Új Néplap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-05 / 30. szám
4 1991. FEBRUAR 5. Néplap ERDÉLYRE FIGYELŐ Beköszönő helyett Szeretnénk, ha figyelnének Erdélyre Tudjuk, nehéz ez számtalan napi gondunk közepette, saját hajaink sokasodása közben. Maradék odafigyelési készségünket pedig olyan határainkon túli izgalmasabb események kötik le, mint az Öböl-háború vagy a baltikumi fejlemények. Hisz- szük viszont, hogy a kinti magyarság sorsának alakulásáról megfeledkezni legalább akkora vétek, mint negyven éven át tudatosan elhallgatni, hogy minden harmadik magyar külföldön él, hogy létezik Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Újvidék... Úgy véljük, bárhol is éljenek, nem lehetünk közömbösek a kisebbségi magyarokkal szemben, hiszen testvéreink, és ahogy találóan jegyezte meg valaki: nem fík mentek át a határon, hanem a határ ment át rajtuk. Mégis, miért összpontosítanánk elsősorban Erdélyre? Egyrészt azért, mert megyénk - s így lapunk is - Kelet-Magyar- országon van, a közelség, a majdnem- szomszédság is predesztinálhatna erre. Másrészt, Erdélyben él a legnagyobb, mintegy kétmilliónvi kisebbségi magyarság, Európa egyik legnagyobb kisebbsége. És a legfontosabb - sajnálatos - érv: a jelek szerint Romániában van a legkisebb esélye arra, hogy nyelvéhen-kultúrájáhan-hité- ben megőrizhesse nemzetiségét. Nem egészen új kezdeményezésről van itt szó. Lapunk eddig is gyakran foglalkozott a kérdéssel, többnyire rendszertelenül. Most mindössze a rendszerességet kívánjuk összehozni. Azt, hogy az Erdélyre figyelők tábora (és miért ne lehetne ez egyre szélesebb?) ezen az oldalon, egy helyen kapjon információt, helyzetjelentést, élménybeszámolót a Kárpátok közvetlen közelében lakó magyarokról, székelyekről és szomszédaikról, a többségiekről... Törekszünk az objektivitásra, és nem akarjuk kerülni a szubjektivizmust. Ami tény, azt tényszerűen kezeljük; a történés - még ha számunkra kedvezőtlen is - szent! A kommentálása viszont szabad: helyet adnánk a véleménynek és az ellenvéleménynek is. A sajátos „lelki szűrést" már csak azért sem lehet kizárni, mert - mindenfajta tévhit ellenére - az újságíró is ember. Ráadásul a rovatban közreműködő kollégák közül többen most jártak (vagy fognak járni) először Erdélyben, az első találkozás ízét elvenni, az élményt csorbítani, a személyes rácsodálkozás szubjektivitását irtani - véleményünk szerint - szintén vétek volna. Talán nem csupán a mi reményünk, hogy odafigyelésünk közös legyen abban az értelemben is, hogy a kedves olvasó hozzászólásaival, kérdéseivel a rovat író- jává-szerkesztőjévé, aktív faüzreműködő- jévé váljon. Ami minket illet, nyitottak vagyunk. Szeretnénk, ha együtt figyelnénk Erdélyre. A szerkesztő Esély a párbeszédre? Hosszas tanulmányt igényelne, és bizonyára az sem tudná teljes pontossággal tisztázni, mi is a helyzet Romániában a nemzetiségi - elsősorban a magyar - kérdéssel. Tény, hogy a „forradalom” hevében tett ígéretekből e vonatkozásban szinte semmit sem váltott valóra a központi vezetés. A hiánylajstrom szomorú „plusszá” volt Marosvásárhely tavalyi márciusa. A közelmúlt kevésbé biztató eseményei közt felidézném azt, hogy a miniszterelnök nyíltan, a pódiumról vezényelte a magyarellenes vátrás kórust, hogy sorra térnek vissza a bukott diktátor intézkedéseinek újraélesztésére, így például ismét bevezették a „bejelentési kötelezettséget”, ami magyarán azt jelenti, hogy romániai állampolgár lakásán csak huszonnégy óráig láthat vendégül külföldit, még ha az illető a saját fia vagy anyja vagy testvére. Nem nehéz kitalálni, kit sújtanak ezzel a legjobban. Egészen friss történés az is, hogy a Vatra vidékről szervezett és csődített össze a parlament elé egy tiltakozó tömeget, amely a marosvásárhelyi eseményekről készített hivatalos jelentés visszavonását követelte. Más bajuk nem lehet ezzel a jelentéssel, csak az, hogy mindkét felet, mind a románokat, mind a magyarokat felelősnek - de nem felelősségre vonhatónak! - tartotta. Diplomatikus, avagy salamoni ez a jelentés, a nevezett „békés, kulturális” szervezeten kívül mindenki, az RMDSZ is elfogadta, vélhetően a „legyerí'béke” alapon. Úgy tűnik, ezt a békét nem mindenki akarja. A békétlenségre uszítást sokan, sokfelé, sokféleképpen művelik. A vátrásoké egy egészen specifikus, nehezen körülírható, még nehezebben érthető változat. Éppen ezért illusztrálnánk egy olyan írással, amely még a tavalyi esztendő végén jelent meg a marosvásárhelyi román újságban, valamint az akarata ellenére sorozatos védekezésre kényszerülő RMDSZ-nek a cikkel kapcsolatos nyilatkozatával. A hangvételből kiolvasható, milyen esélye van a párbeszédnek. Sütő András úr „szenvedesd” ...Ami bennünket zavar, az, hogy ön szeret mindig az áldozat szerepében pózolni, mind egyénként, mind pedig egy kisebbség képviselőjeként, mely kisebbségnek - mellesleg legyen mondva - a mi országunkban jobb dolga van, mint bárhol Európában. Előszeretettel ismételgetve azt, ami önnel történt 1990. március 19- én délután, ön elfelejti, Sütő író úr, kimondani az igazat, éspedig azt, hogy a mese a szeméről nem éppen úgy áll, ahogyan azt ön kijelenti. Miért nem mondja el a világnak az igazat, hogy. ön már rég nem látott a bal szemével. Az orvosi személyi lapja konklu- dens e tekintetben. Ha pedig akkor, azon a március 19-i napon megfogadta volna a tanácsomat, és nem bocsátkozik kalandba, nem történik semmi baja. Az az igazság, hogy az általunk nem óhajtott incidenst ön igencsak gyertyával kereste, mert az írói dicsőség nem tűnt magának eléggé ragyogónak, mint az úgynevezett mártír glóriája. Ezen áldozatba ön jószántából egyezett bele, propagandisztikus okokból. A Vatra Romaneasca Szövetséget szégyentelenül lefasisztázza és lesze- kusozza, az ország lakosságának csaknem egynegyedét sújtva ezen átokkal. Nem gondolja, Sütő úr, hogy túl nagy kockázatot vállal durván sértegetve' egy népet, melynek egyetlen bűne, hogy túlságosan türelmes? Ugyanezen alkalommal ön továbbra is lejáratja Scrieciu tábornok urat és alulírottat is, bár igen jól tudja, hogy a március 19-i és 20-i eseményeket ön is, akárcsak RMDSZ-es munkatársai nagyon is óhajtották. Tudhatja jól, hogy magam is meg Scrieciu tábornok úr is azzal foglalatoskodtunk, hogy kijuttassuk az épületből az RMDSZ 72 diverzionistáját, akik az ön vezetése alatt álltak, és elbariká- dozták magukat a Bolyai utca 30. sz. alatti épület padlására, ahonnan egyáltalán nem békésen cselekedtek, előszedve az idejében az ajtók közé elraktározott 0,5-3 kilogrammos köveket, 1-2 méteres fémlándzsákat, golyókat, a bútordarabokat és más sajátos rohameszközöket. Az az igazság, hogy tartottak attól, hogy a románok nem válaszolnak erőszakkal az önök provokációira, és akkor mivel igazolták volna a március 20-ra tervezett akciókat? Mit keresett ön ott a munkatársaival együtt? Az egyik kezével dobálta a „muníciót”, a másikban a telefonkagylót fogta, külfölddel tartotta a kapcsolatot, tájékoztatván őket, természetesen „hűen” a „népirtásról”, melynek a magyar lakosság Romániában ki van téve. Úgyhogy író és rágalmazó állampolgár uram, tudja meg, hogy "az embereket nem lehet a végtelenségig távol tartani a valóság megismerésétől, a március 19-én este történt incidensek pedig a maga szerzeményei, mert azoknak igazolniuk kellett a március 20-iakat, amikor az új Magyar Autonóm Tartományhoz készítették elő a körülményeket. Azt mondtam, tartomány, mert pillanatnyilag nem szabták meg a határait, ugyanis a lehető legkiterjedtebbnek óhajtotta. íme, lépésről lépésre, az ön kommandóinak „jóvoltából” és a hajdani NSZIT határozatlansága folytán, a hajdani virágok városa, Marosvásárhely - melyet önnek, mint kultúrem- bernek védelmeznie kellett volna - a horthysta típusú konfrontációk színterévé változott az önök keze által „Molotov-koktéllal” feljavított „étrend” szerint, melyet a gyűlölet és a sovinizmus magasiskolájában képzett nagyszerű MADISZ-os fiatalok készítettek elő szorgalmasan. Sajnáljuk, de kötelességünk kimondani, ez- a valóság, mindazzal, amit akkor tett, Sütő András úr, ön e város történetének, a román-magyar viszony krónikájának egyik legszégyentelje- sebb lapja me'gífástjlföz járult hozzá. loan Judea Az RMDSZ Maros Megyei Vezetőségének nyilatkozata ...Nem hagyhatjuk szó nélkül azt a minden mértéket felülmúló cinizmust, amellyel loan Judea mérnök úr förmedvényében szervezetünk tiszteletbeli elnökét és az RMDSZ egész vezetőségét megpróbálja bemocskolni. Döbbenten látjuk, hogy loan Judea mérnök úr, aki a municípiumi Egységtanács akkori elnökeként felelős a március 19-én és 20-án történtekért, aki magas katonatiszti rangjához méltatlanul viselkedve, nagymértékben hozzájárult a Sütő Andrást ért szerencsétlenséghez, s aki már március előtt is alkalmatlannak bizonyult az általa betöltött tisztségre, mert kijelentéseivel, magatartásával nem a megbékélést, hanem a feszültség növekedését szolgálta, most úgy akatja tisztára mosni magát, hogy irodalmunk, közéletünk, a Ceausescuval szembeni ellenállás egyik legnagyobb alakját sárral fröcsköli be. Azt a Sütő Andrást, akinek az RMDSZ székháza elleni szervezett támadásban, védelmet ígérve, tiszti becsületszavát adta, majd sorsára hagyta az írót és társait. A vétkes vádolja a vétlent? Vagy esetleg a szemet hunyó cinkos vádolja áldozatát? Ezt az igazságszolgáltatás dolga lenne kideríteni. (...) Vajon uraságaik elfelejtették az okozott szerencsétlenséget? Azt, hogy tüzet gyújtottak az épületben, halállal fenyegették a padlásra menekülteket? (...) Ön már nem fél az igazságszolgáltatástól. Pedig a vétkeseknek előbb- utóbb felelniük kell a törvény előtt. Felelniük kell a rágalmakért, az ártatlan emberek elüldözéséért, Sütő András szemevilágáért, a román nép megtévesztéséért, a demokratizálódási folyamat lelassításáért, mert miközben ebben a hazában románok is, magyarok is békét és szabadságot akarnak, aközben még mindig akadnak, akik egymás ellen uszítanak minket. Lehet, hogy Ön nem szégyellj magát a sok-sok hazugságért. Mi viszont minden jóérzésű emberrel együtt szégyelljük, hogy hónapokig ilyen ember állt a municípium élén. Ezúton közöljük, hogy loan Judea mérnök úr ellen rágalmazásért eljárást indítunk. tartássá nemesült aktusa zajlik: a disznóölés. Tort ülnek valahol Székelyudvarhelyt, megváltoztathatatlan, komor szegénységük fölött. Ami másnak, máshol egy koktélparti a strand fövenyén, az itt, a beteg Erdélyországban ez az alkalom. Mikor a nyomor oltárán feláldozzák az utolsó malacka életét, a van illúziója a nincs kellős közepén. A hús - amelynek értéke itt is a csillagok és egyéb égitestek közé költözött - különös közvetítő anyag. Jelkép, azontúl élet. Új erő! Jóízűen megrágja, lenyeli, akinek megadatik, s ezáltal táplálja a feneketlen lelket, a békíthetetlent, a konokul ellenállót. A boltokban viszont egy ideje vendég lett az efféle étek. Falvakban azért felnő még azon a kis moslékon a kolbásznakvaló, s bár szinte megfizethetetlenül drága a városinak, aki teheti, vesz egyet-egyet a röfögő portékából, s „megtölti” vele a kamra éhes gyomrát. Egyszer egy évben csak azért is megterít, odaül este roskadozó asztala elé, s megpróbálja azt hinni: sokkal szebb ez a világ. Fogait összeszorítva, kiveri fejéből a holnapot és holnaputánt, s kicsorgó könnyeivel küszködve, beleharap a sültbe... técsi Dőzsölök ...A város errefelé morcona, kietlen. Nem akar szűnni a baljós csönd, amely belepi a házakat, azt sem tudni, élnek-e egyáltalán az ablakok mögött emberek. Soha nem jártam még ilyen néma lakótelepen ! S akkor hirtelen egy darabka középkor tárul elém. Ágaskodó lakótömbök közt perzselődő disznó szalmafüstje kavarog az ég felé. Nem hittem, míg nem láttam, hogy errefelé mindez még való. Az égen varjak vetnek bukfenceket és hurkákat, itt alant boldog családi ünnep tart. Sorsukra hagyott emberek szerAz oldalt összeállította: Molnár H. Lajos A fotókat készítette: Mészáros János és Tarpai Zoltán
