Új Néplap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-16 / 40. szám

1991. FEBRUÁR 16. 9 Már csak két hónap SZÍNHÁZAVATÓ A UliOMFlVAL Az „újjászülető” színház falai megszabadultak az állványok öle­léséből, külseje immár csaknem teljes szépségében pompázik. Ám belül még - ahogy mondani szo­kás - lázas munka folyik, de mi­képpen hírlik: április 19-re, a szín- házavatóra minden készen áll majd. Alig két hónap, s immáron elkezdődött a premierre a művészi felkészülés is, Taub János vezérle­tével formálódik a koncepció, stí­lusosan az ünnepi nyitásra az in­tézmény névadójának, Szigligeti Edének legismertebb vígjátékát viszik színre, méghozzá eredetien új színpadi kivitelben, mondhatni a szolnoki társulatra szabva a ko­médiát. ínycsikladó produkció ké­szül, amit egyelőre még a már köz­readott szereposztás sejtet. Mert az meghökkentő lehet, hogy Taub el­képzelései szerint a hős szerelmes Liliomfit ezúttal majd Garas De­zső játssza, de az méginkább feliz­gathatja a képzeletet, már-már kis­sé bizarmak tűnhet, hogy Szellem- fi, a jellemszínész maga Törőcsik Mari, azaz férfi szerepben női szí­nészt láthatunk. De fordítva is megesik, hisz Győry Emilre oszta­tott ki a vénkisasszony, Kamilla megformálásának feladata; s míg Bajcsay Mária a fogadós lesz, ad­dig leányát - igen nem tévedés - leányát Mertz Tibor alakítja. De kibővül a vígjáték szereplőgárdája is, hisz megjelenik majd benne Kukorica Jancsi, Iluska, a francia király, no meg a királykisasszony, továbbá Dankó Pista is, egy „törött hegedűművész”. Taub János tehát igazi meglepetéssel kíván szolgál­ni, mozgósítva a társulat szinte va­lamennyi tagját, így részt vesz a játékban a Magyar Színészkamara szolnoki tagozatának kórusa, vala­mint a Magyar Színházművészeti Szövetség szolnoki szekciójának tánckara. Természetesen később szólunk majd a készülő előadás, e furcsán mulatságosnak mutatkozó előadás részleteiről is, megismer­tetvén a rendező konkrét elképze­léseit. Párhuzamosan a Liliomfi előké­születeivel javában tartanak egy másik premier próbái, a Szoba- színházban Ibsen A vadkacsa című drámájának színre vitelén szorgos- kodnak, Fodor Tamás irányításá­val, ő rendezi a klasszikus norvég darabjának kamaraszínházi elő­adását. Ami érdeklődést válthat ki több szempontból is; egyrészt, Ib­sen ritka vendég a Szigligetiben, sőt eddig talán nem is játszották Szolnokon, meg azért, merthogy Ibsen Vadkacsáját próbálják a Szobaszínházban vadonatúj magyar szöveggel ke­rül a közönség elé, azaz Kúnos László fordításának is ez lesz a premierje. De azért is figyelmet érdemel, mert a szerző egyik legiz­galmasabb, művészi megoldás szempontjából legproblematiku­sabb művének bemutatóját vállal­ja a színház. „Viharos meglepetés, művészi szenzáció volt, mikor ez a sokarcú, ködös tragédia kará­csony napján forradalmi dobba­nással lépett elénk először a Folies. Caprice színpadán. És a Thália Társaság diadalra vitte a Vadka­csát: Ibsen legnehezebb, legködö­sebb darabjának tapsolt Buda­pest” - írja 1906 januárjában az előadásról a Budapesi Naplóban Kosztolányi Dezső. S most a Vad­kacsa Szolnokonás bemutatkozik, méghozzá egy márciusi estén, pontosan 12-én este 7 órakor a szo­bányi színházban. A főbb szere­pekben: Győry Emil, Mertz Tibor, Mucsi Zoltán, Spolarics Andrea, Bajcsay Mária, Derzsi János, és a tizennégy éves Hedvig szerepében egy szolnoki diáklány debütál, Szentendrei Angéla. Egyébként ez lesz az évad ötödik szobaszínházi bemutatója. V.M. A szakemberképzésen van a hangsúly Az Erősáramúban nincs szükség profilváltásra- A Liska József Erősáramú Szakközépiskola nemcsak elneve­zéseiben, hanem profiljában is so­kat változott. Most újabb profilvál­tás következik, vagy egy nyugal­masabb időszak? - kérdezem Hta­vacska Andrásné igazgatónőt.- Szándékaink szerint az utóbbi. Az ötéves technikusképzés felvál­lalása a kezdettel együttjáró döc- cenők után közeledik ahhoz a megoldáshoz, amely differenciál­tabban képes reagálni a gyerekek képességeire és ambícióira. Ez annyit jelent, hogy a hozzánk ke­rülő 14 éves gyerek számára há­rom lehetőség adódik. A második év után eldöntheti, hogy még két évig tanul nálunk vagy csak egyig. Az utóbbiak épületvillamossági szakmunkások lesznek, az érettsé­gizők villamosgép- és készülék- szerefő szakmunkás-oklevelet is kapnak. További lehetőség az ötö­dik évben megvalósuló technikus- képzés, amelynek elvégzése után villamosgép- és berendezéstechni­kussá minősítjük a végzősöket. Mindez hozzávetőleg úgy alakul, hogy tanulóink egynegyede három évig, a fennmaradó rész négy évig, s további 25-50 százalékuk öt évig tanul nálunk.- Miért előnyösebbek ezek a megoldások a korábbinál?- Egyrészt több döntési lehető­séget adunk, másrészt minden va­lószínűséggel kiiktatódnak azok a jelenségek, amelyek teljesítmény­csökkentést vagy -visszatartást eredményeztek.- Mi jellemzi a tanulók teljesít­ményét? Mennyiben igazolódik az az előítélet, hogy ez „csak” egy szakközépiskola?- Az efféle megjegyzések miatt sokat bosszankodom, mert jogta­lannak érzem őket. Az persze igaz, hogy-nálunk a szakemberképzésre helyeződik a hangsúly, gyerekeink alapvetően műszaki érdeklődésű­ek és jelentős hányaduk nem jász­berényi. Számomra a nagyon meg­nyugtató az, amit a továbbtanulási adatok mutatnak. Nálunk tavaly­előtt tíz jelentkezőből nyolcat, idén tizenhétből tizenhármat vet­tek fel egyetemre vagy főiskolára. A műszaki egyetemre jelentkezet­tek mindegyikét felvették, agrár­egyetemre is került egy gyere­künk. Hagyományosan jól szere­pelünk a szakirányú tanulmányi versenyeken, idén például négy gyerek lett a szakma kiváló tanu­lója. De ugyanilyen büszkék va­gyunk azokra a gyerekekre, akik fizikai feladatok megoldásában je­leskednek és azokra is, akik éppen a Kölcsey Ferenc emlékére rende­zett versenyen mutattak fel ki­emelkedő eredményt. Úgy érez­zük, a város határán túl jobban el­ismernek bennünket, mint azon belül. Pedig egy városnak talán az sem lehet közömbös, hogy milyen a külső megítélése.- Feltételezésem szerint egy ilyen anyag-, műszer- és műhely - igényes iskola számára meglehe­tősen nehéz biztosítani a megfelelő működésifeltételeket. Hogyan tud­ják ezeket előteremteni?- Ez korántsem könnyű feladat. Például egyáltalán nem vagyok nyu­godt amiatt, hogy a központi norma­tívák szerint 39 ezer forint jutott egy szakközépiskolára. Úgy érzem, szo­rosan ide tartozik, hogy eddig is meg­próbáltunk a magunk erejére támasz­kodni. Tavaly például felújításokra kaptunk a tanácstól 670 ezer forintot, amelyet saját költségvetésünkből ki­egészítettünk, így végül 3,3 milliós munkát végeztettünk el.-Úgy tudom, elsőként kezdemé­nyezték alapítvány létrehozását, amellyel szintén új utakon járnak.- Névadónk, Liska József emlé­kének akarunk adózni a 100 ezer forintos alaptőkével létrehozott alapítvánnyal, amelynek kamatai­ból egyúttal legjobban teljesítő, legtehetségesebb tanulóink elis­merését is meg akarjuk oldani. Egyébként továbbra is szívesen fo­gadjuk öregdiákjaink, patrónusa- ink támogatását, felajánlásaikat a Magyar Hitelbank 451 10 665 számlájára fizethetik be. Pethő László Megújulás előtt, módosításokkal Tudományos élet vidéken is u.i Megújulás előtt állnak a volt szocialista tömb országai, a ma­gyar társadalom és gazdaság. Megújulás előtt a magyar tudo­mányos élet. Nyilatkozatok, dek­larációk ezrei országok, pártok, szervezetek, intézmények és sze­mélyek részéről, s formálják a mé­diákon át a közvéleményt. Ki-ki „szakszerűen” a saját területéről nyilatkozhat, ám ebben szükség­szerűen „elfogult”. A tudomány azonban természetéből fakadóan objektív, de legalábbis igyekszik szakszerű és elfogulatlan lenni. Mi is történik ezen a területen? Az MTA elnöksége kinyilat­koztatta, hogy ezentúl a politikától függetlenül, csakis a tudomány szempontjait nézve követel magá­nak autonómiát. Mérce a nemzet­közi színvonal, s a tudo­mánypolitikának ilyen irányba kell kibontakoznia. Komoly mó­dosítások szükségesek: meg kell szüntetni a politika befolyását; a nyugatiak által nem ismert, szovjet típusú továbbképzési (minősítési) rendszert, amelynek két sarkalatos pontja a kandidátusi fokozat és a Tudományos Minősítő Bizottság, amely kompromittálódott. A tudo­mányos továbbképzést és minősí­tést az egyetemek és az Akadémia - esetlegegy közbeiktatott Athene- ummal az angol rendszer szerint - veszi majd kezébe. Az eddigi egyetemi (kisdoktori) fokozat szintjét megemelve, a kandidátusi színvonalára emelve az egyetem (s esetleg az Atheneum) ítéli meg (Ph.D.). Az akadémiai doktori (nagydoktori) fokozat már az MTA hatókörébe tartozik szint­úgy, s természetesen az akadémi- kusság is. E két utóbbit nem disszertációra, hanem életműre vagy rendkívüli tevékenység és eredmény elismerésére adomá­nyozzák. Igen szimpatikus volt Kosáry Domokos kikötése, misze­rint sem az akadémikusok, sem a minősítettek közül senkit ki ne zár­janak; ne legyen új diszkriminá­ció, noha igazán akadnak nem odavalók. Ugyancsak a változások ellenére megőrizhetik (vagy átmi­nősíthetik) a fokozatot szerzettek címeiket. S bár nem nyugati típusú intézmények az akadémiai kutató- intézetek (csoportok), ezeket bűn lenne felszámolni. Csupa helyes elv, amelyekkel bárki egyetérthet: megreformáljuk vagy megszüntetjük a rosszat; megújítjuk, amiben van fantázia, s így integrálódunk Európába. Ám Ady sorai kísértenek: „Még magasról nézvést megvolna az or­szág”. Igen, mert mint minden mást, ezt is Budapest-centrikusan, a vidékre nem tekintve, jóllehet Európára hivatkozva intézik. Eu­rópába azonban nemcsak a buda­pestieknek, de az ország nagyobb részét jelentő vidékieknek is joga van belépni, ha ugyan eddig is olyan távol voltunk tőle, mint so­kan hirdetik. Mi volt eddig? Nyíregyházán, Nagykanizsán, Győrben vagy Szentesen, Szege­den lehetősége volt bárkinek, aki komolyan vette szakterületét, hogy tudományos fokozatot sze­rezve megméresse magát. Elvé­gezve az egyetemet muzeológus­ként, orvosként, közgazdászként, a mezőgazdaságban vagy iparban, közép- vagy főiskolán egyetemi doktori, majd 35-50-55 éves korá­ra kandidátusi fokozatot szerezhe­tett; attól függően, hogy munkahe­lye, s egyéb lehetőségei milyenek voltak 35-50-55 éves korára. S né- hányan, ha továbbra is kitartóan dolgoztak, s megvoltak a munka- feltételei (szabad idő; kutatási és kísérleti feltételek, stb.), még ma­gasabbra emelkedhettek, gazda­gítva a tudományt. Kétségtelen, hogy ez sokkal nehezebben, s las­sabban ment, mint azoknak, akik központi, jól felszerelt, s csak ku­tatási célokra specializálódott inté­zetekben, munkahelyeken a köz­pontban dolgoztak. Megszerezve a kandidátusi vagy ennél magasabb fokozatot, az illető intézményesen bekapcsolódhatott a tudományos életbe a Tudományos Minősítő Bi­zottság révén: aspiránsokat felvé- teliztetett, minősítő bizottságok tagja lehetett, opponált. Helyben pedig rangja és tekintélye révén kis szellemi kört is kialakíthatott. Kialakíthatott még akkor is, ha ezt bizonyos „felsőbb helyi szervek” nem nézték mindig jó szemmel. Bekapcsolódhatott a tudományos életbe országos és nemzetközi szinten még akkor is, ha épp a fo­kozat megszerzése miatt fokozott ellenőrzésben is volt része. Mit nyújt ezzel szemben az új rendszer? Mindenekelőtt azt, hogy már az alsó fokon sincs igazi mérce. Nyu­gaton, Amerikában kialakult ér­tékrend van, s nem mindegy, hogy valakit vagy esetleg egy-egy szak­mát Cambridge, a Sorbonne vagy Jéna, a Yale vagy a bloomingtoni egyetem minősít. Hol van nálunk akár csak olyan „objektívnek tet­sző” szakmában, mint a nyelvé­szet mérce, értékrend egyetemeink között? Mikor fog ez még kiala­kulni? Hisz azok minősítenek, akiknek bár van fokozatuk, kated­rájuk, de gyakran csak a „párt ke­gyelméből”, amelyet most „Ko­sáry kegyelme”' biztosít számuk­ra. Másfelől. Hihetőleg egy ambi­ciózus ember tíz évvel az egyetemi diploma megszerzése után meg­szerzi a megemelt szintű Ph.D. fo­kozatot, amely az egyetemhez (esetleg az Atheneumhoz) kötött, de semmiképp az Akadémiához. S ezzel szinte haláláig meg kell elé­gednie, hisz nem országos vérke­ringésbe, csupán az egyetem bo­gárkarikájába került. Magának - s nem intézményes formában - kell tüsténkednie, hogy kapcsolatot építsen ki azokkal, akik majd - öreg vagy vén korára! - életműve alapján javasolják egy magasabb címre (ha ugyan megéri?). Vidé­ken a Ph.D. fokozatot meghaladó szint a távolba vész: vagy feladja helyét valaki, s elmegy (hol akkor a vidék életének eijesztője?), vagy belenyugszik sorsába; netán kilin­csel potentátok kegyeiért. A magasabb szint mércéje Eu­rópa, úgymond. De van-e esélye Túrkevéről, Csongrádtól, Sáros­patakról vagy Keszthelyről valaki­nek arra, hogy nemzetközi kap­csolatokat építsen ki, amikoravár- ható vasúti és postai tarifa szerint (s az intézmények ellátottságát te­kintve) még pesti konferenciák vagy egy Kazinczy-féle levelezés költségei is elérhetetlenné lesz­nek? Jóllehet nyíltak a határok, de nőttek a költségek, s mi, csakúgy mint eddig, igen távol esünk a köz­ponti pénzalapoktól. Ám azok, akik a korábbi érában kiépítették intézményük révén külföldi kap­csolataikat, most is jól járnak. Erre azonban vidékieknek alig volt le­hetőségük, hisz őket még jobban ellenőrizték, s a helyi szervek ala­csonyabb szintű megítélése korlá­tozta őket. Ma véleményem sze­rint nem a valós teljesítmények, hanem a kapcsolatok számítanak a külföldi publikációban és a hivat­kozásokban, s itt vidéknek re­ménytelen hátránya van. Ennek alátámasztására idézek egy művet. Paládi-Koyács Attila: „Néprajzi kutatás Magyarorszá­gon az 1970-80-as években”, Bu­dapest, 1990. Az MTA Néprajzi Kutatócsoportjának kiadása. A 270 oldalas művet elolvasva a mú­zeum szót, s az egyetemet is nagy keresés után, többnyire statisztiká­ban lelhetjük fel. E két évtized néprajzi kutatása azonos az MTA Néprajzi Kutatócsoportjának, azon belül is néhány személynek a működésével. Úgy tűnik, e szak­máért csakis ők tettek valamit. Nem számít, hogy a néprajzosok nagyobb része múzeumokban, sőt vidéki múzeumokban dolgozik, s egyetemeken. Hogy az ELTE Folklór Tanszéke vagy a KLTE Néprajzi Intézete, de a szegediek is nemzetközi színvonalú, meny- ny iségileg is tiszteletreméltó kiad­ványai viszik hírünket külföldre, s foglalkoztatják a hazaiakat. Hogy múzeumi kiadványok sora kelt külföldön elismerést. S hogy ta­valy, a Néprajzi Társaság centená­riumára a társaság története, a ma­gyar néprajz története, s a múzeu­mok anyagát ismertető, s ezt cáfo­ló kötetek jelentek meg. Ők az Akadémiai Kutatócsoport, s ők in­formálják az Akadémiát. Tőlük várjuk majd életművünk elismerését? Szabó László Könyvvására könyvtárban No, nem kiárusí­tásról van szó, hanem arról, hogy Öcsödön nincs könyvesbolt. így átme­netileg a könyvtár ad helyet Szabó Ferencné nyugdíjas könyvbizomá­nyosnak, akihez hamar eljutnak a legújabb müvek is, hiszen a lánya egy budapesti könyvesboltot vezet (T.Z.) Jászsági Művészeti Szabadiskola A szent korona tűzzománcból? Sisa József jászberényi iparmű­vész 1984-ben kapcsolódott be a kecskeméti székhelyű nemzetközi zománcművészeti alkotóműhely munkájába. Azóta rendszeresen részt vesz az éves szimpóziumo­kon, amelyeken több országból összesereglett zománcművészek találkoznak. De nemcsak ott, ha­nem más művészeti szabadiskolá­kon is megfordul, és tanítja a zo­mánctechnikát művészkedő ama­tőröknek, hivatásos művészeknek. Ezeken a nyári táborokon rend­re visszatérnek a régi tanítványok, hogy közösen dolgozzanak, közö­sen tárják fel az anyag titkait, sajá­títsák el a különböző technikákat. Egy-egy tanárnak kialakult tanít­ványköre van, valóságos iskola alakul ki a jelentősebbek közül. Sisa József is évek óta megközelí­tőleg ugyanazzal a művészkörrel találkozik hol Kecskeméten, hol Zebegényben, Gödöllőn vagy más iskolában. Évközben pedig dolgozik szor­galmasan. Másfél év után a közel­jövőben fejeződik be egy európai mércével mérve is jelentős munká­ja. Nyolc négyzetméter nagyságú rekesz-zománc faliképet készített a jászberényi városháza felújított házasságkötő termébe. Miniatűr ékszerek, koronák és más ötvös­munkák ékesítéséré alkalmazott tűzzománcból páratlan vállalko­zás ez, a kontinensen nincs hason­ló. Ugyanakkor két éve munkálko­dik azon a kísérleten, hogy a szent korona hiteles másolatát elkészít- se. Érlelődött már régóta benne a gondolat, hogy ha megfelelő felté­teleket sikerül teremteni, akkor otthon, Jászberényben is fogadhat­ná a tanítványait. A nemzetközi zománcművészeti alkotóműhely idén felkarolta az ötletet, és au­gusztustól a zománcművészeti szimpózium kihelyezett tagozata­ként Jászsági Művészeti Szabadis­kola nyílik. Fő profil termé­szetesen az ötvösség, a zománc lesz, de a résztvevők foglalkozhat­nának más képzőművészetekkel is, mint a grafikával, festészettel, plasztikával. A várostól 6 kilomé­terre, Tőtevény erdős részén fekvő tanyáján kívánja a mester az isko­lát megnyitni, melyhez a technikai eszközök (égetőkemence, ollók, más megmunkáló szerszámok) és az alapanyag (lemez és zománc) Kecskemétről érkeznek. A már összeszokott alkotóközössége mellé Sisa József olyan 16 évesnél idősebb • művészetkedvelők, mű- vészkedők, rajztanárok jelentke­zését várja - elsősorban a Jászság­ból -, akik 3 hetet rászánnak a nya­rukból, hogy tábori körülmények között ismerkedjenek az ősi mes­terséggel. A szabadiskola ügyének rendezésére egy egyesület jön lét­re, mely gondozza majd a műkö­déshez felajánlott adományokat is. Addig is érdeklődni az iskola ve­zetőjénél, Sisa Józsefnél lehet (Jászberény, Jedám u. 28/b. tele­fon: 57/11-693.) A Jászsági Építő­ipari Szövetkezet, a Zagyvamenti Tsz, az ÉMÁSZ és a Déryné Mű­velődési Központ már felajánlotta segítségét, mert a szabadiskola nemcsak mintegy 50 résztvevő al­kotási igényét elégíti majd ki, ha­nem színesíti a Jászság művészeti életét is. A díjtalan anyaghasználat fejé­ben a résztvevők pedig egy-egy alkotással gyarapítják majd az egyesület gyűjteményét. Lukácsi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents