Új Néplap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-21 / 44. szám

1991. FEBRUÁR 21. Néplap Piacravarva » A Szolnoki Húsipari Vállalatnál mindössze 4-5 százalék a termelés csökke­nése, elsősorban a szovjet export visszafogása miatt. Kapacitása, felkészültsége alapján a vállalat keletre nagyobb, nyugatra kisebb mennyiségű árut tudna szállítani. Idén 40 éves a Fényszöy Nehezebb helyzetben tisztességes eredmény A jóval nehezebbé vált gazdál­kodási körülmények közepette is tisztességes eredményt ért el tavaly az immár 40 éves múltra visszate­kintő Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Fényképész Szövetkezet. Ez mindenekelőtt annak az eredmé­nye, hogy a vevők az elmúlt esz­tendőben elégedettek voltak a szolgáltatások áraival és minősé­gével. Persze ez nem jelenti azt, hogy a szövetkezet mentes lenne a gazdaság általános problémáitól. A vállalkozási nyereségadó-ked­vezmény megszűnése, az infláció következményeként tetemesen megdrágult alapanyagárak, ener­gia- és közüzemi díjak, valamint az alapanyag-forgalmazó monopóli­umokkal szembeni kiszolgáltatott­ság nem sok jóval kecsegtet az idén. A számottevően megnöveke­dett költségeket csak rendkívül kis mértékben érvényesítheti a szol­gáltatás díjaiban a Fényszöv, hi­szen a cég üzleti filozófiája to­vábbra is azt diktálja, hogy a kon­kurenciánál olcsóbban dolgozza­nak. Ezért február elsejével mind­össze 10 százalékkal emelkedtek a szolgáltatási díjak, holott az alap- anyagárak emelése ennek a több­szörösére rúgott. Természetesen, ez a gazdálkodói magatartás a nye­reség csökkenésével jár, tehát ke­vesebb pénz marad fejlesztésre és béremelésre, de a piaci részesedés megtartása, esetleges növelése ezt megköveteli. Dr.Kenyeres Imre, a Fényszöv elnöke a tevékenységi kör bővíté­sében látja a továbblépés lehetősé­gét, ezért vagyonvédelmi berende­zések szerelése és videofelvételek készítése mellett a közeljövőben különböző fotócikkek árusítását is tervezik. Persze a hagyományos üzletágat is fejlesztik, újabb mini­labort szereznek be, és megszépül jónéhány műterem a megyében. A „több lábon állás” elvének gya­korlati megvalósítását jól példázza a tavaly nyáron megnyílt, szerző­déses üzemeltetésű koktélbár, va­lamint nemrégen a Kontrax Rt.-vel közösen létrehozott nyugati szín­vonalú szem vizsgáló és látszeré- szeti szalon, amely néhány nap alatt népszerű lett Szolnokon. L.Z. A blicc már nem vicc! Még csak néhány napja ért vé­get az az ajándék két hetecske, amivel a Volán Vállalat „meg­lepte” Szolnok-szerte utazó kö­zönségét, pontosabban a blicce­lők népesedő társadalmát. Ez alatt az idő alatt ugyanis átmene- tileg szüneteltették ellenőr­zéseiket, illetve csak tájékozó­dás végett, maximum figyel­meztető, -felvilágosító jelleggel végezték dolgukat. Az „ultimá­tum” azonban nemrég ismét életbe lépett, s az első kontrollált napok tapasztalatairól kértem ki a szolnoki karszalagosok veze­tőjének, Rékási Lászlónak véle­ményét. Meglepő dolgokat hallottam tőle... Először is elmondta, igenis be kell látnia külön-külön minden utasnak, aki reggelente fellép a helyi buszjáratokra, hogy ezzel a drasztikus díjemeléssel is csu­pán utaztatásuk puszta lehetősé­gét fizetik meg. Máskülönben szétesne a helyi tömegközleked­tetés, mert hogyan is tarthatna lépést a vállalat, háromszorosára szökött alkatrészárakkal, vagy a gázolaj 6 forintos literenkénti drágulásával. A tét tehát maga, a túlélés volt! Ezzel együtt persze tudják jól dolgozóik is, nem alaptalan reakció a méltatlanko­dás, ám kétségtelenül ennek el­lenére is rendnek kell lennie az utakon. Talán azon is érdemes elgondolkodni, megéri-e po­tyázni akkor, mikor a bérlet ára alig több a pótdíj összegénél (mostantól 300 forint). Az pedig teljesen megengedhetetlen, hogy felháborító magatartássá fajuljon a hivatalos személyek­kel szembeni fellépés. Tulajdon­képpen legtöbbször hem is a bliccelőkkel van baj, hanem azokkal az akadékoskodókkal, akik hamarjában védelmükre kelnek. Pedig megérthetik az emberek, hogy legkevésbé az el­lenőrökön múlott ez az áremel­kedés, akik ráadásul egyelőre ugyanazért a fizetésért vállalják, viselik el nap mint nap szemé­lyes megaláztatásukat. (Akad köztük olyan is, akinek kézfejé­be harapott egy vérmesebb po­tyázó.) Utas persze van ilyen is, olyan is. Rékási László szerint az elcsípettek egyharmada vállvo- nogatva bár, de a helyszínen ki­nyitja bukszáját, s nagyjából egy másik harmad hagyja végletekig elmérgesedni a dolgot, belemen- ve a pereskedésbe. Pedig ennek kimenetele úgyis mindig ugyan­az: fizetni kell! Azokat a tizen­éveseket lehet legkevésbé meg­érteni, akik sokszor csak azért, mert sikk, 102 forintért sem haj­landók havi bérletet váltani. Rá­adásul ők azok, akik előszeretet­tel ellenszegülnek az eljáróval szemben. S igenis a szülők fele­lőssége, hogy ott legyen az a va­cak bérlet csemetéjük zsebében! S hogyan alakultak ezeknek az ominózus első napoknak tapasz­talatai? Tegnapelőtt például já­rataik tíz százalékán jelentek meg ellenőreik, s 78 bliccelőt csíptek nyakon, öt nap alatt összesen 221-et. (Míg tavaly egész februárban csak 218-at.) S félő, a helyzet még tovább rom­lik. Az eddigi tapasztalatokat alapul véve, elfogadva azt, hogy minden járaton legalább két po­tyautas közlekedik, s ezt a ha­vonta kigördülő 3500 járatra ve­títve, kikerekedik - nem tévedés - mintegy 20 millió forinttól esik el általuk a Volán. (Adaléknak talán annyit, hogy tavaly 17 mil­liós veszteséggel zárt a vállalat, mellesleg ennyiért vehetnének meg három új buszt is...) A pót­díj behajtásokból viszont soro­zatos „szőnyegellenőrzések” árán sem folyik be több, évi egyetlen milliócskánál. Rékási László elmondta még, hogy vidéken az emberek sokkal fegyelmezettebbek, ha mégis ar­ra kerül a sor, viszont a munka- nélküliek számának növekedése megnehezíti a dolgukat, hiszen szerencsétleneket nem egyszerű megsarcolni. A megváltozott pótdíj tarifák hatására a harminc napon túli feledékenység ára most már 1228 forint, plusz a menetjegy ára! Persze mindig is voltak és lesznek, akik rendre megússzák. Éppen Rékási úrnak dicskedett nemrég egyik isme­rőse, hogy tavaly április óta in­gyen buszozik. técsi Jászberény toborzóváros Hagyományőrzők a hadak útján Kistermelők a pácban Már a csapból is ez folyik. Szinte hallom az olvasók sóha­ját, amint meglátják, hogy ismét a tejről lesz szó. A tejről és a tehénről. Manapság mindkettő­ből dömping van. Legalábbis ezt szajkózzák az újságok, a rádió, a televízió. S ezt hallani a kister­melőktől is, akik meg lévéri szo­rulva levágatták teheneiket, de a vágóhíd legtöbb esetben csak sorszámot tud adni. Annyian vá­rakoznak erre a „szolgáltatás­ra”, így aztán van, aki tovább tartja drága takarmányon állatait, és van, aki maga vágja le azokat, s félek, ezzel a jövőnket is. Hi­szen ez a folyamat - s az a tény, hogy a kormányzat ez ellen nem tesz semmit - nagyon gyorsan oda vezet, hogy a tej és a hús ára is a csillagok magasságába emel­kedik. Hogy ez mit jelent az átlag vidéki családnak, talán magya­rázni sem kell. Valahogy így van ezzel a vá­sárló. De mit szól mindehhez a termelő? Lát-e megoldást, vagy éppen ellenkezőleg, ez csak a jéghegy csúcsa, amit máris lát az egész társadalom, s ott van még az alja, amit csak az láthat, aki benne él ebben a folyamatban. Erről beszélgettem Lipcsey Imre alpolgármesterrel, a Kisgazda- párt tagjával.- A tehenek levágása sajnos összetettebb hiba, mint ahogy az felületesen szemlélve látszik. A tej termelésére beállított szarvas- marhának ugyanis nincs olyan minőségű húsa, mint a hústerme­lésre neveiteké. Azzal pedig, hogy a gazdák a továbbtartás el­lehetetlenülése miatt egyre töb­ben levágnák állataikat, a jövő szaporulatától is megfosztja ma­gát az ország. S van még egy dolog, ami a tévériportokból sem derül ki egyértelműen. Annak, hogy most sok hús és tej van a piacon, nem az az oka, hogy mostanában sokkal nagyobb ezekből a termékekből a terme­lés. Sokkal inkább az, hogy a megemelkedett árak miatt visz- szaesett a fogyasztás. Ez pedig senkinek sem előnyös.- Látnak-e kiutat ebből a hely­zetből?- A nagy tejipari üzemek állí­tásával nem tudok vitatkozni, nem ismerem a költségeiket. De nem is olyan régi a példa, hogy nincs is olyan sok felhalmozott tejpor és sajtféleség, mint amennyire hivatkoztak. Nem ár­tana hát, ha a felelős ellenőrző szerv többször utánanézne a be­adott jelentések valódiságának. A kőolajról is kiderült, hogy le­hetne olcsóbban vásárolni, csak az importáló cégnek az nem ér­deke. Mindenképpen gondol­kodni kellene azon, hogyan le­hetne a lánckereskedelmet meg­szüntetni, s ez talán nem is csak a tej és a hús esetére vonatkozik. Részbeni megoldást adhatna ez a fogyasztás növekedésére, és a kistermelők előnyösebb körül­ményeire is.- Gondoltak-e már arra, hogy itt, Tiszafüreden nyitnak olyan boltot, ahol a vásárlók közvetle­nül a kistermelőktől vehetnék meg az árut?- Igen, de ehhez egyelőre még nincs megfelelő tőkével rendel­kező vállalkozó. Hiszen ehhez előírásos helyiség, berendezés kell, ami még hiányzik.- Milyen intézkedést várnak, ami javíthatna a jelenlegi helyze­ten?- Fontos lenne a kistermelők, de a téeszek szempontjából is, hogy rendeződjön végre a kár­pótlási jegyek sorsa. Ezért is ül­tek tárgyalóasztalhoz az Agrár- szövetség és a Kisgazdapárt kép­viselői. Ez pusztán a gazdasági érdekek egybeesése miatt tör­tént. Minél előbb meg kellene kapniuk az embereknek a kárpót­lási jegyeket, hiszen ha ezek a téesztagok kezébe kerülnek, ne­kik is lehetőségük nyílik állami kézben lévő feldolgozói üzemek privatizálására, s így elkerülhetik az olyan helyzeteket, hogy az ál­lami cég nem vásárolja fel a tejet, a húst, a cukorrépát, feldolgoz­hatják azt saját üzemükben. A feldolgozott terméket pedig ma­gasabb áron adhatja el itthon vagy külföldön. A kistermelőnek is létfontosságú ez, hiszen visz- szaigényelheti földjét, vagy vá­sárolhat magának néhány holdat, amin maga termelheti meg az ál­latainak szükséges takarmányt, ami sokkal olcsóbbá tudja tenni a termelést. Mert a mai magas árak egyik legfőbb oka a takarmányok irreálisan magas ára. V.I.I. Az 1848-49-es szabadságharc tavaszi hadjárata a tápióbicskei győzelemmel kezdődött, majd vonultak a seregek Isaszegnek, Gödöllőnek, Vácnak... A kiindu­ló pont Jászberény volt, ott gyü­lekezett Görgey, Damjanich, Klapka és Aulich vezetésével a magyar honvédség. Ott volt Kossuth is, aki az első győzelem hírét a hármas kerület székházá­ban, a mai bíróság épületében vette. A nevezetes esemény 140. év­fordulójáról két évvel ezelőtt a korábbiaktól eltérő módon emlé­kezett meg a város. Azon túl, hogy Jászberény szerepe addig nem is igen volt köztudomású, a készülődő rendszerváltás is új formákat, más kötődéseket kere­sett az ünneplésre, emlékezésre. Az úttörőszövetségen belül elfo­gadott és erősödő irányzat volt a hagyományőrző mozgalom, melynek külön őrsei is alakultak ekkor már a Jászságban. Ez a mozgalom vette át a kezdemé­nyezést, és Jászberény toborzó- várossá lépett elő. Tavaly csatla­kozott a rendezvényhez a Törté­nelmi Lovasegyesület, és idén ismét közösen készülnek a 142 évvel ezelőtt történt gyülekező megünneplésére. Időközben a hagyományőr­zők önálló szövetséget alakítot­tak. Programjuk két nagy törté­nelmi eseményünkre, a Rákóczi- és a 48-49-es szabadságharcra épül. Ezért tulajdonított Rakó József a szövetség elnöke nagy jelentőséget annak, hogy a rend­szerváltás közepette Jászberény új vezetői is fontosnak tartják a korábban megkezdett rendezvé­nyek folytatását, az azzal járó teendők vállalását. A történelmi tény ugyanis nem változott. A nagy történelmi eseményt az viszi közel a gyerekek világá­hoz, hogy gyerekek is voltak a honvédségben. Az is bizonyos, hogy Jászberényből indult a 12 éves Szabó József, aki Tápió- bicskén hősi halált halt. Két éve országos pályázatot hirdetett meg a város nemzeti ha- gyománykincsünk őrzésére, ápolására, és a beérkezett dolgo­zatokat díjazták. Idén ismét meg­hirdette Jászberény polgármes­tere a pályázatot. A beküldők kö­zül harmincötén jönnek el a vá­rosba az április 3-ai toborzásra, közülük a 3 legjobb pedig Jász­berény emlékéremben részesül. Ennél fontosabb azonban, hogy a város is lehetőséget te­remt a hagyományőrzőknek és minden érdeklődő fiatalnak, szü­lőföldjük, környezetük emlékei­nek feldolgozására. Közben gaz­dagodnak a példaképekről szóló történetek. Jászberény pedig az új nemzedék számára bevonul a dicsőséges tavaszi hadjárat törté­netébe. -Ip­A SZOLNOK HOLDING PÉNZÜGYI SZERVE­ZETE 1991. február 18-tól Szolnok, Kossuth u. 18/a szám alat (Árkádsor) várja kedves ügyfeleit Befektetőknek magas kamatot biztosítunk. Telefon: (56) 31-049, 40-753,40-493 r- napló Időnként elhangzik egy-egy híradás rádió­ban, televízióban arról, hogy menetrend szerint halad a szovjet csapatok kivonása hazánk terü­letéről. Jórészt el is hagyták már Magyarorszá­got a hírek szerint, már csak egy töredékük tartózkodik itt. Ideiglenesen. Mostantól ez a szó konkrétabb jelentést kap, már nem a megfogha­tatlanul távoli jövőt értjük alatta, hanem csupán néhány hónapot, hitünk szerint ez az ideiglenes­ségjúnius végéig szól. Persze, ez az egész még­sem olyan egyszerű. Folynak a nagy alkudozá­sok, ki kit kárpótoljon, s ez nem lesz könnyű menet. A karcagi önkormányzat is benyújtotta igényét az egymilliárd forintos kártérítésre. A kunmadarasi repülőtér és a Karcag határában lévő bombatér bizony keményen érintette a kör­nyéken lakók életét. Településeink fölött harci gépek röpködtek állandóan, hangrobbanások rémítették halálra pici gyerekeinket s törték be ablakaink üvegét, rongálták épületeinket, estén­ként, ha kinéztünk, sztalingyertyák lógtak az égbolton - egy szó mint száz, állandó háborús pszichózisban éltünk. A két katonai létesítmény miatt a vidék nem fejlődhetett eléggé, ezt leg­jobban talán Berekfürdő példája mutatja. A bombatéren egykori legelőinket, amelyek egyébként a Hortobágyi Nemzeti Park részét adják, tönkrebombázták, védett élővilágát el­pusztították, elüldözték. Nem sorolom tovább. A karcagi polgármesterhez váratlanul, minden bejelentés nélkül betoppanó szovjet főtisztek ezekről a dolgokról, a nekünk okozott károkról nem akarnak tudni, állítólag ők sohasem repül­tek el Karcag fölött, és így tovább. Nyilván más településekről is így vélekednek. De ezeknek a településeknek a lakói tudják, mit éltünk át kényszerű némaságban az elmúlt évtizedekben. Mert-akármi történt, hallgatni kellett. De most már nem kell. Sőt: nem szabad! Nekünk bizo­nyítanunk kell mindazt, amit a reptér és a bom­batér miatt átéltünk. Ebben viszont segíthetné­nek olvasóink: írják meg nekem mindazt, ami önökkel vagy ismerőseikkel megesett a fenti témával kapcsolatban! Körmendi Lajos Évente három busz árát potyázzák el a szolnokiak

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents