Új Néplap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-20 / 43. szám
1991. FEBRUÁR 20. Néplap 3 Köszönjük a véradást! Pénz, money, das Geld A rokkantsági fok: 30 százalék Az első véradás után Az asszisztensnő mindig ezzel a mondattal búcsúzik. Régi törvény, hogy a véradókkal nagyon udvariasnak, kedvesnek, előzékenynek kell lenni. Jókedvű a reggel a Kőolajkutató Vállalat kényelmes, modem orvosi rendelőjében. A földszinten és az emeleten zajlik az élet: izgatott suttogások, nevetgélé- sek, „heccelések” közepette telnek a várakozás percei. A vállalat segítőkész dolgozói ma vért adnak. Az egyik rendelőben két ágyon történik a vérvétel. Az egyik ágyon Bágyi Ferenc fekszik, aki épp ma ad harmincadszor vért.- Tizennyolc évvel ezelőtt baleset ért, sokáig feküdtem a kórházban, és sok vért kaptam. Azóta én is mindig adok. A csőjavító üzemben dolgozom, onnan mindenki szívesen jött. Kovács Imréné, a véradóállomás asszisztense ül Bágyi Ferenc mellett, és veszi le a vért.- A legtöbben derűsen, jókedvűen jönnek. Az első véradókba kell egy kis bátorságot önteni. Bizonyára hallottak olvasóink arról a Szeged melletti, balástyai magánvállalkozóról, aki kétezres sertéstelepet bérel. Eddig a dologban nincs semmi különös, ami érdekessé teszi, az az, hogy ultimátumot intézett a miniszterhez, miszerint ha a sertésügyet napokon belül nem teszik rendbe, egy vagon szerelvény hízóval érkezik a Parlament elé, ahol is sorsukra hagyja az ártatlan jószágokat. Az állattenyésztők áldatlan helyzetbe kerültek, mert csupán a növénytermesztők kapták meg az „aszálykáros” hitelt. Az egyébként is drága takarmányt most még magasabb áron kénytelenek megvenni a kistermelők, akiknek semmi támogatás nem jár. Sajnos ilyen gazdasági szabályozók mellett lehetetlen helyzetbe hozza a kormányzat az állattartókat. A jószágnak pedig enni kell(ene)! Rövid összeállításunkban megyénk három városából adunk visszajelzést, egyes területeken milyen helyzetben vannak kistermelőink. Túrkevén az elmúlt évben sokan vették igénybe az újrakezdési kölcsönt mezőgazdasági kistermelés beindításához; sertés- tartásra, szarvasmarhatartásra rendezkedtek be. A felvásárlás akadozása azonban bizonytalanná teszi azokat, akik állattartással foglalkoznak. Ha rövid időn belül nem történik jelentős javulás a hízottsertés-felvásárlásban, akkor helyzetük kilátástalanná válik. A tejtermelők bízhatnak abban, hogy a városban megalakult tejszövetkezet segít értékesítési gondjaikon. Gyapjú - a tűzbe? A karcagi Nagy Lászlóné egyéni kisgazdálkodó újrakezdési kölcsönnel kezdte a birkatenyésztést. Most nyolcvan darab az állomány, télen az udvar hátsó traktusában tartják őket. Nyáron, mivel áfész-szakcsoporttag, a bombatérre viszi ki legeltetni őket. Ez birkánként 300 forint kiadást jelent az idényben. Gond van a takarmányozással De hogyan is történik valójában a véradás? Sokan, akik húzódoznak tőle, azt se tudják, mitől ódzkodnak. Nos, az önkéntest véradás előtt megvizsgálják - belgyógyászati és laborvizsgálatok szükségesek. A véradás egy ágyon fekve történik, miközben a pácienstől 400 ml vért vesznek le. Utána terenészetesen enni és inni kell, és a jobb szívű munkáltatók aznapra szabadságot adnak. Hogy mennyire igaz Kovács- né véleménye, miszerint az első véradókba bátorságot kell önteni, ezt Nagy Istvánná tanúsíthatja a legjobban, hiszen ő ma előszörjött. és az értékesítéssel. A lerakatok árai irreálisan magasak, ők viszont nem képesek önellátásra beállni, mert a féijét rokkantnyugdíjazták. Az elletések után a bárányokra jó ideig égetni kell éjszaka is a villanyt, ez is a kiadást növeli. A „maszek” átvevő és az állatforgalmi súlykategóriái csak papíron léteznek. Például a bárányok 14-18 kilogramm közt megállapított kategóriájában jó, ha a 16,5 kilogrammos jószágot még elfogadják. A gyapjú kilóját ’89 őszén még 180 forintért vették át, a ’90 őszi ár 30-40'között mozgott. Három mázsa a nyakukon is maradt, mert nem voltak hajlandók fillérekért leadni. Úgy tűnik: az infláció néhány hónapja veszteségesbe fordította vállalkozásukat. Idén januárban az asszony már a megemelt kamatot sem tudta befizetni az OTP-ben. De addig talán nem következik be nagyobb baj, amíg az állatforgalmi vállalat meg tudja tartani olasz átvevőjét. Méz, méz, méz, termett méz... Az átlagostól jobbnak mondható a jászberényi méhészek helyzete - mondja a Szatmári László Méhész Egyesület elnöke, Molnár György. Ez elsősorban szervezettségüknek köszönhető, mely jelentős mértékben segíti termékeik értékesítését. Állandó a kapcsolatuk a magán- kereskedőkkel és állami kiszerelőüzemekkel, valamint az áfésszel. Jó lehetőséget jelent az 1988 óta évente megrendezett országos mézvásár, amely egyben szakmai találkozó is. Áz egykori méhészklubból tavaly jött létre az egyesület, amely továbbképzéssel, szakmai kirándulásokkal, segédeszközök beszerzésével segíti a méhészeket. Igen komolykárokat okozott viszont nekik az elmúlt években mértéktelenné vált rovarirtó szerek alkalmazása. Sok a gond a méhek egészségi állapotával. Létezik ugyanis egy Egy éve kaptam meg ezt a feladatot, bizony nem könnyű szervezni. A tegnapi napom ráment, hogy találjak olyan embert, aki Rh-negatív. Az a baj, hogy sok régi véradó elment kft.-be, és van olyan főnök, aki nem engedi el a dolgozót. A vállalatnál szerencsére ez nem gond, a vezér- igazgató mindig engedélyt ad.- Nehéz rávenni az embereket, hogy eljöjjenek?- Minden másra nehéz megmozgatni őket, de véradásra nem. Eddig évente kétszer szerveztük meg, az idén először próbálkozunk azzal, hogy háromszor legyen. Paulina Éya Fotó: Korényi Éva veszedelmes vérszívó élősködő - az úgynevezett ázsiai nagyatka, amely súlyos pusztítást tud okozni az állományban. Talán még most kerül piacra ennek hatásos ellenszere. Az infláció a méhészek helyzetét is megnehezítette. Drága lett a kaptárak alapanyaga, a fűrészáru, és meglehetősen érzékenyen érinti őket a fuvarköltségek emelkedése, amely gátolja a vi- rágzási időszakokhoz alkalmazkodó vándoroltatást. Üzleti szempontból nem volt túl sikeres a tavalyi év. A fagyveszély, a szárazság következményeit ők is megszenvedték. A Nyugat-Eu- rópában és Japánban igen kelendő - legmagasabb értékesítési árú - akácmézből kevés gyűlt össze. Bővíteni, szakmai színvonalában gazdagítani szeretnék a mézvásárokat. Elképzeléseik között szerepel egyesületi címkével megjelölt termékek nagyobb tételű értékesítése Nyugat-Európá- ban, amelynek mennyiségi hátterét azévenkénti 25 vagon mézből biztosítanák. így nevezik a társadalombiztosításban, ha valaki munkavégző képességét valamely mértékben elveszti. Adott esetben mi azt tételezzük fel, hogy ez 30 százalékos, azaz a tényleges feladatok elvégzéséhez képest ennyivel kevesebbre képes az adott személy. Nos, az önkormányzatok esetében ezzel a hasonlattal lehet jellemezni legjobban a helyzetet. Megvan a feladat, sok esetben nem is önként vállalt, s ehhez képest a források csak annak 70 százalékos teljesítését teszik lehetővé. Elemzésünkhöz igénybe vesszük az ex- pénzügyminiszter legutóbbi előadásán elhangzottakat. Békési Lászlónál pedig jobban, kevesen értenek ehhez a témához. Hatalmas összegről van szó, mintegy 20-21 milliárd forintról, ami önmagában is rávilágít arra, hogy az önkormányzatok gazdasági megalapozottsága igen gyenge lábakon áll. Ugyanakkor a külső szemlélőkben sok megalapozatlan illúzió is él. Ilyen péládul a vagyonnal való gazdálkodás lehetősége. Az okfejtést kezdjük is emiatt ezzel. Az osztalék még vágyálom A vagyonnal való gazdálkodás esetén fontos a vagyon pontos meghatározása, beleértve annak körét és nagyságát, a gazdálkodás, a hozadék kalkulációs szabályait. Ezek ma még jórészt hiányoznak. Az önkormányzatoknak átadandó, mintegy 1300 milliárd forint főleg infrastruktúrában van meg. Profitorientált vagyon ebből igencsak minimális lesz. A tanácsi vállalatok privatizációjából 50 százaléknyi összeg az önkorányzatoké. Nagy kérdés itt azonban az, hogy milyen ütemben, mikor és hogyan valósul meg a folyamat. Ráadásul lesznek olyan vállalatok, amelyeknél az illetékességet, majd az osztozkodás mértékét is meg kell határozni. Mert mi van akkor, ha egy vállalat több önkormányzathoz tartozik? A bevétel itt már igen szerény lehet. Ennek a vagyonrésznek az értéke országosan 160Viharos előjáték és egyezkedés eredménye a kárpótlási törvénytervezet. A kormány kárpótlási jegyekkel kívánja megoldani a részleges kártalanítást. Mit jelenthet ez azoknak, akik érdekeltek benne? Vannak, akik elvetik; úgy ítélik meg, hogy nem lehet igazságos, sem jogszerű. Van, aki jónak, van, ki hibás részmegoldásnak tartja az elképzelést. Úgy kell igazságot szolgáltatni, hogy az ne váljon a gazdasági nehézségek és társadalmi ellentétek forrásává - mondják mások. Megint mások azt mondják, nem átfogó jóvátételben kell részesíteni az egykori tulajdont, hanem a jelen élethelyzetet kell előnyben részesíteni, az egyre nehezebb körülmények között él270 milliárd forint. Ebben az évben összesen 80 milliárd forintnyi vagyont szeretne a kormány privatizálni. Ha a tanácsi vállalatokat arányosan vesszük, akkor látható, a mintegy háromezer önkormányzat 5 milliárd forint bevételhez juthat ilyen úton. Általánosságban elmondható, hogy az lenne a jó, ha az önkormányzatok természetes termelési feltételekhez juthatnának, beleértve a földet, kereskedelmi egységeket is. Ha sikerülne ebben az évben ezeket megszerezni, akkor már most lehetne osztalékhoz jutni. Ez azonban inkább vágyálom. Ahol 40 százalék a hiány Az önkormányzatok bevételei között fontos helyet foglalnak el a költségvetéstől megszerezhető erőforrások. Ennek egy része alanyi jogon az állandó lakosokra számítva jár. Másik része feladatra jár, de itt csak részben adják meg a pénzt az egyébként kötelező feladatra. Átlagosan, ha a feladatok költségeit 100 száazléknak tekintjük, 60 százalékos a fedezettség, ami katasztrofálisan kevés. Ezt más forrásokból kell kiegészíteni. Nagy kérdés, hogy honnan. Az esetleges céltámogatások egy része címzett, rekonstrukciókra szolgál, másra nem használhatók. A pályázható céltámogatásokat elvileg akárki megcélozhatja az ön- kormányzatok közül. A pályázati feltételek éppen a napokban jelentek meg. Február 28-ig a tervek szerint be is kell nyújtani őket. Lehetséges célok az egészséges ivóvíz megteremtésétől kezdve az iskolafejlesztésen keresztül a megkezdett beruházások befejezéséig terjedhetnek. Az önhibájukon kívül forráshiányos települések szintén rövid határidőn belül pályázhatnak 5 milliárd forintra, de ebből is 1,4 milliárd a tartalék. Ezt eséllyel a válságövezetek települései pályázhatják. Megyénk nem ilyen. Ez azonban nem azt jelenti, hogy egyes települések nálunk eleve esélytelenek. Mindezt egészíti őket. Mit mondanak azok, akik itt élnek, közel hozzánk, s netán érdekeltek is az ügyben? íme néhány vélemény: Baráth Károly fényképész kisiparos Jászberényben. Nem közvetlenül érdekelt, de véleménye azért van róla. Nem hiszi, hogy apja földjét érintené a dolog, mert azt annak idején államosították, s úgy tűnik, arra nem vonatkozik a törvénytervezet. Egyébként az egészet amolyan „nesze semmi, fogd meg jól!” megoldásnak tartja, amiből csengő forintot nem látni. Azt sem hiszi, hogy a kárpótlási jegyekkel bele lehetne fogni bármilyen vállalkozásba. Felesége még hozzáteszi, hogy akiknek vissza akarják adni a földet, már igencsak hetven-nyolcanévesek, a gyerekeik pedig nem értenek a ki az SZJA, amelyről már egy évvel ezelőtt is kimutattuk, hogy a kormányzati propaganda nem túl tisztességes ez ügyben. Nos, ez most is így van, ráadásul a két évvel ezelőtti adóösszeg felét kapják az önkormányzatok. Hogyan hajtsunk be 15 milliárdot? A fentiek együtt adják a hetven százalékot. A maradékot kellene pótolniuk az önnkormányzatok- nak. A helyi adókból tehát 21 milliárd forintot kellene behajtani, amiből elvileg a régi tanácsi adók alapján 6 milliárd forint megvan. A hiány tehát 15 milliárd, amit vagy behajtanak, vagy a feladatot nem végzik el. Mind a kettő népszerűtlen, így tehát jó megoldás itt nem létezik. Feltehetőleg ez is volt a cél. Néhány önkormányzatnak így is el kell gondolkozni azon, hogy bevezesse már az idén a hely i adókat. Nekik, bár nemcsak nekik, szólnak a következők. A lakáscélú építményadó bevezetésében nincs nagy pénz. Itt a „politikai kár” jóval nagyobb, tehát nem javasolható. Nem lakáscélú építményadóknál már más a helyzet. Kommunális adó esetében a vállalkozások felé már lehetne nyitni. Túlzottan nem korlátozza a vállalkozásokat, viszont jelezné a település iránti felelősséget. A lakosság esetében viszont most csak rossz emlékeket ébreszthet. Lásd: tehó, községfejlesztési hozzájárulás. A telekadónál jelzésszerű bevezetése, főleg közületek esetében, szintén az előremozdulást sejteti. Az idegen- forgalmi adó eléggé megfoghatatlan. A helyi iparűzési adónál általános megközelítést nem lehet adni. Nagyobb településeken inkább igen, kisebbeknél inkább nem javasolható. Ha végül is nem vezetik be a helyi adókat, és a feladat szorít, akkor jön a következő lépés. Ez további vizsgálódás tárgya lehet. Csak remélhetjük, az erről szóló cikket nem kell megírni. Füle István földműveléshez, mert elszoktatták őket. Az utóbbi évtizedekben egyszerűen nem volt szükség arra, hogy az emberek megmaradjanak a földnél, értsék, szeressék és műveljék. Buck Ferenc kőműves kisiparos, aki szintén jászberényi, édesapja tíz hold földjének várományosa lehetne. Édesapja már nem él, édesanyja pedig, ha visszakapná, szétosztaná hét gyermeke között, ők meg fejenként tíz mázsa szenet kaphatnának az áráért. Nem minden alap nélkül hozzáteszi még, hogy azok se tudják eldönteni, hogy mit akarnak, akiknek ez lenne a feladatuk. • Karcagi híreink is hasonlóak. Sokan azt tartják valószínűnek, hogy a kárpótlási értékpapírok azokhoz kerülnek majd, akik már most is tehetősek. A legtöbb érintett ugyanis ma megélhetési gondokkal küzd, örül majd, ha megszabadulhat az értékjegytől, s a kapott pénzzel enyhíthet valamit helyzetén. Azt is mondják, hogy teljes és mindenki számára meg- nyugató igazságot nem lehet szolgáltatni. Ez a mostani tervezet is csak újabb igazságtalanságokat szülhet, mert csak egy szempontból kívánja rendezni az elszenvedett sérelmeket: a volt tulajdonosok szempontjából. Egyben viszont minden vélemény azonos: az SZDSZ parlamenti frakciójának javaslatát képtelen és megvalósíthatatlan elképzelésnek tartják. Egy régi háztulajdonos gyermeke így nyilatkozott: felnőtt fejjel érte meg szülei meghurcoltatását, a „kuláklistázást”, a kilakoltatást. Egy életre megmaradt benne, azóta nincs bizalma a politikához. Nem követel vissza semmit, mert ma sem biztos abban, nem vonják-e holnap mindezekért felelősségre. Ő és családja nulláról indulva újra talpra állt, egyet szereme: nyugodt, háborítatlan, munkás hétköznapokat.- pl - dá napló Sohasem hittem volna, hogy az embernek hiányozhat egy köztisztasági alkalmazott, vagy, ahogy mifelénk mondják, egy utcaseprő. Pedig hiányozhat. Erre most döbbentem rá, amikor a konyhaablakon kitekintve megláttam P-t. Engedtessék meg nekem, hogy csak így, nevének kezdőbetűjével jelöljem azt a már alighanem középkorúnak számító férfit, aki most is úgy gyűjtögeti össze a konténer kincsei között válogatva, hanyag eleganciával ejtve a számukra értéktelent a nyar- galászó szelek elé. De P. most gondosan összeszed mindent, visszagyömöszöli a konténerbe, nem lötyög, nem késlekedik, megy tovább, nyilván egy másik szemétlerakó helyhez. P. utálja a rendetlenséget. Már akkor is utálta, amikor egyszerű utcaseprő volt. Korán reggel vidáman söprögette a főtér járdáit Karcagon, s amíg idősebb társa szenvedélyesen fütyült, addig ő váltott egy-két mondatot a jövő-menő emberekkel. No, nem valami mé- lyenszántó párbeszédek voltak ezek, csak amolyan, „hogy vagy, szép időnk van”-szintű megnyilvánulások. De P. volt, jelenség volt, érdekes színfoltja a városnak, akik ilyen-olyan fontos, vagy fontosnak vélt beosztásuk miatt szorongva pillantottak körül, hogy jaj, mit szólnak az emberek, hogy ő meg egy utcaseprő... Pedig P. miatt igazán kár volt szégyenkezni, hiszen ez a mindig derűs seprős ember szerette a munkáját, szenvedélyesen, lelkesen dolgozott, mondhatni elhivatottan, precízen, s láthatóan boldog volt. Tiszta volt a város. Ez persze akkoriban nem is tűnt fel, szinte természetes volt, s köszönhettük ezt P-nek és társainak. Föl sem tűnt, hogy egy ideje nem látom őket. Néha láttam ugyan egy-egy méla undorral, kényszeredetten sepregető közmunkást, de P-t nem. S ez csak most ötlött eszembe, hogy megláttam őt a konténer mellett. Nyilván más beosztást kapott, nem sepreget már. Hiányzik. Ha ő húzgálná a seprűt most is, biztosan nem panaszkodnának az emberek, hogy az első hóesés után már nem lehetett eljutni a város központjában a toronyháztól a vásárcsarnokig nyaktörés nélkül. És a város szemetes. És senki sem kérdezi jneg, hogy vagy, senki sem jegyzi meg, milyen időnk van. Körmendi Lajos- Korábban a Vendéglátónál dolgoztam, ott nem szerveztek véradást. Már ősszel is el akartak hozni a kolleganőim, Feltser Lajosné és Sulyok Istvánná, de akkor még gondolkodtam rajta.- És nem félt?- Dehogynem! Egész héten szorongtam.- Most, utólag mi a véleménye? ■ - Nem volt alapja a félelemnek. Legközelebb is eljövök. Galambosi Lajosné, a vállalat Vöröskereszt-titkára elégedett a mai nappal:- Százhúszan jelentkeztek, eddig hetvenen adtak vért. Mit pótol a kár(pótlási) törvény? Kistermelőkről
