Új Néplap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-23 / 46. szám

Este hat órakor jár le Bush ultimátuma Irak „mélységesen hisz a békében” George Bush amerikai elnök washingtoni idő szerint szombat délig (magyar idő szerint 18 óráig) adott időt Szaddám Húszéin iraki államfőnek, hogy megkezdje csapatainak fel­tétel nélküli kivonását Kuvaitból. Az amerikai elnök péntek délután elhang­zott - a szövetségesekkel való konzultálás alapján elhatározott - ultimátumával vála­szolt az előző este Irak által elfogadott szov­jet béketervre. Ez Nyugat-Európában a re­mény és a fenntartások országonként változó visszhangját, az Irak-ellenes koalíció arab államaiban várakozást váltott ki, elnyerte az Irak mellett álló arab országok támogatását, Izraelben pedig kifejezetten aggodalmat kel­tett. Bush megköszönte Mihail Gorbacsov szovjet elnök békekezdeményezését, de azt mondta, hogy a koalíció nem fogadhat el feltételeket a Kuvaitból való iraki kivonulás­hoz, s hogy ez összeegyeztethetetlen volna az ENSZ BT határozataival. Az elnök azzal vá­dolta Szaddám Huszeint, hogy, mint azt pén­tek reggel megtudta, Kuvaitban a felperzselt föld taktikáját alkalmazza, tönkreteszi az or­szág egész kőolajkitermelő infrastruktúráját. Roland Dumas francia külügyminiszter nem sokkal Bush után nyilatkozva közölte, hogy az Iraknak szóló ultimátum a szövetsé­gesek közötti teljes nézetazonosság jegyében határoztatott el. Pierre Joxe védelmi minisz­ter pedig bejelentette: a szárazföldi akciók kezdete „mostantól ki van tűzve, mindössze órákról van szó”. A csütörtök éjjeli moszkvai bejelentés bi­zalmatlan nyugati fogadtatására - még az ul­timátum elhangzása előtt - a szovjet külügy­minisztérium szükségesnek tartotta leszö­gezni, (Folytatás a 2. oldalon) Kommentár nélkül Szakítani kell a dilettánsokkal Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatója szerint a lottó 8. heti sorsolá­sán öttalálatos nem volt. így a kö­vetkező hétre átvitt jutalom összege hárommillió forint. A nyeremények összege az illeték levonása után a következő: a négytalálatos szelvé­nyek 97 003, a háromtalálatosok 813, a kéttaiálatosok 37 forintot ér­nek. Cívis frakció Debrecen.Cívis frakció lét­rehozását tervezik a debreceni közgyűlésben, s amennyiben megalakul, egy csoportba ke­rülhetnek a szocialista, a füg­getlen kisgazdapárti és a ke­reszténydemokrata városatyák - ez a bejelentés a szocialista párt debreceni szervezetének pénteki, a városi önkormányzat eddigi munkáját értékelő sajtó- tájékoztatóján hangzott el. Iráni kezdeményezés Budapest. Csütörtök dél­után egyórás látogatást tett az Iráni Köztársaság nagykövet­ségén dr.Mizsei Béla és dr.Kis Zoltán, mindketten a Jászság országgyűlési képviselői. A be­szélgetést a nagykövetség kez­deményezte annak apropója­ként, hogy az irániak és a já­szok rokon népek. A találkozó résztvevői elbeszélgettek a ma­gyar belpolitikai életről, az üz­leti kapcsolatok bővítésének lehetőségéről. Lengyel nagy­követ Szolnokon Szolnok. Az Észak-alföldi Regionális Gazdasági Kamara megyei irodája és Petronyák László országgyűlési képviselő szervezésében február 26-án a megyeszékhelyre látogat Ma- ciej Kozminszki, a Lengyel Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, és Gimyi Gábor, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Mi­nisztériumának főosztályveze­tő-helyettese. A találkozón a gazdasági, kereskedelmi együttműködés lehetőségeiről, és a kisvállalkozások kapcsola­tairól tárgyalnak. Persona non grata Petre Roman miniszterelnök feb­ruár 11-én Antall József magyar miniszterelnökhöz intézett levelé­ben jelezte Románia érdeklődését a magyar, csehszlovák és lengyel há­romoldalú tanácskozásokon való részvétel iránt, valamint országá­nak azt az óhaját, hogy ez az együtt­működés már a Visegrádon február 15-én elkezdődő csúcstalálkozón megvalósuljon. Február 15-i vá­laszlevelében a magyar miniszter- elnök közölte román kollégájával, hogy a visegrádi összejövetel részt­vevői „nem tartják időszerűnek az együttműködés körének kiszélesí­tését sem Romániával, sem pedig más, a háromoldalú tanácskozások­hoz csatlakozni kívánó országok­kal”, „de elfogadják a konkrét fel- datatok kijelölése és megoldása so­rán a részleges együttműködést”. A pénteken megtartott Kis- gazda-MDF-tárgyalások után sem közeledtek számottevően a két párt nézetei a kárpótlási tör­vényjavaslat ügyében. A kis­gazdák számára továbbra is el­fogadhatatlan a törvényjavaslat degressziós - a vagyon arányá­ban erőteljesen csökkenő - kár­pótlási táblázata - hangoztatta Torgyán József, az FKgP parla­menti frakciójának vezetője a párt XIII. kerületi szervezeté­nek nagygyűlésén. A kárpótlás ügyében folyta­tott pártegyeztetések eddigi eredményeiről Torgyán József elmondta: bár továbbra is szá­mottevő a nézetkülönbség, mind az MDF-ben, mind a Sza­bad Demokraták Szövetségé­ben jelentősek azok az erők, amelyek hajlanak a kisgazda­álláspont elfogadására. A kis­gazdák a kárpótlás ügyében to­vábbra is ragaszkodnak ahhoz az alapelvhez: a törvénytelen­séget (Folytatás a 2. oldalon)­Megalakult a köztársasági megbízotti hivatal Az új apparátus dolgozói dr. Skultéty Sándor köztársasági megbízott előtt leteszik az esküt. A kis képen: Boros Péter belügyminiszter köszönti a dolgozókat. Fotó: Nagy Zsolt (Folyt, a 2. old.) ENGEDMÉNYES BUNDAVÁSÁR! A Kunszentmártoni Pannónia Szőrmegyárban 1991. március 1-jén 14-17 óráig március 2-án és 3-án 8-12 óráig 30 %-os árengedménnyel vásárolhatók: női-férfi-bakfis IRHA-. PANOFIX, VADBÓRBUNDÁK Minden kedves érdeklődőt szerettei várunk! PANNÓNIA SZŐRMEGYÁR, Kunszentmárton, Tiszakürti út 2. *47842/1* Igazgatót vál(asz)tanak a Tisza jegén? Nem nyugszanak a kedélyek a Külkereskedelmi Fő­iskola szolnoki kihelyezett tagozatán. Sokan úgy érzik, manipulálták őket a választások során, s nem az történt, amit a többség akart. (3.oldal) Fehér nyakkendős úttörők Az úttörőmozgalom nehéz helyzetben van. Sokan, politikai okokból, a megszüntetését akarták, de ki­derült, hogy megfelelő változtatásokkal van jövője. Megyénkben a mozgalom meg tudta őrizni széles körű befolyását, az ország úttörőinek tíz százaléka itt él. (3. oldal) Nincsenek illúzióink Pető Iván válaszolt munkatársunk - és olvasóink kérdéseire. (4.oldal) A csend hangjai Szellőhátról Parányi település Jászkisér és Jászladány között. Munkatársunk arra a kérdésre keresett választ, ho­gyan élnek ott az emberek, hogyan alakítják kapcso­lataikat, mi tartja ott őket. (5. oldal)

Next

/
Thumbnails
Contents