Új Néplap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-01 / 27. szám
4 1991. FEBRUÁRI. Az új Néplap Törökszentmiklóson Valamiféle utasításra várnak A kalapok asszonya Csak kopogtatásra nyílik az üzlet ajtaja. A néni betessékel bennünket a meleg, félhomályba borult üzlethelyiségbe.- A múltkor kétszer is meglopott egy gyerek - meséli. - Bejött, felkapott egy Surda-kalapot, és elszaladt. Azóta zárom az ajtót, és csak akkor nyitom ki, ha vevő jön. De nem nagyon jön. Van úgy, hogy eltelik egy hét, és senki nem kopog be. Strapecz Pálné szűcs - olvasom a falon az oklevelet. De ebben a helyiségben nemcsak az az- Nincs nyugdíjam sajnos. Kértem volna szociális segélyt a tanácstól, de hát olyan sok papír meg utánajárás kellett volna, hogy azt mondtam, inkább hagyjuk... Ameddig bírom, addig dolgozom. Persze varmi már csak szemüveggel tudok. Most is... kesztyűt akartam készíteni, de annyira fájnak a kezeim, hogy nem megy... Nagyon nehéz így, de mit csináljak.- És hogy tetszik eladni az árut?- A lányom kiviszi a piacra. A város egyik alpolgármestere Mészáros János tanár lett. Az oktatásügy, az egészségügy, a szociális gondozás, a közművelődés, a természet- és környezetvédelem tartozik hozzá.- Bár önt a város lakosainak jórésze ismeri, kérem, mondjon néhány szót magáról.- Munkásszármazású vagyok, huszonnyolc évig Pesten éltem. Húsz éve lakom itt. Úgy kerültem Törökszentmiklósra, hogy a feleségem idevaló, ő hozott a városba. Földrajz-biológia szakos tanár vagyok, a feleségem is pedagógus. Nagyon sok családot ismerek a városban, hiszen ennyi év alatt több ezer gyereket tanítottam. Bennem mindig a pestit látták az emberek, és én is pestinek vallottam magam. Most, amikor az egyéni körzetben képviselővé választottak, és ilyen sok ember biztosított a bizalmáról, most lettem igazán törökszentmiklósi.- Milyen változást szeretne a város életében?- Egy évvel ezelőtt, amikor rendszerváltásról beszéltünk, csak politikai váltásra gondoltunk. Az emberek még ma is azt hiszik, hogy olyan az élet, mint régen volt, valamiféle parancsra, utasításra várnak. Cselekedni kellene, de nagyon nehéz, mert még élnek a régi reflexek. Arra várnak, hogy mi intézkedjünk. Sokan kérdezik például tőlem, hogy mikor lesz már rendszerváltás, mikor mennek el azok az igazgatók, akik nem odavalók. Tudja, erre nagyon egyszerű a válasz, de én is csak nemrégen jöttem rá.- És mikor mennek el?- Akkor, amikor a társaság azt mondja az igazgatójának, hogy elég volt, most már más ember, Az adós fizet... de ki fizeti az adóst? Hosszú sor fogad bennünket a művelődési házban. A lakáshitel visszafizetése miatt állnak sorba az emberek. Aki itt vár, az ma az OTP-nél kezdte a napot. Onnan ide küldték. A művelődési házba áttelepedett OTP-ügyintézők kiszámolják, kinek mennyit kell fizetni, aztán az ügyfél visszaballag az OTP-be és ott fizethet. Tóvizi Józsefné Tiszapüspöki- ből érkezett, a sor közepén kapom el:- Tizenháromezer forint tartozásunk van még, ’93-ig kellett volna törleszteni. De az a havi ezerötszáz forint... Miből fizessük? A férjem is, én is rokkant- nyugdíjasok vagyunk, havonta nyolcezer forintból élünk... Amikor a nyugdíjat megkaptuk, ide jöttem vele. Nincs megtakarított pénzünk, hogy abból befizessük a tartozást.- És mi lesz a kővetkező nyugdíjig?- Nem tudom. Remélem, csak marad pár száz forint, amiből kenyeret, tejet vehetünk. De hogy hogy élünk meg a következő nyugdíjig, valójában nem tudom. Én cukorbeteg vagyok, reggel beadtam magamnak az inzulint és beálltam a sorba.- És hozott magával ennivalót, hiszen naponta hatszor kell ennie...- Nem hoztam semmit, ma még nem voltam a boltban, majd ha marad valamennyi pénz a befizetés után, akkor vásárolok. A sorban többen megjegyzik, hogy az értesítésükön azt olvasták, ha gondjuk van, forduljanak az önkormányzathoz. Az önkormányzatnak azonban nincs pénze, hogy rajtuk segítsen...- Valóban nincs? - kerestük fel Szegő János polgármestert, aki megnyugtatott bennünket:- Lesz pénz. Ötmillió forinttal rendelkezhet az önkormányzat, hogy differenciáltan hozzájáruljon a kamatterhek törlesztéséhez. Ehhez azonban szükséges azoknak a névsora az OTP-től, akiket terhel a befizetés. A polgármesteri hivatalban egy munkatársunk foglalkozik majd ezzel a problémával.- Aki most jön be a polgármesteri hivatalba, azon még nem tudnak segíteni. Mikor lesz minden együtt, mikor jöhetnek a segítséget kérők?- Körülbelül egy hónap múlva. új gondolkodás kell. Az önkormányzat megteremti pl. az iskolákban az egyenlő feltételeket. De a munkában azt gondolom, hogy a szabadságnak, az önállóságnak és a felelősségnek kell érvényesülnie. És itt megméretnek majd az igazgatók is. Mert mi volt eddig? A régi gondolkodású tanár újraválasztotta a régi gondolkodású igazgatót. Ugyanakkor sok más feladat van még pl. az iskolákban. Az úttörőmozgalom megszűnt, de mi van helyette? A gyerekek közösségbe vágynak, élményre van szükségük. Lenni kell valamiféle diákmozgalomnak, amely megőrzi hagyományainkból a pozitív dolgokat. Most arra várnak, hogy az egyház bekopogjon, hogy katolikus leányegyletet szervez? És a tanárok mit csinálnak? Szóval azt hiszem, hogy a gondolkodásunkat át kell alakítani ezen az Európába tartó úton. Mert az európai ember szerintem nem attól európai, hogy Opel Rekordon jár, hanem hogy ismeri az európai kultúrát, aszerint él és gondolkodik. érdekes, hogy egy nő egy ritka mesterséget űz, hanem az is, hogy Margit néni jóval túl van már a nyugdíjkorhatáron.- Ötven éve nyitottam ezt a boltot. Én 1898-ban születtem, és negyvenkét éves voltam, amikor a férjem meghalt. Azóta én készítem a sapkákat.- Miért nem tetszett nyugdíjba menni? Anyagot is ő szerez - farmert, műperzsát stb. - mert én nem nagyon tudok kimozdulni hazulról. A varrógép az ahlak mellett áll. Margit néni azt mondja, több mint ötvenéves. Mint ahogy az asztalok is. A legtöbb bútor, berendezés még a régi, még abból az időből való, amikor szűcsmesterségre adta a fejét... Csak egy tábla... Eddig ezt nem is tudtam, de gondolom, Önöket is meglepi a tény: a négyes főútvonal legveszélyesebb szakasza (nem a megyében, hanem az országban) a Szolnok-Törökszentmiklós közötti kilométerek. Hogy miért, arra az a legkézenfekvőbb magyarázat, hogy Szolnokot elhagyva „kiengednek” a vezetők. Amíg átvergődnek a városon, kellően felidegesítik magukat. Mert ugye ott van az a rengeteg lámpa. Jó, hát szükség van iájuk, mert valahogy szabályozni kell a forgalmat. De hogy még véletlenül sincs zöld hullám a városban, az bosszantó. Ne adj’ isten, hogy valaki, aki zöld lámpánál lép a városba, végig is tudjon suhanni a négyesen, mert a lámpák nem működnek összehangoltan. Nem is beszélve az olyan időszakokról, mint a péntek délutáni csúcsforgalom. Amikor lámpa ide, lámpa oda (sokszor ki is kapcsolják), kilométeres kocsisorok kígyóznak a városban. Ha viszont kiszabadul innen az autós, nekiereszti a lóerőket. Szolnok és Törökszentmiklós között. Mit lehetne tenni? A közlekedésbiztonsági szakemberek nem tudom mióta fontolgatják ezt a kérdést, egyáltalán: fontolgatják-e... De nekem van egy ötletem. Tetszik tudni, van Magyarországon egy tábla, amelyre azt írják: Különösen veszélyes útszakasz. Számtalan ilyennel találkoztam már. Bevallom, nézegettem is jobbra-balra ilyenkor, de nem láttam se aláaknázott mezőt, se mélyrepülésben száguldó repülőgépet, se vizesárkot az országút közepén, de még csak ftfikás kanyart vagy csalafinta kereszteződést se... Lehet, hogy csak az volt a különösen veszélyes, hogy az autóvezetők arrafelé száguldani szoktak? A diákok közt folytatja életét A ház faláról még hiányzik a vakolat. A pincének szánt rész homlokzatán felirat hirdeti: „Diák” teázó. Mosolygós, barna hajú asz- szony fogad bennünket: Liptai Gyuláné. És hogy miért kerestük fel őt? Mert furcsa, hogy manapság valaki diákteázót nyit. Nem kocsmát, nem játéktermet - amelyekből biztos bevételre számíthat -, hanem éppen azokat várja, akik csak a zsebpénzükből vásárolhatnak.- Én is a férjem is pedagógusok vagyunk. Nyolc évvel ezelőtt kaptam egy infarktust, és mikor többet voltam táppénzen, mint az iskolában, arra gondoltam, hogy váltani kellene. Az infarktus után leszázalékoltak, de belebetegedtem abba, hogy csak otthon üljek. Miközben beszél, nem hagyja abba a munkát. A pici konyhában sürög-forog, készíti a töltött kiflinek, a pizzának valót.- Amikor építkeztünk, úgy alakítottuk a házat, hogy ennek a teázó- nak helye legyen. Fölvettem az újrakezdési kölcsönt, és hát - belevágtam. Mindig is szerettem főzni, úgyhogy most visszatértem az ősi női mesterséghez.- Meg lehet élni abból, hogy ez a hely elsősorban a diákokat várja?- Mindenki mondta, hogy inkább talponállót nyitottam volna, az jobban megérné. Hogy meg lehet-e élni belőle, az majd később derül ki. Nyáron a fagylaltszezonban (mert azt is árulok) nagyobb forgalomra lehet számítani, mint most. Szeptemberben nyitottam, de már van ötven-hatvan diák, akik törzsvendégeknek számítanak, és jól érzik magukat. Van úgy, hogy együtt írják itt a leckét. A választékot próbálom úgy alakítani, hogy az ő zsebükhöz mérjem az árakat: pizza, palacsinta, hamburger, töltött kifli, tea, üdítő... De ha bejön egy gyerek, hogy: mit tetszik adni 5-10 forintért, ő se mehet ki úgy innen, hogy semmit nem eszik. Gondoltam már arra is, hogy bővítem a választékot pecsenyezsíros kenyérrel, aminek pár forint lesz az ára. Van egy sportoló társaságom, bejönnek ide és isteni jókat esznek... Számomra a diákteázóban az a legjobb, hogy újra gyerekek közt lehetek... írta: Paulina Éva Fotó: Korányi Éva
