zenés játékban, vagy mint most a legfrissebb, Ibsen drámájában egy igazságosztó, eszményekért rajongó fiatalember. Érzékeny művész, akinek fegyvertára gazdag, hogy ezt a töprengő embert, ezt a jellegzetesen mai figurát más-más formában, másmás színekkel, de mindig megkapóan varázsolja elénk. Szívesen látnám őt egyszer Hamletként is, hisz ott hordja magában, fejében, egész idegrendszerében, egész lényében a világnak ezt a leghatalmasabb töprengőjét. Megérteni a világot, megfejteni titkait, hogy azután boldoggá teltessük, s benne magunk is boldoggá válhassunk - ez sugárzik játékából, mely sohasem túlméretezetten drámai; ha hangos, akkor sem hangoskodó, ha humoros, akkor sem harsány és közönséges, mindig olyan, mintha lélekben hófehér, ropogósra vasalt inget hordana. Ha fennkölt, akkor sem fenséges, csak emelkedett. - A színházművészet igazi „Grál-lovagja”. Színpadon és az életben, az utcán is egyaránt jelenség. Ha széles karimájú, divatos fekete kalapjával feltűnik, azonnal felfigyelünk rá; sóvárogva súgnak össze a szebbik nem képviselői, s megdobbannak a lányszívek. Lehetne ily értelemben sztár is akár, ebben a sztár nélküli világban. O azonban szelíden megelégszik annyival: művész. S van-e ennél nagyobb ran;;'” Most p:Jig már kitüntetett r ' díjas. További vi V ai&o iviitiaiy - Hogyne. Tulajdonképpen én jászberényinek tartom magam, ám nem ott születtem, hanem Dombóváron. Édesapám hivatásos katonatiszt volt, így több helyen dolgozott, s ’61 őszén kerültünk Jászberénybe. Az általános és középiskolát ott végeztem, majd bevonultam katonának. Azután pedig Szegeden, a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szereztem diplomát. Közben megnősültem, s 1980-ban kerültem a Szolnoki Városi Rendőrkapitányságra, két-három év múlva pedig a megyei rendőr-főkapitányságra. Aztán 1985-ben beiskoláztak a Rendőrtiszti Főiskola Bűnügyi Átképző Tagozatára, s amikor azt elvégeztem, a főiskola tanárainak ösztönzésére ott maradtam tanítani. 1986-ban elváltam, de két gyermekemmel azóta is jó a kapcsolatom. Másfél-két év múlva visszajöttem Szolnokra, s a megyei főkapitányságon először fővizsgáló voltam, majd a vizsgálati osztály helyettes vezetője, utána pedig vezetője lettem.- Jelenleg pedig már ön a rendőrfőkapitány. Ez egy tipikus karriertörténet. De eddig mindig mások utasításait kellett végrehajtani, most pedig életében először ül egy ilyen székben. Milyen érzés?- Rendkívül furcsa. Habár ebben a székben ülő embernek is parancsolnak, hisz nekem is vannak főnökeim.- Áttérve a szakmai dolgokra, főként mivel elégedetlen?- Fontossági sorrendet aligha lehetne’föl ál íítani. Jóllehet a pályázatomban sem foglalkoztam létszámgondjainkkal és technikai felkészültségünk hiányosságaival, mivel úgy gondolom, hogy ennek megoldása a parlament, a kormány és az Országos Rendőr-főkapitányság hatáskörébe tartozik. Persze ezek is lényegesek, csak hát, mint említettem, nem rajtam múlnak. Ezért nekem a meglévő szituációból kell kiindulnom, mert ez a biztos. így mindenképpen alapvető feladatnak tartom - hisz az utóbbi néhány évben a sajtó is rengeteget foglalkozott - a megyei rendőr-főkapitányság fegyelmi, erkölcsi helyzetének javítását. Ezen a téren mihamarabb ' emberi vis:" r-.yokat 11 ten:. Vess; paripám, hogy ha a zetni, akkor tettel itt bármilyen létszám- vagy technikai fejlesztés, valójában nem változik semmi. Mert a technikai berendezéseket is emberek üzemeltetik, s ha fegyelmezetlenek, akkor a remélt eredmények is elmaradnak. Elsősorban a parancsnoki garnitúra személyes példamutatását tartom leginkább szükségesnek.- Tavaly hány bűncselekmény történt a megyében?- Az ismertté vált bűncselekmények száma egészen pontosan 11 ezer 324 volt, s ebből 4 ezer 748 Szolnokon történt. Óriási az emelkedés, hisz ’88-ban csak 6 ezer 249 bűncselekményt regisztráltunk szűkebb pátriánkban. De már az idei esztendő első két hónapjában is 2 ezer 102 bűncselekmény vált ismertté a megyében.- Nem véletlenül kérdeztem ezt, hisz megmagyarázhatatlan számomra, hogy senkinek sem szúrt szemet az, hogy a rendőrség képtelen féken tartani a bűnözést?- Hosszú története van annak, hogy a rendőrség jelenlegi személyi és technikai felkészültsége minek a következménye. Ez még az ötvenes évek ideológiájára vezethető vissza, ugyanis akkoriban arról beszélt mindenki, hogy amint egyre inkább előbbre lépünk a szocializmus építése során, úgy csökken majd a bűnözés. S ez a felfogás sajnos még a hatvanas-hetvenes években is tartotta magát, és ebből azt a következtetést vonták le, hogy ha így lesz, akkor teljesen fölösleges úgy fejleszteni az apparátust, hogy az majd egy növekvő bűnözéssel szemben is eséllyel vehesse fel a harcot. Hát ennek a következménye, hogy itt állunk. Kétségtelen, hogy eredményeink nem a legjobbak, hisz most ott tartunk, hogy száz ismeretlen bűnelkövetőből csak minden harmadikat vagy negyediket tudjuk megfogni. És sajnos ennek is van egy bűnözést kiváltó hatása, mivel a tilosban járók közül egyre többen bíznak abban, hogy megússzák szárazon, és nem kapjuk el őket.- Ilyen helyzetben mit tud tanácsolni az embereknek? Remélem, nem azt, hogy tegyenek több lakatot az ajtóra . .- Ezt valóban nem mondom, de azt igenis hangsúlyoznám, hogy egyfajta természetes önvédelmi reflexet ki kell alakítanunk önmagunkban. Tulajdon^ képpen arról van szó, hogy jobban vigyázzunk értéktárgyainkra, hisz főleg a vagyon elleni bűncselekmények száma emelkedik. S emellett az sem ártana, ha az emberek jobban bíznának bennünk, mert csak közösen léphetünk előre. A rendőrség mindent megtesz, és egyre többet fog megtenni, hisz azért mi is fejlődünk. Például nemrégiben 16 nagy teljesítményű számítógépet kaptunk, a nyáron pedig csaknem húsz nyugati márkájú '/emélygépkocsival leszünk . r'dagabbak. S ezek mind-mind , zájárulnak ahhoz, hogy egy.'dményeseb! • n vegyük fel Nagy Tibor A Hit kell! „Krisztus” szerepében
