Új Néplap, 1991. március (2. évfolyam, 51-74. szám)

1991-03-14 / 62. szám

II. évf. 62. szám 1991. március 14., csütörtök Ara: 7.90 Ft Efeplap JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP GYŐZTEK A TÜNTETŐ DIAKOK Szerbia a békét választotta Belgrádban kedden a késő esti órákban hatalmas tüntetéssé szélesedett az egyetemisták harmadik napja tartó megmozdulása, úgy tűnt, szinte az egész főváros talpon van. A tüntetés nagygyűléssé vált, s bár a fiatalok voltak túlsúlyban, sok volt a középkorú és idősebb résztvevő. A tömeg kitartóan követelte Bogdanovics belügyminiszter lemondá­sát, az összes letartóztatott szabadon bocsátását, demokráciát. Időközben befejeződött a szerb parlament ülése, s a Terazijén rögönzött emelvényen megjelent Vuk Draskovics, Dragoljub Micsunovics és Miin Paros­­ki, az ellenzék három kiemelkedő vezetője. A tö­meg óriási lelkesedéssel fogadta Vük Draskovi­­csot, aki kedd este szabadult ki a fogságból. Vük Draskovics kijelentette, hogy a tüntetéseket addig folytatják, amíg a vezetés az összes követe­léseiket nem teljesítette. Kijött a tüntetőkhöz Szlo­­bodan Unkovics, a szerb parlament elnöke, majd Drutin Zelenovics, s ők hangosbeszélőn folyattak párbeszédet a megmozdulás szervezőivel, akik sor­ra számon kérték tőlük a követelések teljesítését. (Folytatás a 2. oldalon) Sorsjeggyel: butik. Az ÉPSZÖV beruházásában és kivitelezésében új üzletsor épül Szolnokon a Széchenyi-lakótelepen. A 22 üzlethelyiség már gazdára talált, kivéve azt az egyet, melyet július I3-án sorsolnak ki a butik sorsjegy nyereményeként Az épület tervezett átadási határideje június 30-a, de várhatóan hamarabb, már május közepén átadják. Fotó: K. É. Kölcsönből kölcsönbe Újabb kölcsönt hagyott jóvá az Európai Közöségek Bizottsága Magyarország és Bulgária számára a két ország reformfolyamatait támogató programjának keretében - közölte a bizottság illetékese. Magyarország 180 millió ECU (234 millió dolláros) kölcsönt kap, Bulgária pedig 290 millió ECU (377 millió dollárnyi) támogatáshoz jut. A hitelnyújtás részletei nem ismeretesek. Mindkét összeg részét képezi az integráció középtávú támogatási hitelprogramjának, ame­lyet a két ország piacgazdaságra való áttérésének segítésére szán. Március idusa Romániában Romániában szélsőséges félkatonai szervezetek megkí­sérelhetik a március 15-i meg­emlékezések meghiúsítását. Ezt Szőcs Géza, a Romániai Magyarok Demokratikus Szö­vetségének (RMDSZ) főtitká­ra, a UPI hírügynökségnek adott interjújában jelentette ki. Szőcs Géza úgy vélekedett, hogy tavaly március óta - ami­kor az ünnep idején halálos ál­dozatokat is követelő össze­csapások voltak a románok és az erdélyi magyarok között - tovább romlott mind a romá­nok, mind a magyarok helyze­te. A román tömegtájékoztatás magyarellenes propagandája miatt sokat romlott a románok és a magyarok kapcsolata. Az RMDSZ-nek hírei vannak ar­ról, hogy egy új nacionalista szervezet van alakulóban, Nemzeti Gárda néven, amely az ország minden részére kiter­jedő félkatonai szervezet része lehet - mondta az RMDSZ ve­zetője. Szőcs Géza nyugalmat és türelmet kért a március 15- én Romániába látogató ma­gyaroktól, hogy ne ismétlőd­hessenek meg a múlt év tava­szán történtek. Aradon mégis lesz ünnepi hangverseny (Pillanatnyi helyzet szer­dán, 17.13-kor) Arad megye prefektusa elő­ször betiltotta, majd szerdán délután mégis engedélyezte a péntekre tervezett ünnepi kon­certet, így - legalábbis a pilla­natnyi helyzet szerint - mégis lesz megemlékező előadás március 15-ről a Maros parti város kultúrpalotájának nagy­termében, az RMDSZ rende­zésében. Az ünnepi műsorban Bartók-, Liszt-, Enescu-dara­­bok szerepelnek, a magyar lí­ceum dalcsoportja megzenésí­tett Petőfi-verseket ad elő. Svédország egy darabja Jászberényben Rajtol a Lehel Hűtőgépgyár Kft. A több mint másfél évtizedes üzleti kapcsolat után forduló­pontjához érkezett a Jászberényi Hűtőgépgyár és a svéd Elektro­­lux multinacionális világcég együttműködése. Az Állami Va­gyonügynökség, az Elektrolux és a Lehel Hűtőgépgyár között megszületett a megállapodás: a svédek megvásárolják az egész hűtőgépgyárat, a vállalat teljes egészében, tehát száz százalékig svéd tulajdonba kerül. Az erről szóló hivatalos szerződés szente­sítésére, aláírására március 19- én, kedden kerül sor a három ér­dekelt fél között. A hűtőgépgyár jelenlegi értéke 4 milliárd forint, amely a vagyonügynökség útján az állam kasszájába kerül. Ha­sonló nagyságrendű, 4 milliárd forint a hűtőgépgyár nemzetközi piaci értéke, tekintve, hogy a Le­hel cégnek kiteijedt exportpiaci kapcsolata, kooperációs együtt­működése van. A szerződés szerint a hűtőgép­gyár, bár svéd tulajdonba kerül, megmarad a jelenlegi formájá­ban, megtartja úgynevezett „fe­héráru” profilját, változatlanul gyártja a különböző típusú ház­tartási hűtőszekrényeket, fa­gyasztókat, egyéb saját profilú termékeket, áruházi berendezé­seket, stb. Az Elektrolux cég pro­filja ugyancsak hasonló, de kibő­vül a háztartási gépek, porszívó-, mosó- és mosogatógépek, más háztartási kellékek legszélesebb választékával. A hűtőgépgyár lesz a stockholmi világcég első kelet-közép-európai kiemelt le­ányvállalata. A svéd cég a szer­ződést követően alkatrészeket szállít Jászberénybe, főleg hűtő­gépkompresszorokat, mivel az NDK-piac kiesése és az egri fi­­nomszerelvénygyár vergődése miatt kompresszorbeszerzési gondokkal küszködnek. A „há­zassággal ’ ’ a fejlődés új, jelentős útjai nyílnak meg a hűtőgépgyár előtt. A tervben intenzív műszaki fejlesztés, eszközállomány-bő­vítés, új piacok bekapcsolása, be­ruházások szerepelnek. Fontos kérdés a dolgozók helyzete is az adás-vételben. A szerződésterve­zet szerint a jelenlegi munkaerő­létszámot megtartják, a vállalat szociális programjáról, a dolgo­zók védelméről továbbra is a ma­gyar törvények szerint gondos­kodnak. Azok, akik valamilyen oknál fogva megválnak a cégtől, tisztességes végkielégítést kap­nak. Az új cégér: „Lehel Hűtő­gépgyár Kft. ” március 31 -én ke­rül fel a jászberényi gyár hom­lokzatára. Jön az 5000-es bankó A korábbi hírekkel ellentétben nem március 18-án, hanem március 25-én bocsátják ki az új 5000 forin­tos bankjegyet - értesült megbízha­tó forrásból az MTI. Ettől a naptól a pénzintézetek már rendelkeznek az új bankóval, amellyel a lakosság széles körben majd az áprilisi bérfi­zetéseknél találkozhat. Az 5000 fo­rintos megjelenésével egyidejűleg itthon és külföldön színes kiadvány tájékoztatja a nagyközönséget az új bankjegyről, amelybe számos vé­delmi adalékot építettek be. így pél­dául biztonsági szálat tartalmaz, s védett lesz a színes másolatok ellen is. Európában egyedülálló módon a vakok számára olvasható Braille­­írással is kitapintható lesz az 5000- es szám. A bankjegyen Széchenyi István képmása, a hátoldalon pedig a Magyar Tudományos Akadémia látható. Új helyen a gólyqfészek Bemutatkozott az Euro-Contact- *>.•■ , Hv'í , i * ' ♦ i's *•> Tantermük az egész ország Minden szakma, így a vállalko­zások menedzselése is - a fejlett piacgazdaságokkal rendelkező or­szágok tapasztalata szerint - elsajá­títható. Ráadásul mi, magyarok, ha minél gyorsabban föl akarunk zár­kózni Európához, nincs sok időnk. Ezért úgy kell megtanulnunk a me­nedzseri ismereteket, hogy közben dolgozunk is. Tulajdonképpen ezt felismerve alakult meg az Euro- Contact Nyitott Vállalkozóképző és Üzleti Tanácsadó Kft., melynek vezetői tegnap Szolnokon jártak, hogy beszámolhassanak eddigi te­vékenységükről és jövőbeni terve­ikről. Mint hallottuk, legfőbb céljuk, hogy a vállalatok közép- és felső­vezetői számára nyugat-európai - tehát nemzetközileg elismert - egyetemi szintű menedzseri isme­retek azonnali alkalmazásához egy sajátos távoktatási rendszerrel se­gítséget nyújtsanak. Éppen ezért a piacgazdaság talaján kifejlődött, legnépszerűbb ilyen jellegű oktatá­si intézmény, a brit Open Univer­sity - vagyis nyitott egyetem - tan­anyagait és képzési rendszerét adaptálták hazai viszonyainkra. A szóban forgó oktatási forma itthoni sikerét jelzi, hogy az Euro-Con­­tactnak ma már tíz regionális isko­laközpontja dolgozik Magyaror­szágon, így többek között Szolno­kon is. Az említett távoktatás lé­nyege, hogy a hallgatók megkap­ják a tankönyveket, segédkönyve­ket, de audio- és videokazetták, va­lamint számítógépes programok is segítik tanulásukat. Persze hétvé­geken bentlakásos konzultációkat is tartanak, ahol a résztvevők ki­cserélhetik tapasztalataikat. Mondhatnánk úgy is, hogy tanter­mük az egész ország, mert a felnőt­tek életmódjához maximálisan al­kalmazkodó oktatási formát agyál­­tak ki. Hisz senkit sem vonnak el a munkától, miközben a hallgatók mégiscsak olyan ismeretek birto­kába juthatnak, amelyek nélkül ma már elképzelhetetlen a különböző gazdasági szervezetek hatékony és gazdaságos működtetése. Magas követelményeket kielégítő, korszerű irodatechnikai eszközök a Teletechnikábólü írógépek: Brother 304 mm-es papírszélesség, 381 mm-es papírszélesség, IBM 6784 420 mm-es papírszélesség, AEG Olympia Carrera Si 330 mm-es papírszélesség, <j 'Mini Office 305 mm-es papírszélesség, Fax: Panasonic 120B Telefonok: Panasonic, Philips típusok, üzenetrögzítővel is. hTT- : 56) 34-7431C ■■■ül ÜHHBSBQíIÍmI hBSHhBk&ÍBkEh ■■■

Next

/
Thumbnails
Contents